Mit jelent a jóra való restség?

Szó-lélek-közelítés 54.

„Amint a pisla mécs legyőzi a sötétet,
a jótett győzelmének hitét
a bűnös világgal szemben, add meg nekünk!” (Bellon Gellért)

Dante Alighieri Isteni színjáték című művében, a Pokol ötödik körében a haragosok társaságában, a Styx tavat formáló vizébe és sarába helyezi a lelki resteket, kik a tristia, a szomorúság bűnét követték el, ők így szólnak:

„Zordon volt a lelkünk
az édes légben, vidám napsugárban,
mert belül méla ködöket cipeltünk:
mélázhatunk most a fekete sárban.”

Francesco Petrarca, itáliai humanista költő így vallott: „Ez a kór éjjel-nappal folyamatosan kínzott. Ebben az időszakban úgy láttam, hogy nincs fény, nincs élet, csupán pokolbéli sötétség és keserves halál létezik. És valami sötét gyönyörűséggel olyannyira örömemet leltem a könnyekben és a fájdalomban, hogy nem is akartam megszabadulni tőlük.”

A restség fizikai oldala az acedia, a jó cselekvésre renyheség. Az ennek bűnét elkövető lelkek a Purgatórium negyedik körében egykori tétlenségük miatt azzal vezekelnek, hogy szünet nélkül rohanni kénytelenek:

„Ó, lelkek, kikben ily nagy lángra gerjed
a buzgalom, tán váltságul, hogy hajdan
éltetek ott túl lanyhaságban.”

A restség bűne eleinte a remete szerzetesekre vonatkozott. A középkori lajstrom megkülönböztette a semmittevés és az elkeseredettség bűnét. Gergely pápa a főbűnök számát 8-ról 7-re csökkentette, a kettő összevonásával.

Bellon Gellért: A jóra való restség

Ments meg a kiábrándulástól,
a próbálkozások sikertelenségein támadó szomorúságtól,
a saját magát megerőltetni nem akaró terpeszkedő lustaságtól.
Igaz, emberfölötti erőkkel kell küzdenünk,
de azért hoztad megváltásodat,
hogy a gyönge ember „olyan tökéletes legyen, mint a Mennyei Atya” (Máté 5,48)
Ments meg a sötét végzet érzésének szerencsétlenségétől,
a kikerülhetetlen sors egykedvű hordozásától,
a világűr kérlelhetetlen törvényein ébredt kilátástalanságtól!

A jóra való restség nem más, mint vonakodás a szükséges áldozathozataltól vagy erőfeszítéstől, hogy felebarátunknak segíthessünk, hogy tovább léphessen, előre láthasson.

„Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak” - írja a Bibliában Jakab a 4,14-ben. Hasznos tevékenység nélkül elsorvadunk, és a kísértések áldozatává válunk, és utána számadással tartozunk önmagunknak és Istennek. Pázmány Péter barokkos indulattal figyelmeztet: „Az isteni szolgálatban és üdvösségünk keresésében nem ímmel-ámmal, nem lágyan, restül és álmos szemmel, hanem éberen és szorgalmasan kell munkálkodnunk. Mit sántikáltok? Mit restelkedtek? Ne sétáljatok, hanem siessetek, ne ballagjatok, hanem fussatok Krisztus után, hogy e világon vigasztalást vegyetek, azután a mennyei boldogság bőségével beteljetek.”

Az egyetem alapító okiratának aláírása

Pedig pontosan tudjuk, mit kell tennünk, tisztában vagyunk a szükségességével, előnyeivel, elmaradásának következményeivel, és mégis halogatjuk – ez a jóra való restség. A pszichológusok szerint ilyenkor a magatartás külső burka alatt a többnyire nem tudatos érzelmek akadályozzák a végrehajtást. Ezek például a sikertelenségtől, az elutasítástól való rettegés, a düh, a lázadás, de még a sikertől való félelem is oka lehet a halogatásnak, ezek elszívják az energiáinkat. A halogatóknak két fő típusa van: az elsőbe a nyugodt halogatók tartoznak, akik kellemesebb elfoglaltságaik miatt halogatják a kellemetlennek érzett kötelességek teljesítését. Nekik föl kell ismerniük: nem az a boldogság, ha mindig csak azt csináljuk, amit szeretnénk, hanem ha kedvvel csináljuk azt is, amit tennünk kell. Mahátma Gandhi, Kalkuttai Teréz anya és még sokan a másoknak való önzetlen szolgálattal kerültek a világ legkiemelkedőbb emberei közé. Jónak lenni: küldetés.

A másik típusba a menekülők tartoznak, a várható feszültség, megfelelési kényszer elkerülésére halogatják feladataik elvégzését. Ez a második típus a nehezebben kezelhető, ennek a mélyén komoly személyiségi problémák rejlenek. A műalkotások erőteljes ábrázolásai segíthetik a gond megismerését, csupán egy-két példa a hetedik főbűnről Brueghel képe, Balthasar Esterbauer festett szobrai a németországi comburgi kolostor templomának szószékén, illetve Oblomov, Csehov hősei, Proust eltűnt idejének foglyai. Freud tanulmányai és Sergio Benvenuto Jóra való restség – A közönyösség szenvedélye című kötete is támogathat a tanulmányozásban.

Márai Sándor írja a Füveskönyvben: „A legtöbb emberi szerencsétlenség, nyomorúság, a reménytelen, szégyenletes és baljós emberi helyzetek igazi oka leggyakrabban nem is az emberek gonoszsága, hanem egyszerűen a tunyaság. Az a bizonyos »jóra való restség«, melyről a Biblia beszél. Aki az emberi nyomorúságot és tragédiákat milliószámra tenyészti, az a jámbor és tunya ember, aki elfordítja fejét, ha valamilyen aljasságot vagy jogtalanságot lát, nem emeli fel a telefonkagylót, ha segíthetne is e figyelmeztetéssel, óvatosan körüljárja az emberi nyomorúságot, és szótlanul odább megy mellőle, holott különösebb áldozat és erőfeszítés nélkül visszaadhatná egy ember kedvét az élethez, vagy segíthetne egy nyomorulton. Az udvarias, sunyi és megfontolt középszerűség, a hümmögő középutasság, a gyáva és lusta önzés a főbűn”.

Az adakozás is azt jelenti, hogy szeretettel gondolunk másokra, és jót cselekszünk velük. „Ne nyisd ki a kezed, hogy elvégy valamit, s ne csukd össze, amikor adakoznod kéne” (Sirák fia könyve 4,31) – idézi a TINTA Könyvkiadó 2019-es, Tégy szert bölcsességre! című, Dobóczi A. és Tóth Zs. által összeállított gyűjteménye.

A Teremtő munkára alkotott minket, és azért helyezett a világba, hogy az ember „művelje és gondozza azt” (Teremtés 2,15). A Vallási szavak kisszótára (Erdős A. – Kiss G. szerk., TINTA Könyvkiadó, 2016) így definiálja: „a jó cselekedet Isten akaratának szabad akarattal és tudatosan történő teljesítése”.

virágot porzó hangya

A restség hanyagságot és tétlenséget jelent. Az ebben szenvedő nem valósítja meg a Teremtő akaratát: „Eredj a hangyához, ó rest, és szemléld az ő útjait, és tanulj bölcsességet!” (Példabeszédek 6,6).

Aranyszájú Szent János aforizmája: A restség oly fészek, melyben minden gonoszság életre kel.

Nagy Szent Gergely is úgy véli, a restség anyja minden botlásnak.

A restség egyik formája a lelki restség: közömbösség Isten és a lelkünk iránt. A hívők szerint Istentől kapta életét a világ és az ember, Ő gondoskodik rólunk, és Hozzá térünk vissza. Alapvető, hogy teljes szívvel, lélekkel, akarattal, egész lényünkkel szeressük Őt. Ezt a folyamatot akadályozza a lelki restség. Nagy Gergely és Aquinói Tamás szerint a menekülés Isten elől, a lelkünkkel való törődés elől különféle formákban fejeződik ki: a szellem csapongása, a fecsegés, a túlzott kíváncsiság, fegyelmezetlenség, kishitűség. A népi életbölcsesség azt tanácsolja: „Inkább a jók között légy utolsó, mint rosszak között az első!” (Balázsi J. A. – Kiss G.: Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiája, TINTA Könyvkiadó, 2020).

Viszont a jóban való buzgóság, az „Industria” igazi tartalma, hogy általa Istennek szívesen és örömest szolgálunk, dicsőségét erőnkhöz képest előmozdítjuk, és minden kötelességünket híven teljesítjük: „Legyetek lélekben buzgók, az Úrnak szolgálók!” (Róma 12,11), így „Törekedjetek bemenni a szűk kapun!” (Lukács 13,24).

Sümeginé dr. Tóth Piroska

A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent: