„Hiszed, hogy aki ott fenn sátoroz,
S a világokat tengelyük körül
Forgatja örök-egy forgással,
Akihez a Te imádságod szárnyal:
Mi kicsiny dolgainkat számon tartja?”

Reményik Sándor

Nagy Gáspár: Ima

Ima az, ami
templomi csöndben,
a lehunyt szemek mögöttiben
megtörténik –

és ima az, ami
mögött látszik a mécs örök fénye
és hallszik egyetlen orgonahang,
nem innen, hanem onnan.

A költői közelítés mellett álljanak itt a szótári definíciók: Az imádság (lat. oratio, precatio): a szó szoros értelmében beszélgetés Istennel; tágabb értelemben a minden időben és helyzetben megélhető személyes kapcsolat Istennel, az élet Urával és fenntartójával. – Az ima a vallásosság erényének cselekedete, a keresztény élet alapfeltétele, teljesen eltávolodva a bálványimádástól (T. Litovkina A. – Farkas E.: A bábeli zűrzavartól a salamoni bölcsességig, TINTA Könyvkiadó, 2019).

Az imádság akkor tökéletes, ha fölfedezzük az időtlent az érzékelés tisztaságán keresztül. Az érzékelés akkor tisztul meg, ha megszabadul minden előre kialakított véleménytől és személyes nyereségvágytól. Akkor aztán meglátjuk a csodálatost, és a szívünk eltelik csodával, ahogyan Dsida Jenő áhítatában:

„Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, fűre, szétmálló göröngyre, –
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.” (Gyöngék imája)

Történeti nézőpontból az ember beszéd- és gondolkodásképességének része az imádkozás képessége. Az emberi ész, amennyiben valóban szabadon teszi föl kérdéseit, és nem határolják le világnézeti korlátok, mindig keres valakit, aki létezésének oka, és aki nap mint nap tapasztalható módon gondoskodik róla. Idézzük ide Eckhart mestert: „Ha az egyedüli ima, amit elmondasz egész életedben, így hangzana: »Köszönöm«, az is elegendő lenne.” Antoine de Saint-Exupéry Fohásza szerint: „Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére. Add, hogy a legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékra, az életre méltók lehessünk!”

Minden vallás tanúskodik e keresésről. Az ember az imában túllép önmagán, a maga világán, a természetes valóságon, és egyúttal elfogadja saját végességét és gyarlóságát, mert szembesül vele.

Dsida Jenő: Estharangok

Zokogásomat senki meg nem hallja
És panaszomra senki sem felel.
De most!... valami jóleső meleg
Simítja végig fájó szívemet
Szempilláimat csendesen lezárom...
Langy szellő hozza erdőn, réten át
Az estharangok himnuszos dalát
És imádságba halkul zokogásom.

Az ókori görögöknél és rómaiaknál az istentisztelet része, kérést vagy köszönetet kifejező beszéd. A görögöknél a kérő ima euché, a hálaima epainosz. A rómaiaknál a kérő ima a preces. Áldozat bemutatásakor a pap előimádkozott. Minden fontosabb esemény (népgyűlés, törvényszéki tárgyalás, ünnep, játék, harc, a görögöknél még a színielőadás is) imádsággal kezdődött. Jelzésértékű, hogy a népnyelvben a köznapi használatnak is része lett az imád ige, ’könyörögve kér valamit’ jelentésben, tájékoztat a Kis magyar tájszótár (TINTA Könyvkiadó, 2014, szerk.: Kiss Gábor). A különböző népekben máig tovább élő imákat több szempont szerint lehet csoportosítani. Az imádkozás módja alapján történhet szóval, gondolattal, érzelmeink, belső küzdelmeink, munkánk, önmagunk fölajánlásával. A szóbeli imádság pár szavas formája a röpima. A mély érzülettel végzett a benső vagy elmélkedő. Tartalma, ill. célja szerint van hálaadó, dicsőítő, engesztelő és kérő. Az egyháziak hivatalosan is, egyénileg is szinte minden cselekményt hálaadással fejeznek be, mint pl. Deo gratias. A szentmise állandó dicsőítő imája a Dicsőség a magasságban Istennek. Jellege szerint van liturgikus és magánimádság, egy különleges csoport az archaikus népi imádságoké.

Sandro Botticelli: Háromkirályok imádása

Ám az ima nem helyettesítheti a megfelelő cselekvést. Ahogy Lev Tolsztoj fogalmazott: „Az Istenhez imádkozni kell, de a parthoz evezni.” És a mások ellen forduló ima is távol marad a Szentlélek sugallta igaz könyörgéstől. A kis anekdota erre világít rá. Egy ájtatos öreg néni a háború után így emlékezett: Isten nagyon jó volt hozzánk. Imádkoztunk, imádkoztunk, és az összes bomba a város másik részére esett.

A Szentírásban az imádkozást szívesen írták körül, konkrét megnevezés helyett. Így a szólni, szájat megnyitni, hívni, kiáltani, sírni, szívet-lelket Isten elé önteni; magasztalni, dicsőíteni, áldani, ujjongani; énekelni; kérni, hálát adni, leborulni, segítségül hívni, könyörögni igék mind az imádkozást jelölik. Ugyanígy a leborulás, a térdepelés, a kezét kitárja és az Isten arcát keresi szintén az ima kifejezései lettek. Az ikonográfiában jelei az összekulcsolt, ill. a nyújtott tenyérrel ég felé irányuló kezek.

Albrecht Dürer: Imádkozó kéz

Fundamentuma az alázat és a tiszta hit: „mindazt, amiért imádkoztok, higgyétek, hogy már meg is kaptátok” (Márk 11,24). Babits a Jónás imája versben így fohászkodik:

„Óh bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos utakon vinni tenger felé”.

Jézus gyakran imádkozott, étkezés előtt, fontos tettei, döntései előtt, éjszakai magányában és tanítványai körében, a Lélek örömében és halálfélelmében. Valójában állandó imában élt, lelke mindig együtt volt az Atyával (János 1,51). Ilyen önátadással az ima erejének nincs határa: „ha imádkoztok és könyörögtök valamiért, higgyétek, hogy megkapjátok, és akkor valóban teljesül kérésetek” (Márk 11,24; Lukács 17,5). Másrészt Jézus, tanítványait, kérésükre megtanította a Miatyánkra anélkül, hogy ezzel egyetlen formába szorította volna bele, mégis örökérvényűnek éljük meg. 

James Tissot: Miatyánk

Az ima Isten ajándéka. „Akár tudjuk, akár nem, benne Isten szomjúsága találkozik a miénkkel. Isten szomjazik arra, hogy mi szomjazzunk Őreá” (Szt Ágoston).

Imádkozni minden körülmények között és mindenütt lehet, úgy imádkozunk, ahogy élünk, mert úgy élünk, ahogy imádkozunk. József Attila a Csöndes estéli zsoltárban így jajdul föl:

„Sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni.”

Jakab az 1,16-ban így erősít: „Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok”. Majd az 5,16-ban ekképp: „Nagy erő van az igaz ember buzgóságos könyörgésében” – hiszen összeköt a hatalmas Istennel! Lajtorjás Szent János közelítésében: „A hit az ima szárnya, nélküle nem tudsz az égbe repülni” (In: Kiss Bernadett: Egyházatyák intelmei, TINTA Könyvkiadó, 2020). Az ima a hívőnek lélegzetvétel, központi szerepet tölt be mindnyájunk életében, ezáltal a közösség érdekében végzett szolgálat is.

„Kisgyermek koromban nem értettem, miért csak az emberekért kell imádkoznom. Miután édesanyám lefekvés előtt megpuszilt, magamban kiegészítettem az esti imát egy általam kiötölt fohásszal valamennyi élőlényért.” (Albert Schweitzer)

Sümeginé dr. Tóth Piroska

A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent:

1. Mi a felelősség?
2. Mi a bizalom?
3. Mi a mérték?
4. Mi a tisztaság?
5. Mi a hála?
6. Mi a barátság?
7. Mi a zene?
8. Mi a remény?
9. Mi a türelem?
10. Mi a félelem?
11. Mi a fösvénység?
12. Mi a kétely?
13. Világosság
14. Áldás
15. Becsület
16. Erőfeszítés
17. Szégyen
18. Mi a kötelesség?
19. Mi a bűn?
20. A szív
21. A végtelen
22. A jelenben élni
23. Mi a szép?
24. Mi az irigység?
25. Mi a megváltás?
26. Mi a csend?
27. Mi a csoda?
28. Mi a jóakarat?
29. Mi a kevélység?
30. Mi a bűnbánat?
31. Mi az öregség?
32. Mi az áhítat?
33. Mi az őszinteség?
34. Mi a bánat?
35. Mi a mosoly?
36. Mit jelent úton lenni?
37. Mi az ékesszólás?
38. Kenyér
39. Mi a hazugság?
40. Mi az ajándék?
41. Mi az önbecsülés?
42. Mi az öröm?
43. Mi a harag?
44. Mi a tisztelet?
45. Mi az ünnep?
46. Mi a kegyelem?
47. Mi az önismeret?
48. Mi az állhatatosság?