Mi az önismeret?

Szó-lélek-közelítés 47.

„Ami a lényeged, az láthatatlan szálakkal belül van elrejtve benned... mi ő? Ha közelebbről megszemléled, tetteid sugalmazója, más szóval: ő maga az élet, hogy úgy mondjam: az Ember.” (Marcus Aurelius)

Fodor Ákos: Arcképcsarnok

Van egy arc,
amit csak önmagunkat elképzelve látunk
– lehet, hogy ez az igazi.
Van egy,
amit tükörbe nézve látunk: villám-
gyorsan alakuló, képlékeny látvány:
múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék
– e fölött hunyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.
És van,
van arc, amit csak az lát, aki szeret,
akit szeretünk. Ez a legszebb,
a legmulandóbb. A legérvényesebb. És van annyi arcunk,
ahányan csak ránk néznek (és: ahányszor!), és még az is lehet,
hogy ezekben akad néhány közös vonás
– lehet. Akkor ez a valóság.

Az önismeret egyetlen szóval meghatározva: önmegértés. K. Pálffy úgy definiálja az önismeretet, hogy az az egyén „áttekintése saját személyisége összetevőiről, határairól és lehetőségeiről, betekintése saját viselkedésének a rugóiba, hátterébe, motívumrendszerébe, képessége arra, hogy helyesen megítélje saját szerepét, hatását az emberi kapcsolatokban”. Három szinten valósul meg:

Az első a saját tudásunkról, akaraterőnkről, érdeklődési körünkről, feszültség- és kudarctűrő képességünkről szerzett ismereteinket jelenti. A második szint a ránk korábban (például a kora gyermekkorban) ható élményekre, egyben a viselkedés és a szándékok összhangjára is vonatkozik. A harmadik: milyennek látnak mások, és ez mennyire egyezik a saját magunkról kialakított képpel.

Az önismeret és a személyiségfejlesztés ugyanannak a dolognak a két oldala, hiszen a személyiségfejlesztő módszerek célja az egészséges emberek önismeretének a fokozása, segítése az önmegértésben, célja az egyén érzelmi és kommunikációs készségeinek, képességeinek fokozása.

Egyik segítség ehhez a Johari-ablak, ami a személyiséget négy nagy területre osztja. Nyílt részek, amelyekkel magunk és mások is tisztában vannak. Rejtett terület: azok a tulajdonságaink, amelyekkel tisztában vagyunk, azonban mások elöl elrejtjük őket. Vak terület: azok a tulajdonságaink, amelyeket mások észrevesznek, de magunk nem vagyunk tisztában velük. Ismeretlen terület: azok a tulajdonságaink, amelyekkel sem mi, sem mások nincsenek tisztában. S. Butler ironikusan fogalmazza: „Legyünk hálásak a tükörnek, hogy csak a külsőnket mutatja!”

A személyiségfejlesztés célja a nyílt terület növelése. E munkában alaptípusok: Magabiztos, aki nem tudja korlátait, de erősségeit sem. Van nehezen és könnyen érzékelő, mások verbális vagy nonverbális jelzéseit illetően. A túl óvatos sok időt tölt a gyöngeségeivel. A hallgató típus nem osztja meg szempontjait másokkal, de ahogyan a közmondás rögzíti: „Más kárán tanul az okos” (In: Bárdosi Vilmos: Mi a szösz? TINTA Könyvkiadó, 2019). A zárkózott kiismerhetetlen. R. Dániel Irén kérdésekbe oltja a számvetést:

„Voltál már megvetett? Voltál már félretett? Voltál már feledett?
Senki sem keresett? Senki sem csöngetett? Senki nem szeretett?
Volt, akit lenéztél? Volt, akit mellőztél? Volt, akit feledtél?
Hány embert kerestél? Hány embert mentettél? Hány embert szerettél?
Kérdeztél? Kérdezzél!”

Másik segítség az önismereti kerék, amely a személyiség fejlődése szempontjából jelentős területeket veszi számba, önmegfigyeléssel. Ezek az érzet, az értelmezés, az érzelem, a szándék és a cselekvés. Ha egyik vagy másik terület hiányos, a személyiség nem lesz eléggé hatékony a társas kapcsolataiban. Ennek alapján hat típust jelöl a szakirodalom: őszinte, egocentrikus, feladatorientált, zárt, felszínes, nyílt.

Az önismereti munkára való igény több forrásból táplálkozhat. Célunk lehet az öngyógyítás, hogy belső harmóniánkat megteremtsük, belső feszültségeinket csökkentsük; a Példabeszédek 14,30 is tanítja: „A nyugodt kedély élteti a testet” (Dobóczi A. – Tóth Zs.: Szerezz okosságot! TINTA Könyvkiadó 2019). Törekedhetünk a személyes hatékonyság fokozására, illetve a tudatosság elmélyítésére is. Francesco Petrarca írta:

„Siratom elmúlt éveim, mikor csak
halandó dolgok gyönyörét akartam,
holott szárnyam volt, nem szálltam magasban,
hogy nem silány példát adnék a kornak.

Ki látod, vétkeim hogy megtiportak,
Ég Ura, láthatatlan, halhatatlan,
eltévedt lelkemet segítsd a bajban,
s bennem kegyelmesen pótold a korcsat”.

Mások véleménye erősen befolyásolja az énképünket. Vágyunk mások helyeslésére, mert az erősíti ezt. Viszont félünk a rosszallásuktól, mert az aláássa. Nem csupán a szavakkal kifejezett vélemény a fontos, hanem a metakommunikáció (bólintás, mosoly, tekintet stb.) is, és az, hogy e jeleket jól értelmezzük. Az önismeretszerzést nehezíti, hogy gyakran bármilyen okból (érdek, félelem, tapintat stb.) is, de túlértékelik a jó tulajdonságokat, és alul a rosszakat, esetleg épp fordítva. A gyermekkori kapcsolatokban is gyakori a kíméletlen kritika, ami túlzott védekezést, esetleg agressziót válthat ki. R. Lawson szerint: „A külső dolgok révén fedezzük fel azt, ami bennünk van, és a belsőnk révén teremtjük meg magunk körül a világunkat. Minden attól függ, milyen vagy legbelül.”

Picasso önarcképei

A keresztény önismeret arra keresi a választ, hogy kik vagyunk mi a Krisztusban? Aranyszájú Szent János szerint: „Aki beismeri bűnös voltát, s megítéli önmagát, kétszeresen engeszteli ki az Istent” (Kiss Bernadett: Egyházatyák intelmei, TINTA Könyvkiadó 2020). Forrása Isten szeretete, az Ige ismerete és a keresztény közösség jelzései:

„Vigasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, amiképpen cselekszitek is. Kérünk továbbá titeket atyámfiai, hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak közöttetek, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyámolítsátok az erőtleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt” (1. Thesszaloniki levél 5,11–14).

Babits Mihály fájdalmasan töpreng minderről:

„Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?”

Kálnoky László optimizmusa az önismeretet a jól cselekvés fundamentumának tekinti:

„Ki arcát megtalálja, egyedül csak az lesz kiváló,
függetlenül életkorától;
s kinccsel viselős, mit – ha férfi, ha nő – világra szül.
Arcáért – kurta mondás, de velős – negyvenen túl mindenki felelős.”

Sümeginé dr. Tóth Piroska

A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent: