Mi a kétely?
Szó-lélek-közelítés 12.
„Árulónk a kétség: Attól foszt meg, mit könnyedén elérnénk, Ha volna merszünk.” (William Shakespeare)
„Minden ember két hitkérdéssel szembesül itt; először, hogy érdemes-e hinni az életben, másodszor, hogy érdemes-e hinni az élet céljában. Mindkét kérdésre mindenki már csak azon egyszerű ténynél fogva, hogy él, határozott és habozás nélküli igennel felel, viszont nyomban elfoghatja a kétség, vajon jól értette-e a kérdést. Annyi bizonyos, keserves munkájába kerül, mire újra eljut oda, hogy belsőleg is igent tud mondani mindenre, hiszen ha mélyebbre ás magában, olyan kérdések rohanják meg, amelyekre csak zavaros és kitérő válaszok adódnak.” Franz Kafka így aposztrofálta a kételyt.
A magyar nyelv szava kifejezi azt az állapotot, mikor nincs vagy kevesebb az önbizalmunk, amikor nem hiszünk magunkban, a létezés erejében. Vagyis kiesünk a mélyen megélhető egységtudatból, s az elkülönültség, a kétségek lesznek úrrá elménkben. Az isteni egységből való kiszakadás érzete valóban szenvedést okoz, és rombolja a tudatosságunkat is. Balassi Bálint lírájában, különösen istenes verseiben számos vonatkozásban megfogalmazódik ez, csupán néhány példát idézek:
„Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben / Té-tova bujdosik, mint madár a szélvészben, / Tőled elijedett, tudván, hogy vétkezett, akar esni kétségben.” (33.)
„Senki el nem szakad, valakire akad, mert erős ő hálója. / Kiben engemet is, mint egyebeket is, régen fogott s fogva tart, / S így ő el sem bocsát, fel sem mészároltat, kétség között tartóztat.” (44.)
„Mi hasznod benne, hogyha veszélre jutok kétség miatt, / Kit fiad által hozzád váltottál, mint fogadott fiat?” (Könyörög Istennek, hogy)
„Mert nyilván látod gyarló voltomot, én édes Istenem, Ha elhagysz éngem, óh, hová légyek? Kétségben kell esnem.” (Mégis bővebb szóval kérleli)
„azok is megtérnek, kik segedelmedről kétségben estek” (Hymni tres, Primus)
„Áldj meg mindkettőnket igaz szerelemmel, Kétség és versengés közülünk vesszen el” (H. tertius)
„nem esik kétségbe, Isten lelke mert vezére” (Deo vitae)
„az kétség miatt el ne hagyjon megént Téged, szentséges fényt / Kiből Uram, Néked, de mi hasznod lenne, Ha az kétség miatt ő pokolra menne?” (Ebben a Noé)
„Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem igéd szerént” (Adj már csendességet)
Az elkülönültségtudat mardosó gondolatait, érzéseit, az ilyen energiákat vagy entitásokat nevezhetjük démonoknak is. Ahogyan Szepes Mária A mindennapi élet mágiájában taglalja:
„Ha megvizsgáljuk cselekedeteink rugóját, konfliktusaink, gátlásaink, külső és belső bonyodalmaink, viharos idegéletünk eredetét, minden esetben rátalálunk a démoni elemek zsarnoki uralmára. E démonok sokszor őszintén magasrendű szándékaink és jobb belátásunk ellenére alig elviselhető belső válságokba sodornak bennünket. Működésük kettős. Különféle szubjektív, érzelmi hatásokon keresztül megadják az impulzust, vagy egyszerűen a külvilágból érkező negatív benyomásokat mélyítik el névtelen indulatokká, szorongássá, azután a kételyből született romboló szándékot véghez viszik.”
Gerard van Honthorst: Hitetlen Tamás
Elhíresült példaalak a Bibliából hitetlen Tamás, aki János evangéliuma szerint a kétkedő, majd igazhívő ember. Az ő döbbent kérdésére válaszolta Krisztus az ígéretes szavakat, hogy legyőzzük a hitetlenségünket: „Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek… aztán újra eljövök és magammal viszlek benneteket, Én vagyok az út, az igazság és az élet!'' (Jn 14,2–3.6) János még egyszer szerepelteti Tamást evangéliuma csúcspontján. A tanítványok húsvét után mondták neki: láttuk az Urat! De ő kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem! Amikor ismét megjelent Jézus, Tamáshoz fordult: 
Nyújtsd ki a kezedet, és tedd oldalamba. Tamás felkiáltott: Én Uram, én Istenem! Jézus csak annyit mondott: Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek!'' (Jn 20,24–29). A hit és a kétség szoros kapcsolatát húzzák alá a Temesi Viola szerkesztette Magyar ellentétszótár (TINTA Könyvkiadó, 2012) szócikkei is, melyekben mindig ott a hit: „kételkedik > elfogad, hisz, állít, tud; kétely > bizonyosság, hit, meggyőződés; kétkedik > elfogad, bízik, elhisz”.
A kétség olyan érzés, amit mindannyian átéltünk, átélünk, folyamatosan jelen van az életünkben, kínzó kérdésként választásaink, döntéseink mélyén, Madách emelkedett szavaival: „Az élet mellett ott van a halál, A boldogságnál a lehangolás, A fénynél árnyék, kétség és remény”.
Antalffy Yvette: Kétség
A kétely vagy kételkedés más oldalról olyan ítéletek kapcsán keletkező határozatlanságérzetek, amelyek igazságáról nem vagyunk meggyőződve. Petőfi eposzparódiájában többszörös jelentésével mosolyogtat meg, amint Szemérmetes Erzsók bájaiért esedezik Bagarja uram: „A reménység zöld koszorúja Övedze-e homlokomat, Vagy a kétségbeesésnek Bunkósbotja Üssön agyon?” A helység kalapácsa, Fejenagy méltó választ dörög: „Én ütlek agyon... Én vagyok a kétségbeesés!”
Kételkedő a hozzáállás általánosságban, sőt a tudományban is, amennyiben a valódinak kijelentett tudás mégis bizonytalan lehet. Jiří Menzel tömör aforizmája szerint: „A kétely megóvja az optimizmust a vakságtól, és óvatosságra int.”
A kétely növekszik, ha a gyanús ítélet ellentéte lehetségesnek, avagy ugyanoly valószínűnek tetszik, mint maga a 
kétes ítélet. A Kiss Gábor szerkesztette Régi szavak szótára (TINTA Könyvkiadó, 2012) a kétel szóalakot őrzi, valamint a kétséget közli a „teljes reménytelenség, kétségbeesés” jelentésben, de ott a ma már kiveszőben levő kétségeskedik alak is, „habozik, töpreng, kételkedik, kétell, kétkedik” jelentéssel. A gondolkodásban a kétség két (vagy több) szembenálló (ellentétes vagy ellentmondó) nézet, ítélet közötti ingadozás miatt a döntés elodázásához vezet. Pozitív kételkedésről beszélünk, ha mindkét alternatíva mellett egyenlő értékű érvek szólnak, negatív kétségről, ha egyik mellett sincs elegendő indok. Megalapozott, okos, józan a kételkedés, ha maga a tárgy olyan, hogy nem szerezhető róla kielégítő ismeret, illetve, ha önnön értelmi jellemzőink vagy akarati tulajdonságaink miatt nem tudunk dönteni. A részleges kétkedés csak valamely meghatározott tárgykörre vonatkozik, az egyetemes pedig minden területre – ez már maga a filozófiai szkepticizmus, amely alááshatja a hitet, az erkölcsöt, a tudományt. Ez a görög filozófiában gyökerező irányzat kritikusan és szisztematikusan vizsgálja, hogy az érzékek által közvetített valóság és a szerzett tudás mennyiben feleltethető meg a valóságnak, illetve ismerheti-e bárki a tökéletes igazságot. Az ún. pürrhóni troposzok mértékadók a vitájukban, mert belátható általuk, hogy az ismeret tárgyai és maguk a megismerők is változékonyak, ennek következtében nem vonatkozhat rájuk egyetlen olyan ítélet sem, mely örök-állandónak mondja őket. Descartes kérdése, lehetséges-e a végsőkig kételkedni, vagy van-e az emberi tudásnak olyan pontja, amely nem illethető kétellyel. Mivel a kételkedés: gondolkodás, állítja, végső soron egyedül az nem vonható kétségbe: Cogito, ergo sum.
Auguste Rodin: Gondolkodó
A jogban a törvényből eredő kötelezettséget illetően kétely akkor állhat fenn, ha nem világos, hogy egy bizonyos törvény alkalmazható-e az adott esetre, avagy kétes 
a törvény érvényessége, jelentése, esetleg terjedelme. Ténykétség áll fenn, ha azért kérdéses a törvény alkalmazhatósága, mert a körülmények hiányos ismeretében nem tudjuk, hogy tényleg megvalósult-e az a tényállás, amire a törvény biztosan vonatkozik. Koncsek Krisztián Idézetvadász I. (TINTA Könyvkiadó) című kötetében idézi Iustinianus császár törvénykönyvéből, a Corpus Iuris Civilisből: In dubio pro reo = A kétely a vádlott javára szolgáljon.
Az emberi kapcsolatokban évezredek óta a kérdőjelek legtöbbször a kapcsolat bizonytalanságának érzetéből, önnön magunk, avagy bármilyen javaink, tehetségünk kevésre becsüléséből fakadnak, és számos esetben ez a féltékenység a kétségbeesésig mélyül. Végtelen sok opera, regény, elbeszélés alapmotivációja ez a valóságban oly gyakori életérzés. Shakespeare Hamletjében szinte minden szereplő vívódása összetettségében festi a mű jeleneteiben és konfliktusaiban a kételkedés mérgező erejét: „Ne hagyj tudatlanságban szétrepednem”.
Tarthatjuk a kétséget erősen negatív hatású, visszatartó erőnek, ugyanakkor kétség nem fér hozzá, hogy a lehető legjobb dolgok egyike is, hiszen megismerő, döntéshozó képességünkre ösztönző hatással van. A kétely és a cselekvés közötti testi-tudati-lelki egyensúlyt kell megtalálnunk, ami maga az Egység, azaz az ember áhított boldogsága. Tennysonnal szólva: „Hívebb az őszinte kétely, Hidd el, mint a félszívű hit”.
Sümeginé dr. Tóth Piroska
A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent:
