Mi az állhatatosság?

Szó-lélek-közelítés 48.

„A szilárd akarat - hatalom, de csak akkor, ha egyszersmind józan is, és a lehetőségek körében maradva legyőzhetetlen akadályok ellen nem fecsérli el.” (Eötvös József)

Nem mindennap használt szó az állhatatosság. Lassan értelmező szótár kell jelentésének megfejtéséhez. Kifogyott, eltűnt, ritkán lehet találkozni vele. Ma fölgyorsult a tempó, minden mozgásban van. Ha nem megy, hagyd ott, dobd el, vegyél másikat, ne törődj vele, válj el tőle. A hírközlési eszközök át vannak itatva olyan reklámszövegekkel, amelyek tudat alatt azt az üzenetet juttatják az elménkbe, hogy szinte bármit megszerezhetünk minimális erőfeszítéssel, és némi pénzzel. Az újságok hemzsegnek az olyan történetektől, amelyek egy csapásra sikeressé lett emberekről és olyan csodagyerekekből lett vállalkozókról szólnak, akik alighogy kiléptek az iskolapadból, máris milliókat keresnek. Egyszer használatos világban rohanunk. Nem divat sem a kitartás, sem az állhatatosság, sem az életen át tartó hűség. Milyen odaadóan esengett még Csokonai Vitéz Mihály:

„Nekem addig vígan élni nem lehet, ha szinte kívülről mutatom is más előtt, de szívem, belülről csak az én Juliskámnak szívével vidulhat meg. Légy, Kincsecském! mindvégig állhatatos, én szavamnak ura lészek. Köszönt téged ezer csókkal a te hív V(itéze)d”.

Korunkban az ókori mondás: varietas delectat, sed stabilitas beatificat 'a változatosság gyönyörködtet, de az állandóság tesz boldoggá’ csonkítottan, s ezáltal ellenkező jelentéssel vált jelszóvá: a változatosság gyönyörködtet. Holott a fontos életterületeken alapvető, ma is éppúgy érvényes a másik fele. Él és hat A. J. Jackson aforizmája: „A különbség a sikertelen és a sikeres ember között nem feltétlenül a tehetség, hanem a kitartás.” Szerencsére azért a fogalom szinonimái még jelen vannak szóhasználatunkban, ha akadnak is már kiveszőfélben lévők: áldozatos, elhivatott, elkötelezett, elszánt, eltökélt, ernyedetlen, fáradatlan, fáradhatatlan, hajthatatlan, kitartó, lankadatlan, megállíthatatlan, rendületlen, rendíthetetlen, szilárd, szívós, szüntelen, tántoríthatatlan, tartós, töretlen. Velünk él Vörösmarty Szózatának lélekteli fölhívása:

„Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar.
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.”

Arany János is hevülten szól nemzetéhez:

„Hallottad a szót: »rendületlenül«
Midőn fölzengi miriád ajak
Oh, értsd is a szót, és könnyelmű szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon!”

A mi értékzavaros korunkban fontos követendő ideál lehetne az állhatatos személy, aki következetesen ragaszkodik ahhoz, amiről meggyőződött, hogy az jó. „Aki hosszabb ideig, lankadatlan buzgalommal végez valamely cselekvést, ill. hosszabb ideig megmarad valamely magatartásában” (Dormán J. – Kiss G.: Tulajdonságszótár, Tinta Könyvkiadó 2015, 2020). A nehézségek, a kudarcok nem tántorítják, nem rendítik meg, kitart társa mellett. Életelvét meggyőződéssel követi, tudatos abban, hogy a patak és a szikla összecsapásából mindig a patak kerül ki győztesen. Nem az ereje, hanem a kitartása miatt. Az állhatatosság nélkülözhetetlen a személyiség egészséges testi-lelki fejlődésében, az emberi kapcsolatok minden szintjén és területén, de a tanulásban, a kiművelt elme és lélek birtoklásában, a komoly tudományos munkában, a sportban, a játék különféle formáiban egyaránt. A rendíthetetlenség képessé teszi az embert arra, hogy értelmes célért, jóért, igazért megfontoltan, a kellő ideig tevékenykedjen, ill. a szükséges áldozatot meghozza, vállalva akár szenvedést is. Olykor nehéz lehet alkalmazni a tanultakat az életünkben, különösen, ha a temperamentumunknak is ellentmond. Talán kiigazításokat kell tennünk a szokásainkban vagy a gondolkodásmódunkban, hogy ne legyünk megbízhatatlanná, hűtlenné, ingataggá, csélcsappá, netán esküszegővé (Temesi Viola: Magyar ellentétszótár, Tinta Könyvkiadó 2012, 2018).

Az állhatatosság egyrészt azt jelenti, hogy megküzdünk az elkerülhetetlen kudarcokkal, hogy ne tántorodjunk el céljainktól, vállalt feladatunktól, hanem megtorpanás nélkül törekedjünk megvalósítására. A Példabeszédek 24:16 megállapítja: „Ha hétszer elesik is az igaz, ugyan felkél.”

Sokan önpusztító módon reagálnak, ha kudarc éri őket. Önsajnálkozásba kezdünk, mindenkit hibáztatunk, elkeseredünk és föladjuk. Elfelejtjük, hogy oka van annak, hogy megpróbáltatások érnek minket, és hogy bizonyos szempontból értékesek is a viszontagságok, általuk bölcsebbek leszünk, és fölkészültebbek. Érdemes fontolóra vennünk az ismeretlen szerző gondolatait:

„Ha elromlik minden, mint megesik néha, ha utad csak hegyre föl vezet a célba,
Ha kevés, mit kapsz, de sokkal tartozol, pihenj, ha kell – de soha ne add fel.
Számos hiba épp azért történik, mert feladtuk, s nem tartottunk ki végig.
Ne add fel hát, ha lassan is haladsz, a siker talán már csupán egy arasz.
Küzdj hát tovább, ha ér sok csapás, ha húz még az ág is, harcolj tovább!”

Mi segíthet el nem lankadnunk? Az első lépés az érdemleges és elérhető célok kitűzése. Bölcsen tesszük, ha időről időre átértékeljük célkitűzéseinket, és megkérdezzük magunktól, merre tartunk, és milyen kiigazításokra lehet szükségünk. Létfontosságú, hogy élénken elménkben tartsuk, mit szeretnénk elérni és miért. Kevésbé valószínű, hogy föladjuk, ha nem tévesztjük szem elől végső célunkat, amit kitűztünk magunk elé. Az ihletett példabeszéd így buzdít: „A te szemeid előre nézzenek, s minden te útjaid állhatatosak legyenek” (Példabeszédek 4,25–26).

C. Monet: Híd a vízililiomok tava felett

Fontos lépés az is, hogy tisztán lássuk az ok-okozati összefüggéseket életünkben. Tudatában kell lennünk, hogy ha szeretnénk elérni valamit, akkor meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt. Eközben elemezzük a helyzetet, keressük meg, hol volt a hiba, azután pedig igazítsuk ki azt, vagy erősítsük meg a gyönge pontokat. Kölcsey bölcsen figyelmezteti unokaöccsét a Parainesisben: „Állhatatosság és makacsság úgy állanak egymás ellen, mint bátorság és vakmerőség. Makacsság és értelmetlenség: együtt járó dolgok. E két utolsó gyakran hamis szégyennel van egybekötve: mondásunkat vagy tettünket félben hagyás által hibásnak ismerni nem akarjuk. De ha öntudatunk s maga a dolog kiált: mit használ ellenkezőt kiáltoznunk? Az állhatatost még süllyedésében is önérzés boldogítja: a makacs szívet pedig késő, sikertelen megbánás vérezi.”

A megfontolást jól szemlélteti a közismert ezópusi mese a teknősről és a nyúlról. Bár a teknős sokkal lassúbb volt, mint a nyúl, mégis ő nyerte meg a versenyt. Hogy miért? Mert egyenletesen, fegyelmezetten haladt előre. Nem adta föl, hanem reálisan átgondolva olyan sebességet választott, amelyet tartani tudott, azután pedig ragaszkodott ahhoz, míg be nem ért a célba. A folyamatos előrehaladás állandó ösztönzést jelent.

Többször utaltunk már a Bibliára, hiszen a hívő emberek több okból ismerhetik mélyen az állhatatosságot. Vallásukban odaadóak maradnak Istenhez, ezáltal lehet részük a kegyelemben megmaradás. Jézus azt mondja: „Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül!” (Máté 24,13). Azt is jelenti, hogy a próbák ellenére eltökélten tartunk előre, szívósak vagyunk, és nem adjuk föl, hiszen az állhatatosság a bátorság részerénye is, mellyel az ember kitart az erények gyakorlásában. Isten Szava így buzdít: „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek” (Máté 7,7), „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben” (1Kor 16,13), és „ragaszkodjatok a jóhoz” (Róma 12,9). A kitartás legfőbb alapja Isten szava, annak kinyilatkoztatása, hogy Ő van. Gyönyörű bibliai példa Sámuel születése Anna nem szűnő imádságának jutalmaként. Jézus pedig így nyilatkoztatja ki az állhatatosság lényegét és célját: „Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében” (János 15,10).

M.S. mester: Feltámadás

Isten minden próbatételt azért enged meg, hogy növelje bennünk a hitet, erősítse a reményt, jóságban tántoríthatatlanná tegyen, tökéletesítse a szeretetet.

Sümeginé dr. Tóth Piroska

A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent: