Mi az őszinteség?

Szó-lélek-közelítés 33.

„Az őszinteség nem azt jelenti, hogy meg kell bántani másokat, hanem csak azt, hogy kezdettől fogva legyen bátorságunk vállalni önmagunkat.” (Frank Arjava Petter)

Az őszinteség erőt biztosít, hogy a tükörben lássuk önmagunkat, hogy lelkiismeretünk olyan legyen, amilyen tisztának vagyunk teremtve. A Biblia kemény képpel figyelmeztet a Máté 23,27–28-ban: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal”.

Az Értelmező szótár régi időket is idéz definíciójában: „őszinte, ki magát nem tetteti, ki azon szín alatt mutatkozik, mely valódi, igazi természete. Ezen szónak egyik alkatrésze a szinte, mely bizonyos tárggyal való megegyezést, azonosságot jelent; másik része a személynévmás: ő, vagyis maga színe szerint, színről színre; olyan, mint ő maga valósággal. Ide sorolható minden, ennek a feltételnek megfelelő emberi megnyilvánulás – a hallgatás épp úgy, mint a beszéd.”

Egyszerűen megfogalmazva az őszinteség annyit tesz, hogy mindent úgy adunk elő, ahogyan azt valóban hisszük is, nem köntörfalazva, kertelve, álságosan, megtévesztően. (Az ellentétek Temesi Viola Magyar ellentétszótárából valók – TINTA Könyvkiadó, 2012, 2018.) Saját vágyaink, indítékaink és belső valóságunk önmagunkkal szembeni őszinte elismerése éppúgy ide tartozik, ahogy a másokkal szemben tanúsított őszinteség is. Egyik alapvető eleme az igazság iránti elfogulatlanság, tárgyilagosan figyelembe véve a tényeket.

Számos tévképzet is övezi az őszinteség fogalmát, mivel a jószándék szorosan összefügg a méltányossággal. Már Szókratész is hosszan taglalta az igazság, őszinteség és erkölcsiség kérdéseit; kitért arra is, hogy ha az emberek valóban megértenék, hogy amit tesznek, az rossz, akkor egyszerűen fölhagynának azzal.

Konfuciusz: Dalok könyve

Konfuciusz az őszinteség több szintjét azonosította; legsekélyebb nála a Li fogalma, amikor valaki egyszerűen azért őszinte, mert saját érdeke is azt kívánja, hogy az legyen. Ennél mélyebb a Yi, melynek alapja a tisztesség és erkölcsiség, a kölcsönösség elve szerint. A legmélyebb rétege a Ren, ekkor az ember már érti önnön erkölcsi középpontját, de azon túl még az eljövendő nemzedékek szempontjainak is megfelelően alakítja minden tettét és megnyilvánulását. Az ázsiai kultúrák számára a kétértelműség és késlekedés azt a célt szolgálja, hogy elkerülhessék a hazugságot, ha olyan szituációban akarnak kikényszeríteni belőlük egy döntést, ahol még nincsenek abban a helyzetben, hogy őszinte választ adhassanak.

Természeténél fogva minden idea és eszmeiség hajlamos eltúlozni a neki tetsző tényeket, és elnyomni másokat, ezzel is megerősítve saját álláspontját; lényegében arról próbálnak meggyőzni minket, hogy egyedül az ő világképük a helyes. Ez a hozzáállás elméletben és gyakorlatban egyaránt felőrli az őszinteséget, és folyamatos konfliktusokat gerjeszt az emberi kapcsolatok valamennyi válfajában.

Rippl-Rónai József: Babits Mihály

Babits Mihály is így sóhajtott föl:

„Őszinteség... Óh hogyha a szív
oly tiszta lenne, mint hegyi víz,
könnyű, mint vers, ami rímre megy,
és egyszerű, mint az egyszeregy!...

Fa vagyok, a lábam sárban áll,
ezer álmom vétkes kört csinál,
s lelkemben úgy eltéved a fény,
mint egy labirintus ösvenyén”.

Vannak, akik úgy vélekednek, hogy bizonyos helyzetekben elfogadható lehet az igazság elhallgatása. Popper Péter kifejti: „legnagyobb bizalom és szeretet mellett is lehet az életünknek olyan területe, ahová nem engedjük be a másikat, és ez nem bűn, és nem számít hazugságnak. Saját magunknak kell tudni eldönteni, mi az, amit meg akarunk osztani a másikkal, és mi az, amit inkább nem. Hiszen az igazság kimondásával rombolni is lehet.” A régi magyar közmondás is azt mondja: „a tisztességes hazugság se nem szégyen, se nem vétek”, a perzsa példabeszéd szerint is: „a hasznos hazugság jobb, mint az oly igazság, amely kárt okoz” (In: T. Litovkina Anna: Magyar közmondások nagyszótára. TINTA Könyvkiadó, 2005, 2010).

Ugyanakkor a tudatlanság is eredményezhet őszintétlenséget. Az őszinteséghez az ember gyűjtse össze a valós tényeket és információkat, azokhoz pártatlanul és tárgyilagosan álljon hozzá, és saját nézeteit ezeknek megfelelően alakítsa ki. Ne próbáljon visszatartani információt azért, mert az ellentmondó lehet az ember egyéni vágyaival, véleményével vagy eszmeiségével.

Az őszinteség fölfogható tanúságtételnek is arról, hogy úgy mondunk el valamit, ahogy az történt, nyíltan, egyenesen, szókimondóan, és ahogy valóban vélekedünk róla. (In: Kiss Gábor – Bárdosi Vilma: Szinonimák. TINTA Könyvkiadó, 2008, 2016.) Saját belső indítékaink és tetteink őszinte kinyilatkoztatása. A teremtésben, megszületésünkkor iránytűt, tájolót kaptunk, ez pedig a megkérdőjelezhetetlen igazság fölismerésének képessége. Mégis állandó küzdelmet folytatunk az egóval, a látszat csillogó mázáért. Mello atya története megvilágítja ezt. Az anya sétál a gyermekével. Rácsodálkoznak: – Ó, milyen szép ez a kicsi. – Ugyan, ez semmi, látnátok a fényképeit!

Az őszinteség nehéz próbatétel, megmutatja hiányosságainkat, gyöngeségeinket, és így talán sebezhetővé tesz.

Derkovits Gyula: Önarckép

Sokszor választjuk a füllentést, a kegyes hazugságot. Ezek szinte belénk nevelődnek, már-már kötelező és kikerülhetetlen. Ezen segít túllépni egy buddhista tanítás: „Őszintén lássátok be, hogy jelenleg hol tartotok, de azt is, hogy hova juthattok és mik a lehetőségeitek. Így mindig ott lesz előttetek az út a maga feladataival”.

Keresztes Ágnes: Őszinteség

Már voltam botránkoztató
s botránytól rettegő is;
tudom, hogy néha bűn a szó,
a hallgatás megőriz,

de inkább vádoltam magam,
mint hogy megbújva éljek,
míg beragyognak súlyosan
megérdemelt erények.

Mindannyiunk vágya a szép és harmonikus emberi kapcsolat. A párkapcsolat alapja a teljes őszinteség, érzéseink kimondása, ám ez nem azt jelenti, hogy a másik mindenestől az enyém. Nem kell a másikról mindent tudni. Vannak olyan dolgok, élmények, gondolatok, amelyek csak a mieink. Ez alapja a szabad személyiségnek, amit illik tiszteletben tartani. Előfordul persze, hogy a másik másképp csinál valamit, mint ahogy nekünk jólesne. Az őszintétlenséghez elég olyat tenni a másik háta mögött, amiről nem beszélünk, mert az rombolná a kapcsolatot. Libba Bray amerikai írónő szerint

„Mi magunk teremtjük meg azokat az illúziókat, amelyek segítségével tovább élhetünk. És egy nap, amikor már nem vakítanak el, és nem is vigasztalnak, leromboljuk őket, egyik csillogó téglát a másik után ütjük ki a falból, míg nem marad más, csak az őszinteség ragyogó fénye. Felszabadít ez a fény. Kell. Rémisztő. Mezítelenül, kiürítve állunk előtte. És amikor a szemünk már nem bírja tovább, új illúziót teremtünk, amely ismét megvéd bennünket a nyugtalanító igazságtól”.

Dan Millman prózaibban, de fölemelően közelít:

„Az őszinteség lényege az, hogy fölismerjük, elfogadjuk és kifejezzük hiteles belső valóságunkat; csak akkor beszélhetünk és viselkedhetünk őszintén embertársainkkal, ha őszinték vagyunk önmagunkhoz. A teljesség tekintetében az őszinteség azt jelenti, hogy az ellenkező irányba ható negatív impulzusok dacára is a magasabb rendű törvények szerint cselekszünk”.

Sümeginé dr. Tóth Piroska

A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent: