Mi az öregség?

Szó-lélek-közelítés 31.

„S ha öreg csontjaid oly sokszor fájnak,
Ez is csak ígérete egy újabb csodának.
Gyermekkorodban is fájt a növekedés,
Most benső, drágább lényed növekedik, és
A lelked nemsokára szárnyát bontogatja,
S hogy merre szállj, az utat megmutatja.”

Sík Sándor

„Nem az a fontos, hogy mennyi év volt az életedben, hanem hogy mennyi élet volt az éveidben” -Abraham Lincoln az öregkort értékőrzőnek jelöli. Simone de Beauvoir azt tartja, hogy az öregekkel kapcsolatban majdnem mindenkinek rossz a lelkiismerete, és ezért a hallgatás összeesküvése veszi körül ezt a témát. Könyvének célja, hogy megtörje ezt a hallgatást, és olvasóit is kéri, nyújtsanak neki segítséget. Ezt írja: „Hogy megnyugtassák lelkiismeretüket, az ideológusok különböző, egymásnak ellentmondó mítoszokat gyártottak, amelyeknek célja: elhitetni a felnőttekkel, hogy az öregember nem olyan, mint ők. Az aggastyán tiszteletre méltó Bölcs, aki magasan fölötte áll ennek a földi világnak, vagy fecsegő, szenilis bolond, akivel ezért nem kell törődnünk: akár többre, akár kevesebbre becsüljük önmagunknál, mindenképpen száműzzük a társadalomból. De a valóság elleplezésénél is kényelmesebb módszer: nem venni róla tudomást. Az öregség szégyenletes titok, nem illik szóba hozni. Sokan rosszallották, hogy könyvet írok róla: »Micsoda ötlet! Milyen szomorú, milyen morbid téma!« És éppen ezért írtam meg. Be akartam mutatni, milyen körülmények között, hogyan élnek, azt akartam, hogy meghallják a hangjukat: kénytelenek leszünk elismerni, hogy emberi hangon szólnak hozzánk.”

Oravecz Imre írása a kendőzetlen szembenézés keménységével szól, amit a még időhatározószó könyörtelensége fokoz föl: Még – részlet

„Még visz a lábam, még engedelmeskedik a kezem,
még jólesik az étel, még elvégzem a munkám,
még nem szorulok támaszra, még nem hanyagolom el a külsőm,
még rendszeresen tisztálkodom, még rendben tartom a lakásom,
még tudok logikusan gondolkodni,
még nem keverem össze a képzeletet a valósággal,
még megkülönböztetem a jót a rossztól, még nem vagyok szűklátókörű, kicsinyes,
még érdekel a világ, még nem gubóztam be egészen,
még vágyom a magasabb rendűre, még van bennem érzés, gyengédség,
még szánom a szenvedőt, és segíteni akarok rajta, még megértő vagyok és könyörületes,
még elbűvöl, ahogy a magból növény lesz, még gyönyörködöm a nádi rigók együgyű énekében,
még érdemes élni.”

Az öregedés egy életfolyamat, amelyet nagyban befolyásol a saját magunkhoz, illetve a környezetünkhöz való biológiai, pszichológiai, valamint a szociális viszonyulás. Fokozatosan és természetesen megy végbe, a születéstől kezdve minden életszakaszban tart, magában foglalva a fejlődés pozitív és a hanyatlás negatív hatásait. A WHO (World Health Organization = Egészségügyi Világszervezet) az időskor szakaszolását az alábbiakban állapítja meg: az 50–60. év közötti időszak az „áthajlás” kora, a 60–75. év időintervalluma az „idősödés”, a 75–90. év között van az „időskor”, a 90–100 év közöttiek az „aggok”, végül 100 év fölött van a „matuzsálemi kor”.

Az emberi élet, bár a halál fenyegetése vetül rá, mégis Isten ajándéka, ezért a magas életkor és a szép öregség kívánatos. Ez föltételezi az Isten iránti szeretetet és engedelmességet, az irgalmasság gyakorlását. A hosszú élet, melyre az kap ígéretet, aki tiszteli szüleit, „korona” az igazak számára. Ezek így abban az örömben részesülnek, hogy megláthatják gyermekeik gyermekeit. „Az idős emberek legyenek mértékletesek, tisztességesek és józanok, a hitben, a szeretetben és az állhatatosságban egészségesek” – figyelmeztet a Tituszhoz írt levél (2,2). Amint Ábrahám, úgy az igaz ember is boldog és termékeny öregség után, békében és abban a tudatban halhat meg, hogy élete teljes volt. „Mi örömöt tartogat még az élet? (Tartogat-e valamit egyáltalán?) A mások örömét, örömeinkből fakadottak örömeit (az öröm megmaradásának elve, ha mi már meg nem maradhatunk)” (Szilágyi Domokos: Öregek könyve).

A gerontológia, geronto-andragógia az idősekkel való foglalkozás tudománya, az időskor sajátosságai közé sorolja a következőket: biológiai állapot romlása (mozgás, hallás, látás), az alkalmazkodó képességek szűkülése, és a nagyobb változtatások kerülése minden téren. Csontváry Kosztka Tivadar Az öreg halász című képe megdöbbentő részleteket mutat mindebből, míg Hemingway, a Nobel-díjas író világhírű regénye, Az öreg halász és a tenger a tudását érettsége révén mozgósítani képes ember erejét eleveníti meg.

Csontváry Kosztka Tivadar: Az öreg halász

Voltaképp a fölhalmozódó tudás, tapasztalat, érték letéteményese is az öregkor, ennek a belátása rejtezik a népnyelv számos jelzői összetételében. Néhányat idézünk a TINTA Könyvkiadó Kiss Gábor által szerkesztett 2014/2019-es Kis magyar tájszótárából: „öregharang – nagy méretű, mély hangú harang; öregkés – nagy konyhakés; öregszéna – az első kaszálás szénája”.

Sokszor azonban az önállóságot igénylő szellemi műveletekhez szükséges képességek is gyöngülhetnek. Füst Milán így sóhajt az Öregség című művében:

„S hol a kín és hol az áldás, amelyet most hiába keresek eszelős útjaimon, görbe bottal a kezemben? Mert hisz ott állt ő már önnön sírja előtt, s még mindig pörölve a széllel. S még egyszer hangoztatni akarván igazát, mielőtt elomolna. De a szívében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük, s egy másik, még nagyobb figyelem…”

Az idősödés nemcsak egyéni, hanem társadalmi probléma is. A közszemléletben túlságosan teret kapott az öregedés egészségtelen késleltetése. A fiatalság megőrzésének hiú vágya több módon is káros, és ezt nemcsak az egyén, de a közösség is megsínyli. Az öregkor értéktelenségének hangsúlyozását mutatják például szókincsünkben az olyan kifejezés, mint az öreg holmi ’régi, ócska, viseltes’ jelentése (In: Kiss Gábor – Bárdosi Vilmos: Szinonimák, Tinta Könyvkiadó, 2008, 2016). Az idősödő ember a hiábavalóság jegyében maga is hozzájárul, hogy elszakadjon az öregségben rejlő értékektől. Kezeléséhez a gondolkodásban is paradigmaváltásra van szükség. „Becsüld meg az ősz fejet, add meg a tiszteletet az öregeknek” – figyelmeztet Mózes a Leviták könyve 19,32-ben. Elsődleges cél az időskorúak aktivitásának minél hosszabb ideig tartó megőrzése, hiszen mindannyiunknak, gyermekeknek és különösképp az unokáknak szüksége van rájuk, tudásukra, megfontoltságukra, bölcsességükre, hiszen ők a gyökereink és mi az ő „termő ékes ágaik” vagyunk.

Áprily Lajos: Kérés az öregséghez

„Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
taníts meg, hogy csendemhez csendben érjek.
Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
hangoskodóból halkíts hallgatagra.
Ments meg zuhatag-szájú emberektől,
könyvekbe plántált szó-rengetegektől.”

Leonardo da Vinci: Önarckép

A régi mondás is komolyan figyelmeztet: „Tiszteld az öreget, mert ha élsz, te is az leszel” (In: Balázsi József Attila – Kiss Gábor: Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiája, TINTA Könyvkiadó, 2020). A megélt életük gazdag tartalmait, küzdelmeiket, útkereséseiket, szép szándékaikat és vereségeiket, az arannyá érő szeretetüket becsüljük, tiszteljük, fogadjuk magunkévá, hadd teljék nekik is örömük, míg lehet, gyermekeikben, unokáikban.

„A reszkető kezű ősz apákat, a hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket, az elszürkült, sápadt szemeket.
Adjatok nekik szeretetet.
Szenvedtek Ők már eleget, a vigasztalóik ti legyetek.
Hallgassátok meg a panaszukat, enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok, legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket, szeressétek az öregeket!” (Óbecsey István: Szeressétek az öregeket!)

Sümeginé dr. Tóth Piroska

A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent: