„A mérték az ember cselekedeteit meghatározó etikai erény, mely biztosítja az akarat uralmát az ösztönök fölött.” (Arisztotelész)

A „mérték” szót sokféle, bár egymástól nem független értelemben használhatjuk. A Kiss Gábor főszerkesztő jegyezte Magyar szókincstár című kötet (TINTA Könyvkiadó, 1998) mintegy 28 szinonimáját sorolja.

A matematikában a terület, térfogat és valószínűség fogalmainak közös általánosításai (bizonyos halmazfüggvények). A fizikában a fizikai mennyiségek mértékei a bevezetett mértékegységek.

Nyelvtanban, grammatikában hang- vagy szótagmérték, mely meghatározza a hangok és szótagok kiejtésének időbeli mennyiségét, tartósságát. A poétikában ez a versmérték alapja, legegyszerűbben időmértékes vagy hangsúlyos. A gasztronómiában a túlzott mennyiségű fogyasztás kerülését jelenti, mértéket tartani az ételben-italban. Az öltözködés területén: mértéket vesznek róla – a ruházat készítésekor egy adott személyre jellemző méretek együttese. Gyakorlati, használati téren meghatározott, ismert mennyiség, mely által egy más ismeretlen mennyiséget határozunk meg, mint a területmérték: ár, hektár, négyzetméter; hosszmérték: mérföld, öl, rőf, arasz; űrmérték; akó, icce, mérő, hektoliter; súlymérték: gramm, deka, tonna. A mértékek különböző alapúak és nagyságúak, pl. bécsi, párisi mérték. A hamis mérték a törvényesnél kisebb.

A köznapi életben néha a „határ”, „korlát” szó jelentésével egyezik. Erkölcsi értelemben másokra vonatkozó cselekedet – a régi közmondásban: „Amely mértékkel mérendetek, mások is azzal mérnek vissza nektek” vagy: „Amily mértékkel te mérsz, oly mértékkel kapod vissza”. T. Litovkina Anna Magyar közmondások nagyszótárá című munkájában még 16 rokon értelmű mondást és 5 antonimát is összegyűjtött hozzá, ezekből is idézünk: „Mit mással cselekszel, azt várjad fejedre”, illetve: „Ki a forrásból eleget ivott, háttal fordul felé”.

A tarot kártyában a Mértékletesség az utána következő Ördög kártyának, a mértéktelenség megtestesítőjének ellentéte. Harmónia, kiegyensúlyozottság, higgadtság és lelki béke jellemzi. Ezzel az egészség és a lelki egyensúly élményét emeli fókuszba. Az ember ebben az élethelyzetben igyekszik vágyai és lehetőségei között reális középutat találni, ahogy Horatius a Szatírák I. 1. 106-ban írja: „Est modus in rebus, sunt certi denique fines” – megvan mindennek a maga módja, van határa a dolgoknak.

A tarot kártya 14. lapja: Mértékletesség

Ami megüti a mértéket, az éppen oly nagy, oly nehéz, annyi, mint szükséges; elvontan valamiben oly jeles, mint kell. A mértékletesség, mértéktartás (lat. temperantia) más területként vizsgálva: erkölcsi erény, mellyel az ember a maga testi, lelki erőit és a rendelkezésére álló más javakat a természet és az igazságosság rendje szerint használja és adja tovább, azaz a sarkalatos erények egyike. Jelentheti a cselekvésben bizonyos határ, középút megtartását: a mondás szerint mértékkel jó minden. Arany János is axiómaként jegyzi: „Egyet tudok, ami emberi dologban, Hogy sükere légyen, teheti legjobban: Józan, okos mérték”.

A természeti népeknél megfelelője az életbölcsesség, mely férfiaknál az erő értelmes használatában és a tökéletes fegyelemben mutatkozott meg. Az értelemben érvényesülő mérték a józanság. A Biblia a mértékletesség fogalmát kapcsolja össze vele: „Annak okáért legyetek mértékletesek és józanok!” (I. Péter 4,7). Megvalósításához mindenekelőtt ki kell józanodni a különböző befolyásoktól kába gondolkodásból. Enélkül nem vagyunk képesek különbséget tenni a jó és a rossz között. Szabó Lőrinc is fölismerte, Isten című versében vallja:

„és nem tudom elválasztani lelkemben a jót a gonosztól,
mert nincs egyensúly mérlegemen, nincs mérték és arány”.

Az Isten által adott mértékhez kétféle módon viszonyulhat az ember. Lehet mértéktelen, ha nem veszi figyelembe, illetve nem ismeri el azt a maga számára. Aki így gondolkodik, az csak a mának és a pillanatoknak él. Viszont lehet valaki mértékletes is, ha az Isten által adott mértéket veszi figyelembe, és betartja azt. Az ilyen életforma hosszú távú gondolkodást mutat. Az Isten szerinti mértékletesség nagyon sok területen igényel a hívőktől átgondolást és döntést. Isten dicsőségére csak az isteni mérték szem előtt tartásával lehet tenni dolgokat. Isten mértékletességi elvének meg kell nyilatkoznia a mindennapi munka és a szabad idő, sőt a megjelenés vonatkozásában is. Jó néhány ember számára még a beszédben való mértékletességet is jó volna figyelembe venni: „A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek” – fogalmaz a Példabeszédek könyve 10,19.

Ha távolabbra tekintünk, a hinduizmusban kiemelt szerepe van Patandzsali Júga-szútráiban és a Rigvéda szövegében. Ez a gyakorlat segít a spirituális képességek (sziddhik) megszerzésében és a megszabadulás (móksa) elérésében. A Védákban a tapasznak, az önkontrollnak emberi és kozmikus aspektusa egyaránt van. A Sáririka-tapasz a test leküzdése, a Vácsinika-tapasz a szó, a beszéd leküzdése, amikor az egyén megtanul hallgatni (mauna). Gandhi, a spirituális vezető rendszeresen tartott csöndes napokat – a szokásos böjti időkön kívül –, amikor egyetlen szó sem hagyta el az ajkát. A Mánaszika-tapaszban a gondolatok, az elme leküzdése során az egyén a gondolatait fegyelmezi. Az önfegyelmezés aszkézisének igen magas módja ez.

A középkorban lovagi erénynek tartották, mely gátak közé fogja, s ezzel megsokszorozza és megfelelő cél szolgálatába állítja a testi-lelki képességeket. A mérték a helyes arány megnyilvánulása egymást kiegészítő dolgok között: így a beszéd és hallgatás, tevékenység és pihenés, munka és imádság, jogok és kötelességek, a táplálkozás és annak kihagyása között. Jelképe a korsó, melyet az erények allegóriái között női alak tart a kezében.

A mértékletesség a szorgalommal, a tisztességgel, a megbízhatósággal, a méltányossággal, a nagylelkűséggel, a kegyességgel és a szolidaritás szövetségével párosulva a klasszikus „protestáns etika” alapját is képezte, a szeretetszolgálat, a mértékletes fogyasztás iránti elkötelezettséget, amely az újszövetségi egyházakban nyilvánvaló volt. Kálvin egyaránt elítélte a mértéktelenséget (tékozlás, torkosság, hivalkodás, pénzsóvárság, pazarlás, fölös dolgok stb.) és a szűkölködést. Ez az egyensúly a mértékletesség lényegi tulajdonságának látszik. A mértékletesség a klasszikus keresztény etikai magyarázatokban a szeretet kifejezése – mások javának vagy jólétének keresése, reagálva szükségleteikre és Istenre, aki a szeretet. A mértékletességben rejlő áldozathozatal forrása a felebarát szeretete, mert a közösségben megvalósuló szeretet mindig tartalmazza saját érdekünk és hasznaink legalább részbeni feladását mások jóléte érdekében. Így a mértékletesség mint a szeretet kifejezése, az osztó igazságosság és a fenntarthatóság nélkülözhetetlen eszköze.

A mértékletességet azonban többször inkább eszményként tisztelték, semmint valóban gyakorolták.

Napjaink növekvő bőséget ünneplő kultúráiban pedig már eszményként is száműzték – jóllehet a mértékletesség aktuális és jellemformálásra képes norma, amely alkalmas fegyver lehetne ma is a túlzott és igazságtalan fogyasztás mindent átható reklámozásával és a túltermeléssel vívott harcban.

A nagy társadalmi és ökológiai problémák megoldása ezen erény fölelevenedésétől, valamint személyes erényből társadalmi normává alakításától függ, hiszen alapjaiban a túlfogyasztás az önbecsülés, a társadalmi elfogadás, a személyes elégedettség és a végső értelem felé törekvést fejezi ki, miközben a kultúra olyan ösvényekre tereli ezeket az embereket, amelyek éppen meghiúsítják e reményeket. Mindamellett a személyes erények és a társadalmi normák egymással kölcsönhatásban működnek, és etikai szempontból egyformán szükségesek.

Sümeginé dr. Tóth Piroska

A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent:

1. Mi a felelősség?
2. Mi a bizalom?