Az utolsó könyvhöz értünk, egy nagyon fontos könyvhöz, a Kiejtési szótárhoz, alcím: Idegen nevek, szavak, kifejezések és szólások helyes kiejtése. Vonalban van a szerző, Tótfalusi István. Jó napot kívánok! Árulja el nekem, hogy született meg ez a könyv, merthogy rengeteg nyelvről van szó, svéd, olasz, angol portugál, francia stb.… szóval, mi volt a munkamódszer?

Nézze, a jogcím az, hogy ezeket a nyelveket valamelyest ismerem, annyira mindenképpen, hogy a kiejtéseket ismerem. Néhány, amit nem, annak utána lehet nézni. A születésre az adott okot, mármint, hogy nekifogjak egy könyvnek, hogy mindennapi tapasztalataim szerint, elsősorban tévét, rádiót hallgatva azt láttam és hallottam, hogy nagyon sok téves elképzelés van forgalomban az idegen nyelvek helyes kiejtésének az alapjairól.

Ez egy nagyon fontos dolog, tessék minket eligazítani abban a tekintetben, hogy mi, ugye magyarok vagyunk, egy elszigetelt nyelvet művelünk, amely sem a szlávhoz, sem a germánhoz, sem az újlatin nyelvekhez nem kapcsolódik, ez a mienk, ebben egyedül vagyunk. Most akkor mi a felelősségünk a külföldi szavak kiejtésével kapcsolatban?

Tulajdonképpen ennek semmiféle felelőssége kifelé nincsen, itt nekünk, magunknak kell valamiben megállapodnunk. Meg kell mondani, hogy ez egy viszonylag új keletű elképzelés, hogy szorosabban maradjunk az idegen nyelvek hangzásvilágánál, mert például 100-120 évvel ezelőtt Verne Gyula nagyon jól működött Jules Verne helyett, vagy Mai Károly Karl May helyett. Idestova 50-60 éve jutott el a magyar közmegegyezés, mondjuk így, hogy nekünk az idegen nevek, szavak esetében az adott idegen nyelv kiejtését kell követnünk. Ez mint alapkövetelmény helyes, ezt magunk így döntöttük el, ez a magyar közmegegyezés.

A közmegegyezés, ne haragudjon, időről időre változhat. Nádasdy Ádámmal beszélgettem pár hónappal ezelőtt, és abban maradtunk, hogy nekünk a Chevrolet az Chevrolet és nem „Chevrolé”. Tessék igazságot tenni, mert volt, aki emiatt felháborodott. Mondok egy másik példát: Bernstein nekem nem „Börsztin”, nekem Bernstein. Mind a kettőt beszéljük meg! A Chevrolet az most csak az én korosztályomnak Chevrolet, vagy hogy van ez?

Először rögtön erre felelek. Én elvi ellensége vagyok a túlzott precizitásnak, pontosabban az arra való törekvésnek, hogy tűzön-vízen keresztül az eredeti hangzást üldözzük. Ebben a könyvben igyekeztem megvalósítani az egyik tételemet, miszerint a hagyományban megőrzött kiejtési formákhoz nincs értelme hozzányúlni. Nem „Dikkins”, az nekünk Dickens, méghozzá szépen két k-val, és természetesen a Chevrolet Chevrolet, és Leonard Bernstein az Bernstein.

Tanár úr, hadd kérdezzek közbe. Mi van a gyerekeinkkel? A hatéves Zsófi unokám angol óvodába jár, és időnként kijavít. Mármint neki nem Chevrolet a Chevrolet és megmosolyog minket. Mikor váltsunk át?

Én azt hiszem, hogy ez a nevelés alapproblémájához tartozik, a gyermeknek ezeket a precízkedéseit nyugodtan lehet szeretettel is kezelni, és legfeljebb azt mondani neki, hogy én ilyen és ilyen indokkal ejtem így. De azt hiszem, tágabb perspektívákban is érdemes gondolkodni. Hadd mondjam el az én lényeges elképzelésemet: amikor én egy magyar nyelvi környezetben kimondok egy olasz, német, spanyol, francia, orosz stb. nevet, abban a pillanatban az magyar szó lesz. Ez az egyik alapkövetelmény. Semmi olyan hangot nem várhatok el ettől, ennek nevében, ami a magyar nyelvben nincsen benne. Ez azt jelenti, hogy bizonyos esetekben meg kell találni a legcélszerűbb helyettesítést. Tehát minden ilyen fontoskodás túlzás. Ez olyan, mint amikor egy idegen jön Magyarországra: rá az itteni törvények vonatkoznak, amíg itt van. Ez a magyar nyelvnek a joga, hogy itt, most ezt az idegent befogadtuk, de azért ez a mi nyelvünkhöz alkalmazkodik. Ezért például én roppant butaságnak tartom azt, amit pont az olasz neveknél látok, hogy mindenki azt akarja mondani, hogy „Pávárotti” (Pavarotti) , „Csecsília Bártoli” (Cecilia Bartoli), ha így mondja. De nem így mondja, hanem „Bártóli”, mert a magyar úgy képzeli, hogy az olasz nyelvben mindig a második szótag a hangsúlyos, pedig a fenét! Egyrészt egy csomó hibát elkövetünk, másrészt értelmetlen. Senki sem mondja azt például, hogy „Bizé” (Bizet), vagy „Moliér” (Moliere). A magyar beszédben valahogy az emberek az olaszra álltak rá. Nem hangsúlyozunk idegen módi szerint, mert egyrészt követhetetlen, mindenki másképp csinálja. A magyar szó az elején hangsúlyos, a magyar ember attól tudja, hogy egy szó elkezdődik, hogy ott a hangsúly, őt az irányítja el.

Hadd kérdezzem meg, hogy külföldön ez hogy működik? Mert amikor Moszkvában jártam, enyhén fájt nekem, hogy a Henriket „Jeenyrik”-nek ejtik. Ők úgy mondják, ahogy mondják. Nem tudom, hogy a futballt kedveli-e, vagy most van a kézilabda-világbajnokság is. A magyar neveknél nem érdeklődnek különösebben a külföldi bemondók, hogy megtudják, hogy kéne azt a magyar nevet ejteni.

Nézze, ez minden nyelvnek a maga szokása.

Egyébként most van a kézilabda-világbajnokság, direkt megnéztem, Stephanson egy fantasztikus izlandi átlövő, az ön által szerkesztett kiejtési szótár szerint „Sztevaunszon”. Nekem nem jönne ez ki a számon. Stephansonnak hívják, ilyenkor mit kezdjünk? Vagy itt van Gertrud Stein. Ha Bernstein „Börnsztin”, egy német származású zsidó emberről van szó, de nem hiszem, hogy ő „Börnsztejn”-nek mondta volna saját magát, amikor bemutatkozott.

Nagy valószínűséggel nem, hiszen ott nőtt fel, angol volt az anyanyelve.

Bernstein = Börsztin?

Hogy döntsük el a neve kiejtését? Vagy Steinbeck. És nem „Sztájnbeck John”.

Ilyen esetekben a szótáramba én is teszek kívánatos és elfogadható megkülönböztetéseket, pontosan ilyen okból. Van, ahol még hét elfogadhatót is teszek. Én a szótáramban semmiképpen nem akarom ennyire megkövetelni az eredetit.

Fischer tanár úrhoz jártam beszédtechnikára, és emlékszem, hogy akkor borult ki, és azt mondta, hogy ő ezt nem tudja elviselni, amikor azt mondták: „Erópában”. Azt mondta: könyörgök, Európa! Most itt van a „Juró” vagy az „Euró”. Mi szépen mondjuk, hogy euró, de az, hogy Európa, az istennek nem jön ki a szánkon.

Európát mondok, és tapasztalatom szerint majdnem mindenki.

Mi a helyzet a térrel a Lánchíd pesti oldalán? (Roosevelt tér)

„Rózevelt” tér. Ez is egy csúnya dolog.

Itt például, abszolút fogalmam sincs, hogy mi van, mert mindenki mást mond.

Természetesen mindenki mást mond, én mondok valamit, és ezt a szótáramba leírtam. „Rózevelt”, merthogy ez egy holland eredetű amerikai család, és ez a Roosevelt, ez hollandul a rózsaföld vagy rózsaültetvény. És ez az amerikai köztudatban is él, és ezért ők is „Rózevelt”-et mondanak, jóllehet a család egyes ágai így is használták, de az általános angol kiejtési szabállyal ilyen módon ütközik.

Gyorsan akartam odalapozni, mert ebben a pillanatban jutott az eszembe, hogy tinédzserként nagyon kellemes időket töltöttem a lengyel tengerparton. Gyönyörű lányok voltak, és Gdansk mellett Gdynia fürdőváros volt az, ahol a legszebb lányok voltak. Egy átlagember, ha megnézi, hogy hová megy a kedvenc csapata játszani, hogyan igazodhat el? Mindenki vegyen egy kiejtési szótárt? Mit tanácsol?

Adtam némi segítséget a könyvben annyiban, hogy az ismertebb vagy fontosabb európai városok köztereit, nevezetesebb utcáit felsorolom.

Tótfalusi István, a Kiejtési szótár összeállítója

De az átlagembernek nincs pénze egy ilyen szótár megvételére. Nagyon nehéz. Szóba került Verne Gyula, akinek minden könyvét olvastam gyerekkoromban és borzasztó nehezen boldogultam a rengeteg latin kifejezéssel, meg angollal, franciával és egyebekkel. Miért nincs például az, hogy pl. Verne Gyula könyveinél a kiejtést külön feltüntetik?

Amikor én a Móra Kiadónál dolgoztam, akkor általában minden, a klasszikus és kevésbé klasszikus ifjúsági művek végén járt egy kiejtési szótár. Manapság nem szokás, világszerte nem szokás. Például én valaha azt is elképzeltem, hogy egy napilapnak a végén egy negyed hasábot annak szentelni, hogy a lapban megjelent 77 világpolitikai szereplőnek a neve miért ne lehetne ott, hogy legyen támpont? Ez a könyv is egy támpont. Természetesen nagyon sokak kezébe nem jut el, és az alapelvemmel is bőven lehet vitatkozni. Ennél súlyosabb dolgokról is ritka az egyetértés.

Megtaláltam Gdynia-t a könyvben, de rosszul mondtam. „Dinyja”.

A legtöbb nyelv a mi ny-ünket akkor sem használja, hogyha mi azt hisszük, hogy az a „ny”, főleg nem a lágyító szláv nyelvek. Ott külön „n” és „j”. Ez nagyon kis eltérés.

Van egy izgalmas fejezet, amin menjünk végig, ha megengedi. Így ne ejtsük. Ibsen főhőse, Aase, helyesen ejtve: „Úsze”, „Úze”, amit megszoktam. Nem tetszik túl szigorúnak lenni?

Csillagozva van az „Áze”, az nem elfogadható, az „Úze” elfogadható. Ezt nem tudja az, aki nem tud dánul.

Ez megint nagyon izgalmas, és mindenkit érdekel: aero. Az „éró” nem jó. Az Aerosmith együttestől kezdve mindenki „é”-vel mondja. Miért elfogadhatatlan?

Etimológiai okokból, ugyanis a latin szavak „ae”-i valóban „e”-vé lettek a kiejtésben, csakhogy ez egy görög szó, amit a latin átvett, és a latin szótárak, még a régebbiek főleg, kettőspontot tesz az „e”-re, és nem szabad a többi „e”-ként kezelni. Ezek olyan finomságok, amiket nem mindenki tudhat. Adynál úgy van, hogy „Ájer pezseg. Úgy hívják: Gondolat.” Ez latin, de a magyar népnyelvben Ájer lett, de nyilvánvalóan két szótag. Akkor még tudtak latinul. Tudom, hogy hányom, mint a borsót a falra nagy adagokban, de én ezt legalább leírom. Én aerobikot mondok, holott tudom, hogy mindenki „erobikot”. Én mindig azt mondom, hogy a mi nyelvünk kiejtését is valamennyire tudomásul vennék máshol, jóllehet ez naiv elképzelés, de azért úgy érzem, hogy az ún. kisebb nyelvek megbecsülése nem rossz szempont. Mi kis nyelv vagyunk.

Köszönöm szépen, Tanár úr, hogy a rendelkezésünkre állt.

Nagy örömmel mondtam el mindezt.

Próbálunk okulni belőle. Tótfalusi Istvánnal beszélgettem a Kiejtési szótár kapcsán. A Tinta Kiadó adta ki.

A formák és a színek közt akkor érezzük magunkat odahaza, ha valamiképpen emlékezésünk világából valók, ha bennük van Édesanyánk simogatása.

Még a kereszténység is táplálta a csodalényekben való hitet, vegyük csak példának az Apokalipszist, és a Jelenések könyvének részleteit. Tudvalevőn régi babona, hogy az ártó szellem ellen legjobb orvosság annak képe.

Az ábrázolások megfejtésének nehézsége abban rejlik számunkra, hogy a kép nem tartalmazza jelentésének magyarázatát, csak fölidéz valamit, amit mi nem tudunk ma.

A díszítésnek valamiképp köze kell hogy legyen a használathoz.

Ha rajzolok, mindig magamra maradok.

Roppant érdekes és izgalmas könyvet tartok a kezemben: Etimológiai szótár, alcíme: Magyar szavak és toldalékok eredete. Főszerkesztő: Zaicz Gábor, aki külföldön tartózkodik, ezért vele nem tudtunk beszélgetni, viszont vonalban van a könyv szerkesztője, Sipőcz Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Finnugor Tanszékének docense, aki részt vett a szerkesztői munkában. Jó napot!

Jó napot kívánok!

Mennyi ideig tartott ez a munka, mert valami hihetetlen, ezer oldalon…

Ha jól emlékszem, 2006-ban jelent meg ez a könyv, 2001-ben merült fel a gondolat, hogy készítsünk egy ilyenfajta etimológiai szótárat. Szerintem 3-4 év volt, amíg dolgoztunk rajta.

Óriási munka. Kezdjük azzal, ami szerintem mindenkit érdekel, hogy honnan vannak a szavaink? Én megnéztem az alapszavakat, ilyen, hogy apa, ilyen, hogy szív, ilyen, hogy kard, ezek mind-mind a nagyon régmúltba vezetnek vissza.

Hogyha általában, vagy gyorsan szeretnék erre a kérdésre válaszolni, hogy honnan vannak a szavaink, akkor természetesen fel lehet sorolni, hogy vannak az ősi eredetű szavaink, vannak a belső keletkezésű szavak, ezek vannak egyébként legnagyobb számban, és nagyon-nagyon sok jövevényszó van a magyar nyelvben, ami szintén különböző nyelvekre vezethető vissza.

Zaicz Gábor (fõszerk.): Etimológiai szótár

Meglehetősen nagy könyv van a kezemben, Forgács Tamás Magyar szólások és közmondások szótára, alcím: Mai nyelvünk állandósult szókapcsolatai példákkal szemléltetve. Vonalban van Forgács Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Magyar Nyelv és Irodalmi Intézetének a vezetője. Jó napot kívánok!

Jó napot kívánok!

Én nagyon jól szórakoztam a kötetet lapozgatva. Bejelöltem egy párat, például „Egy fecske nem csinál nyarat.” Hozzá a HVG-ből egy rövid, néhány mondat illusztrációként: „Fenntartom a véleményemet – Kádárról írta Kreisky (volt osztrák kancellár), a ’80-as évek végén. – A magyar nép sokat köszönhet neki, csak egy fecske volt, nem tudott nyarat csinálni, de számos vele folytatott vitában megállapíthattam, hogy nyitott az új gondolatokra.” Nagyon jól szórakoztam, mert Torgyán Józseftől kezdve felbukkan az idézetekben jó néhány ember az elmúlt 20 évből. Aztán gondolkodtam is, hogy mekkora munka lehetett ezeket az idézeteket kigyűjteni, de aztán, ahogy utánanéztem, itt már a számítógép segített, ugye?

Ez így van, de tulajdonképpen azért is vannak azok a források a szótárban (a HVG és a Magyar Hírlap), mert amikor ezt a munkát csináltam (ez nem most jelent meg, hanem picit korábban), akkor ennek a két folyóiratnak, és talán akkor még a Népszabadságnak voltak csupán olyan évfolyamai, amiket megjelentettek CD-n, különböző keresőprogramokkal. Ma már picit ennél nagyobb felületen is lehetne gyűjteni, hiszen a Nyelvtudományi Intézetnek vannak olyan korpuszai, olyan szövegbázisai, mint a Nemzeti Szövegtár, ahol ezeket akár az internetes felületeken is el lehet érni, de azok is részben ezekből a CD-kből táplálkoznak, meg sok minden másból. De az kétségtelen, hogy nem kis munka, mert amikor egy ilyen keresésre, hogy egy fecske lehet, hogy olyan találat is kijön, hogy egy fecske szállt le a ház előtt a villanydrótra, és ezeket ki kellett hagyni, meg nyilván, amikor szólást talált a keresőprogram, ki kellett válogatni, hogy azok közül a legszórakoztatóbb, legszemléletesebb példákat válogassa ki az ember, de szerettem ezt a munkát csinálni.

Forgács Tamás

A szerelem idején minden férfi egyforma.

A legtöbb sírig tartó fogadalom egy éjszaka tart.

A férfiak oly gondolattalanul, érzéketlenül emésztik meg szerelmi élményeiket, hogy nem éreznek többet belőle, mint a jó ebédből.

Kitapasztalta ez a szorgalmas gyűjtő, hogy a jó szerelem sem más, mint egy hajnali álom, amely dolgot már előtte is többen fölfedeztek.

Csak olyan terjedelmű lehet egy jól megfogalmazott szerelmes levél, amelyet a címzett szóról szóra betanulhat, mert néha éppen a legérdekesebb szerelmes leveleket nyomban meg kell semmisíteni.

Egy nagyon szép kiállítású könyvet tartok a kezemben: Grétsy László: A mi nyelvünk, alcíme: Íróink és költőink a magyar nyelvről. A vonalban van Grétsy László. Jó napot kívánok!

Üdvözlöm, kedves Tanár Úr, hadd nevezzem így.

Nagyon kedves, Tanár úr! Azt tudja, hogy mi egy helyen érettségiztünk?

Ezt nem tudtam.

Bizony, a pesterzsébeti Kossuth Gimnáziumban, csak én 1967-ben, Ön pedig 1950-ben.

Az én érettségim előtti emlékeket jobban ismerem, hiába, így van. Ha az ember kirepül a fészekből, az újabbakat már nem tudja követni.

Egyébként erzsébeti tetszik lenni?

Lényegében igen, életem első 20 évét ott töltöttem. Budán születtem, de mikor 2 éves voltam, a szüleim már ott vettek egy kis házikót, ott nőttem fel, ott nőttem felnőtté.

Grétsy László

Most felvételről megy az adás, mert egy ideje külföldön vagyok. Egy olyan könyvet tartok a kezemben, amit mindenkinek ajánlok, és ebből a könyvből szerintem egy zseniális vetélkedőt lehetne csinálni. A már sajnos elhunyt Burget Lajos könyvéről van szó, Retró szótár a címe, az alcíme: Korfestő szavak a második világháborútól a rendszerváltásig. A mai műsorban szinte kivétel nélkül a Tinta Könyvkiadó kiadványaival foglalkozunk, vonalban van Kiss Gábor, a kiadó vezetője, aki részt vett a kiadvány összeállításában.

Jó napot kívánok, sok szeretettel köszöntöm a hallgatókat.

Én már ezt a sztorit ellőttem egyszer itt a műsorban, de elmondom még egyszer, mert szerintem Kiss Gábor nem ismeri és ez jó indulás ahhoz, hogy beszélgessünk a könyvről. Pár héttel ezelőtt jöttem ki egy csarnokból, ahol a 26 éves edzőmmel teniszeztünk, ő főiskolát végzett lány, nagyon előkelően rangsorolták a ranglistán. Valahogy szóba került a KISZ, és mondtam neki, hogy „hát, amikor én még KISZ-táborban jártam…”. Rám nézett és azt mondta:
– Maga volt a Kiss táborában?
– Nem a Kiss táborában voltam, KISZ-táborban voltam.
– Angliában?
– Miről beszél?
– A Kiss együttesről. Nem is gondoltam, hogy ők is csinálnak tábort. Én már voltam az EDDA táborában a Velencei tónál. Meséljen, milyen a Kiss tábora?
– Figyeljen! KISZ. Azt mondja, érti.
– Festett az arcuk, egyre gondolunk!
– Nem. KISZ-tábor. Hanság lecsapolása. Kommunista Ifjúsági Szövetség. 26 éves, főiskolát végzett, jó, egy ideje élete egy részét Amerikában töltötte teniszakadémiákon. Akiknek elmeséltem, azok csak néznek, és azt mondják: Jézusmária!

Kiss Gábor a Retró szótárral

Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképpen a maradás szónak több jelentése van. Kor szerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés.

Isten őrizze meg e nemzetet minden gonosztól; Isten virrassza fel e nemzetre a teljes felvirágzat szép napját!

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors, akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol; s lelkében üresség van, mit semmi tárgy, semmi érzet be nem tölt.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. január.

Olvasóim, levélíróim különféle utakon-módokon (levél, telefon, e-mail stb.) gyakran keresnek fel olyan kérdésekkel, amelyekből az derül ki, hogy valamilyen ritkább, főleg összetett szót nem értenek eléggé. Valami sejtésük van róla, de pontosan nem tudják, mit jelent, s főleg arról nincs fogalmuk, hogy miért épp ezt vagy azt a rejtélyes szót használjuk. Mivel minden rejtély csak addig rejtély, amíg meg nem oldjuk, a következőkben azok közül a talányosnak látszó szavak közül igyekszem néhányat felsorakoztatni s egyúttal meg is magyarázni, amelyekre olvasóim, levélíróim az utóbbi időben felhívták a figyelmemet.

„Miért ösztöndíj a neve annak a támogatásnak, amelyet az arra érdemesnek tekintett személyek, főleg fiatalok kapnak? Lét- és fajfenntartás céljából adják? Szerintem épp az a baj, hogy az ösztönök minden támogatás nélkül is mindjobban elszabadulnak országunkban. Minek ezt még díjazni is? Ha pedig nem ilyen ösztönökre gondolnak az illetékesek, miért nem valamilyen közérthető kifejezést használnak helyette, mint pl. tanulói díj, kutatási támogatás?”

Az ösztön, ez a szláv eredetű szó eredetileg vasvégű botot jelentett, amelyet a jószág nógatására ösztökélésére használtak. Ám ebből elég hamar s elég természetes módon kifejlődött a hajtóbottal való ösztökélés folyamatát kifejező ’sarkallás, ösztönzés’ értelem is. Ezt tudva nem csodálkozhatunk azon, hogy a 19. század első felében, a nyelvújítás legnagyobb hullámában a latin stipendium szóra keresve magyar szót, bár volt rá más jelölt is, a díjpénz, a nyelvújítók végül is Helmeczy Mihály szavát, az ösztöndíj szót fogadták el. Ez tehát nem ösztönöket, még kevésbé az alantas ösztönöket jutalmazó díjat jelent, hanem tanulásra, kutatásra buzdító anyagi támogatást.

„Miért nevezzük a kórós idegrohamában őrjöngő, elvadultan rohangáló, öldöklő személyt ámokfutónak? Ki és miféle szerzet az az Ámok?”

Ilyen személy természetesen nincs, és nem is volt sohasem. Az ámokfutó szóban az ámok egy maláj szó (ãmuk), amelynek jelentése egyrészt ’dühöngő, tomboló’, másrészt ’gyilkolási vágy’. Az ámokfutó a német Amokläufer tükörfordításaként került be nyelvünkbe, de megtalálható az angolban is. Az említett nyelvekben az első tag külön is él; a németben Amok ’dühös gyilkolási vágy’, az angolban amuck ’vad, dühös’.

„A »Hupikék törpikék« az egyik legkedvesebb rajzfilmsorozatom. De szeretném tudni, hogy a hupikék szó létezett-e már a sorozat megjelenése előtt is, s ha igen, milyen kéket jelentett, s hogyan alakult ki.”

Igen, létezett. Már a 17. század közepétől vannak rá adataink. Hogy milyen kék a hupikék? Rikítóan, harsányan, ízléstelenül kék; olyan kék, amely akkor keletkezik, ha pl. Erdei Zsolt ökölvívó bajnokunk egyet-kettőt alaposan odaüt valakinek a szeme alá, azaz, hogy egy Sümegről, Kőszegről és máshonnan is följegyzett tájszóval is érzékeltessem, jól meghupálja, azaz megveri. Ez a hupi kék, amelyet régebben még két szóba írtak, nem jelentett mást, mint a verés, ütlegelés nyomán a testen keletkezett kék foltot, mint ahogy a jajvörös is azt a színt jelentette, amely ütések nyomán keletkezett a bőrön. De napjainkra e két szónak korábbi zord jelentése elhalványult, megszelídült.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2011. december.

Fokozni, azaz tartalmában, minőségében, mértékében, hatásában stb. növelni, erősíteni sok mindent lehet: a tempót, a lendületet, valakinek a lelkesedését, a kedvét – vagy éppen ellenkezőleg a fájdalmát, az elkeseredését, és még sorolhatnám tovább –, ám én a következőkben csupán a nyelvtani, grammatikai értelemben vett fokozásra, azaz a szavaknak a közép- vagy a felsőfok ismert jelével, tehát a hosszú (azaz kettőzött) -bb-vel és a leg- szócskával való ellátására, pontosabban az ezzel kapcsolatos problémák bemutatására, felvillantására gondolok, illetve erre vállalkozom. Hangsúlyozom: nem szabályokat sorolok – ez álmomban sem jutna eszembe –, hanem érdekességekre, kuriózumokra hívom fel olvasóim figyelmét. Remélem, olvasóim úgy ítélik majd, hogy kis összeállításom megérte az elolvasására áldozott perceket.

Abszolút felsőfok. A fokozás általában összehasonlításra szolgál, hiszen a középfok két összehasonlított közül a nagyobb mértékűt jelöli meg (pl. erősebb), a felsőfok pedig több fogalom összevetésekor a legnagyobb fokú tulajdonságra, állapotra mutat rá (legerősebb). Az abszolút felsőfok nem összehasonlításra, hanem rendkívüli mérték- és érzelmi telítettség kifejezésére szolgál. Pl. udvarias társalgásban: a legnagyobb örömmel, gyászjelentésekben: a legjobb apa, a legdrágább testvér stb.

Bögre abszolút felsőfokkal