Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2011. december.

Fokozni, azaz tartalmában, minőségében, mértékében, hatásában stb. növelni, erősíteni sok mindent lehet: a tempót, a lendületet, valakinek a lelkesedését, a kedvét – vagy éppen ellenkezőleg a fájdalmát, az elkeseredését, és még sorolhatnám tovább –, ám én a következőkben csupán a nyelvtani, grammatikai értelemben vett fokozásra, azaz a szavaknak a közép- vagy a felsőfok ismert jelével, tehát a hosszú (azaz kettőzött) -bb-vel és a leg- szócskával való ellátására, pontosabban az ezzel kapcsolatos problémák bemutatására, felvillantására gondolok, illetve erre vállalkozom. Hangsúlyozom: nem szabályokat sorolok – ez álmomban sem jutna eszembe –, hanem érdekességekre, kuriózumokra hívom fel olvasóim figyelmét. Remélem, olvasóim úgy ítélik majd, hogy kis összeállításom megérte az elolvasására áldozott perceket.

Abszolút felsőfok. A fokozás általában összehasonlításra szolgál, hiszen a középfok két összehasonlított közül a nagyobb mértékűt jelöli meg (pl. erősebb), a felsőfok pedig több fogalom összevetésekor a legnagyobb fokú tulajdonságra, állapotra mutat rá (legerősebb). Az abszolút felsőfok nem összehasonlításra, hanem rendkívüli mérték- és érzelmi telítettség kifejezésére szolgál. Pl. udvarias társalgásban: a legnagyobb örömmel, gyászjelentésekben: a legjobb apa, a legdrágább testvér stb.

Bögre abszolút felsőfokkal

Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán.

Ha más nyelven beszélek, mindig kissé elfogódott leszek, de bátrabb, egyenesebb. Meg vagyok fosztva attól, hogy a szók közötti csönddel, az ezredik árnyalattal hassak. Mégis bizonyos szabadságot ad ez. Általában azt tapasztalom, hogy a kellemes dolgokat anyanyelvemen tudom inkább közölni, de a kellemetlen dolgok könnyebben mennek más nyelven. Szerelmet vallani az anyanyelvemen óhajtok, de szakítani idegen nyelven. Verset írni magyarul, de kritikát lehetőleg portugálul.

Mi tehát a tíz legszebb magyar szó? Ezt felelném, abban a tudatban, hogy válaszom merőben önkényes, és éppúgy jellemez engemet, mint nyelvünket: Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.

Családja, gyermekévei

Mécs László (családi nevén Martoncsik József) a Kassa mellett lévő Hernádszentistvánon született 1895. január 17-én, ötgyermekes családban, negyedikként. Apja Martoncsik Endre katolikus kántortanító volt, akinek egyik őse a családi hagyomány szerint a 18. század elején mint vándorló mesterlegény az Alföldről került a Felvidékre, ahol a falubeliek, mivel magyar nevét nem tudták kiejteni, Novaknak, újoncnak, új embernek hívták, míg aztán benősült az ottani Martoncsik családba. A költő fiú édesapjának szép emléket emelt Szülőföldünk című versciklusát megnyitó Egyszerű krónikácska egy nagyon jó emberről című költeményében:

Mécs László arcképe. In: Farkas Gyula: Mécs László, Budapest, Studium, é. n. [1929] – Törzsgyűjtemény

Megjelent: Etnographia 2024/4, 382-383.

A könyv szerzője, Balázsi József Attila Arany Penna díjas nyelvész, a frazeológia, az etimológia és a lexikográfia elismert kutatója. A TINTA Könyvkiadónál számos önálló kötete jelent meg: Hasonlatszótár (2017), A sas egyedül repül (2017), Szólásbúvárlatok (2021) Orosz–magvar közmondásszótár (2021), A több ezer éves kínai kultúra közmondásai, szólásai és jelképei tükrében (2022), Kínai bölcsességek (2023) Angol elöljárószók kézikönyve (2023).

A közelmúltban megjelent Német–magyar közmondásszótár a szerző korábbi munkáihoz hasonlóan hiánypótló darab. A kiadvány – ahogyan arra az alcíme is utal – 1000 német közmondást közöl magyar megfelelőkkel és művelődéstörténeti magyarázatokkal.

Balázsi József Attila: Német—magyar közmondásszótár

A szótár részletes bevezetővel (7–23. old.) indul. Az első, Mi a közmondás? című alfejezetéből megtudjuk, hogy Balázsi József Attila munkája során a következő definíció szolgált alapul: „A közmondás rövid, általánosan ismert, bölcsességet, igazságot, tanulságot és hagyományos felfogást tartalmazó népies kifejezés, amely rögzített, könnyen megjegyezhető és metaforikus formában száll nemzedékről nemzedékre.” (7. old.) Szintén ebben az alfejezetben ismerteti a szerző a közmondások típusait. A második alfejezetben a proverbiumok forrásairól kapunk rövid áttekintést. Ezt követően a szerző az első közmondás-gyűjteményekről ír, majd részletezve kitér a német nyelvűekre. A közmondás-paródiák és a német közmondások tematikájának 1-1 oldalas összefoglalóját a következő rövid alfejezetek követik: Közmondások az irodalomban és a magánlevelezésben, Közmondások a művészetekben. A Bevezető második felében a kötetről olvashatunk.

Önök felállottak, mint egy férfiú, és én leborulok a nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem döntik meg.

Ezredéves történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk gyermek nemzet; 1848-i történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk elaggott nemzet.

Veszedelem fenyegeti szegény elárult hazánkat, oly veszedelem, melyhez hasonlót évkönyveink nem mutatnak, s melynek láttára némely kicsinyhitűek a fővárosban azt mondák, hogy a magyar nemzet napjai megszámítvák. De én azt mondám: ez nem igaz.

Megjelent: Etnographia 2022/4, 744-745.

Két évtizede indította meg a nyelvész Kiss Gábor a Tinta Könyvkiadó működését. Azóta százszámra (!) adott ki „hézagpótló” műveket, amelyek a közismert (ahogy ma mondani szokás: mainstream) nyelvészeti kiadványok mellett egy másik, sokrétű kulturális nyelvészetet tükröznek vissza, mégpedig a zsebkönyvektől a fóliáns méretű kézikönyvekig. Fontos és visszatérő téma e sorban a néprajzi nyelvi világ, másrészt pedig a közmondások klasszikus könyveinek újra kiadása és kézikönyvek közlése.

A mostani kiadvány e két szempont együtt érvényesítése. „Állandósult szókapcsolatok”-nak nevezi a szerző e műfajilag is sokrétű szövegeket. Ezek különböző forrásokból összegyűjtött anyagát szótárszerűen közli, a szövegek vezérszavai szerint, általában ismert formában, gyakran nyelvi és „néprajzi” magyarázatokkal. Rögtön a kötet elején az „ablakos” (üvegező vándoriparos) szólás szövegpéldája: mosolyog valaki, mint az ablakos, mikor a jégen elesett. Egy másik, hasonló szólást is közöl, valamint egy pár mondatos leírást a vándor „üveges” mesterségről. Egyébként az ismert 19. századi szólásváltozatok etnikus utalással bővebbek: „Elesik mint az üveges tót”. Olykor szólásonként több példát is olvashatunk. Így a nap ('24 óra') esetében húsz ilyen szöveget találunk (pl. a mai nap is elment kaszaverés nélkül = munka nélkül). Igen gazdag a folklór magyarázatok világa, pl. Zsindely van a házon (akkor mondják, ha valakinek, főként gyermeknek a jelenléte miatt bizonyos dolgokról nem lehet beszélni). Utalnak a hasonló értelmű „cserép” szóra is. Magam nem is értem, hogyan alakult ki e sztereotípia.

Megjelent: Névtani Értesítő 46. (2024), 204-206.

1. Többször előfordul, hogy a tájszótárak összeállítói tulajdonneveket is közölnek a szótárban; ezek a névtani adatok a leletmentésen túl a névtani és a dialektológiai kutatások számára is hasznos források. A helyi tulajdonnevek emellett művelődéstörténeti források is, például a személynevekben, a becéző és ragadványnevekben, továbbá a földrajzi nevekben is hasznos ismereteket találhatnak a kutatók (KISS 2000: 43). 

Juhász Dezső egy írásában azt vizsgálta, hogy bekerültek-e a tulajdonnevek az általa tanulmányozott tájszótárakba, s hogy „mit kezdenek a tájszótárak a tulajdon nevekkel” (JUHÁSZ 2020: 53). Tanulmánya végén a javaslatait is bemutatja, például azt, hogy miképpen lehetne ezekből a szótárakból névtani adatbázist létrehozni; továbbá egy segédlet kiadását is szorgalmazza a leendő tájszótárak összeállítói számára (JUHÁSZ 2020: 60). A tájszótárírók választhatják azt a megoldást a szótár összeállításakor, hogy a tulajdonneveket a szócikkek sorába illesztik, de külön csoportosításban is közölhetik őket. Kiss Jenő itt ismertetett könyvében nem a tájszótár szócikkeiben találjuk a tulajdonneveket, hanem önálló fejezeteket kaptak (527–599). Bár a szótár nagyobbik részét a tájszótár teszi ki, a szerző számos tulajdonnevet is összegyűjtött Mihályi településre vonatkozóan, és többféle szempontból is megvizsgálta őket. Történeti adatokat is közöl, erre vonatkoztatható a könyv címében a múlt és jelen. A Névtani Értesítő profiljához igazodva itt csak a tulajdonnevekkel foglalkozó részt tekintem át.

Légi fotó Mihályiról

Csak az tudja elhordozni akár a kicsi, akár a nagy terheket, aki alázatos.

Mennél olcsóbbak a szavak, annál drágább a hallgatás.

Ostoba nő az, aki a férfiakkal vitatkozik. A nő ne arra törekedjen, hogy igaza legyen. Hagyja meg a férfiaknak. Hadd legyen igazuk. A nő békességre törekedjen. Azzal mindent elérhet, amit csak akar.

Meg kell értenie az embernek, hogy nem véletlen, hová születik, hol él, hová tartozik, milyen nyelven beszél, mit hisz, mire teszi föl az életét, mit tagad, és mit nem vall a magáénak, mit ölel magához, és mit utasít el magától. És nem véletlen, milyen sors az, amit az embernek végig kell küzdenie, vállalnia kell, meg kell hajolni előtte, és tudomásul kell vennie, akármennyire zúgolódik is gyenge óráiban, és bárhogy szeretne tőle néha-néha megszabadulni.

A sértett fenség póza többnyire egy gyáva, gyönge gyermeket takar.

Megjelent: Névtani Értesítő 46. (2024), 209-212.

1. A kötet a márkaneveket interdiszciplinárisan vizsgálja: egyrészt a marketing, másrészt a nyelvészet aspektusaiból. A szerkesztői előszóban (7–8) is megfogalmazott célja, „hogy a két tudományterületet, a marketinget és a nyelvtudományt közelítse egymáshoz: rá szeretne világítani arra, hogy az együttműködés mindkét terület szakemberei számára izgalmas lehet” (7).

Megjelent: Névtani Értesítő 46. (2024), 216-219.

1. A Jókai-enciklopédia a nagy magyar író egyedülálló életművének, konkrétabban 74 regényének, kisregényének és novellagyűjteményének a nyelvi anyagához kapcsolódó betűrendes, kézikönyvszerű feldolgozás. Közel 29 ezer önálló címszót, illetve címszóként felvett kifejezést tartalmaz. Nem teljes körű módszeres feldolgozást nyújt tehát, hanem bőséges válogatást kínál forrásanyagából: a mai olvasó számára kevésbé ismert, potenciálisan magyarázatot igénylő (régi, tájnyelvi, nyelvújítási, szaknyelvi, idegen nyelvi) szavakat, kifejezéseket, s jelentős számban a művekben megjelenő tulajdonneveket is. Utóbbi vonatkozásban tematikusan is túllép az 1990-es évekbeli Jókai-életműsorozat kapcsán elkészült, közel 25 ezer címszót tartalmazó Jókai-szótár (JókaiSz.) anyagán, s e szempontból válik érdekessé a jelen ismertetés számára.   A kötet egy szótár és egy enciklopédia jellemzőit vegyíti magában. Tartalmában a forrásszövegekre, a JókaiSz. anyagára és a kritikai kiadások jegyzetapparátusára egyaránt alapvetően támaszkodik. Kiadása több lehetséges célt szolgál (18), elsősorban azonban Jókai olvasásának hasznos segítője kíván lenni. Ehhez az alapvető, ti. a Jókai nyelvére, stílusára vonatkozó átfogó, valamint a kötet anyagát és annak elrendezését illető részletes eligazítást az Előszó (5–36) biztosítja.

Balázs József Attila, Kiss Gábor: Jókai-enciklopédia