Mi a félelem?
Szó-lélek-közelítés 10.
„És ki nem fél közülünk?
Ki ne félne, midőn szemét az Isten is lehunyja, és leborulnak minden angyalok, és elsötétül minden kreatúra?
A bárány az, ki nem fél közülünk, egyedül ő, a bárány, kit megöltek.
Végigkocog az üvegtengeren és trónra száll. És megnyitja a könyvet.”
(Pilinszky János)
"a bárány, kit megöltek"
Aki halat akar fogni, ne féljen a víztől. Aki fél, él. Ha félsz, meg nem élsz. Nincs veszedelemben, ki bátorságban is fél. Ez az élet, a gyöngyélet: senkitől nem félni. Bolondság attól félned, min által kell menned. A nagy félsznek fele is sok. Néha a félszgyökér hasat is csap. Hol a félelem, ott a szemérem. Ahol a félelem, ott a tisztesség. Félénk nem győz ellenséget. Jobb előre félni, mint utoljára rettegni. Félni jó, de megijedni nem. Jobb félni, mint megijedni.
A számos közmondás utal rá, hogy a félelem az alap- vagy öröklött érzelmek közé tartozik. Két nagy csoportja a külső és belső félelem. A külső félelmet rajtunk kívülálló dolog okozza, aminél erős a motivációnk, hogy elkerüljük, például támadástól vagy éppen pókoktól való félelem. A belső félelmet egy olyan jellemzőnknek vélt tulajdonságunk, tettünk váltja ki, amihez negatív érzelmet társítunk, például: alacsony önbecsülés okozta félelem, avagy a segítség hiányáról való meggyőződés:
„nincs halhatatlan oltalom,
akinek panaszolhatom:
félek a büntetéstől” (József Attila: Kiáltozás).
A félelem mint tudatállapot beszűkült tudatként írható le, melyet megoldatlan életfeladatok, fejletlen öntudat vált ki leggyakrabban. Vagyis a mélyén mindig egy adott ok húzódik, melyet föl kell ismerni, és meg kell szüntetni. Ha az okot fölszámoljuk, a félelem magától elmúlik, minthogy többé nincs rá szükség. A félelem megtapasztalását befolyásolják történelmi és kulturális hatások is. Minden félelem szorosan összefügg egyfajta aggodalommal, hogy valami kellemeset elveszíthetünk. Rákényszerít, hogy elviseljük a kellemetlent, mert az is az élethez tartozik. Felszólít, hogy fogadjuk el az élet egészét, semmit se rekesszünk ki, sőt ismerjük föl, hogy végeredményben minden dolog személyiségünk fejlődését hivatott elősegíteni. Csakhogy ehhez igen fejlett erkölcsiség, mély bölcsesség vezethet el. Székely János gondolata alapvetés ehhez:
„Mindenki fél valakitől, mert mindenkitől fél valaki, mert egyetlen nagy félelem, egyetemes rettegés fogja és markolja össze ezt a szomorú földet.”
A félelmet le lehet írni különböző időszakokkal attól függően, hogy mekkora fokú kognitív vagy érzelmi félelem jelenik meg bennünk. Enyhe jelzéstől kezdve egészen szélsőséges fóbia vagy paranoia is lehet, beleértve az aggódást, szorongást, rémületet, a pánikot és a rettegést. A félelem a megtapasztalása után még sokáig fennmaradhat a tudatalattiban, ahol rémálmok formájában, avagy éjszakai rettegésben is előtörhet. A félelem 
tapasztalható lehet egy nagyobb csoportban vagy szociális hálózatban, és tömeghisztériává is válhat. A hatalomféltés többféle vonatkozását rögzíti az Aranyigazságok című kötetben (Tinta Könyvkiadó, Kiss Bernadett, Kiss Gábor és Miksné Mátyási Eszter összeállítása) megjelent közmondás: Soktúl fél, akitűl sokan félnek. Egyes kórtanok ismétlődő és irracionális félelmeket is leírnak, amelyek magukban foglalnak különböző típusú szorongási zavarokat, amelyek súlyos betegségbe torkollanak, mint a bipoláris zavar és a skizofrénia bizonyos fajtái.
A félelem legtöbbször testi tünetekben is megnyilvánul. Jellegzetességeit Edvard Munch A sikoly (1893) című képe expresszíven összegzi.
Edvard Munch A sikoly (1893)
Már Charles Darwin leírta a fizikai jeleket. „A rémült ember először szoborként áll, mozdulatlanul és lélegzetvisszafojtva. A szív gyorsan és erőteljesen ver, úgy, hogy nekiütődik a bordáknak… Azt, hogy a bőr sokkal inkább az erős félelem hatása alatt áll, azon a csodálatos módon látjuk, hogy a veríték azonnal kiválik belőle… A szőrszálak a bőrön egyenesen állnak, és a felületi izmok reszketnek. A szív zavart mozgásával együtt a levegővétel felgyorsul. A nyálmirigyek hiányosan működnek, a száj kiszárad, és gyakran tátott és elnémult.”
A félelem szinte mindig jövőbeli eseményekhez kapcsolódik, mint például egy folyamatosan romló helyzet vagy egy elfogadhatatlan szituáció folytatása. A félelem lehet egy azonnali reakció is arra, ami jelenleg történik. A fizikai mozgáshoz használt izmok megfeszítettek és oxigénnel telítettek, a „harcolj vagy menekülj” válaszra fölkészülve.
Weöres Sándor Megy az úton című ritmusgyakorlata ezzel a szituációval játszik el:
Megy az úton a katona,
Zúg a vihar, fúj a szél,
zúg-búg, fúj a szél,
a katona sose fél.
Mitől félne? Kezibe kard,
gonoszoknak odavág,
dirr-durr, odavág,
sose bántsák a hazát.
A „félelem” (Angst) szó a latin angustus származéka, mely valaminek a szűk voltát jelenti. Ha a dolgokat szűklátókörűen, korlátolt tudatunkon keresztül szemléljük, különböző fokozatokban keletkezik bennünk félelem: bizalmatlanság, feszengés, feszélyezettség, aggodalom, szorongás, izgalom, nyugtalanság, veszélyérzet, majré, ijedtség, ijedelem, riadtság, félsz, riadalom, reszketés, kétségbeesés, rémület, rettegés, iszony, paranoia, fóbia, pánik. Bekövetkezésük is relatív, és igen különbözőek a kiváltó okaik is. Lehet megkérdőjelezhető tény vagy magatartás, ismeretlen, előre nem tudható reagálás. Paulo Coelho így általánosított: „Nem a nehézségektől félt: attól ijedt meg, hogy választania kell egy utat. És ha egy utat ki kell választani, akkor a többit ott kell hagyni. Előtte pedig még ott állt az egész élet, és mindig arra gondolt, hogy később talán megbánná mindazt, amit most csinálni szeretne. Nem merem elkötelezni magam, mert félek, hogy rosszul döntök – gondolta. Minden lehetséges úton végig akart menni, de épp ezért végül egyiken se ment végig.” Bibó István kora 
kérdéseire aktualizálva közelít: „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.” (In: Koncsek Krisztián: Idézetvadász III. Magyar szállóigék és idézetek, 84. p. Tinta Könyvkiadó.)
Fölmérések szerint a leggyakoribb félelmek közül néhány: szellem, gonosz erő, halál, sötétség, zárt tér, magasság, repülés, erőszak, betegség, baleset, fájdalom, egyedüllét, kudarc, elutasítás, vizsga, nyilvános beszéd, intimitás, pók, kígyó, vadállat. Örkény István A félelem relativitása című egypercesében a legyeket éppenséggel nem a feléjük száguldó vad oroszlán, hanem a közeledő fecske kergeti halálfélelembe.
A Biblia Ó- és Újtestamentumának egyaránt lényeges tartalma a bátorítás és a vigasztalás, több százszor is említődik, hiszen minden ember – őseink és maiak egyaránt – megél félelmeket. Jóllehet, Aquniói Tamás elhíresült szállóigéje a Timeo hominem unius libri (’Félek az egykönyvű emberektől’) az egyoldalúság veszélyeire figyelmeztet, ahogyan Koncsek Krisztián fogalmaz a Tinta Könyvkiadó Idézetvadász I. című kötetében: „Azokra 
célzott, akik a Biblián kívül nem hajlandók más könyveket is elolvasni.” Igaz hívőként viszont, ha csupán egyetlenegyszer olvasnánk a Bibliában a bűnös embernek szólóan, hogy ne félj, elegendő kellene legyen, hiszen a mindenható Atya szava az. Azt az üzenetet, hogy nem kell félnünk ebben az életben és ebben a világban, de még a halálban sem, a Szentírás számos rokon értelmű szóval és hasonló jelentésű képsorral fejezi ki. Például az Ézsaiás 43:1-2-ben ilyen vigaszra lelhetünk:
„De most így szól az Úr, a te teremtőd: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.”
Bármelyikünknek is kell ennél több?
Sümeginé dr. Tóth Piroska
A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent:
