Mi az önuralom?

Szó-lélek-közelítés 50.

„Azt az embert, aki önuralomra tett szert, semmi kívülről jövő nem befolyásolhatja. Szabaddá válik, és így képes jól élni a világban.” (Vjásza)

A szó etimológiája: ön + uralom, a német Selbstbeherrschung tükörfordítása, latinul dominatio sui. Első közelítésben erkölcsi alapú cselekedet, amellyel az ember úrrá lesz ösztönös, érzelmi indíttatásai fölött, és tétlen marad, avagy meggondoltan, helyesen cselekszik. Másik síkon pedig olyan erény, mely képessé tesz arra, hogy az értelem által jónak látott módon uralja az ember hajlamait, tetteit. A Szentírásban a bölcsességi könyvek intelmei nagyrészt az önuralom megszerzését célozzák: „Jó, ha az ifjú ifjúságának kezdetétől viseli az igát... porba teszi a száját...” (Jeremiás siralmai 3,27). Az önuralom tehát a bűn, ill. a bűnre vezető alkalom elkerülésével az Isten előtti meghajlás első lépcsőfoka. Jézus Krisztus „édes és könnyű” igája az istenszeretetben megtalált önuralom nyugalmát adja. A Máté 11,29-ben: „Vegyétek magatokra az én igámat..., és nyugalmat találtok lelketeknek.”

A mindennapokban az önuralom nélkülözhetetlen a közösségi életben, a figyelmességben és alkalmazkodásban, de az egyén testi-lelki fejlődésében is, így a tanulásban, sportban, munkában, személyiségfejlődésben egyaránt. Megmutatkozik a személy egész magatartásában, tükrözi az emberi méltóságot. Aki azt akarja, hogy legyen társasága, hogy befogadják, annak elsősorban az önmagán való uralkodás képességét kell elsajátítania, ahogy a régi közmondás tartja: Ne dőljön el benne a borjú.

Az önuralom ugyanakkor bizonyos távolságtartással jár: semminek sem tulajdonít nagyobb jelentőséget, mint ami a valós értékrendből következik. Ezért az objektivitás, az állhatatosság és a kiegyensúlyozottság fundamentuma. Robert Burnsszel szólva: „A bölcsesség gyökere az önuralom.”

Más közelítésben a személy igazi szabadságának alapja. „Egészen csak az szabad, ki maga felett egészen uralkodik” – mondja Eötvös József. A lélek önmaga fölötti uralmának föltétele a megkülönböztetés képessége, mely meg tudja válogatni, hogy a lélek mivel kerül kapcsolatba, mit fogad önmagába.

Giotto: Szent Ferenc prédikál a madaraknak

Az ember belső világának táplálása megfontoltságot és rendet igényel. Az önuralom alakításában nagy szerepe van a családnak, hiszen megszerzésének lényeges motívuma a szeretet. Amikor a kisgyermek igyekszik jó lenni, hogy örömet szerezzen szüleinek, valójában az önuralom felé tesz lépéseket. Lehet remélni a mondás szerint, hogy „kicsiny szikrából nagy tűz támad” (T. Litovkina Anna Magyar közmondások nagyszótára, TINTA Könyvkiadó, 2005, 2010).

Vegyünk most sorra néhány véleményt időrendben erről a fogalomról. Egy nagyvilági hölgy írta 1880-ban: „A valódi lelki műveltség, mely az igazi jó modor alapköve s fő feltétele, nyugodt, öntudatos magaviseletben nyilvánul. A valódi műveltség és jó modor nemcsak külső máz, mely az első alkalommal letörlődik, hogy az alatta levő durvaság napvilágra jusson.”

Szabó István Andor 1927-ben: „A jó táraság minden tagjától megköveteli, hogy érzelmein, indulatain uralkodni tudjon. Úriember lehet mérges, de a felindultság pillanataiban sem feledkezik meg arról, amivel a jól nevelt ember a társaságnak és önmagának is tartozik.”

Az Új Időkben jelent meg 1930-ban: „A társadalmi érintkezés kultúrájához vezető első lépcsőfok: az önuralom. Csak ha ura vagy magadnak, akkor tudsz kifogástalanul mozogni a társaságban, és csak az szabadul föl a különböző gátlások és a bizonytalanság érzésének gyötrelmes nyomása alól, aki megtanul kifogástalanul mozogni.”

Dr. Berky Imre 1947-ben a műveltség fogalmához társítja: „Művelt ember mindig uralkodik az érzelmein, de különösen vigyáz arra, hogy haragját, dühét, bosszúságát ne mutassa mások előtt. A vita hevében személyeskedni a legnagyobb modortalanságok közé tartozik. A művelt embert leginkább az különbözteti meg a műveletlentől, hogy tud – mert akar – uralkodni érzésein, indulatain. Csak az lehet szabad, aki nem rabja indulatainak, ösztönének.” Voltaképpen az illemtankönyvek számtalan válfaja is az önuralom különböző területeken érvényesítendő szabályait sorolja – a korok és nemzetek, kultúrák társas együttélési normáinak megfelelően. Most csupán egy 2000-ben megjelent kötetből idézek: „Társaságban ásítani illetlenség. A tüsszentést – a dívó ellenkező szokás ellenére – nem kell senkinek egészségre kívánni. Jól nevelt ember társaságban nem piszkálja a körmét, frizuráját, bajuszát, fogát” stb. Vagyis, még a legkisebb testi késztetéseken is úrrá kell lennünk.

Hát még ahhoz, hogy továbblépjünk! Változtatni kell a szokásainkon, hajlandónak kell lennünk az önfegyelemre. Nincs nagyobb bűn, amit az ember önmagával szemben elkövethet, mint hogy tudja, mit kell tenni, adottak a lehetőségei a cselekvéshez, de a lustasága miatt nem kezd bele a megvalósításba. Ne felejtsük el, hogy az embernek szabad akarata van, ennek a lehetőségei adottak minden ember számára, igazi értelme az lenne, hogy az ember választani tudjon aközött, ami jó, avagy éppen rossz. Az önfegyelem és önuralom a szabad akaratunk magas rendű kifejezése. „Önuralom kérdése minden. Meg választásé. Semmi másé” – szögezi le Paulo Coelho.

Amikor rászánjuk magunkat a cselekvésre, az erőfeszítésbe kerül. Az önfegyelem az a faktor, ami segít a kitartásban. Az önfegyelemre azért van szükségünk, hogy a saját romboló szokásainkat le tudjuk győzni. A változás folyamata mindig kellemetlen, és az önfegyelem az, ami motivál bennünket arra, hogy mindennek ellenére kitartsunk a céljaink mellett.

Erős önuralomra van szükségünk, amikor egy rossz szokásunktól szándékozunk megszabadulni. Vegyük például a dohányzásról való leszokást. Az emberek átengedik az irányítást a függőségnek, mert az kényelmes, és nem jár fájdalommal. Az önuralom viszont negatív érzésekkel társulhat, mivel lemondásokkal jár. Az igazán felnőtt ember az, aki képes ellenállni a káros szenvedélyeinek, fegyelmezetten kitart a céljai megvalósítása mellett, függetlenül attól, hogy milyen kellemetlenségeket kell megélni.

A chicagói egyetem kutatócsoportja szerint az emberiség legértékesebb tulajdonságai közé tartozik az önuralom. Aki ugyanis kellő önuralommal bír, az kevésbé hajlamos érzelemből reagálni bizonyos helyzetekben, továbbá megfelelően tudja indulatait és cselekedeteit kordában tartani. Sokkal kisebb az öngól veszélye, azaz hogy olyat teszünk, mondunk, ami ellenünk fordítható, minket leplez le (Bárdosi Vilmos – Kiss Gábor: Szólások, TINTA Könyvkiadó, 2005, 2020)

Az oroszlán békéje

A meglepő eredmény a kutatott csoport körében, hogy minél nagyobb önuralommal rendelkeztek a vizsgált alanyok, annál elégedettebbek voltak az életükkel, sőt rövid távon is sokkal boldogabbnak bizonyultak – igazolva Leonardo da Vinci bölcs mondását: „A legnagyobb és egyben legkisebb uralom az önuralom.”

Az önuralom a konfliktuskezelésben is alaptényező. A vita is könnyebben megy azoknak, akik urai az indulatuknak, és sikeresebben tudják meggyőzni is partnerüket. Már Pope így összegezte: „Dühösnek lenni annyi, mint más hibáját magunkon megbosszulni.”

Továbbá meghatározó lehet, hogy vészhelyzetben hogyan viselkedünk, mennyire esünk pánikba, a fegyelmezetlenség, szertelenség, féktelenség, indulat csapdájába (Temesi Viola: Magyar ellentétszótár, TINTA Könyvkiadó, 2012, 2018); vagy ellenkezőleg: mennyire tudunk nyugodtan, fegyelmezetten viselkedni. Ehhez természetesen mind a fizikai, mind a mentális, mind a szellemi energiaszintünknek megfelelőnek kell lennie.

A japánok, más ázsiaiakhoz hasonlóan az indulatokról azt tartják, hogy megzavarják a belső békét, és kifejezésükkel nem akarják megzavarni a többi ember harmóniáját.

Hokuszai: Ethnology

Ennek szellemében még a legtermészetesebb érzéseket is elfojtották, nehogy megzavarják a gondolatok és cselekvés összerendezettségét. Érdemes megfontolni Atkinson tudományos megfigyelését, hogy „az arcra ültetett mosoly jókedvet és derűt vált ki az egyénből, tehát képes lehet a felkavart indulatok lecsillapítására”.

Sümeginé dr. Tóth Piroska

A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent: