„Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.”
(Reményik Sándor)

„Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” – a Jézus tanította imádságnak, a Miatyánknak ez a középső sora még a nem hívők számára is élő tudás. A kenyérkérdés igazságos és méltányos megoldásáért küzd az emberiség kezdettől fogva mind máig. Hiszen a küzdelmek legfontosabb hajtóereje éppen a mindennapi kenyér és a megszerzésével járó gondok, azaz a megélhetés, minél jobb színvonalon, minél biztonságosabban. Ehhez megfelelő tulajdon szükséges, kellő erő vagy hatalom. Földi létünknek mindaz a területe, amelyen a pénz hatalmát érezzük és hordozzuk szakadatlanul, vagyis többnyire „ocsú keveredik a búzába” (in: Bárdosi Vilmos: Nincsen rózsa tövis nélkül, Tinta Könyvkiadó 2019). Természetes, hogy a Könyvek Könyve, a Biblia is foglalkozik vele. A Máté 13,30 figyelmeztet: „Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.” Az ima által életünk olyan részét visszük Isten elé, amit a leginkább el szoktunk hagyni. Éppen a mindennapi kenyér ezerféle gondja jelenti azt a kísértést, amivel észrevétlenül Mammon uralma alá kerülünk. Pedig „senki sem szolgálhat két úrnak” – int Jézus a Máté 6,24-ben. Amikor Jézus magát az Élet Kenyerének nevezi, azt érzékelteti, hogy megvan a lehetősége annak, hogy az ő isteni életereje hozzánk áradjon, átszője és megszentelje életünk minden mozzanatát. Érdemes még egy kis szócskát tudatosítanunk: ez a mi, a többes szám első személy, tehát az enyémmel együtt minden ember kenyerét is kérem, mert mindnyájan az emberiség családjának tagjai vagyunk. Ezt jelzi a 2001 óta tartott október 16-ai kenyér világnapja.

Szilágyi Domokos így látja:

„Azt kívánom:
legyen a világ
olyan, mint a búza közt
a kék búzavirág.

Mindenkinek jusson bőven
illatos-fehér,
ropogósra sütött, foszlós
nagyanyó-kenyér!”

A kenyeret említik mondákban, eposzokban, vallásos szövegekben; megtalálható a mezopotámiai és asszír írásokban, megjelenik a fáraók sírjainak díszes falán, a görög frízek életképeiben, a latin neve, a panis Pan isten nevét őrzi. A keresztény vallás különös tiszteletet is adott a kenyérnek, a hit szerint Jézus testét szimbolizálja az úrvacsorában.

A mai kenyér alapjául szolgáló gabonafélék nem mindig voltak ismertek. 5-10 ezer éve többféle növényből készítették, az egyiptomiak például a lótuszvirág magterméséből. Úgy 5000 évvel ezelőtt Kínában, Tibetben már árpakenyeret ettek. A búzatermesztés bölcsője Eurázsia. A British Museum Egyiptom kiállításán 2000 éves búzakenyér látható. Hippokratész már 17-féle kenyeret sorol föl dietetikájában. A mi kenyér szavunk is igen régi, ősmagyar kori, őspermi időkből való. A lakosság nagy része maga készítette mind a kovásztalan lepénykenyeret, mind a kelesztett fajtákat, bár a pékszakmáról már Kr. e. 500-ból ismerünk följegyzést. Az első dagasztógép 1787-ben jelent meg, 1810-ben pedig a nagybani gépi sütés. A kézi kenyérkészítés lebonyolítása 18–20 órát igényel. Általánosan déltájban áztatják az erjesztőanyagot, este szitálják a lisztet és kovászolnak, hajnali 2–3 óra körül dagasztanak, 5 körül vetik be a kemencébe a kenyereket, és két órán át sütik. A házi kenyérkészítés megbecsült női munka.

Tornyai János: Búzatábla kendős nővel

A hiedelemanyag meglehetősen egyöntetű egész Európában, és fő vonásaiban régtől fogva nyomon követhető. A tilalmak egy része a sütés időpontját szabályozza: így pl. a pénteki kenyér kővé válik, sír a kemencében. Más része a sütést végzőre vonatkozik – férfi nem süthet –, illetve a készítés műveletére: a szemmel verést megelőzendő a kovászolást nem láthatta idegen stb. A sütés minden fázisához kapcsolódott valamilyen mágikus kísérőcselekmény. A kenyér tisztelete még a 20. században is eleven, pl. Isten áldása néven emlegetjük, nem szabad rálépni; ha leesik, meg kell csókolni, de legalább ráfújni; a megszegés előtt keresztet kell rá rajzolni; a karéjt végig kell enni. A kenyér a család jólétét szimbolizálta, mint az új házba vitt kenyér, gyógyító célokra szintén alkalmazták. A vihar elhárításához is szükség volt rá.

A kenyér az idők során a legfontosabb élelmiszerré lett, és jelentése az életfenntartás összes szükségletévé bővült. Szókincsünkben a kenyérkereső az eltartott ellentéte (így rögzíti a Temesi Viola szerkesztette, a TINTA Könyvkiadónál 2012, 2018-ban megjelent Magyar ellentétszótár is). Gondoljunk a kenyérrel és sóval történő vendégfogadásra, a kenyere javát megevő idős emberre vagy a szétválók kenyértörésére. Száznál is több szólásunk, közmondásunk foglalkozik vele, néhány ezek közül: Ki téged kővel dob meg, dobd vissza kenyérrel. Olyan, mint egy falat kenyér. Kölcsönkenyér visszajár. A pap is kenyérért prédikál. Bor és kenyér nélkül a test nem fincározik. Hátán háza, kebelén kenyere. Kegyelemkenyérhez kevés fog is elég. Nem kenyere a hazugság. Ki dolgozni nem szeret, nem érdemel kenyeret. Kinek kenyerét eszed, annak nótáját fújjad. Nem minden tarisznyába illik a kenyér. Nem tud magának kenyeret keresni. A szájat a régi időkben kenyérlesőnek nevezték kissé tréfásan a Kiss Gábor-féle Régi szavak szótára szerint (TINTA Könyvkiadó, 2012, 2018), utóbb az eltartásra szoruló gyermekek neve lett, ahogyan Jean Arthur Rimbaud mutatja A kenyér-lesők című életképben:

„A téli hóba, téli ködbe
a széles pincelyukra dőlve
áll öt gyerek.

Feszült inakkal lesve, térden
bámulják, hogy süti a pék benn
a kenyeret...”

Általános kenyérfajták: fehér, félbarna, barna. Ide kívánkoznak a Petőfi-sorok:

„csak add elém, anyám,
bármilyen barna is az a kenyér,
itthon sokkal jobb ízű énnekem
a fekete, mint máshol a fehér.”

És van még búza-, rozsos, rozs-, többgabonás, búzacsírás, magos, korpás, szójás, krumplis, kukoricás, extrudált, no meg kétszersült kenyér. Nálunk is kedvelt a kis, lapos kenyér, a pita: eredetileg forró köveken sütötték. A gyermek örömébe visz a hazatérőktől várt madárlátta kenyér, Péter Erika így emlékszik:

„Nagyapám
Minden nap oly izgatottan vártam,
Tudta jól, hogy fölteszem a kérdést: – Van-e „madárlátta”?
Ez volt nekem akkor a királyi lakoma, mit a kérges tenyér
nyújtott felém!”

Berda József emléke máig ható:

„nagyokat harapván
belőled, élvezlek ma is,
piros paprikával telehintett zsíroskenyér”.

Augusztus 20-ai nemzeti ünnepünkön 1949-től az új kenyér ünnepét is megtartjuk. 2011 óta Pécsett évente elkészítik a magyarok kenyerét, hozzá a búzát az egész Kárpát-medencéből ajánlják föl, jelképezve a nemzet egységét.

Ősi, áhítatos magyar szokás az, hogy akinek az élete a földdel nőtt össze, az új termésből készült kenyér első darabját hálaáldozatul, megszentelésül leteszi az Úr asztalára. Reményik Sándor írta:

„Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
Benne van az újrakezdés magja,
Benne van a harchoz új erő, benne van az élet.”

 Sümeginé dr. Tóth Piroska

A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent:

1. Mi a felelősség?
2. Mi a bizalom?
3. Mi a mérték?
4. Mi a tisztaság?
5. Mi a hála?
6. Mi a barátság?
7. Mi a zene?
8. Mi a remény?
9. Mi a türelem?
10. Mi a félelem?
11. Mi a fösvénység?
12. Mi a kétely?
13. Világosság
14. Áldás
15. Becsület
16. Erőfeszítés
17. Szégyen
18. Mi a kötelesség?
19. Mi a bűn?
20. A szív
21. A végtelen
22. A jelenben élni
23. Mi a szép?
24. Mi az irigység?
25. Mi a megváltás?
26. Mi a csend?
27. Mi a csoda?
28. Mi a jóakarat?
29. Mi a kevélység?
30. Mi a bűnbánat?
31. Mi az öregség?
32. Mi az áhítat?
33. Mi az őszinteség?
34. Mi a bánat?
35. Mi a mosoly?
36. Mit jelent úton lenni?
37. Mi az ékesszólás?