„A példa a leghatékonyabb tanítók egyike, noha szótlanul tanít.” (Samuel Smiles)

„Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött: – Kérlek, Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen édességet. Gandhi egy pillanatra megállt, aztán így szólt: – Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot, és megígérte, így fog tenni. Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyermek szemébe nézett, és azt mondta: – Ne egyél édességet! – Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő: – Miért akartad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt. - Gandhi azt válaszolta: – Két héttel ezelőtt még én is ettem édességet.”

Gandhi szobra a Gellért-hegyen, a Filozófusok Kertjében

A példa főnév hangalakja a német Bild szó egy tájnyelvi alakjából került a köznyelvbe. Jelentése az etimológiai szótár szerint: sok hasonló dolog közül egy, ami általános és követendő mintát mutat, alapvető része reményeinknek, életünk alakításának, terveink építésének, tetteink megvaló-sításának. Szinonimái: eszménykép, etalon, exemplum (’idegen’), ideál, idol, más (’régi, régies’), minta, mintakép, mintapéldány, modell, parabola, példabeszéd, példakép, példázat, precedens, prototípus, recept, sablon, séma. Ellentétei a Magyar ellentétszótár (főszerk. Temesi Viola, TINTA Könyvkiadó, 2012, 2018) szerint: rossz, hibás, tökéletlen, csapnivaló stb.

Az emberi élet közösségben zajlik, ezért hatással vannak a tetteink a körülöttünk levőkre. Mindennap előfordulhat, hogy olyan döntést hozzunk, ami talán nekünk jó, viszont ártó lehet a többi emberre. Ha bölcsen akarunk eljárni, meg kell kérdezni: Nem ártok ezzel másoknak? Ennél továbblépve pedig azt: jó példával járok-e elöl? Tudnunk kell, hogy figyelnek minket – állandóan, példálózás nélkül is hatunk embertársainkra. Ha szülők vagyunk, akkor még inkább vigyáznunk kell, hogy mit mondunk és teszünk, mert a következő generáció életét is befolyásoljuk. Ugyanígy különösen, ha pedagógiai intézményben dolgozunk. Ott naponta adunk példát, ahogyan a Tulajdonságszótár (Dormán Júlia – Kiss Gábor szerk., TINTA Könyvkiadó, 2015, 2020) fogalmaz: „magatartásával, életével példát ad mások számára”.  S aki közismert, illetve felelős vezető, könnyen válhat példaképpé, ezért igen nagy a felelőssége:

„Legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját; viseljétek gondját, ne kényszerből, hanem önként, az Isten szándéka szerint; ne haszonlesésből, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei” (Péter 1. levele 1,5).

A valláserkölcs, tovább gondolva, így foglal állást többek között a Róma 14,12–13-ban: „Mindegyikünk számot fog adni magáról Istennek. Éljetek úgy, hogy ne történjen meg olyan, hogy a testvéretek azért esik el, mert látja, hogy olyat teszel, amit ő rossznak tart.” Szemléletesen érteti meg ezt az Aranyigazságok című kötetben (összeáll.: Kiss B. – Kiss G. – Miksné M. E., TINTA Könyvkiadó, 2016) közzétett reformkori mondás: „A rossz példán nem kell himet varrni.”

A kora középkortól a lelkipásztorok szívesen szőttek a prédikációikba példákat, amelyek erkölcsi tanulsággal vagy allegorikus értelemmel ellátott rövid, olykor anekdotikus történetek. Érdekes gyűjteményük az 1510-ben a Ráskai Lea és két társnője által a Nyulak szigeti kolostorban másolt 43 levél terjedelmű Példák Könyve anyaga. Temesvári Pelbárt és Pázmány Péter is szívesen élt ezekkel egyházi prédikációiban. A virágzó középkori példairodalom világiasabb ágának kiemelkedő terméke a Gesta Romanorum, de a magyar nyelvű kódexekben is gyakran szerepelnek ilyen gyűjtemények. A tanulságos, anekdotikus történeteknek, históriáknak sok esetben távol-keleti eredetű mese az alapja.

Az első három evangélium nagy számban tartalmazza Jézus beszédeit, aki tanításának lényegét, erkölcsi tanulságát egy-egy érdekes történet érzékletes képeivel világítja meg. Más szóval, a legendákkal rokon példázat, példabeszéd etikai, elméleti igazságot tartalmazó elbeszélés. Benne mindig más tartalmat is látunk, mint minden hasonló eset tükörképét, valamely általános eszme érzékítését. Az ószövetségi Példabeszédek könyve „Salamonnak, Dávid fiának, Izrael királyának mondásai”, aki a könyvben fiával osztja meg bölcsességét, röviden, tömören fogalmaz meg élet-tanulságokat, pl. „Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását, mert ékes koszorú ez fejeden és ékszer a nyakadon!” (Példabeszédek 1,8–9); „A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja” (Példabeszédek 17,22); „Aki hízeleg embertársának, hálót vet annak lába elé”  (Példabeszédek 29,5). Tehát műfajilag nem a későbbi példabeszédnek felel meg.

A példázatok egyik csoportja az apolog, másképpen aesopusi mese, anyagát tekintve az állatmeséknek egyik fajtája, melyben az állatok határozott jellemvonásokat nyertek, és bizonyos sajátságok típusaivá váltak, a történetük is mind több erkölcsi vonatkozással telt meg. A másik példázattípusban, a parabolában nem a mese az első, hanem a tanulság; írója valamely igazságot akar beláttatni és elfogadtatni: egyéni eszmét akar terjeszteni és általánossá tenni. A példázat görög eredetijének, a parabolének a jelentése: egybevetés, összehasonlítás. A parabolák egyik legfőbb forrása a Biblia.

Az Újszövetségben Jézus teszi érthetőbbé tanítványai számára a mindig erkölcsi tartalmú mondandóját, tanításait példázatokkal, melyek egy közismert dologból, életszerű helyzetből indulnak ki. A példabeszéd lehet kifejtett és megmagyarázott, de lehet önmagában álló, magyarázatot nem igénylő is.

Jézus példázatai formailag sokfélék: hasonlatból indulnak (pl. „Isten országa olyan, mint…”), metafora, ill. allegória képiségével élnek (pl. „én vagyok az élet kenyere”), közmondást rögzítenek (pl. vak vezet világtalant); tanulságos történet (pl. az irgalmas szamaritánus, a tékozló fiú). A tékozló fiú (Lukács 15,11–32) történetét Rembrandt és Bosch is megfestette.

Rembrandt: A tékozló fiú hazaérkezése

Egy apa megünnepli tékozló fiának visszatérését, pedig az mindenét elherdálta, míg másik fiának sosem tart ünnepséget, pedig az keményen dolgozik – Isten örül azoknak, akik visszatérnek hozzá. Jellegzetes a mustármagról szóló példabeszéd, mely a krisztusi tanítás erejéről szól: „A mennyek országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak” (Máté 13,31–35). A mag több jézusi példabeszédben szerepel, például a Máté 13,18–23-ban is. Itt Jézus, kérésükre azt is elmagyarázza tanítványainak, miért szól példabeszédekben: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.

A példás élet, viselkedés, megnyilvánulás mindenképp kisebb vagy nagyobb közösségünk javát szolgálja. József Attila így ad példát:

„Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.”

Ugyanakkor él a szókincsünkben a példátlan szó is, melynek gazdag jelentésköre van: nem mindennapi, lenyűgöző, egyedülálló, utánozhatatlan, páratlan, megismételhetetlen, lehengerlő, felülmúlhatatlan, zseniális, kiváló, fantasztikus, elsőrangú, mindent elsöprő. Vagyis éppen nem követhető, hanem a mintáktól elemelkedő, különleges esemény, cselekvés, eredmény. Erre is szükség van, hiszen a megismerés hajtóereje lehet a köznapi szint meghaladása – így paradoxonnak tűnhet ugyan, de a példátlan is fontos példa.

Sümeginé dr. Tóth Piroska

A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent:

1. Mi a felelősség?
2. Mi a bizalom?
3. Mi a mérték?
4. Mi a tisztaság?
5. Mi a hála?
6. Mi a barátság?
7. Mi a zene?
8. Mi a remény?
9. Mi a türelem?
10. Mi a félelem?
11. Mi a fösvénység?
12. Mi a kétely?
13. Világosság
14. Áldás
15. Becsület
16. Erőfeszítés
17. Szégyen
18. Mi a kötelesség?
19. Mi a bűn?
20. A szív
21. A végtelen
22. A jelenben élni
23. Mi a szép?
24. Mi az irigység?
25. Mi a megváltás?
26. Mi a csend?
27. Mi a csoda?
28. Mi a jóakarat?
29. Mi a kevélység?
30. Mi a bűnbánat?
31. Mi az öregség?
32. Mi az áhítat?
33. Mi az őszinteség?
34. Mi a bánat?
35. Mi a mosoly?
36. Mit jelent úton lenni?
37. Mi az ékesszólás?
38. Kenyér
39. Mi a hazugság?
40. Mi az ajándék?
41. Mi az önbecsülés?
42. Mi az öröm?
43. Mi a harag?
44. Mi a tisztelet?
45. Mi az ünnep?
46. Mi a kegyelem?
47. Mi az önismeret?
48. Mi az állhatatosság?
49. Mi az ima?
50. Mi az önuralom?
51. Mi a vágy?
52. Mi a kritika?