Mi a tisztelet?

Szó-lélek-közelítés 44.

„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád tenéked.” (2Mózes 20,12)

Kinek szárnya alatt nyugszol, azt tiszteljed – figyelmeztet a régi közmondás. A keresztény bölcselet szép, emelkedett gondolatsora szerint szüleinket, rokonainkat nem csupán a testi és vérségi kapcsolat okán kell tisztelnünk, hanem azért is, mert a fogalom kapcsolatban van Isten atyaságával. Isten ugyanis atyai mivoltából juttat részt a szülőknek. Az édesapának és édesanyának szülői minőségén átragyog valami a mennyei édesatya valóságából. Így aki megtagadja a tiszteletet atyjától és anyjától, az magától Istentől tagadja meg! Valamelyest rokonítható ez az ókori görögök aidosz ’nagyra becsül, értékel’ fogalmával, amely az embert illeti meg abból következően, hogy létét egyén fölötti kötelékekkel egy isteninek tekintett, de meghatározatlan tekintély fogja körül. Arisztotelész is szól róla a Nikomakhoszi etikában.

A tisztelet (lat. honor) mindenképpen személyek és értékek nagyrabecsülése, elismerése, fennhatóságának elfogadása és mindennek külső megnyilvánulása. Szólhat Istennek, Krisztusnak, a katolikusok körében él többek között a Jézus Szíve-tisztelet, a Mária-tisztelet, a szentek tisztelete. A Szentírásban az istenfélő, igaz ember számára a tisztelet az a belső szellemi magatartás, mely Isten szentségének átéléséből fakad, és annak mély hitéből, hogy az Isten a világban az ember üdvösségét munkálja. Toldalagi Pál így énekli:

„Amerre nézek, mindenütt Te
lobogsz kifogyhatatlanul.
Mindenkié vagy s mégis egyé,
mindenkié, külön-külön.”

Isten szentségénél és hatalmánál fogva tiszteletet parancsol, Nagy Gáspár ihletett természeti képe ezt adja át: „Fűszál hegyéről a harmat / gyöngyét ajánlja az Égnek”.

Nemes hagyomány a protestánsoknál, hogy a vallási közösségek heti, ünnepi együttléte hitük megélése, lelki életük építése céljából, valamint az Isten iránti hódolásként tartott, többnyire templomi szertartás neve: istentisztelet. A gyülekezet Istenhez segítő vezetőjének, a lelkésznek vagy lelkipásztornak megszólítása pedig a reformátusoknál Tiszteletes, esetleg Nagytiszteletű Úr, illetve Asszony, a katolikusoknál a pap Főtisztelendő Úr, a kispapé Tisztelendő Úr.

Mindennapi viszonylatban vizsgálva a tisztelet működését, ismét egy régi közmondáshoz folyamodhatunk: Magát tiszteli az, aki mást tisztel. Önmagunk tisztelete nélkül másokat sem tisztelhetünk. Az öntisztelet, önbecsülés az egészséges emberi lét egyik alapvető feltétele. Ez nem azt jelenti, hogy ha bármi rosszat elkövetünk, zokszó nélkül túllépünk rajta, hanem minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a sajnálatos esemény még egyszer ne fordulhasson elő. Ez vezet oda, hogy a becsületesség a tisztelet egyik legmagasabb formája, elfogadjuk, a másik személynek megvan a képessége arra, hogy megértse gondolatainkat, eszméinket, valamint arra reagálni is tud.

Fogadjuk el, hogy a tisztelet nem mindig kölcsönös. Mások tisztelete önmagunknak – olykor mérceként – akkor is fontos, ha nem viszonozzák. Így az is természetes, hogy a „Tiszteletem!” köszöntéssel a fiatalabb férfiak fordulnak a megbecsült idősebbekhez, avagy valaki a méltányolt személyt nem egyszerűen meglátogatja, hanem tiszteletét teszi nála. A metakommunikációban is megmutatkozik a tisztelettudó magatartás: ha valaki tiszteletre méltó, azaz tekintélyes (Dormán J. – Kiss G.: Tulajdonságszótár, Tinta Könyvkiadó, 2015, 2020), a testtartásáról és a mozdulatairól is leolvasható. Minden kultúrának megvan a maga hagyományos jelrendszere a tisztelet kifejezésére.

A tisztel valamennyi szinonimája is a tisztelt személy példaként, értékmérőként való elfogadását fejezi ki: bámul, becsben tart, becsül, csodál, elismer, felnéz rá, istenít, megbecsül, meghajlik előtte, méltányol, méltat, nagyra becsül, nagyra tart, respektál, tiszteletben tart (Kiss Gábor: Magyar szókincstár, Tinta Könyvkiadó, 1998, 2017). A történelem során a hősök, a jeles alkotók tiszteletére állítottak emlékművet, diadalívet, épült mauzóleum, indítottak diadalmenetet, rendeztek ünnepeket. Írtak zeneművet, költeményt, monográfiát, rendeztek filmet.

Calvin Coolidge rögzítette, mi válthatja ki leginkább a tiszteletet, szélesítve a fogalom terjedelmét: „A tisztelet annak a jutalma, amit az ember ad.” Az iskolákban, az egyetemeken, a nevelő intézményekben az elhivatott pedagógusok is tiszta elvekkel, alapos tudással, példaértékű magatartással vívhatják ki a tiszteletet, s a tanítványok fejlődését az ezen alapuló megfelelő követelményállítással, a kölcsönös tisztelettel támogathatják; máig érvényesnek hangzik az elhíresült makarenkói alapelv: „Követelek tőled, mert tisztellek”.

Az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló őszinte, becsületes véleménynyilvánítás mindkét fél fejlődésének mozgatórugója lehet még akkor is, ha mondandónkkal kritikát fogalmazunk meg. A megszorító közbevetés is talán ezért szilárdulhatott állandósult szerkezetté nyelvhasználatunkban sommásnak tűnő állítások esetén is: tisztelet a kivételnek.

Erőteljesen mutatkozik meg a tudományos életben is a hatása, ám ez ott inkább kiindulópont, de nem lehet gátja a megismerés új útjainak. Csakhogy nélkülözhetetlen az addigi eredmények megbecsülése, ahogy Rudolf Steiner fogalmazta: „Egyetlen lépést sem szabad tennünk a gondolkodásban anélkül, hogy az iránt, amit kutatunk, át ne volnánk hatva a tisztelet érzésével.” Ugyanígy, megbecsülés övezhet valamely, a közösségnek fontos eszmét, éppen a féltés vezeti Széchenyit Akadémiai beszédében: „Ó, dicső hazafiság, mennyi rút, mennyi aljas búvik tisztes palástod alá” (Szathmári István: Alakzatlexikon, Tinta Könyvkiadó, 2008).

Az ilyen alaphelyzet viszont eredményezheti, hogy a tisztelet összekeveredik a félelemmel. A társadalmakban a történelem folyamán ez azon a tapasztalaton alapszik, hogy a hatóságok, a vezető testületek erőszakkal érték el, hogy az alárendeltek elfogadják őket. Talán nem tiszteletlenség megemlíteni, hogy ez olykor a védelmi alakulatok vezetőihez, a tisztekhez, főtisztekhez is fűződik. A félelem szülte alávetettség azonban igen távol áll a tisztelettől. A tisztelet egyaránt érvényesülhet a fölöttünk, a mellettünk és az alattunk álló személyekkel kapcsolatban. A fölsőnek mondott helyzetűeknek viszont az a feladata, hogy tiszteletben tartsák az alájuk rendelt teremtett világot, az egész emberi környezetet. Ez ma különösen időszerű az ökológiai problémák miatt, vállalni kell a felelősséget a jelenlegi helyzetért az egész földi élet tiszteletének jegyében.

A tisztelet része a hétköznapi tevékenységeinknek is. Például a hivatalos levelek megszólításában szokott jelző a „tisztelt”, búcsúformulája a „maradok tisztelettel”. A magánlevelek indításában, avagy zárlatában is jelen van, pl. a XVI. században Nádasdy Tamáséban: „Tekéntetes, nagyságos, tisztelendő és szerelmes asszony házastársom”; egy századdal később Szepsi Csombor Márton írta a városi tanácsnak: „Nagytiszteletű, becsületes, bölcs férfiak”; Zrínyi Miklós Csáky Istvánnak: „igen tisztelt atyámfia!”; Pápai Páriz Ferenc Heideggernek: „támogasd a te nagy neved merész, de alázatos tisztelőjét”. Számos helyzetben él a rögzült kifejezésekben is a fogalom.

A virágnyelvben a fehér nárcisz ajándékozásával a tisztelet fejezhető ki.

Tiszteletpéldány adható a megjelent mű szerzőjének, rendeletekben meghatározott módon. A tekintélytisztelet egy lehetséges megnyilvánulása, hogy megbecsült vendégeknek tiszteletjegyet juttatnak, ami ingyenes belépésre jogosít. Tiszteletdíj járhat szellemi munkáért, alkotásért esetenként, ha kellőképpen tiszteletben tartják az alkotót. Valakinek a tevékenységét azzal is elismerhetik, hogy az adott szervezet, kör, egység tiszteletbeli tagjává választja. A sportversenyek közös öröme, amikor a győztes az őt ünneplő közönségnek tiszteletet adva megtesz egy tiszteletkört előttük.

Említsük meg még az azonos szótőből továbbképzett szavakat, amelyek számos új jelentéskört idéznek föl, bár túllépnek mai keretünkön: tiszta, tisztaság, tisztátalan, tisztáz, tisztelgés, tisztes, tisztesség, tisztít, tisztség, tisztviselő, tisztulás és így tovább.

Zárjuk fejtegetésünket Szvámi Ráma reményteljes megállapításával: „A tisztelet az első fok a szeretet lépcsőjén.”

Sümeginé dr. Tóth Piroska

A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent: