„Bátran halad az ember élte ösvényén, de elején ne botoljon, mert megütvén lábát, egyszersmind bátorságát is elveszti. Későbbi botlások lábát ha sértik, bátorságát nem veszik el.” (Gárdonyi Géza)

A bátorság vagy görögül andreia, fortitudo, fontos emberi erény, sokan foglalkoztak mibenlétének megértésével. A nyugati hagyományban olyan filozófusok vizsgálták, mint például Szókratész, Platón, Arisztotelész. Az ő Etikájában az erényes személy olyan valaki, aki minden erény egyfajta harmóniáját valósítja meg: az erényeknek megannyi szálként át kell járniuk az ember életének szövetét, például a bátor tett legyen teljes egységben a mértékletességgel és a türelemmel.

A keleti hagyományban a Tao Te King magyarázza: „A bátor vakmerő halála gyászos, a bátor nem-merő élni tud. Kétfajta bátorság: egyik hasznos, másik káros. Amazt a természet mért nem szívleli, ki bírja megérteni? A bölcsnek is homályos. Az égi út nem harcol, mégis győzni tud, nem szól, mégis válaszol, nem hív, mégis sereget gyűjt, tétlen, mégis irányít. A természet hálója hatalmas: bár ritka-szövésű, rajt át nem hatolhatsz.”

Kondor Béla: Űrhajósok

Az Ószövetség a bátorságot annak ellentéte, a félelem alapján értelmezi. Azt tekinti bátornak, aki nem fél, aki meg tudja őrizni lelki nyugalmát a legkritikusabb élethelyzetekben is: „Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint” (Királyok első könyve 17,13). A szív tevékenysége lelki, érzelmi természetű, ezért a szív állapota hol bátorságot, hol pedig félelmet tükröz. Amikor elfogy a bátorság, ott a reszketés: „megindula szíve s népének szíve, amint megindulnak az erdő fái a szél miatt” (Ézsau 7,2). A körülmények alakulásának döntő jelentősége van a bátorságot illetően. A másokkal szemben magát fölényben érzőt bátorrá teszi az erőfölény biztos tudata, viszont elbátortalanít az a fölismerés, hogy az adott élethelyzet olyat kíván, ami fölülmúlja a meglévő teherbíróképességet: „amíg általjöttünk vala; megolvada az ő szívök, és nem vala többé bátorság bennök” (Józsué 5,1).

Az Újszövetségben több helyen is olvasunk arról, hogyan buzdít Jézus bátorságra, például a Máté 14,26–27-ben: „És mikor látták a tanítványok, hogy ő a tengeren jára, megrémülének, mondván: Ez kísértet; és a félelem miatt kiáltozának. De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!” A bátorságra hívás minden esetben Jézus személyével áll kapcsolatban, az ő egységben lévő szavai és tettei mintegy a bátorság előfeltételének tekintendők. A keresztyén ember a bátorságát Krisztus kozmikus győzelméből meríti. A kozmosz fölött diadalmaskodó Krisztushoz tartozásnak a tudata mentesít a félelemtől, és derűs lelki nyugalmat ad még akkor is, amikor maga a puszta lét kerül látszólag végzetes veszedelembe. A bátorság megbizonyításának sajátos esete a Krisztus evangéliumának nyílt, őszinte hirdetése, görögül parrészia – olykor félelmet támasztó körülmények, az igehirdető személyére veszélyt jelentő konzekvenciák ellenére is. Jézust követni ugyanakkor azt jelenti, hogy veszem a bátorságot, hogy hitemre hallgassak, mert meggyőződésem, hogy a szívemben maga Isten szól hozzám. Aquinói Szent Tamás a kardinális erények, a természeti képességek közé sorolja a bátorságot: az észhez hozzárendeli a bölcsességet, az akarathoz az igazságot, a vágyhoz a mértékletességet, a törekvéshez a bátorságot.

Vonuló vadludak

Vessünk még egy pillantást Kierkegaard elméletére, melyet a Félelem és reszketés című esszéjében fejtett ki; ha a lélek elmerül valami életfontosságú dologban, akkor nem hiányzik belőle a bátorság ahhoz, hogy mindent megpróbáljon, mindent merjen. Megérti az élet viszonyait, összehívja a fürge gondolatokat, melyek minden intésének engedelmeskednek, mint az idomított galambok, feléjük lendíti botját, s azok szétrebbennek minden irányba. Ha azután mindnyájan visszatérnek, mint a fájdalom követei, és elmondják neki, hogy nincs lehetőség, akkor elhallgat, búcsút vesz tőlük, egyedül marad, majd megkezdi a mozgást.

Ezt a gondolatmenetet folytatva a különböző mai pszichológiai irodalom összegző definícióival, a bátorság (amit merészségnek, hősiességnek, vakmerőségnek is neveznek) egy olyan döntés, ami során az akaraterőnket arra használjuk, hogy legyőzve félelmeinket, szembenézzünk a szenvedéssel, a veszéllyel, a bizonytalansággal, avagy a megaláztatással. Jellemző kategóriái között ott a fizikai bátorság, mely a testi fájdalom, nehézség, halálos fenyegetettség esetén föllépő, igenlő döntést jelenti. Az erkölcsi bátorság olyan képességet mutat, ami a helyes cselekedet megtételét eredményezi, és a közvélekedés részéről érkező ellentétes vélekedéssel erősen szemben áll. A gyáva és a bátor ember közötti lényeges eltérés abban mutatkozik, hogy a gyáva a félelmeire hallgat, és azokat követi, míg a bátor szembenéz az aggodalmaival, és egyenesen előrehalad. A bátor ember minden félelme ellenére nekivág az ismeretlennek, társainak is támogatást adva ezzel.

Érdemes Eötvös Józsefre figyelnünk: „Legtöbbünkben jóval több rejtett képesség szunnyad, mint amennyit valaha is megvalósítunk. Gyakran éppen a bátorságunk hiányzik hozzá. Egy szerető társ bátorítása szárnyakat adhat.” A merészséget növeszti túl a vakmerő, az, aki olyat tesz, ami nem lesz mások előnyére, segítségére, elsősorban az önfényezés, az öncélú mások fölé emelkedés szándéka vezeti. A hős viszont éppen egy népcsoport, kultúra rendkívüli, önfeláldozó tettet végrehajtó híres személyisége, rendkívüliek a tulajdonságai, és ezek az adottságok képessé teszik arra, hogy a különleges tetteket véghez tudja vinni közössége érdekében. Az ógörögök igen értékelték, Szimonidésztől idézzük mindmáig: Bátraké a szerencse (Koncsek Krisztián: Idézetvadász I., TINTA Könyvkiadó, 2020).

Kun vitéz, 15. század

Kötelességünk belső bátorságunk fejlesztése is, ez képessé tesz hitelesen és elégedetten élni mindennapjainkat. Ezáltal lesz merszünk kiállni az igazunkért, szembeszegülni a jogtalan véleményekkel, és magunkhoz ölelni az ismeretlent a kapcsolatainkban, a tevékenységünkben vagy annak megértésében, hogy kik vagyunk és hová tartunk. Ezenkívül van szellemi bátorság is, ez kell ahhoz, hogy mások rosszallása vagy egyet nem értése ellenére is, célunk elérése érdekében vállaljuk ismereteinkre alapozva meggyőződésünket, döntéseinket, cselekvési terveinket; ellenállva annak a félelemnek, hogy ha nem a mások elvárásai szerint cselekszünk, megvetnek, elhagynak. A régi mondás szerint: „szükség idején a gyáva is megbátorodik” (Bölcs tanácsok, összeáll.: Kiss G. – Kiss B., TINTA Könyvkiadó, 2014, 2020).

Wilder lényegei megállapítása: „Nem követelheted az embertől, hogy bátor legyen, ha nem tűzöl eléje egy célt, amiért érdemes bátornak lenni.” A bátor ember hisz abban, hogy amit tesz, az helyes, és szükséges is megtennie, annak érdekében, hogy előrébb jusson. Oda, ahová valóban megérkezni szeretne. Szabó Lőrinc bájos gyermeke így énekel:

Kicsi vagyok én,
bátor leszek én,
óriások palotáit
elfoglalom én.

A bátor tehát nem olyan ember, aki sosem fél, hanem olyan, aki át tud lépni félelmein. A pozitív pszichológia a bátorságot mint olyan érzelmi erőforrást definiálja, amely az akaraterő gyakorlásán keresztül lehetővé teszi a kitűzött célok elérését külső vagy belső akadályok fennállása esetén. A közmondás tömören rögzíti: „Aki mer, az nyer” (Bárdosi Vilmos: Szólások, közmondások eredete, TINTA Könyvkiadó, 2019). A Jungtól származtatott tézisek szerint: nem lehetsz őszinte, ha nem vagy bátor; nem tudsz szeretni, ha nem vagy bátor; nem tudsz bízni, ha nem vagy bátor; nem kutathatod a valóságot, ha nem vagy bátor. Ady Endrével szólva:

Legkülönb ember, aki bátor
S csak egy különb van, aki: bátrabb.

Sümeginé dr. Tóth Piroska

A Szó-lélek-közelítés sorozatban korábban megjelent:

1. Mi a felelősség?
2. Mi a bizalom?
3. Mi a mérték?
4. Mi a tisztaság?
5. Mi a hála?
6. Mi a barátság?
7. Mi a zene?
8. Mi a remény?
9. Mi a türelem?
10. Mi a félelem?
11. Mi a fösvénység?
12. Mi a kétely?
13. Világosság
14. Áldás
15. Becsület
16. Erőfeszítés
17. Szégyen
18. Mi a kötelesség?
19. Mi a bűn?
20. A szív
21. A végtelen
22. A jelenben élni
23. Mi a szép?
24. Mi az irigység?
25. Mi a megváltás?
26. Mi a csend?
27. Mi a csoda?
28. Mi a jóakarat?
29. Mi a kevélység?
30. Mi a bűnbánat?
31. Mi az öregség?
32. Mi az áhítat?
33. Mi az őszinteség?
34. Mi a bánat?
35. Mi a mosoly?
36. Mit jelent úton lenni?
37. Mi az ékesszólás?
38. Kenyér
39. Mi a hazugság?
40. Mi az ajándék?
41. Mi az önbecsülés?
42. Mi az öröm?
43. Mi a harag?
44. Mi a tisztelet?
45. Mi az ünnep?
46. Mi a kegyelem?
47. Mi az önismeret?
48. Mi az állhatatosság?
49. Mi az ima?
50. Mi az önuralom?
51. Mi a vágy?
52. Mi a kritika?
53. Mi a példa?
54. Mit jelent a jóra való restség?
55. Mi a lelki békesség?