Az ember nem tud a Teremtő nélkül élni. De a Teremtésben nem csak föld van és tenger és hold és csillagok. Van benne gyalázat, kínzás, vér, ragya és butaság.

Az ember mániákus következetességgel másolja és ismétli az időben bűneit, tévedéseit, gaztetteit és számonkéréseit.

Nem lehet megbánni semmit, amit az érthetetlenül rövid életben szíve és hajlamai sugallatára cselekedett az ember.

Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy a madárka tolla se hull ki az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám is bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.

Milyen nyomorult az ember, mikor Istennel kel viadalra! Isten csak rálehelt az anyagra, s az emberi arc mosolyogni kezdett.

Isten nem jó, és nem rossz. Isten nem emberi. Nézz a lelkedbe, és figyelj. Kérdeztem Istent, de nem felelt. Talán a kérdésben volt a felelet. Isten szűkszavú. Nehéz órákban kegyetlenül tud hallgatni is.

Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot.

Az ember él egy ember mellett, s nem tud róla sokáig semmit. Egy napon megérzi, hogy nincs már hozzá semmi köze.

A szeretetnek nincs szüksége eszményi alakokra. A szeretet olyan, mint – de nem, nincs hasonlat a szeretetre. Nincs oka, nincs magyarázat reá. A szeretet, úgy látszik, önmagáért való. Néha felgyűlik egy emberben, és kiárad.

A legtöbb ember gyáva a szeretethez. Gyáva, a szó titkos és aljas értelmében: azt hiszi, hogy a szeretet gyöngeség. Ez a hamis szeretet. Az igazi másféle: öntudatos, céltudatos, cselekvő, igen, néha félelmesen józan és bátor. Nem elég szeretni: okosan és józanul kell szeretni.

Az életbe nem lehet időnként kirándulni – minden és mindenki egész embert kér, az élet is, a munka is.

Amíg az embernek dolga van a földön, él.

Az élet kötelesség, melynek eleget kell tenni; persze terhes és bonyolult kötelesség, melyet néha önfeláldozással kell elviselni.

A pontosság nemcsak a királyok udvariassága, hanem minden felelős, rangját ismerő ember kötelessége.

Az írott törvény mögött van egy másik, íratlan, s annak is igazságot kell szolgáltatni.

Az élet értelme az igazság. A tűnődés és a kétely, a kutatás és a kielégülés, a tévedések és káprázatok, a jelenségek és az enyészet mögött van valamilyen közös értelem, mely sugárzik, és áthatol mindenen.

Úgy látszik, az életben minden valamilyen láthatatlan óramű percmutatója szerint történik: egy pillanattal elébb sem lehet dönteni, csak amikor a dolgok és helyzetek önmaguktól döntenek.

A világot nem lehet legyőzni. Ilyesmi nincsen. De el lehet viselni. És ez már csaknem győzelem.

Nem elég fájdalom nélkül élni: az élethez öröm is kell.

Mindenki egyedül él, hibázik, és egyedül hal meg: a tanács és a bölcsesség, melyet nem magunk szerzünk meg, nem sokat segít.

Az emberi indulatokat ugyanaz a mélyvíz táplálja, akármilyen haragos hullámokkal vagy szelíd gyűrűzéssel nyilatkozik is meg a felszín.

A szavakat pontosan kell használni az életben, ha azt akarjuk, hogy értékük legyen.

A szavak, akármilyen pontosak is, csak megnevezik és felfedik az ember titkát, de nem oldják meg.

Néha már úgy érzem, nagyon sok, talán minden a szavakon múlik, melyeket idejében kimond vagy elhallgat vagy leír az ember.

Az ember nemcsak a szájával hallgat vagy beszél valamiről, hanem a lelkével is.

A művész nem a valóságot ábrázolja, hanem azt a látomást, melyet a valóság élménye kelt az emberi lélekben. Ez a többlet a művészet.

Az igazi képzelőerő a valóságból építi fel az újat, a csodálatost, a meglepőt.

A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai, életed a haza életének egy pillanata is.

Ma is, így is, örökké mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát! Ajándék ez, csodálatos ajándék.

********

Irtózatosan nehéz igazat tudni magunkról: természetünkről, hajlamainkról, vágyainkról. Csaknem lehetetlen. Van itt valamilyen mély, sűrű köd, ahová az értelem sugara nem tud levilágítani.

Arra kell nevelnünk eszméletünket és szemléletünket, hogy a köznapiban, a környezőben, a mindennaposban is látni tudjuk az egyszerit, a csodálatosat és a látomásszerűt.

Az embernek lelke van, amely hinni és repülni tud, s ez a lélek halhatatlan, és farkasszemet néz a világgal.

Egy nem változik: az emberi természet. Nincs erkölcs, érvelés, csoda, mely igazán és mélyen változtatni tudna az emberi természeten.

Több ezer éve kísérleteznek a kis és nagy írók a szeretet oktatásával. Az eredmény siralmas. Mégis, nem szabad belefáradni; meg kell tanítani az embereket arra, hogy mindenki próféta néha, magánéletében: próféta, ha őszintén felismeri vágyait és kötelességeit.

Az ember mindig azt gyűlöli a másikban, ami önmagában hiba, s amit önmagában nem tud elintézni és közömbösíteni.

Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.

Az ember nemcsak azzal vétkezik, amit elkövet, hanem vétkezik azzal is, amit nem követ el, mert figyelmetlen vagy közömbös.

Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon, és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.

Az emberi szellem teljessége a tiéd is. Élj vele, mindennap, ahogy lélegzik az ember.

********

Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska