Bevezető

Két korábbi, a Kommunikáció és szakralitás kutatási projekt keretében született tanulmányom[1] is kevéssé ismert Jókai-regények elemzésével foglalkozott, különös tekintettel a vizsgált románcokban megjelenő női archetípusokra és sorsokra. Mindkét korábbi szöveg is érintette a főhősök viszonyát a vallásokhoz, a transzcendenshez, ám mind a Szép Mikhál, mind az Egy játékos, aki nyer című műben a vallási közösségek csak hátteret festettek a hősök mögé, cselekedeteiket nem befolyásolták alapvetően vallási gyökereik.

Ezúttal olyan alkotást választottam, mely a Jókai-regények között szinte egyedülálló módon kifejezetten vallási kérdésekkel foglalkozik. Ugyanakkor olyan fantáziadúsan, a mese- és mondavilághoz simulóan, hogy emiatt Adamikné Jászó Anna e Jókai-művel ismertetné meg elsőként az iskolás gyermekeket.[2]

A 13. század első felében játszódó Bálványosvár című regény megírását komoly tanulmányok előzték meg, melyekre jegyzeteiben Jókai Mór maga is hivatkozik.[3] „Jókait foglalkoztatták az 1850-es években fellendült őstörténeti kutatások, több művét is ennek a témának szentelte, ilyen a Bálványosvár.”[4] A mű földrajzi, növény- és állattani hátterének, a választott székelyföldi színhely történelmi eseményeinek, regéinek forrásául elsősorban Orbán Balázs híres munkája szolgált.[5] Az ősi vallási szokások, rítusok, szertartások leírásában pedig Ipolyi Arnold nagyszabású műve, a Magyar mythologia nyújtott bőséges információt.[6] Ez utóbbi forrás jelentőségéről ezt írja Jókai Mór: „Mi szerepet játszottak pogány elődeink népéletében a hazába vezérlő turul, a fehér szarvas, a pusztában lakozó alirumna[7] jósnők, a varázslók, a garaboncok,[8] rémek, tündérek, törpék; az álomlátások, hősök, a négy elem tisztelete? Mindezeket gazdag adatbőséggel fejtegeti Ipolyi Mythologiája, melynek […] legalaposabb kútforrása […] a néphagyomány, miután e tárgyakról az írott betű nagyon kevés.”[9]

Jókai Mór (1825–1904)

Bár az utókor számos kritikával illette Ipolyi Magyar mythologiáját, a gyűjtés kiterjedtségét és alaposságát nem vitatják azóta sem.

Jókai maga is tanulmányozott történeti forrásokat, krónikákat is, és Háromszékben járva, maga is gyűjtött regéket, mondákat, melyek többnyire megerősítették a fent jelzett forrásokban olvasottakat.

Szépírótól szokatlan alázattal és filológiai alapossággal utal jegyzeteiben egy-egy motívum, nyelvi adat, szokás leírásának általa ismert forrására.[10]

Orbán Balázs ezt írja A Székelyföld leírása című művének Bálványos váráról szóló fejezetében:

Minden régi, főleg a történet előtti korba felható romnak vagy dolognak eredetét bajos meghatározni; hol a történelem szövétneke nem világit, ott a titokszerűség homálya dereng, ott a csudás, tündéres rege képe tűnik fel, mely csak homályos vázlatokban mutatja fel az ezredévek eseményeit. Így a Bálványosról szóló első adataink is ily homályos regék, ily elmosódó képek, melyek azonban néha parabolás igazságokat rejtegetnek; azért én azokat itt is, mint mindenütt figyelmesen és szorgalmasan egybegyűjteni igyekeztem, mert azokban az elleplezett történelmi vonatkozások mellett igen gyakran a leggyönyörűbb, a legmeglepőbb költőiséget, a nép eszmemenetének legszebb jelentkezését találhatni. Iszapba tévedt drágakövek azok a legtöbb esetben, melyek csak szakértő kezek csiszolására várnak, hogy belértéküket és ragyogványukat visszanyerjék. A felkeresést elvállaltam tehát én, míg a csiszolást másra bízom.[11]

A fenti sorok írásakor A Székelyföld leírásának szerzője még nem sejthette, hogy nem is olyan sokkal műve megjelenése után, 1883-ban maga Jókai Mór csiszolja nagy gonddal és ihletettséggel az általa lejegyzetteket.

Vallások bemutatása a Bálványosvár című regényben

Margócsy István szavait idézve: „ez a regény, mely az ősvallású, pogány magyarok és a keresztény magyarok együttéléséről, viszályairól, majd kibékülésükről mesél, minden jelenetében kapcsolódik valamilyen szinten a vallásosság köréhez – szereplőinek viszonyait, szemben a „modernebb” korban játszódó regényekkel, alapjaiban határozza meg pogány vagy keresztény mivoltuk.”[12]

A regényben alapvetően valóban két vallás[13] szokásait, rítusait ismerhetjük meg. E vallások legmélyebb lényegéig ugyanakkor csupán azok jutnak el – vallási hovatartozásuktól függetlenül –, akik meg is élik, nem csupán ismerik a hagyományokat, a vallási tanítást. Mike Imola, aki „thuhudun”[14] párja mellett is teljes lényével átadja magát a szeretetnek: a hitvesi és anyai szeretetnek, mely elválaszthatatlanul él benne istenhitével. Opour Szilamér, aki megérez valamit Mária tiszta szűzi és anyai archetípusából, irgalmas cselekedetei pedig igazi Krisztus-követővé teszik. Végül pedig az „elrejtőzésből” visszatért Opour Kevend, aki látomásában Isten színe előtt áll, és tisztán hallja, mit üzen neki és népének az Úr: „Az isten neve irgalom.”

A vallási vezetők – a keresztény prépost, a pogány horkáz[15] – a regényben inkább az előírásokhoz, szabályokhoz ragaszkodnak, illetve hatalmukhoz, befolyásukhoz. Ábrázolásuk hol gúnyos, hol ironikus, egyikük között sem látunk hiteles alakot. A regény egy pontján az ősvallás vezetői egyenesen meghasonlanak erős vezető híján. „Hát mért ne lehetnék én olyan jó esperes, mint a torjai, vagy olyan prépost, mint az udvarhelyi?” – próbál Mike Imolával alkudozni Kájon horkáz.[16] Különös, hogy még a legtisztább keresztény egyházi személy, Kőrös apó, erdei remete bemutatása is inkább együgyűségét emeli ki, nem életszentségét, s inkább komikus, mint példaadó szereplő.[17]

„A főhősöknek erkölcsi cselekedeteit nem a vallási meggyőződés irányítja, a főhősök lelkiismereti mozgásait nem a vallási meggyőződés dominálja.”[18]

Rituális és szakrális alkalmak

Üdvözlés és eskü

A regény tele van különféle rítusok, szertartások rendkívül részletes, szemléletes leírásával. Időrendben haladva, az első a székely Mike Sára úrasszony és Kuthen kun vezér kölcsönös üdvözlése és esküvése. „A kun vezér levette a válláról a kürtjét, s megmerítve azt a sáncárok vizében, felvetette a vizet az ég felé, azután a görbe késével egy marok füvet vágott le, azt is a feje fölé szórta; harmadszor pedig egy marok porondot vett föl, s azt a tenyerén fölemelve, szerteszét hagyta a szétnyílt ujjai közt omlani. A vándor népeknél ez volt a bizonysága, hogy békés szándékkal jönnek, nem kívánnak se vizet, se mezőt, se földet elfoglalni.”[19] Viszonzásképpen a székelyek sót, bort és tüzet hoztak Kuthen vezér elé.

Az esküvés is különbözőképpen zajlott. Mike Sára úrasszony esperese jelenlétében, harangszó mellett tett esküt. „Az úrnő bal kezét a feszületre tevé, jobbját felemelte az ég felé.”[20]

Kuthen vezér a négy éltetőre tesz esküt: „Én, Kuthen vezér, fia Thatha fejedelemnek, kunok főcsakánja,[21] a hét nemzetség választottja, esküszöm a négy éltetőre, hogy ami szövetséget ma a székely nemzettel kötöttem, azt mindenben megtartom, amíg a Székelyföldön járok: ha e szövetséget megszegném, föld elnyeljen, hegy betemessen, víz elborítson, tűz megemésszen, ég rám szakadjon; magam és egész nemzetem fegyver miatt elpusztuljunk.”[22] A székely úrasszony kérésére ezután még le kell tennie a „nagy esküvést” is a „fehér kutyára”.

Balázs József Attila, Kiss Gábor: Jókai-enciklopédia

Székelyek tanácskozása

A tanácskozás helyszíne szakrális tér: „Egy kerek domb tetején száz hársfa körbe ültetve, ötszáz éves valamennyi, a távolból olyan, mint egy boltkupolás szentegyház.”[23]

A teljességet szimbolizáló hely belseje is szimbolikus rendet követ, egy-egy fehér kő jelöli az egyes nemzetségfők helyét a tanácsban. „E nyitott boltív bejáratánál van az áldozatkő; egy óriási koloncra egy még roppantabb kőlap fektetve. Benn az élő teremben pedig a boltívvel átellenes félkörben van elhelyezve huszonhárom fehér lapos kő. Ez a huszonhárom székely törzsnek az ülőhelye. Középen a legmagasabb kő a főrabonbán ülőszéke.”[24]

A regényben két tanácskozásról is olvashatunk. Az elsőn a kunok átvonulása a fő téma, a második alkalommal pedig arról szavaz a tanács, kinek a tiszte megtorolni Mike Sára hajadon leányának, Imolának elrablását.

Két szimbolikus állati minőség is megjelenik az első alkalommal, melyeknek még a későbbiekben is jut szerep. Az öreg Opour Kevend, az ősvallás utolsó várának, Bálványosvárnak ura oroszlánjával, a vénséges tündér-boszorkány Rapsonné pedig kígyójával jelenik meg a Körültájon[25]. Az oroszlán egyértelműen kapcsolódik az ősvallás tűz eleméhez, a fekete kígyó pedig – gazdájához hasonlóan – egyfelől a tudás, másfelől a gonoszság, sötét őserő megtestesítője.

Az első tanácskozáson kerül sor a legifjabb szüzek próbatételére is. Opour Kevend legkisebb fiának, Iszlának és Mike Sára „fiúleányának” kell bizonyságot tennie erejéről, bátorságáról és tisztaságáról.

„Ótűzoltó, újtűzgyújtó ünnep”[26]

Az éjszakai csillaghullást az egész vidék népe ébren alvó szemmel lesi kinn a mezőn, s reggel, mikor a Bálványosvár falain megfújják a horkázok a hosszú kürtöket, siet fel minden nép a körül levő helységekből, a pásztorkunyhókból Bálványos alá. […] Minden asszony elhozza magával a tűzhelyén tegnapról megmaradt parazsat fazékban, a férfiak száraz rőzsekötegeket, a lányok kilencféle füvet és virágot. Otthon minden tüzet eloltottak, egy égő parázsnak nem szabad maradni a háznál, mert az veszedelmet hozna.[27]

Mikor a tűzoltás áldozatának vége, akkor előhoznak egy nagy fakereket. Annak a küllői kilencféle fából készültek. Ennek a keréknek az agyán egy hosszú kőrisfa rudat tolnak keresztül; ezt kell két szűz legénynek addig dörzsölni a kerék agyán át, míg az meggyulladt tőle, így támad az új tűz.[28]

Jókai az új tűz gyújtásának aprólékos leírását – jegyzetei tanúsága szerint is – Ipolyi Magyar mythologiája alapján állítja elénk.[29]

Asszonnyá avatás, esküvő

Miután Mike Imolát erővel elragadja a szerelmes Opour Szilamér a torjai templomból, hazaviszi Bálványosvárba. Ott tuhudun szokás szerint válik Imola Szilamér asszonyává:

– Nálunk nem esküszik az, aki menyegzőt ül. Hisz ez a szív dolga. Megesküdhetem bizonnyal arra, amit a fejem, a kezem, a lábam, a szájam végez; s akkor rám nézve rabság, kötelesség. De hogy a szívem szeresse azt, akit megszerettem: az velem jár, velem él, velem hal meg; minek esküdném rá? […] A „nap” meg látja jól, hogy íme a kezedet a kezemben tartom, ha szóval nem mondom is neki. Nálunk a férj maga köti be a felesége fejét, mikor asszonyává teszi, a leáldozó napnál: úgy avatja fel a maga asszonyává.[30]

Imola pedig odament az asztalhoz, felvette a tálról a mátkakenyeret és kettétörte azt. Felét odanyújtá Szilamérnak. Maga is evett belőle, s aztán a szétmorzsált darabjait odaszórta a galamboknak. – S aztán, mikor ez megvolt, akkor leült a guzsaly mellé, s elkezdett a finom lenből az orsóra szálat ereszteni.

Nem is tudta pedig, hogy ez az ősszékelyeknél a menyegzői szertartásnak a valósága: a kenyértörés, a galambok megetetése és a fonáleresztés. – Ez volt a menyegzői szer a napnál![31]

Az ősvallás szerinti menyegző leírása részletes, tiszteletteljes és emelkedett. Ehhez képest a keresztény esküvő ábrázolása csupán dramaturgiailag jelentős. A regény végén egyetlen, rövid bekezdés tudósítja az olvasót három szakrális eseményről: Szilamér megkereszteléséről, egyházi esküvőjéről és fiának kereszteléséről.

„Szilamér aztán úgy követte mezítláb, ahogy illett, a szent atyákat, a szent forráshoz, hogy a szent keresztséget elfogadja, s azután mindjárt a szent oltárnál a szent házasság szertartását is egész ünnepélyességgel végrehajtatta magán és Imoláján, mely után a kisfiát is megkeresztelték apjával egy névre Istvánnak (a szent királynak a nevére).”[32]

Bélpoklosok „temetési” szertartása

A temetési szertartás, melyet a távolból a pogány Szilamér figyelemmel kísér, egy élő, bélpoklos emberé, akit végleg kiközösít a társadalom. A fiatal férj, aki eddigre már-már rokonszenvesnek érzi felesége vallását, megdöbben azon a ridegségen, szívtelenségen, amellyel a keresztény közösség tagjai elfordulnak a Szentföldről visszatért lovagtól, még inni sem ad neki senki, hiába könyörög egy kis vízért.

Szilamért korábban, a torjai templomban megérintette a Szent Ferenc-i lelkiség, ám ennek az általa ismert keresztények vallásgyakorlatában nem látta nyomát. Szívében ugyanakkor részvét és irgalom ébredt a magára hagyott bélpoklos iránt, s akár az Evangélium irgalmas szamaritánusa (Lukács 10,25–37), gondoskodni kívánt róla. A későbbiekben pedig a Jeruzsálemből betegen visszatért, s az élők közelségéből száműzött többi bélpoklost is hazavitte, egyiket a másik után,s egy gyógyító forrás vizével megszabadította őket a betegség arcot is eltorzító sebeitől, a pokolvartól. (Vö. Márk 1,40–42)

Gyászszertartás, temetés

Jókai Mór regényének egy teljes fejezetét szánja Opour Kevend középső fia, Zsombor gyászszertartásának leírására.[33] Ipolyi Arnold maga is egy egész, gazdagon hivatkozott fejezetet szentel a temetéseknek.[34] Jókai elsősorban az ő gyűjtéseire támaszkodik, melyek egyébként nagy hatással voltak Gárdonyi Géza 1902-ben megjelent regényére, A láthatatlan emberre is.

A regényben lépésről lépésre megismerhetjük a háromnapos gyászszertartás főbb mozzanatait. Az első napon, mely a virrasztás napja, s egyúttal böjti nap, kürtszó hívja a népet, az asszonyok fehérítetlen vászonban vagy festetlen gyapjúban siratják a halottat. Ezt a gyászt egy évig viselik azután. A halottat a szent patakban mosdatják meg az asszonyok, majd felöltöztetik legdíszesebb fegyverzetébe. „Azalatt a „hegedősök” koboz- és hegedűszó mellett énekelnek végeszakadatlan hősdalokat a kimúlt erősről, aki sérthetetlen, sebesíthetetlen volt a harcban: egy csapása egy emberhalál volt!”[35] Az asszonyok minden versszak után sírnak, jajgatnak. „Könnyekkel asszonyok siratnak. Maga a rabonbán[36] ott ül a ravatal fejénél a csupasz földön, ahogy gyászoló apához illik: könyökét a szelíd oroszlánja fejére nyugtatva.”[37] Közben a fegyvertársak is jönnek búcsút venni, a csatákban leginkább megviselt, tépett ruháikban.

A második nap a „halottkövető”.[38] A vidék minden tájáról összegyűlnek a táltosok, a gyulák, a kádárok[39], és a horkázok. „Opour Kevend rabonbán ekkor áll fel ültéből a földről. Itt az ideje a „búcsúztatónak”. Kivonja görbe kését az öve mellől, s megfogva baljával a bal felől lelógó ősz hajfonadékát, azt lenyiszálja tőben, s aztán odateszi a fia kezébe. Ez a legnagyobb áldozat, amit tuhudun székely adhat, ez a legdrágább apai öröke a halottnak, mehet vele a Damasek isten elé.”[40] A halott vitézt lovára ültetik, így járják végig vele utoljára barátai, ismerősei házát. Végül mindnyájan a hatalmas veremhez vonulnak, ahol majd Zsombor „Föld isten ölébe” tér. Onnan indul majd „Nap isten országába”.[41]

A második nap a lovas temetéssel ért véget. Saját kérésére Iblát, a főtáltos leányát is a halott Zsombor mögé ültették, majd száz harcos egyszerre lőtte ki rájuk nyilát.

Sok apró részletet is leír Jókai a lovas temetéssel kapcsolatosan, melyeket elsősorban Ipolyi gyűjtéseiből olvasott.

A harmadik nap a halotti tor napja. Ez a féktelen evés-ivás, tánc és vitézi torna ideje. Zsombor temetésének hajnalán kilencen is odavesztek a tusákban. „Azokat mind szépen odafektetik körbe a nagy sírhalomra, s még egy réteg földet hordanak föléjük. Azzal is magasabb lesz a Zsombor vitéz dombja. Együtt lesznek vele a leghívebb vitéz cimborái, akik ugyan siettek egyszerre megérkezni vezérükkel és menyasszonyával együtt a felséges virányú napmezejére.”[42]

Az újszülött közösségbe fogadásának szertartásai

Az ősvallás szertartása szerint a billogos tűz fölé tartja, majd állán meg is jelöli a csecsemőt, így avatja fel.[43] Imola és a már kereszténnyé lett Szilamér gyermekét pedig vízzel keresztelik meg.[44] Mindkét elem jelenléte a tisztaságra, a megtisztításra utal.

A négy őselem[45]

A regény árnyaltan és tisztelettel mutatja be az ősvallás követőinek viszonyát a természethez, az elemekhez.[46] Így aztán nem is egyszerűsíti le az ősvallás és a kereszténység szimbolikáját a tűz és a víz ellentétére. Ahogyan a „nap” és „kereszt” harca is csupán a vallásgyakorlat felszínét súroló megközelítés.[47]

Jókai személyes életében is fontos szerepet játszottak a tájak, a hegyek-völgyek, tengerek, ezek növényvilága, állatai. Érdeklődése messze túlmutat a természetbúvár megközelítésén. Szemlélődő, nyitott viszonya mély tapasztalatokhoz, felismerésekhez vezeti a szerzőt. E spirituális élmények a Bálványosvár tájleírásaiban is helyet kapnak, ahogyan megjelennek például az Utazás egy sírdomb körül, a Túl a láthatáron, vagy éppen A jövő század regénye című művei lapjain is.[48]

A négy őselem, a négy éltető többször is megjelenik a regény cselekményében, mindahányszor emelkedett, ünnepélyes alkalmakkor. A kun vezér korábban már idézett esküvését hozhatjuk egyik példaként. „Én, Kuthen vezér, fia Thatha fejedelemnek, kunok főcsakánja, a hét nemzetség választottja, esküszöm a négy éltetőre, […].”[49]

Egy másik példa a négy elem együttes, szimbolikus megjelenésére az ősvallás híveinek nagy ünnepe, a csillaghullás napja, amely egyúttal a régi tűz kioltásának és az új tűz meggyújtásának ünnepe is, az égi tűz és a földi tűz[50] egyetlen mintázatba rendeződése, a makrokozmosz és a mikrokozmosz szinkronizálódása. Ezen a napon előhozzák Bálványosvár tornyából a bálványokat, melyeket „maga a négy éltető, a négy „kis isten” készített – az „Öreg isten” parancsolatjára.”[51]

Az egyiket a Föld isten adta. Csodálatos, félig ember, félig hal alakú kő az: így termett a földben, senki sem csinálta más, mint maga a föld. […]

A másik bálványt a Víz isten alkotta: mai nap özönfának nevezik. Óriás fatörzs, ami a Fekete Ügy vizében koromfekete kővé vált. Fejsze nem fogja, s szikrát ad az acélütésre. Ez is a teremtő „kis isten” csodája.

A harmadik a Lég isten bálványa: egy roppant nagy lebkő,[52] ami itt esett le a Bálványos mellett, letört darabjából készült az a pallos, amivel a székely fejedelmek megtették a „napvágást”.

A negyedik a Tűz isten bálványa. A kovásznai sárokádó pokolkéménynek egyszer eszébe jutott sár helyett tüzet és olvadt érceket okádni; akkor dobta ki ezt a bálványt; olyan az, mint egy kétfejű ember, térdén guggolva. Mind a négy bálványt maga az istenség alkotta, az küldte.[53]

A regény valamennyi szereplője egy-egy szakrális közösséghez tartozik, ugyanakkor ettől függetlenül, mindnyájan szorosan összeszövődtek a szülőfölddel, a székely tájjal, a természettel, jelekként olvassák és értelmezik minden rezdülését. Tájékozódásuk alapvetően érzékeny és spirituális.[54]

 „Jókai […] hitte, hogy nem csupán az embernek és állatnak, hanem fűnek, fának, de még annak az érzéketlennek látszó kősziklának is van bizonyos fejlettségű lelke.”[55] – írja cikkében Stojitsné Atexy Elza.

Az őselemek megjelennek a Körültájnak, a székely ősök tanácsdombjának leírásában is.

Egy kerek domb tetején száz hársfa körbe ültetve, ötszáz éves valamennyi, a távolból olyan, mint egy boltkupolás szentegyház. A száz élő oszlop oly terjedelmessé vastagodott az idővel, hogy a két fa közei csak ablakoknak látszanak már; a vastag gyökerek messze elnyúlva, egymásba fonódva a földszín felett, az egész belsejét a körnek beterítik, míg lombsátoraik fenn a magasban összeborulnak, s oly mennyezetet képeznek, amin napsugár át nem tör, zápor keresztül nem ver. A székely tuhudun vallás szent fája, a száldok, mikor virágjában van, arannyal húzza be az egész kupolát, s illatával az egész rónát betölti; alatta az ezernyi fülemüle, pacsirta zengi dalait az Úrhoz. Nem volt ennél szebb istenháza Salamon királynak![56]

A teljességet szimbolizáló kör forma a bálványosi torony[57] és az ún. fergettyűvár[58] részletes leírásában is megjelenik, de talán a nemzetségek tanácskozási helyének leírása mutatja a leggazdagabb megjelenését a különböző létszinteknek: fehér kövek jelzik a nemzetségfők helyét, kőoltár a tűzáldozat helye (ásványi lét), a szent száldokfák[59] lombja kupolaként borítja be a szakrális teret (növényi lét), fülemülék, pacsirták (állati lét), az erdélyi méltóságok, nemzetségfők és beavatást nyert örököseik (emberi lét). A koronájukkal ég felé nyúló vén hársak tövét, gyökereit pedig az oltárkő mellett fakadó forrás táplálja.

Az organikus „építészetnek” ez az emelkedett leírása mély spirituális jelleget hordoz. Talán Goethe munkássága, szellemisége hathatott ennek a szent helynek a leírására.

A regény két hangsúlyos őseleme a tűz és a víz.

Első pillantásra talán úgy tűnhet, hogy az ősvallás és a kereszténység ellentétének szimbólumaként jelenik meg a regényben a tűz és a víz. Ezt a benyomásunkat erősítheti az is, hogy az ősvallás kiemelt képviselői mind férfiak: Opour Kevend rabonbán és három fia: Iszla, Zsombor és Szilamér. A keresztény oldalt pedig elsősorban két nőalak: Mike Sára asszony és leánya, Imola testesíti meg.

A műben ugyanakkor az ősvallás is hordoz kapcsolódást a vízzel: a pogány szakrális helyek is kötődnek a forrásokhoz, a regénybeli csodás gyógyulások a pogány Szilamér szeretet-közvetítésével váltak lehetővé.[60]

Másfelől pedig, az égi tűzhöz, a Naphoz, a Holdhoz és a csillagokhoz kapcsolódik a zsidó-keresztény hagyomány is, nem csupán a székelyek ősvallása. Ennek számos példáját találjuk az Ószövetségben (pl. Számok 16,35; Zsoltárok 89,46) és az Újszövetségben (pl. Lukács 22,56; Márk 14,54) is.

Még egy szemléletes példa a regényből a vallások közötti hasonlóságra és különbségre az égi tűz egyes jelenségeinek értelmezésében: „Holnap lesz Szent Lőrinc napja, ma van az éjjele. Amikor, tudjátok, Szent Lőrinc tüzes könnyei hullanak az égből. Szent Lőrinc könnyei nekünk; de a tuhudunoknak a csillaghullás a tűzeloltó, újtűzgyújtó ünnepet jelenti.”[61]

Adamikné Jászó Anna: Jókai novellái

Elrejtőzés, átváltozás

A regény egyik „átváltozóművésze” Rapsonné, a tündér-boszorkány. Birtokában van sok ősi tudásnak, mint a füvesasszonyok, hisz a babonákban, az átokban, ugyanakkor templomjáró kereszténynek mutatja magát. Szimbolikus állatát, a nagy, fekete kígyót mindenhova magával viszi, akár Opour Kevend az oroszlánját. Rapsonné rejtekhelye a torjai kénes barlang, ahol gólyalábon járva szépíti, gyógyítja magát időről időre, szembeszállva a múló idővel.

A bélpoklosokat halottakként rejtik el, izolálják a keresztények, ám a különleges forrásvíz meggyógyítja, átváltoztatja őket, újra élhetnek a többi ember között.

A fiatal pár, Imola és Szilamér Rapsonné várában rejtőzik el a világ elől, itt alakítja, formálja őket egymásra nyíló szerelmük, majd közös várakozásuk gyermekük megszületésére. Minden nehézség ellenére kitartanak egymás mellett az egymással szemben álló családok sarjai, és ez a szeretet végül át is hidalja a vallási különbségekből fakadó ellentéteket.

A legmisztikusabb elrejtőzés és átváltozás Opour Kevendé, az öreg rabonbáné, aki tanácstalanságában a túlvilágról, magától Istentől kér segítséget. Tetszhalottként fekszik, a világzárvirággal szájában, s ha Imola szeretete és az oroszlán „tüze” fel nem ébreszti, odaát marad. Amikor visszatér a spirituális útról, más emberként, az irgalmas Isten embereként áll népe előtt.

Női archetípusok a Bálványosvár című regényben

A vizsgált regényben három nőalakról kapunk „közeli képet”: Mike Sára úrasszonyról, leányáról, Imoláról és a már korábban említett Rapsonnéról.

Mike Sára a „jó anya” archetípusát jeleníti meg.[62] Ugyanakkor olyan özvegy, aki erős karral és nemes lélekkel – elhunyt férje helyett is – küzd családjáért, közösségéért. E típus megjelenítője özvegy Baradlayné A kőszívű ember fiai című regényben, vagy éppen Kalontai Bálint édesanyja a Szép Mikhál című románcban.

Rapsonné az „öreg boszorkány”, a vén banya archetípusa, aki diabolikus cselekedeteivel viszályt szít a Mike és az Opour család között, jótevőjüknek állítva be magát. Egyetlen „hű társa” a félelmetes fekete kígyó. Keresztény létére rendkívül babonás, haragjában pedig csak úgy szórja az átkot. Például Szilamért a következőképpen átkozza meg: „Cudar, undok, pokoltanya! Szodoma, Gomorra, Gyehenna, Koponyavár! Rajtad hagyom balkézi áldásom! Tűz porrá égessen, – föld gyomra elnyeljen, – tüzes istennyila beléd lecsapkodjon, – éjjeli kísértet rajtad végigjárjon, a befaló kenyér benned kővé váljon, – éles kés, nyíl, fegyver gazdájának álljon: halálmadár rólad soha el ne szálljon!”[63]

A legösszetettebb archetípus megtestesítője Mike Imola, aki a „szűz” és a „jó anya” archetípusát is megjeleníti, akár Szűz Mária. Opour Szilamér lelkében már a leányrablás előtt, Szent Mihály napján, a torjai székesegyházban összekapcsolódik a „napsugarakba öltözött asszony”[64] és Imola képe.

Később ezt a mintázatbeli összekapcsolódást meg is erősíti az író: „amint a leáldozó nap végsugara végigsütött a nyitott ablakon át, Imola ágyáig, egészen bearanyozta az anya és gyermek orcáját: olyan volt az, mint a kinyílt rózsa a maga bimbójával; Szilamér egészen el volt veszve az ő nézésükben.”[65]

Jókai Mór regényeiben nem ritkák az úrasszonyok és a fiúleányok. Ami a székelység körében természetes volt, az más népek vezetőit, vagy olykor akár saját népük férfitagjait is megbotránkoztatta. A gyakori méltatlankodó kérdésre, hogyan állhat egy asszony egy sorban, rangban a férfiakkal, ezt a választ kapjuk az elbeszélőtől: „Amely székely faluban az asszonyok fátyolos konty helyett fekete süveget viselnek, ez annak az emléke, hogy az asszonyaik a férfiakkal egy sorban ütötték az ellenséget.”[66] A kunok megjelenésének hírére Sepsiben, Csíkban, Háromszékben körbehordott véres pallos is egyaránt hívta fegyverbe a férfiakat és nőket.[67]

„Ha nálunk egy nemességből a fiág kihal, minden birtok és hatalom rászáll a leányra, az ősi névvel: az viseli, fiúleány lesz. Hatalmas asszonyurak neveit emlegetik hagyományaink!”[68] – magyarázza a székely törvényt Kájon horkáz.

Az ősvallás hívei ugyan nehezebben fogadják el, hogy Mike Sára „asszonyúr” „fiúleánya”, Imola is részt vehessen a Körültájon, ám amikor ugyanúgy kiállja az ifjak három próbáját (erő, bátorság, tisztaság), mint Iszla, Opour Kevend legkisebb fia, akkor beletörődnek jelenlétébe a tanácskozáson.[69]

Említést érdemel még a női archetípusok között a „Bábolna istenasszony”, egy mezítelen istennőt ábrázoló bálványszobor, melyet a kunok hurcoltak magukkal, nem lévén saját istenük. E szobor és az őt kísérő meztelen leányok felkavarják és megbotránkoztatják a székely lányokat-asszonyokat; fel is öltöztetik hamar mind a szobrot, mind az őt hordozó-kísérő leányokat. „Bábolna istenasszony” kihívó szépségével a „fiatal boszorkány”[70] archetípusát jeleníti meg. A Szűzzel és a Boldogasszonnyal szemben a „Szépasszonyt” – ahogy Molnár V. József nevezi.[71]

Zárógondolatok

Margócsy István az alábbi kemény kritikával illeti Jókai Mór Bálványosvár című regényét:

A történet mesei, derült kedélyben adatik elő és ér véget – a valaha súlyos ellentétek zavartalanul megoldódnak: a figyelmes olvasónak mégis mindvégig, az egész regény folyamán az a benyomása támad, mintha az egész történet nem lenne teljesen komolyan véve, mintha e regényben a vallásnak mint életszervező, társadalomképző tudatformának, mint a transzcendenciával való kapcsolattartás szubsztanciális mozgatójának nem lenne elég súlya, elég fontossága: a mesei narrációra való írói rájátszás mintha elsúlytalanítaná azt a problémát, amely pedig mind a magyar történelemben, mind a magyar irodalomban centrális szerepet is tudott játszani.[72]

A fentiekkel összhangban, gyakran nevezik Jókait idealistának, elsősorban amiatt, hogy történetei a szép, a nemes, a dicső múlt megjelenítését választják tárgyul, s hogy a cselekményszövés nem ritkán „mesei”, a szónak abban az értelmében, hogy a jó győz, a szereplők többnyire archetípusokat jelenítenek meg. Az idealizmus címkéjét az író felháborodottan és határozottan visszautasítja:

Hát miért volnék én idealista? S miért volnának realisták csak azok, akik Balzac és Zola iskolájához tartoznak? Hiszen igaz, hogy furcsa dolgokat is írtam össze, amelyeket csapongó képzelet hozott elém; de a munkáim összes tömege egy egész nemzet népéletét igyekszik híven, a valótól ellesetten visszaadni. Én egész hajlamom szerint realista író vagyok, s azt mondom, hogy ilyen a valódi élet. Csak egy különbség van közöttünk. Megmondom, hogy mi. Én ezer ember közül, akinek az élettörténetét ismerem (pedig annyiét ismerem), találtam ötven olyan alakot, aki képviselője volt a rossz szenvedélyeknek; de találtam ötszázat olyant, akinek jelleme a mindennapin felül emelkedett. Hát, ha az ötvennek a történetét írtam volna meg csupán, most magasztalnának, hogy milyen derék realista író vagyok; de mert azok mellett a többséget alkotó magasabb jellemeket választottam vezéralakokul, azoknak a történetét vettem tanúságul: azzal szidnak, hogy idealista vagyok. Én nem tagadom el a regényírónak azt a jogát, hogy az élet árnyoldalait élethűen részletezve csoportosan adja az olvasó elé; de követelem, hogy az élet fényoldalai is el legyenek fogadva realizmusnak. Hát csak a korcsmai dulakodás képe jogosult faj; a csatatér leírása már nem az? A részeg, a kéjenc csak a valódi emberalak? A hős, a mártír már csak képzelet?[73]

Jókai Mórnak nem csupán regényírói tehetsége, hanem értékgyűjtő, értékőrző és értékfelmutató habitusa is kivételes.

Ipolyi Arnold és Orbán Balázs jeles munkái a mai napig forrásértékűek. Megkerülhetetlenek a magyar ősvallással, illetve a Székelyföld történetével foglalkozó kutatók számára. De ha nincs Jókai, aki a fenti művekben olvasott meséket, mondákat, népdalokat, vallási szokásokat stb. regényes formába önti, vajon hányan ismernék ma ezzel az átéltséggel a székely múlt eseményeit? Hogy egyben s másban tévedett-e Ipolyi Arnold, Orbán Balázs, vagy éppen az ő nyomdokaiban haladó Jókai Mór, azzal e tanulmány nem kíván foglalkozni.

Spannraft Marcellina

Irodalom

• Adamikné Jászó Anna: Jókai időszerűsége, Könyv és nevelés, XVII. évf. 2015/2
• Balázsi József Attila – Kiss Gábor: Jókai-enciklopédia, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2020.
• Hoppál Mihály et al.: Jelképtár, Budapest, Helikon, 2004.
• Ipolyi Arnold: Magyar mythologia, Pest, Heckenast, 1854.
• Koselleck, Reinhart: Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája, Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó, 1997. 33–56.
• Margócsy István: Bálványosvár – avagy Jókai és a vallás, Tiszatáj, 2014, 62–74.
• Molnár V. József: Hétboldogasszony
• Neumann, Erich: A Nagy Anya. A Magna Mater archetípusa a jungi pszichológiában, Budapest, Ursus Libris, 2005.
• Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, Pest, Panda és Frohna Könyvnyomda, 1868.
• Pál József – Újvári Edit: Szimbólumtár, Budapest, Balassi Kiadó, 2001.
• Spannraft Marcellina: Archetípusok és sorsok Jókai Mór Szép Mikhál című regényében, in Korpics Márta – Spannraft Marcellina (szerk.): Társadalmi kommunikáció és szakralitás. Közelítések és mélymerülések, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan, 2020, 219–231.
• Spannraft Marcellina: Archetípusok, szimbólumok, mintázatok Jókai Mór Egy játékos, aki nyer című regényében, in Korpics Márta – Spannraft Marcellina (szerk.): Szakrális közösségek, kollektív emlékezet, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan, 2021, 183–206.
• Stojitsné Atexy Elza: Jókai a misztikus, Teozófia, 1914. júliusi és augusztus 157–165. és 183–185.

Szépirodalom

• Jókai Mór: Bálványosvár, Budapest, Akadémiai, 1964.
• Jókai Mór: A jövő század regénye, 2. rész, Budapest, Akadémiai, 1981, 130–160.
• Jókai Mór: Az ősi vallás, in Uő.: A magyar nemzet története regényes rajzokban
• Jókai Mór: Utazás egy sírdomb körül

Jegyzetek

[1] Spannraft Marcellina: Archetípusok és sorsok Jókai Mór Szép Mikhál című regényében, in Korpics Márta – Spannraft Marcellina (szerk.): Társadalmi kommunikáció és szakralitás. Közelítések és mélymerülések, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan, 2020, 219–231.; Spannraft Marcellina: Archetípusok, szimbólumok, mintázatok Jókai Mór Egy játékos, aki nyer című regényében, in Korpics Márta – Spannraft Marcellina (szerk.): Szakrális közösségek, kollektív emlékezet, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan, 2021, 183–206.

[2] „Jókai olvastatását a Bálványosvárral kezdeném, ötödikben, a mondavilág folytatásaként.” Adamikné Jászó https://olvasas.opkm.hu/portal/felso_menusor/konyv_es_neveles/jokai_idoszerusege

Anna: Jókai időszerűsége, Könyv és nevelés, XVII. évf. 2015/2

https://olvasas.opkm.hu/portal/felso_menusor/konyv_es_neveles/jokai_idoszerusege

[3] Jókai, Bálványosvár, 221–228.

[4] Adamikné Jászó Anna: Jókai időszerűsége, Könyv és nevelés, XVII. évf. 2015/2

https://olvasas.opkm.hu/portal/felso_menusor/konyv_es_neveles/jokai_idoszerusege

[5] Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, Pest, Panda és Frohna Könyvnyomda, 1868.

https://mek.oszk.hu/04800/04804/html/

[6] Ipolyi Arnold: Magyar mythologia, Pest, Heckenast, 1854.

[7] „női védőszellem; eredetileg varázslónő a gót mitológiában” Balázsi József Attila – Kiss Gábor: Jókai-enciklopédia, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2020, 56.

[8] „ősmagyar pap, kun varázsló” Balázsi – Kiss: Jókai-enciklopédia, 314.

[9] Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban. Az ősi vallás. https://mek.oszk.hu/00800/00840/html/jokai11.htm

[10] Jókai Mór: Bálványosvár, 221—228.

[11] Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, (Háromszék, XIV. fejezet)

[12] Margócsy István: Bálványosvár – avagy Jókai és a vallás, Tiszatáj, 2014, 62.

http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/22119/1/tiszataj_2014_005_062-074.pdf

[13] Vö. Reinhardt Koselleck: Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája, Budapest, Jószöveg Műhely, 1997, 33–56.

[14] „pogány székely vallás” Balázsi – Kiss: Jókai-enciklopédia, 822.

[15] „a kende és a gyula után következő legmagasabb tisztség a honfoglaló magyaroknál; bírói és adószedői jogkörrel; az áldozatot bemutató pogány pap, főpap” Balázsi – Kiss: Jókai-enciklopédia, 371.

[16] Jókai Mór: Bálványosvár, 201.

[17] Jókai Mór: Bálványosvár, 145–157.

[18] Margócsy István: Bálványosvár, 65.

[19] Jókai Mór: Bálványosvár, 18.

[20] Uo. 20.

[21] „kun fejedelem” Balázsi – Kiss: Jókai-enciklopédia, 191.

[22] Jókai Mór: Bálványosvár, 21.

[23] Jókai Mór: Bálványosvár: 26.

[24] Uo. 26.

[25] „szabad ég alatt tartott országgyűlés, illetve ennek helye” Balázsi – Kiss: Jókai-enciklopédia, 463.

[26] Jókai Mór: Bálványosvár, 56.

[27] Uo.

[28] Uo. 57.

[29] Jókai Mór: Bálványosvár, 225.

[30] Jókai Mór: Bálványosvár, 101.

[31] Uo. 102.

[32] Jókai Mór: Bálványosvár, 206.

[33] Uo. 119–127.

[34] Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia, 548–570.

[35] Jókai Mór: Bálványosvár, 119.

[36] „pap, bíró a pogány korban” Balázsi – Kiss: Jókai-enciklopédia, 681.

[37] Uo. 120.

[38] Uo. 121.

[39] „mondabeli pogány magyar pap” Balázsi – Kiss: Jókai-enciklopédia, 414.

[40] Uo. 121.

[41] Uo. 122.

[42] Uo. 127.

[43] Jókai Mór: Bálványosvár, 30.

[44] Uo. 216.

[45] Vö. Jókai Mór: Az ősi vallás, in Uő.: A magyar nemzet története regényes rajzokban

https://mek.oszk.hu/00800/00840/html/jokai11.htm

[46] Vö. Jókai Mór: A jövő század regénye c. műve 2. részénekének Kin-Tseu fejezete, Budapest,Akadémiai, 1981, 130–160.

[47] Vö. Jókai Mór: Bálványosvár, 105.

[48] Vö. Stojitsné Atexy Elza: Jókai a misztikus, Teozófia, 1914. júliusi 161. és 163.

[49] Jókai Mór: Bálványosvár, 21.

[50] Hoppál Mihály et al.: Jelképtár, Budapest, Helikon, 2004, 308.

[51] Uo. 54.

[52] „meteorkő” Balázsi – Kiss: Jókai-enciklopédia, 488.

[53] Uo. 54.

[54] Pl.: „Amit a jelek előre mutattak, az valójában be is teljesedett.” Uo. 11.

[55] Stojitsné Atexy Elza: Jókai a misztikus, Teozófia, 1914. júliusi és augusztus 159.

[56] Jókai Mór: Bálványosvár, 26.

[57] „A legrégibb székely várépítészet emléke.” Uo. 53.

[58] „A Fergettyűvár a székelyek távírója.”Uo. 8.

[59] hársfák

[60] Jókai Már: Bálványosvár, 168.

[61] Jókai Mór: Bálványosvár, 182.

[62] Erich Neumann: A Nagy Anya. A Magna Mater archetípusa a jungi pszichológiában, Budapest, Ursus Libris, 2005. 81.

[63] Jókai Mór: Bálványosvár, 184.

[64] Jókai Mór: Bálványosvár, 134.

[65] Uo. 173.

[66] Uo. 6.

[67] Uo. 11.

[68] Uo. 16.

[69] Uo. 31.

[70] Erich Neumann: A Nagy Anya, 81.

[71] Molnár V. József: Hétboldogasszony (előadás) https://www.youtube.com/watch?v=CVxeWEHOzqk

[72] Margócsy István: Bálványosvár – avagy Jókai és a vallás, Tiszatáj, 2014, 62.

http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/22119/1/tiszataj_2014_005_062-074.pdf

[73] Jókai Mór: Utazás egy sírdomb körül https://mek.oszk.hu/00800/00826/