Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. április.

A szólást, amelyről a következőkben írok, szinte mindenki ismeri, s elég sokan, elég gyakran használják is, sőt kialakulása történetét is ismerni vélik. Ez pedig az, amit az olasz Girolamo Benzoni ír le „Historia del mundo nuovo”, azaz „Az Újvilág története” című, Velencében, 1565-ben megjelent művében. Ebből az ismert szóláskutatónak, Bárdosi Vilmosnak a Magyar Nyelvőr című folyóirat 2011. évi negyedik számában megjelent írásából kivéve idézek is:

„Kolumbusz sok spanyol nemes társaságában részt vett az ebéden [a „Ki mondta? Miért mondta?” című, Gyapay Gábor, Megyer Szabolcs és Ritoók Zsigmond által írt kötet szerint vacsorán, amelyet 1493-ban, sok vendég meghívásával Mendoza bíboros rendezett a híres utazó tiszteletére; G.L.] … Egyikük szólásra emelkedett: »Kristóf úr, ha ön nem jutott volna el Indiába, itt Spanyolországban akkor sem volnánk híján olyan embernek, aki megkísérelte volna ugyanezt, amit ön tett, hiszen a mi országunk bővelkedik nagy emberekben, akik egyaránt járatosak a kozmográfiában és az irodalomban.« Kolumbusz semmit nem válaszolt e szavakra, hanem hozatott magának egy tojást, amit letett az asztalra, majd így szólt: »Uraim! Bármelyikükkel hajlandó vagyok fogadni, hogy nem tudja úgy a csúcsára állítani ezt a tojást, ahogy én, puszta kézzel, minden támaszték nélkül.« Mindnyájan megpróbálták, és senkinek nem sikerült a csúcsán megállítania. Miután a tojás körbement és visszajutott Kolumbusz kezébe, ő hozzátette az asztalhoz, és az megállt, mivel az ütéstől kissé behorpadt a csúcsa. Amitől is mindnyájan zavarba jöttek, mert megértették, hogy mit akart mondani: hogy miután valaki már megtette, már mindenki tudja, hogyan lehet megcsinálni.”

William Hogarth Kolumbusz Kristóf feltöri a tojást

Ha a történet csak eddig tartana, természetesen nem foglalkoznék e szólással, csakhogy a dolog korántsem ilyen egyszerű. Kiderült, hogy a szálak sokkal messzebbre, vagy két emberöltőnyi idővel korábbra vezetnek el bennünket. Ez az anekdota ugyanis nem Kolumbusz Kristóffal összefüggésbe hozva bukkan fel először, hanem Filippo Brunelleschihez, az olaszországi reneszánsz építészet egyik legnagyobb alakjához kapcsolva. A firenzei születésű Brunelleschinek (1377–1446) számos emlékezetes mű viseli keze nyomát, legfőbb alkotása azonban kétségtelenül a firenzei Santa Maria del fiore, azaz ’Liliomos Mária’ nevű katedrális kupolája. (Nem véletlen, hogy földi maradványai is e székesegyház kriptájában nyugszanak.) Ennek a hatalmas – Olaszországban a legnagyobb – templomnak az építését Arnolfo di Cambrio kezdte meg 1300-ban; majd később Giotto (a harangtorony tervrajzának elkészítésével), Andrea Pisano és Francesco Talenti folytatta. 1357-ben kibővítették az eredeti tervet, s ennek megfelelően folytatták a templom építését. A 15. század első évtizedének végére már készen volt a hosszház, s a boltváll magasságáig a kupolatér is. Ekkor az épülő dóm gondnokai összehívták a firenzei építészeket és mérnököket, hogy megvitassák, miképpen lehet megépíteni a templom kupoláját. Ezen a tanácskozáson Brunelleschi is részt vett, s már ekkor több javaslatot is tett, majd ezt követően tervezni is kezdett, mégpedig egy szokatlanul nagy és súlyos kupolát tervezett a dóm számára. Amikor kész lett a tervével, már biztos volt benne, hogy az ő módszere a legcélszerűbb. Az egyik következő tárgyaláson már el is mondta, hogy a kupolát pillér, föld és állványzat nélkül kell megcsinálni kettős héjszerkezettel, pontos terveit és modelljét azonban nem volt hajlandó megmutatni. És most következzék az az anekdota, amelyet a már említett Benzoni művének megjelenése előtt másfél évtizeddel, 1550-ben Giorgio Vasari írt meg „A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete” című művében. E szerint Brunelleschi a kupoláról folytatott tanácskozáson azt ajánlotta, hogy „…az készítse el a kupolát, aki egy sima márványlapon függőlegesen meg tud állítani egy tojást, ebből ugyanis kitetszik, hogy kinek mennyi esze van.” Tehát kerítettek egy tojást, és valamennyi mester megpróbálta felállítani, de egyiküknek sem sikerült. Filippo, amikor felszólították, hogy állítsa fel, ügyesen megfogta, erősen odaütötte az alját a márványlaphoz, s így fel is állította a tojást. A művészek erre morogni kezdtek, hogy ezt ők is meg tudták volna csinálni, de Brunelleschi az arcukba nevetett, és azt felelte, hogy a kupolát is fel tudnák építeni, ha megmutatná nekik a modellt vagy a tervrajzot. E frappáns felelet eredményeként, nagy kortársát, Lorenzo Ghibertit is megelőzve ő nyerte meg a pályázatot, s őt bízták meg a kupola felépítésével. Brunelleschi 1420-ban meg is kezdte a munkát, s hogy az sikerrel járt, az nem kis részben matematikai és műszaki zsenialitásának köszönhető. A mester több mint négymillió téglát használt fel a kupola építéséhez. Pusztán a tégláknak s a szükséges gerendázatnak a szállítása is szinte megoldhatatlan feladatnak tetszett, ám Brunelleschi pusztán erre, vagyis a szállításra több gépet is feltalált ehhez a munkához, s találmányait le is védette. Zsenialitása azonban elsősorban mégsem ebben mutatkozott meg, hanem magának a kupolának a megépítésében. Ún. halszálka-falazási technikával dolgozott. Hatvannégy rejtett spirálvonalban felhaladó bordát alakított ki. Ezek segítségével elérte, hogy a boltozatban a gömbkupolához hasonló erőjáték keletkezett, vagyis a kupola az építkezés minden szakaszában szerkezetileg önhordó volt. Nem igényelt teljes aláállványozást, rendkívül gazdaságosan, függőállványról lehetett falazni. Az elkészült mű a Wikipédia szerint máig a világ legnagyobb méretű kupolája, s a művészettörténet a reneszánsz építészet kezdetét ennek a kupolának a megépítésétől számítja.

A firenzei dóm

Vagyis azt látjuk, hogy a Kolumbusz tojásával kapcsolatos történet két helyen is szerepel a régi feljegyzésekben, de két különböző személyhez kötődik, akik közül az egyik, Kolumbusz a másiknak a halálakor még meg sem született. Ugyanakkor pedig azt is jó tudnunk, hogy a szólás keletkezésére még egyéb magyarázatok is kínálkoznak. Egyrészt az, hogy – most O. Nagy Gábort, jeles szóláskutatónkat idézem – „…a Kolumbus tojása egy spanyol kifejezés átalakítása [is lehet], amely magyar fordításban Jancsi tojásának hangzanék.” (Ehhez zárójelben hozzáteszem, hogy a spanyolban csakugyan létezik az huevo de Juanelo kifejezés, amely ’olyan dolog, ami nehéznek látszik, valójában azonban nagyon is egyszerű, ha már tudjuk rá a megoldást’ jelentésben él, s az 1500–1585-ig élt Juanelo Turrianóra vezethető vissza, akit többek között egy toledói mechanikus vízemelő csodagépnek a megalkotójaként tartanak számon.) Másrészt pedig az is magyarázatul kínálkozik, hogy a nép ajkán már a régi nyelvben is élt minden anekdotikus magyarázat nélkül ez a népi bölcsességről árulkodó közmondás is: Ha fejét betöröd, megáll a tojás is.”

Biztosat tehát nem mondhatunk. Ha azonban valamelyik anekdotának jelentőséget tulajdoníthatunk, az csakis a Vasari által elbeszélt Brunelleschi-anekdota lehet, mert az keletkezett korábban, s mert tárgyát, pontosabban kiindulópontját, a firenzei katedrális kupoláját tekintve is kapcsolódik az anekdotában szereplő tojáshoz. Letagadhatatlan tény, hogy az anekdota valamilyen, ma már kideríthetetlen okból, talán éppen az idézett spanyol kifejezés hatására mégsem Brunelleschi nevével rögzült az európai köztudatban, hanem a spanyolok nemzeti hőséével, Kolumbuszéval. Mivel azonban ezt a névcserét, noha a Juanelo [Turriano] tojása mondás a spanyolban mindmáig használatos, még maguk a spanyolok is elfogadták – Bárdosi remek meglátása szerint ezt igazolja az, hogy a spanyolországi Sant Antoni de Calonge (Costa Brava) belvárosában egy tojás alakú Kolumbusz-emlékmű is látható) –, végül is arra az eredményre jutunk, hogy e szólásnak két ihletője, két névadója van: a nagy reneszánsz építész és Amerika felfedezője. Ugye, milyen kézenfekvő magyarázat ez? Egyszerű, mint a Kolumbusz tojása…

Grétsy László