Vajon szükségszerű a nyelvhasználat és a nemzeti tudat összetartozása? Nem szükségszerű. Egyrészt azért nem, mert valakinek anyanyelve lehet egy nyelv anélkül, hogy kellő fokon, érzékelhető módon hozzákapcsolódna a megfelelő nemzeti tudat, amely felfogásom szerint a szokások és hagyományok őrzését, a történelmi múlt vállalását, legfőképpen a magyarság megmaradását, boldogulását elősegítő törekvést jelenti. Vannak korok, amelyek eleve nem kedveznek a nemzeti tudatnak, s mi éppen ilyen korban élünk. Nem csak én gondolom így. A Magyar Nemzet 1997. november elseji számában egy jeles orvosprofesszor, Bertók Loránd hasonlóképpen vélekedett. Mivel teljesen egyetértek vele, idézem néhány sorát.

„Nálunk a magyarságtudat kifejlődését nem támogatta se az előző, se a mai rendszer. Így, ha valaki otthonról nem hozott magával nemzeti tudatot, úgy a hazánkhoz való ragaszkodása, az érte való tenniakarás vágya többnyire nagyon gyenge vagy teljesen hiányzik. Ennek tulajdonítható, hogy értelmiségünk jelentős részének nincs megfelelő nemzeti tudata.”

Egyrészt tehát ezért nem szükségszerű a nyelvhasználat és a nemzeti tudat összetartozása. De nem szükségszerű fordítva sem, vagyis úgy, hogy a nemzeti tudathoz mindig szorosan kapcsolódik az anyanyelv ismerete, használata. Bodor Pált, az Erdélyből áttelepült jeles publicistát idézem.

„Nem igaz, hogy csak nyelvében él a nemzet. Vannak nemzetek, amelyek nem a nyelvükben élnek. A belgák egy része hollandul, egy része franciául beszél – s a holland nyelvűek nem hollandok, a francia beszédűek nem franciák.

Jártam a baszkok földjén. Minden tizedik baszk, ha meg tud szólalni anyanyelvén. S ő mégis baszk, büszkén és ingerülten, rátartian és spanyolul: baszk. Beszéltem egy ifjú és baloldali baszk nacionalistával, aki szívig pirult, amikor bevallotta: már a harmadik intenzív anyanyelvtanfolyamot végzi, és még mindig nem tud baszkul: fránya nehéz.

Ha csak a fülemre hallgatok, a szerbek és a horvátok is egy nyelven beszélnek… Folytathatnám a sort.

A magyarság azonban a nyelve nélkül meg nem maradhatna… A nemzeti léleknek a nyelv a teste. Legalábbis nálunk.”

Bodor Pál (1930-2017)

Igen. Pontosan úgy van, ahogy Bodor Pál írta. A messze idegenbe szakadt magyarok másod-, harmad-, negyedízigleni leszármazottai, ha őrzik magyarságtudatukat, már nem annyira anyanyelvükben őrzik, inkább kultúrájukban, hagyománytiszteletükben, szokásaikban. A határainkon belül, valamint a történelmi Magyarország területén tömbben élő magyarság számára azonban a nemzeti léleknek valóban a nyelv, az anyanyelv a teste. Legfőképpen az.

Grétsy László

Az írás eredeti megjelenésének helye: Kedves Hallgatóim! Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából (Balázs Géza, Bencédy Jószef, Deme László, Fábián Pál, Grétsy László, Szathmári István), TINTA Könyvkiadó, 2013.

Nyelvművelő levelek sorozat korábbi bejegyzései:

• „A rádió” hangja
• Logika és nyelvhasználat
• Felesleges vagy hatástalan-e a nyelvművelés
• Nyelvi túlbiztosítás
• Nyelvjárási beszéd
• Barangolások Erdély helynevei között
• Idegenszerűségek a magyar nyelvben
• Szóhasználati kötöttségek
• Egyszerű vagy összetett mondat?
• Hogyan kell verset írni?
• Egy jottányit se!
• Ami vagy amely
• Nyelvünk hervadó virágai
• Félrekapcsolások
• Toldalékhiányok
• Győrben vagy Győrött?
• Ezzel vagy evvel?
• Aranybánya vagy rozsdatemető
• Hány magyar nyelv van?
• Az idegen szavakról
• Szótagalkotó mássalhangzók
• Velője és veleje
• Latinos duplázás
• Kiejtési tanácsok reklámozóknak
• Patika vagy gyógyszertár
• Pongyolaság, szűkszavúságból
• A közhelyekről
• Hull az eső, sejehaj...
• Az -s képző térhódítása
• A közéleti stílus eldurvulásáról