A közhelyekről

Nyelvművelő levelek XXVII.

Egy gondosan megszerkesztett, 12 gépelt oldalas levelet kaptam néhány hete a budapesti Katona Miklós ny. agrármérnöktől. A levél szerzője – hét fejezetre tagolva írását – napjaink nemkívánatos nyelvhasználati jellegzetességeit, a rádióban vagy a televízióban naponta hallható modorosságait, pongyolaságait gyűjtötte össze, még azt is megjegyezve, hogy mindezek főleg az utóbbi tíz évben terjedtek el. Maga az egész gyűjtemény, úgy, ahogy van, rendkívül érdekes, tanulságos még nyelvész számára is. Olvasásakor menten el is határoztam, hogy annak egyik legsikerültebb részét, azt, amelyben a rendszerváltozás óta eltelt időszaknak szóvirágait, dagályos kifejezéseit állította egymás mellé, mindenképpen bemutatom az Édes anyanyelvünk hallgatóinak, mégpedig levélírónk értékelésével együtt. A példasor, amelynek a beküldő a „Képes beszéd” címet adta, némi rövidítéssel a következő: már látszik az alagút vége; ez csak a jéghegy csúcsa; a torta felosztása; mekkora szelet jut a tortából; az már csak hab a tortán; mennyi jut a nagykalapból; rátett még egy lapáttal; ez is benne van a pakliban; a holdudvarához tartozik; szekértábor; fogyasztói kosár. Most pedig, ahogy ígértem, néhány sor hallgatónk értékeléséből is!

„Szeretem, ha valaki képes megfogalmazni és értelmesen előadni, amit mondani akar. Sajnos, az ún. közszereplők ritkán szereznek nekem ilyen örömet. Gondolom, az olvasás hiánya és az ebből eredő szókincsszegénység az egyik legfőbb oka annak, hogy sokan nem tudnak saját szavakkal színvonalasan és érthetően beszélni, s így kénytelenek a mások által kitalált új kifejezési módokat használni. Ezért van szükségük alagútra, jéghegyre, tortára, kalapra, lapátra, pakli kártyára és még sok egyébre. Akár így van, akár nem, számomra az ilyen divatos beszéd furcsa és indokolatlan.”

"Ez csak a jéghegy csúcsa"

Levélírónk ezek után még külön-külön is mérlegre teszi, értékeli az idézett kifejezéseket, megállapítva, hogy közülük még talán a fogyasztói kosár a legelfogadhatóbb, de értékelésének ezt a részét már nincs helyem idézni. Ellenben legalább röviden mindenképpen utalnom kell arra, hogy ezek a példák napjaink legdivatosabb közhelyei. Mi is a közhely? Egyik lexikonunk szerint: „közönséges, elcsépelt kifejezésmód”. Hernádi Miklósnak A közhely természetrajza című, e témáról szólva megkerülhetetlen műve szerint „olyan sztereotip [azaz gyakran ismétlődő, elkoptatott – G. L.] nyelvi forma, amelynek sztereotip volta feltűnő, mert nem tükrözi hűen a hátteréül szolgáló szituációt”.

Közhelyekben mi, magyarok, mindig gazdagok voltunk. Bizonyítja ezt Éri-Halász Imrének a második világháború idején írt, Ki ne mondja! című könyve, de bizonyítja a már említett Hernádi Miklósnak több kiadást megért Közhelyszótára is. A közhelyeknek régebben is a társalgás volt a legfőbb területük, ma is az. Ott terjednek el hihetetlen sebességgel az első hallásukkor voltaképpen szellemesnek tekinthető, de ötödszörre, századszorra már elszomítóan sivárnak ható efféle bemondások, jópofaságok: majd kiderül a vallatásnál; tegyünk úgy, mintha mennénk; aztat mink nem szeressük; tíz évet adnék az életedből (micsoda morbid, szemtelen közhely!); ha lenne időm, sajnálnálak; stb. De mindig is voltak közéleti, politikai közhelyek is. A hallgatónk által összeállított sorozat jól mutatja, hogy ez utóbbi típus napjainkban rendkívül divatos.

"Ez is benne van a pakliban"

Mivel eredetinek látszani akaró, az igazi eredetiséget viszont nélkülöző emberek mindig is lesznek, abban nem reménykedhetünk, hogy a közhelyes beszéd idővel eltűnik majd az életünkből. De azt vigaszul bátran mondhatom, hogy a közhelyek igen gyorsan cserélődnek; a közéleti-politikai nyelv közhelyei még a többinél is gyorsabban. Ezért, noha annak a bizonyos alagútnak a végét a közhelyek használata tekintetében hiába is keresnénk, íme, valami remény mégiscsak van!

Grétsy László

Az írás eredeti megjelenésének helye: Kedves Hallgatóim! Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából (Balázs Géza, Bencédy Jószef, Deme László, Fábián Pál, Grétsy László, Szathmári István), TINTA Könyvkiadó, 2013.

Korábban itt írtunk már a közhelyekről.

A Nyelvművelő levelek sorozat korábbi bejegyzései: