A Dumaszótárról Kiss Gáborral beszélgetett Rékai Gábor a Bézs Rádióban 2025. május 20-án

Köszöntöm a hallgatókat, Rékai Gábor vagyok és Bankó Éva segít a zenékkel. A műfaj egyébként pedig egy kifejezetten igényes téma, a nyelv világában kalandozunk ezúttal könyvekkel. Itt van Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó vezetője és tulajdonosa. Friss kiadványok is vannak az asztalon, amelyek közül színes a választék a komoly, tudományos igénnyel írott könyvektől kezdve az ugyancsak tudományos igényű, de könnyedebb művekig – a Dumaszótár az egyik. Ilyen értelemben ez nem magasirodalom, de mindenképpen tükröz valamilyen világot. Ilyen volt a Retró szótár is néhány évvel ezelőtt. Az nagyon sikeres volt, és megelőlegezem, hogy a Dumaszótár (alcíme: 7200 közhely, hogy bárkivel, bárhol, bármiről folyékonyan tudjunk beszélni), ez a könyv segédkönyv is az lesz. Túl a bevezetésen, egy-két gondolatot elsütöttünk, legalábbis tájékoztattuk a hallgatókat, akik azt biztosan tudják, hogy mi az, hogy közhely.

Nem hiszem, mert az egy nagyon képlékeny fogalom, nincs ember, aki megmondaná, hogy mi az, hogy közhely. Ez egy ingoványos terület, mert a szállóige (aminek tudjuk, hogy ki a szerzője) és a közmondás között helyezkedik el valahol, tehát nem nagyon tudjuk megmondani, hogy mi az, hogy közhely. Sajnos nincs a kiadónak, nincs a szerkesztőnek egy olyan mérlege, amire rátehetne egy ilyen kifejezést, és a mérleg kibillen vagy nem billen, megmutatva, hogy ez pontosan közhely, közmondás vagy szállóige.

Kiss Gábor és Rékai Gábor

Amikor arról beszélgetünk, hogy miféle kiadványaitok vannak, és erre én néha-néha – félévenként, háromnegyed évenként – rácsapok, akkor eszembe jut, hogy én ifjúkoromban az iskolaújságban írtam egy filippikát a közhely védelmében. Tiszta szívvel volt a gimnáziumi lap címe, és ebben leírtam azt, hogy igazándiból ezek az agyonhasznált bölcsességek nem hülyeségek. Ha az ember belegondol, akkor oké – csak annyira sokat használják, hogy közhellyé nemesedik, kopik (tetszőleges az ige mellette). Mi a te véleményed erről?

Ahogy a közmondások mögött is, a közhelyek mögött is egy nagyon mély igazság van. Mindegyik mögött egy nagyon mély igazság van. Az a probléma vele, ha egy újságcikken belül kétszer elmondják ugyanazt az igazságot ugyanazokkal a szavakkal, vagy többször emlegetik, elkopik, elszáll a levegőben már az igazságtartalma is. Nem véletlen az, hogy az újságokban használják sokat a közhelyeket. A közhelyek mellett általában negatív jelző van, mert a közvélemény is úgy gondolja, hogy nem illik használni őket.

Nem elég választékos az, aki nem tudja valamiféle szinonimáját adni annak a tartalomnak, amit a közhely tartalmaz.

Elkoptatott, agyoncsépelt, unalomig ismételt – általában ezek a jelzői a közhelynek. Azt írja az újságíró magát mentve, hogy „nem akarom azt a közhelyet használni…”, és leírja a közhelyet, használja. Már nagyon régóta, amióta a sajtó széles körben olvasható, tehát az 1850-es évektől megvannak ezek a közhelyek, hogy „a sajtó nagyhatalom”, „a történelem az élet tanítómestere”, „nincs új a nap alatt”, „a tudás hatalom”, „egységben az erő” stb. Ezek mögött vannak mély bölcsességek. Az, hogy „a focit gólra játsszák”, ez is egy közhely. Hiába kiváló egy csapat, de ha nem rúg gólt, az egy meddő fölény.

Ilyenkor szokták mondani, hogy az X csapat nagyon szépen játszott, igényesen, de kikapott vagy döntetlen, mindegy, mert a focit gólra játsszák, nem szépségre.

Igazából ezt lehet átvitt értelemben is használni. Ha valaki, hiába dolgozik keményen, nem ér el konkrét eredményt, akkor nincs meg a gól, nincs meg a sikerélmény.

Hogy szedtétek össze ezeket a közhelyeket? Forrásmunkák? Régi könyvek, újak? Kiszúrtátok egyiket-másikat?

Ebben a kiadványban 7200 közhely van, és meglepően könnyen gyűjtöttük ezeket össze, hiszen van a régi újságoknak egy számítógépes adatbázisa. Egyszer az egyik egyetemről 15 gyakornokot küldtek a Tinta Könyvkiadóba, és mindegyiknek 5 napot kellett csak dolgozni. Öt nap elég rövid idő ahhoz, hogy ha egy gyakornok, azonkívül, hogy belekukkant a Tinta Könyvkiadó életébe, még valami komoly munkát is végezzen, vagy ha elkezd egy munkát, akkor bele tudjon mélyedni. Akkor azt mondtam ennek a 15 gyakornoknak, hogy van egy számítógépes adatbázis, amit az Arcanum Kft. tart fönn, és beosztottam nekik 10 évekre az elmúlt 150 évet, és megmondtam, hogy melyikük melyik 10 évben megjelent újságot böngéssze át. Erre nem lett volna elég az 5 nap, hogy ők ezt elkezdik olvasni, hanem egyszerűen beírták, hogy közhely, és megnézték, hogy az újságban hol szerepel ez a szó, hogy közhely, mert mint már beszéltünk róla, általában a közhely mellett ott van egy ilyen bevezető mondat. Igazából csak rákerestek arra, hogy közhely, és kiírták, kimásolták, ami mellette van. Általában egy-egy diák ezer közhelyet gyűjtött ki, és 15 ezer közhely a rendelkezésünkre állt. Természetesen utána egy nagyon komoly szerkesztés volt, és a 15 ezernek több mint a felét ki is kellett húzni, így lett 7200 közhely.

Milyen alapon lettek kihúzva?

Ami duplán volt, például, meg ami nem tetszett. Így aztán megszerkesztettük és a kiadóban tanakodtunk, hogy milyen sorrendben adjuk közre ezeket a közhelyeket, mert lehetne úgy, hogy az első szónak a betűrendjében adjuk közre, de az talán egy picit snassz lenne, ezért meghatároztunk 315 fogalomkört, és ebbe a 315 fogalomkörbe besoroltuk a 7200 közhelyet.

Mondjál légy szíves egy-két ilyen fogalomkört!

Bárhol felüthetem a szótárt: például gyorsaság – „a világ rohan”, „felgyorsult a világ”. Megint csak azt tudom mondani, hogy a kiadóban nincsen mérleg, hogy rátesszük a közhelyet, és az megmutatja, hogy melyik fogalomkörbe kell besorolni. Ez egy észmunka. Kockázat – „a termelés eleme a kockázat is”, „vállalatunk kockáztat”, „kockázatos lépés volt”. Ezeket a fogalomköröket szépen feltöltöttük. Természetesen ez oda-vissza játék, mert nem úgy volt, hogy előre megmondtuk, hogy van nekünk 315 fogalomkörünk, hanem menet közben alakult ki ez az egész. A szótár írta saját magát, nem tudta előre senki, hogy hány fogalomkört kell nekünk meghatároznunk. Reklám – „a botrány is reklám”. Micsoda szakállas közhely! Vagy „minden reklámon túl”. A reklám alatt 12 közhely van, és egy kicsit talán a piacra gondolva adtuk azt az alcímet neki, hogy 7200 közhely, hogy bárkivel, bárhol, bármiről folyékonyan tudj beszélni. Mert ha nem jut eszedbe semmi okosság, akkor mondhatsz egy közhelyet. Ne adj isten, kitalálsz valamit, azzal tudod a beszélgetést gördíteni, sőt, ha meg nem szeretnéd folytatni a beszélgetést, akkor egy frappáns közhellyel, ami tartalmaz örök igazságot, akár le is zárhatod. Én úgy érzem, hogy ez egy jópofa szótár, és rávilágít a nyelvnek a fantasztikus voltára, tehát hogy a közhelyek is örök igazságokat tartalmaznak, a közhelyek is a nyelv esszenciáját hordozzák, a nyelvvel lehet játszani. Nem véletlen, hogy a nyelv az, ami kiemeli az embert az élővilágból. Ilyen komplex kommunikációs eszköze, mint az emberi nyelv, az állatoknak nem áll rendelkezésükre.

De azért az állat az emberben… Egy francia írónál olvashattam én, hogy az egyszerűen elviselhetetlen emberek vadak, nem született vadak, hanem a civilizációban lettek azok. Én ezt közhelynek vélem, mert ezt minden további nélkül használom. De nem az az érdekes, hogy nekem mi jut eszembe, hanem az, hogy ez egy rugalmas, egy mozgékony formula.

Ha a hátad mögött ránézek a falra, látok egy festményt. Ez a festmény egy tengerpartot ábrázol, egy víztükröt, amin tükröződik a felkelő vagy lemenő nap. Ez most közhelyes vagy egy remekmű? Ráadásul félbe is van vágva. Azt mondanám, hogy mutatós, nekem tetszik.

Nézegettem a könyvet, és olyanok vannak benne, amik nekem határesetek, és nem is tudom, hogy ki dönti tulajdonképpen el, hogy ez most közhely vagy nem? Például: „alig akad magyar költő, aki a borról ne írt volna”. Ez nem tudom, hogy egy empirikus tapasztalat leírása, vagy egy kis költői túlzás, mert kétségtelenül voltak a bordaloktól kezdve effektíve olyan valamik. Hogyan próbáltatok, hogyan tudtatok válogatni és azt mondani, hogy hát, ez nem közhely, vagy hogy ezt sokan használják és az? Ez megérzéses alapon ment? A kulturáltságotok, a szavak ismerete?

Nagyon jól szúrtad ki ezt a szótárban lévő közhelyet, valóban nem egy gyakran ismételt közhely vagy klisé. Nyilvánvaló, hogy a forrásban és az újságban ez előtt a boros klisé előtt is oda volt írva, hogy közhely, hogy „számtalan irodalomtörténész leírta azt a közhelyet, hogy…” – és jött ez. Ha már valaki ezt egyszer leírta és ő ezt közhelynek minősítette, akkor mi kigyűjtöttük. Arra gondoltam, hogy mivel a szótárnak az a főcíme, hogy Dumaszótár, nem az, hogy Közhelyszótár, hiszen a 70-es években jelent már meg egy Közhelyszótár Hernádi Miklós gyűjtésében és rendszerezésében. Arra gondoltam, hogy egy dumaszótár esetében ez benne maradhat. A nyelv meg a művészet egy képlékeny dolog. Az a festmény, ami a maga korában nem aratott sikert, lehet, hogy később sikert fog aratni, vagy akit istenítettek festőként, később kihull az idő rostáján. Gondolom, hogy ez is egy közhely, hogy „kihull az idő rostáján”. Ezek képlékeny dolgok. Nincs se cím, se mérleg, semmi, ami ezt megmutatná, hanem józan paraszti ész van, józan paraszti nyelvérzék van.

Igen, de amit legutoljára említettél, erről nehéz eldönteni. Van olyan, ami kikopik. Nem tudom, hogy találkoztatok-e ilyennel, hogy valaha, annak idején akár a nyelvi formája miatt, akár más miatt azt mondták akkor, ha volt ilyen vállalkozó szellem, hogy hát, ez egy közhely. De most már nem az, már el is felejtettük.

Nekem épp az ellenkezője volt a tapasztalatom, hogy a 100, 120, 130 éves közhelyek akkor is közhelynek és ma is közhelynek hatnak. Mint a közmondások jelentős része, beivódik a sajtó nyelvébe, mert elsősorban a sajtó az, ami a közhelyet táplálja, a közhelyet hordozza és élteti.

A Dumaszótár egy oldala

Mert sokan értik. Az egy bombabiztos dolog, hogy ezt mindenki érti, nem kell rafinált dolgokat kitalálni.

A sajtó széles körben szeretné a gondolatait terjeszteni, és ehhez olyan dolgok szükségesek, amiket nagyon sokan megértenek. A közhelyek jelentős része képszerű. Már említettük, hogy „a focit gólra játsszák”, nem nagyon kell ezt magyarázni. De ugyanígy nekem a kedvenc közhelyem, hogy „a könyv jó barát”. Ezt se kell magyarázni.

Ez egy teljesen értelmes dolog. Semmiféle pejorativitás nincs benne. Nem reklamálom, hogy ez miért nem pejoratív közhely, a könyv jó barát.

De például egy manapság futó reklámban az, hogy „a könyv jó barát”, egy kicsit elcsépeltnek tűnne.

Reklámban igen, mert a reklám pont arra hajt, hogy felfigyeljenek rá.

Elcsépeltnek tűnne, de mégis egy örök igazság rejtőzik benne. Beszéltünk róla, hogy a könyvnek, mint terméknek, mint nyomdaterméknek, mi a jövője.

Na, mi? Ha húsz év múlva itt ülünk, akkor mit fogunk mondani?

Kívánom, hogy mondjuk azt: „a könyv jó barát”, de a mi életünkben is számtalan dolog eltűnt. Azt nem gondolom, hogy a könyv teljesen el fog tűnni, ahogy említettük is, de azért az elektronikus eszközökön való olvasás hat a könyvvásárlási szokásokra, és a könyvkiadók életére is. Főleg mi azt tapasztaljuk, hogy az enciklopédiák, szótárak, lexikonok iránt zuhant az érdeklődés, ott a gép. Egy jó olvasmány igazából megmenti a könyvet.

Csemegézhetek, akár fel is olvashatnék, ezt több órán keresztül lehetne művelni. Olyan kincseket találok, hogy „az asztalitenisz nem olyan csöndes, mint a sakk”. Gratulálok!

Feltalálta a spanyolviaszt.

Gondolom, szórakoztató volt ezt összeállítani?

Jaj, nagyon kedves munka volt ez a kiadóban. Néha vitatkoztunk is, hogy ez most hová kerüljön, kell-e a szótárba vagy sem, nincs is mögöttes, mély tartalma, de így ez a 7200 közhely kb. egy kis szótárnak éppen kiadja a terjedelmét. Hadd emlékezzek meg, hogy ennek a szótárnak az összeállításában a kiadóban a szerzőnek, Cserháthalápy Halápy Gábornak sokat segített Balázsi József Attila, aki váratlanul meghalt. Ő a Tinta Könyvkiadónak nagyon komoly munkatársa volt, és váratlanul itt hagyott bennünket, és csak a keze nyomát hagyta rajta ezen a szótáron, már a megjelenését nem érte meg.

Ha a könyvekről beszélünk, nem ragadunk le a Dumaszótárnál. Örülök, hogy a Hernádi-könyvet megemlítetted, mint történelmi előzményt, nekem is megvan egyébként, sajátos vonzódásom a közhelyekhez ebben a könyvben is megnyilvánult. Na, de van itt más is, és azt gondoltam, hogy részben van egy újdonságotok, 500 magyar közmondás, és egy másik, ami eléggé spécinek tűnik, ezt te állítottad össze vagy válogattad: Elvesztett szavaink kisszótára. Kinek címződnek ezek a könyvek? A Dumaszótár a populárisabb, nyilván.

Nehéz elképzelni, amikor a számítógép előtt ül az ember és szerkeszt egy szótárt, hogy ki lesz ennek a használója, olvasója, vásárlója. De mégis valahogy az én szemem előtt azok a személyek vannak, akik imádják a magyar nyelvet, akik szeretik, akik szeretnek rácsodálkozni, szeretnek elgondolkodni azon, hogy vajon miért veszett ki az a szó, hogy verő, ami a kalapácsot jelentette eredetileg a magyar nyelvben. Teljesen érthető, hogy a kalapácsot régen, több száz évvel ezelőtt úgy hívták, hogy verő, és egyszer csak jött egy másik szó, az, hogy kalapács, és ki tudja, miért, elkezdték ritkán, aztán gyakrabban úgy nevezni, hogy kalapács, és a verőt elfelejtette mindenki. Nincsen nyoma. A nyelvemlékekben van csak.

Kiss Gábor a Tinta Könyvkiadó képviseletében. Köszönöm szépen ezt a beszélgetést!