Felesleges vagy hatástalan-e a nyelvművelés?

Nyelvművelő levelek III.

Fölerősödött mostanában a nyelvművelés értelme, hatékonysága körüli vita. Nem először, mióta van nemzeti nyelvünk, és folyik ennek tudatos művelése.

Érdemes és érdekes is volna e vita ideológiai, politikai hátterének elemzése, de maradjunk meg – már csak terjedelmi korlátok miatt is – a téma nyelvi oldalának boncolgatásánál.

„Értelmetlen és felesleges, sőt hatástalan is a nyelvművelés – hangzik a bírálók részérők –, mert a nyelvnek megvannak a maga belső mozgástörvényei, s ezek ellenében úgysem tudunk eredményesen fellépni. Értelmetlenek a nyelvvédők törekvései – mondják továbbá –, hiszen a kommunikációs folyamatban így is (azaz szabály formában), úgy is (azaz szabálytalanul) megértjük egymást.”

Itt két külön dologról van szó: a nyelv szabályozásának lehetőségéről, illetve a nyelvhasználat javításáról. Ami az elsőt, a nyelv életébe, mozgásába való beavatkozást illeti, itt valóban ismernünk kell a nyelv mozgásának törvényszerűségeit, mert csak ezek ismeretében, számba vételével számíthatunk a beavatkozás sikerére. De beavatkozni itt is kell: a keletkező hasznos újat támogatni, a káros, a nyelv természetével ellenkező jelenségeket viszont igyekezni kell visszaszorítani. Ha pl. az idegen szók gátlástalan áradata felveti a nyelvfejlesztő érzék elapadását, veszélyezteti nyelvünk finnugor örökségét, kötelességünk erre felhívni a figyelmet, s tenni valamit a káros tendencia visszaszorítása érdekében.

Lehoczky István karikatúrája

Még inkább fontos – mert lehetőségei is sokkalta jobbak –, hogy az egyéni nyelvhasználat javítására törekedjünk. Igaz, hogy a beszélgetőtársak így is, úgyis megértik egymást? – Ez csak nagyon korlátozottan igaz. Mindenki tudja, hogy se szeri, se száma a félreértéseknek, sőt az értelmetlenségeknek: tapasztaljuk a sajtóban, a politikai vitákban, a nyelvtörvényről folytatott árnyékbokszolásban, sőt tankönyveinkben. S itt elsősorban nem az idegen szavakra utalok! Mennyi az értelmetlen mondat, a hibás jelentésben használt szó (merthogy pl. az egyházfi nem jelent ’érseket’), milyen gyakori a hadarás és a motyogás! Ezekben az esetekben a szöveg megértéséről se beszélhetünk, hogyan lehet akkor azt állítani, hogy a kommunikáció résztvevői úgyis értik egymást?!

Van azonban itt még egy szempont: a közlemény esztétikai oldala. A nyelv, a beszéd nem csupán a gondolatközlés eszköze, hanem esztétikai tényező is. Ahogy az étkezés se csupán kalória bevitele szervezetünkbe, hanem – ahogy mondani szokás – meg kell adni a módját; ugyanígy a nyelvhasználat is több egyszerű gondolatátvitelnél, mert tükrözi, kifejezi magatartásunkat, egyéniségünket. Ez megmutatkozik a hangképzés milyenségétől a szókincsben való válogatáson át mondataink, szövegeink világos és formás megszerkesztéséig.

A nyelv és a nyelvhasználat javítására irányuló törekvés alapja, indoka és megkövetelője a nemzeti nyelv szabályozott, kiművelt változatának, a köznyelvnek a léte. Irodalmi és/vagy köznyelvünk nagy nemzeti kincsünk, művelése hazafias kötelességünk is, ahogy Kölcsey Ferenc a Parainesisban megfogalmazta.

A TINTA Könyvkiadó Nyelvművelő kéziszótára

Hogy hatástalan volna a nyelvművelés, ahogy bírálóink megfogalmazzák? Ez se új dolog, s ma sem felel meg a tényeknek. Most nem Kazinczyékra hivatkozom, se a sportnyelvnek a 30-as években végrehajtott megmagyarosítására, hanem a sajtó, a hivatal nyelvhasználatának javulására utalok. Hasonlítsa össze bárki – nem kell hozzá elmélyült elemzés – a mai írások stílusát az ötven évvel ezelőttiekével! A javulás szembeötlő. Hogy sem itt, sem az élet más területein nem jutottunk még a Parnasszusra? Ahogy a Mondolat címlapján Kazinczyt gúnyolták? Ez a mi munkánk, hogy haladjunk irányába!

Bencédy József

Az írás eredeti megjelenésének helye: Kedves Hallgatóim! Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából (Balázs Géza, Bencédy Jószef, Deme László, Fábián Pál, Grétsy László, Szathmári István), TINTA Könyvkiadó, 2013.