Szóhasználati kötöttségek
Nyelvművelő levelek VIII.
Még a nyár elején olvastam az egyik napilapunkban: „A felhőszakadásnak köszönhetően telefonok százai némultak el a nagykörút környékén.” A telefontulajdonosok – gondoltam – aligha köszönték a nagy esőnek, hogy nem tudták használni készüléküket.
Efféle sutaságokat nap mint nap olvasunk a sajtóban, hallunk a rádióban, tévében, közéleti beszédekben. Megköszönni – a szó jelentéséből következően – természetesen valami jót szoktunk, hacsak gúnyból ellenkezőjére nem fordítjuk a szavunkat: „Köszönöm, hogy ilyen jó voltál hozzám!” – azaz: Igazán nem ezt vártam (volna) tőled!
Mit "köszönhetünk" a felhőszakadásnak?
A szavak jelentése bonyolult dolog: van egy fogalmi része (többnyire ezt szokták emlegetni), de van ezen kívül hangulati velejárója – akár hangzása révén, akár valamely stílusréteghez tartozása következtében –, és van egy olyan összetevője is a jelentésnek, amely az adott szó kapcsolási lehetőségeiből következik, abból, hogyan illeszthető szövegünk többi szavához. Ilyen kapcsolási lehetőség, de mondjuk inkább kötöttség, a kötelező rag- vagy névutóhasználat (pl. érintkezik valakivel, valamivel; védekezik valami ellen), a frazeológiai kötöttség (pl. farkasszemet néz, cigánykereket hány vagy vet), s ilyen a fogalomköri kötöttség (pl. a férfi, nő szavunk csak emberre vonatkoztatható, ugyanígy a marcona szavunk). Ebbe a körbe tartozik idézett szavunk/mondatunk is; e típust talán inkább hangulati kötöttségnek mondhatjuk.
A minap a rádió Reggeli Krónikájában Törökbálint városszépítő egyesületéről beszélgettek, s e riportban hangzott el róluk: azon mesterkednek, hogy… A riporter szerencsére azonnal észbe kapott, és a mesterkedik mellé odatette a dolgoznak igét. Jól tette, mert a mesterkedik átvitt értelemben már régóta ’ügyeskedik, fondorkodik’ jelentésű, bár konkrét munkáról szólva őrzi a régi ’ügyesen, mesteri módon végez valamit’ jelentést is. Tehát pl.: „Órákig azon mesterkedtek, hogy elindítsák a gépet vagy szerkezetet” – jó; de: „Azon mesterkedik, hogy jól ellássa a feladatát” – rossz, nem felel meg a mai nyelvhasználatnak.
Hasonló eltérések a kötöttség irányától: „Hogyan áll a szénájuk?” – kérdezték egy rádióműsorban a Közgazdasági Egyetem egyik vezetőjétől, az egyetemen szervezett tanfolyamokkal kapcsolatban. A jól vagy rosszul áll a szénája kitűnő, népi, paraszti eredetű szólás; de mai használatában bizalmas színezetű. – „A hercegi pár házassága a tönk szélére jutott” – olvastam egy lapunkban. A tönk szélére jut, azaz ’elromlik, kudarcot vall, tönkremegy’ a mai használatban inkább gazdasági kötődésű. Egy malomban őrölnek rosszalló, tehát ’ugyanazt gondolják, akarják, de valami rosszban sántikálnak’. – Elárulni manapság rossz tulajdonságot, titkot, nyugtalanságot szokás; ne mondjuk tehát: Jó tulajdonságokat árult el. – Az aggodalmat táplál egyszerűen terpeszkedő kifejezés; szokásosan inkább: aggódik, aggályoskodik.
Jól áll a szénája...
Lehetetlen nem szólnom az örömet szerez – bánatot okoz szópár körüli vitáról. Sokan kifogásolják az örömet okoz formát, mert úgy vélik, az okoz igében valami kellemetlen dolog előidézése is benne van. A régi nyelvhasználat nem igazolja ezt a szétválasztást, a mai nyelvérzék azonban egyre inkább támogatja. Ezért – bár leszögezzük, hogy az örömet okoz régi és szabályos forma – támogathatjuk az örömet szerez – bánatot okoz megkülönböztetést.
Bencédy József
Az írás eredeti megjelenésének helye: Kedves Hallgatóim! Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából (Balázs Géza, Bencédy Jószef, Deme László, Fábián Pál, Grétsy László, Szathmári István), TINTA Könyvkiadó, 2013.
A Nyelvművelő levelek sorozat korábbi bejegyzései:
