Barangolások Erdély helynevei között
Nyelvművelő levelek VI.
Erdély nevét hallva sok magyar embernek feldobog a szíve, s töméntelen történelmi, földrajzi, irodalmi emlék kezd kavarogni benne; utazások, emberi kapcsolatok emléke – valami csodálatos melegség, melyhez hasonlót akkor érzünk, ha idegenben élő testvérünkkel, barátunkkal találkozunk.
Egy kedves könyvecskét tartok a kezemben, Murádin László A hely, ahol élünk c. művét. Alcíme: Barangolások Erdély helynevei között. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem egykori, ma már nyugdíjas oktatója korábbi írásaiból állította össze ezt az érdekes, izgalmas olvasmányt, mely erdélyi települések, városok, hegyek, völgyek nevét, ezek keletkezését, jelentését magyarázza. Hogyan?
A kolozsvári Szent Mihály-templom
Legyen az első maga az Erdély. E név már a XII. század közepétől kimutatható az akkori Erdeuelu alakban. Összetett szó: az első rész, az erdő az ered ige ő képzővel alkotott igeneve, a későbbi melléknév, illetve főnév. Az elü ősi finnugor örökség, köznév; de ma már csak néhány földrajzi névben él; jelentése: valamin túl fekvő terület. Az összetett szó jelentése tehát: erdőn túl fekvő rész, azaz az Alföld felől érkező utas számára a Bihari-havasokon túl fekvő terület, később az egész területrész a Kárpátok keleti és déli karéjáig. Ennek a jelentésnek felel meg a latin Transsilvania, azaz: erdőn túli terület.
Nem ilyen egyszerű Kolozsvár nevének, a név eredetének magyarázata. A kincses város nevének első előfordulásai szintén XII., illetve XIII. századiak: a főnévi forma Kulusuar, 1257-ből. A szó első felének eredetét régebben a latin clausura (zárt hely) szóval hozták kapcsolatba. Eszerint a magyar Kolozs, ill. a román Cluj meg a német Klause (Klausenburg) e szóból származik, s dombokkal körülvett zárt területet jelent. E magyarázatnak hangtörténeti és történeti okok is ellentmondanak. Ma már bizonyosra vehető – írja Murádin László –, hogy a Kolozs személynév eredetű, ahogy az Kolozsvár környékén pl. Dés, Torda, Bács is, a hely tulajdonosának nevéből. Ez a Kolozs pedig az Árpád-kori Miklus (a mai Miklós)-ból való rövidítés; olyan, mint a Jakobusból a Kabos, az Adamusból a Domos, a Tóbiásból a Biás.
Torockó
Csodálatosan üde völgyben, a festői Székelykő lábánál fekszik Torockó, egykori szász település, jellegzetesen többszintes házaival. A nép felfogásában a név a falu ősi foglalkozásához, a vasművességhez kapcsolódik: a nyelvjárási tarack vassalakot jelent. Kedves ez a népetimológiás magyarázat (ilyennel másutt is találkozni, pl. Erdélyben Izsákodból Zsákod, Üvérvölgyből Vérvölgy), csak hát nem felel meg a valóságnak. Torockó a falun átfolyó patakról kapta a nevét; ez szász eredetű, a szászba pedig a szláv nyelvből került, a szláv nyelvi ’zúg, harsog’ igéből.
A bonchidai Bánffy-kastély
Ismerjük a Hencidától Boncidáig (vigalom, vígság, lakodalom) szólást, de talán kevesen tudják, hogy mindkét név létező falu, az előbbi Hajdu-Bihar megyében, itthon, az utóbbi, Bonchida pedig nem messze Kolozsvártól. A szólás eredetére nézve az a vélemény él a szakirodalomban, hogy nem helyi eredetű, hanem a két név hangalaki egybecsengése – Hencida-Boncida – kapcsolta őket össze. Murádin László más, érdekes és hihető magyarázatot fűz a szólás keletkezéséhez. Bonchida szomszédságában, Szék falu (egykori város) határában található egy Henc nevű helynév, ahol egy épület állott, melyben az öregek emlékezete szerint nagy lakodalmakat tartottak. „S ha tejjel-mézzel, bőséges étellel-itallal folyó dínom-dánom volt, akkor a széki Henctől tréfásan, a rím kedvéért Hencidától Bonchidáig folyt a bor.”
Figyelmet érdemelnek ezek s az ezekhez hasonló névmagyarázatok, mert – emlékek ébresztésén túl – sok-sok történelmi, néprajzi, nyelvészeti tanulsággal is szolgálnak.
Bencédy József
Az írás eredeti megjelenésének helye: Kedves Hallgatóim! Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából (Balázs Géza, Bencédy Jószef, Deme László, Fábián Pál, Grétsy László, Szathmári István), TINTA Könyvkiadó, 2013.
A Nyelvművelő levelek sorozat korábbi bejegyzései:
