Félrekapcsolások
Nyelvművelő levelek XIV.
Egyre többször jut eszembe mostanában egy anekdota a régi hadseregből. A tizedes, estin, az általános hetediket végzi; s kiképzőként, napközben, csillogtatja tudását.
– No, fiam – kérdi a nyári gyakorlatos egyetemistát –, hány foknál forr a víz?
Nos, mi másra gondolhatnék, mikor ismételten ezt hallom: „Meg kell találnunk a legkisebb közös nevezőt.” A matematikai műveltség jó dolog. S ha közös nevezőre jutunk, az is, mert akkor a mennyiségek összemérhetők. De a közös nevező sem nem nagy, sem nem kicsi. Egyszerűen csak közös. A legkisebb közös, az nem a nevező, hanem a többszörös. Például kétharmadnak és egykettednek hat a közös nevezője, mert a háromnak és a kettőnek hat a legkisebb közös többszöröse. – Vagyis hát: a kilencven fok, az a derékszög!
Sziklaszilárd vagy kőkemény?
Művelt emberektől hallom: „Ennek az eredője messzire nyúlik vissza.” Persze! Csak ott még másképp hívják: összetevőnek. Az eredő az erőtan szakkifejezése: különböző irányú és nagyságú összetevő erőkből születő eredmény. Tehát nem: eredet. Ugye furcsállanánk, ha valaki azt mondaná: a kereszténység eredménye Krisztusig nyúlik vissza. – Merthogy: a kilencven fok, az a derékszög!
Divatos kifejezés mostanában ez is: kőkemény. Kőkemény az elhatározás, kőkemény az igazság. Péter apostol efféle jelzőt kapott urától. De csak latinul. Magyarul az igazság, az elhatározás nem kőkemény, hanem sziklaszilárd; mert nem eltörhetetlen, hanem megingathatatlan.
Neves emberek is ezzel fejezik be olykor beszédüket: „Na, nem akarom a témát tovább ragozni.” A grammatikai műveltség igen szép dolog. Illetve az volna; mert akkor tudnánk: a szót lehet szaporítani, de akkor nem egyazon szót mondogatjuk újra és újra, hanem különböző szavakat teszünk egymás végtébe. Ragozáskor viszont a tő azonos, csak a toldalékok váltakoznak; amiből sosem lesz szöveg!
Összerúgták a... patkót!
És úgy tűnik: visszavonhatatlanul megrögződött a nézeteltérés megjelölésére ez a fordulat: „összerúgták a port”. Szép régi, képszerű szólás; csak az a baja, hogy se füle, se farka; pontosabban: egy füle, két farka. Van ilyen: „rúgja a port” s ez azt jelenti: „táncol”. Ősi lehet; még a földes kocsmapadlók időszakából, vagy a szabadtéri táncra utalva. A nótában is ez van: „Iszom a bort, rúgom a port, / Ölelgetem a szépasszonyt.” Aztán van kilencven fok is. De az a derékszög! Mert ismeretes ez a szólás is: „összerúgták a patkót”. Már tudnillik a lovak, főleg az istállóban. Ezért raktak közéjük hosszanti rudat, népiesen: strajfát. Nehogy összerúgják a patkót. De a port? Azt csak rúgni lehet, legföljebb felrúgni.
S ha már itt tartunk, íme, legfrissebb élményem! A televízióban mondta valaki, valami nagyon borzasztó dologra: „Attól megfagyott bennem az ütő!” Magyarázzam? „Megfagyott bennem a vér”, netalán „a lélek”: emberi eredetű hasonlat. „Megállt bennem az ütő”: ez a faliórára utal. – De hogy kerül az óra a fridzsiderbe! – Azaz: legalább magunk figyeljünk arra, amit mondunk!
Az írás eredeti megjelenésének helye: Kedves Hallgatóim! Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából (Balázs Géza, Bencédy Jószef, Deme László, Fábián Pál, Grétsy László, Szathmári István), TINTA Könyvkiadó, 2013.
A Nyelvművelő levelek sorozat korábbi bejegyzései:
- „A rádió” hangja
- Logika és nyelvhasználat
- Felesleges vagy hatástalan-e a nyelvművelés
- Nyelvi túlbiztosítás
- Nyelvjárási beszéd
- Barangolások Erdély helynevei között
- Idegenszerűségek a magyar nyelvben
- Szóhasználati kötöttségek
- Egyszerű vagy összetett mondat?
- Hogyan kell verset írni?
- Egy jottányit se!
- Ami vagy amely
- Nyelvünk hervadó virágai
