Az alábbiakban Kiss Gábornak és Dormán Júliának, a Tulajdonságszótár szerkesztőinek diasora tekinthető meg, amelyben a szótár szerkesztésének menetébe, illetve a szótár tartalmába enged betekintést, de kiderül az is mik nem szerepelnek a szótárban.

Magyar szótárak I. Kiss Gábor rovata

Ötven éve még számos nyelv versenyzett a „vezető világnyelv” címért. Az angol nyelv azonban mára már sikeresen lemosta francia, német, spanyol versenytársait, és egyértelművé vált, hogy globalizálódott világunk első számú kommunikációs eszköze az angol. Természetesen e mögött a győzelem mögött az USA-nak a második világháború után betöltött gazdasági és politikai súlya is itt ott van, de nem történhetett volna ez meg, ha az angol szótárírók és szótárkiadók nem leltározták volna folyamatosan magas színvonalon az angol szókészletet az elmúlt négyszáz évben.

A legtöbb nyelvhez hasonlóan az angol esetében is a latin kéziratok szavai fölé írt angol szavak tekinthetők a szótári szópárok őseinek. Akik a szövegből kiszakítva egymás mellé másolták a latin és angol szavakat, megalkották az első latin--angol glosszáriumokat. Az első nyomtatott latin--angol szótár Gutenberg találmányának megjelenését követően 140 évvel, 1587-ben jelent meg. A maga 36.000 címszava egy mai középszótárnak is díszére válna. Még a 16. században megjelentek az első spanyol–angol és olasz–angol kétnyelvű szótárak. Csak zárójelben: idehaza a magyar nyelv ilyen kétnyelvű szótárainak a megjelenésére még 300 évet kellett várni.

„Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.”

Reményik Sándor

Igen nagy utat tett meg a kegy szavunk ószövetségi jelentéskörétől az emberin, olykor éppen embertelenen át a mai kegyeiben részesít mondén árnyalatáig. A köztes időben keletkezett számos képzett, összetett alak új meg új, akár ellentétes jelentésárnyalatokkal gazdagította nyelvünket: kegyelem, kegyelmes, kegyelmez, kegyelmező, kegyes, kegyosztó, kegyet gyakorol, kegyeskedik, kegyelmi állapot, kegyelmes úr, kegyelmed, kegyed, kiskegyed, megkegyelmezés, közkegyelem, kegyelet, kegyszer, kegyúr, kegyúri jog, kegyvesztett, kegyelemdöfés, kegyelemkenyér, félkegyelmű. Arany János a Szondi két apródjában az azonos alak kontextustól függő jelentésmódosulatait állítja elénk:

„Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.
Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér' zengeni többet:
Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem.”

Az Ágnes asszony című balladájában ismét más jelentései dúsítják a szöveget, és a refrénben egy szinonima is belép:

„Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek (…)”

„Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet.”
            Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Zichy Mihály: Ágnes asszony

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 94. évf. 1970., 349–350. oldal.

A szó magyar nyelvbeli első előfordulására folyóiratunkban Zsoldos Jenő hozott értékes adatot (92: 345) Szepsi Csombor Márton 1620-ban megjelent művéből. Csombor azonban a szót – ahogy erre Zsoldos rá is mutatott – nem az ’országgyűlés’ értelemben használta, hanem a polgári és büntetőperek legfelső párizsi feljebbviteli fórumának megnevezéseként. Ebben a jelentésben Csombornál jóval korábban már Oláh Miklós említette 1536-ban írott Hungaria c. könyvében (Caput Sextum), Mátyás király palotájának leírásában: „In ipsa sola Lutetia Parisiorum urbe eo loci, quem vulgus Aulam Parlamenti vocat, in qua ius dicitur negociumque tractatur regis, unicam vidi cameram in similitudinem harum et Budensium aedium tignis tabulatisque inauratis fabrefactam.” (Eperjessy K. és Juhász L. 1938-i kiadásában a 12. lapon.) Bartal Antal szótára e passzust nem ismeri.

Csombor után közel fél századdal, 1664-ben csodálta meg e párizsi palotát Bethlen Miklós, aki 1708–10 táján írott önéletrajzában így emlékezett meg az élményéről: „Akadémiát, bibliothékát, király házát, nagy királyi ispotályokat, parlamentet és egyéb igazgatósoknak rendit, pompáit csudával néztem.” (A Magyar Századok sorozatban 1955-ben közzétett szöveg szerint, az I. köt. 200. lapról. Első könyv, 16. rész.)

A magyar Parlament

A napokban jelent meg Agócs Károly könyve, a Francia fordítóiskola. A Tinta Könyvkiadó által közreadott mű alcíme sokat elárul: A fordítás elmélete és gyakorlata. Ennek alkalmából beszélgetett a szerzővel a Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője.

Már legalább negyedszázada ismerjük egymást, mert akkor vett részt kiadónk a Spanyol–magyar és a Magyar–spanyol közgazdasági szótár előállításában. Ezeknek te voltál a szerzője.
Az internet tájékoztatása szerint már nincs is belőle megvásárolható példány.

A kiadónk az első szerzői között tud téged. 1997-ben jelent meg A lélekmadár című köteted. Az szépirodalom volt.
Az a könyv még a kamaszkori írói ambícióm évtizedekkel későbbi „tárgyiasulása”. Csaknem tíz éven keresztül írtam, azóta még tovább csiszolgattam. Írtam néhány elbeszélést és egy sor hosszabb-rövidebb bölcseleti-misztikus írást: példázatokat és miniatűröket, ezek magánkiadásban már meg is jelentek. Most szándékomban áll valamennyit újból közreadni.

„Lesz még egyszer ünnep a világon:
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon.”

Vörösmarty Mihály

Az ünnep Antoine de Saint-Exupéry híres filozofikus meseregényében, A kis hercegben mint érzelmi életünk középpontja jelenik meg. „Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz. (...) Ha, teszem azt, délután négykor érkezel, már három órakor elkezdek boldog lenni. Amint halad az idő, egyre boldogabb leszek. Négy órakor már izgulok és nyugtalankodom; fölfedezem a boldogság árát! De ha meghatározatlan időben, bármikor jössz, sohasem fogom tudni, melyik órában öltöztessem ünneplőbe a szívemet.”

Az ünneplés valami mély, hálával és szeretettel teli, elkülönített és megszentelt időt jelent, amelyben „az ember lehántja magáról Énjét, igazi lényében megnyilatkozik, és a közösségben minden emberrel egyesül” (Hamvas Béla); kiléphetünk az én napi kényszereiből. Ha megértettük ennek lényegét, akkor bátran öltöztethetjük különleges köntösbe ezeket a napokat. A korai idnep, üdnep, innep alakok tanúsága szerint az ünnep elhomályosult összetétel. Kialakulását a Czuczor–Fogarasi (Tinta Könyvkiadó: Etimológiák, szóelemzések, 2010) így magyarázza: „Minthogy a tulajdon értelemben vett ünnepek lelki üdvünk előmozdítása, üdvös cselekedetek gyakorlása végett rendeltettek: innen legokszerűbbnek látszik, hogy az üd és a nap elemekből van összetéve.” A régi id ’üdvös, szent’ és nap elemekből, hangrendi kiegyenlítődéssel, hasonulással és labializációval jelent meg a tautologikus ünnepnap lexéma.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 94. évf. 1970., 236–239. oldal.

Ezek a szavak azért kerültek itt egymás mellé, mivel mindkettő a János névnek becealakjaiból származik. A jenki és a zsoké egyaránt az angol-amerikai nyelvterületről került hozzánk. Ennél több kapcsolat nincs is közöttük, s jelentéstartalomban is messze esnek egymástól.

1. A jenki, angolosan yankee szónak számos származtatási kísérletéről tudunk, melyeket O. G. T. Sonneck rostált meg. A legvalószínűbbnek látszik, hogy a holland Jan (= János) keresztnévnek Janke becéző és gúnyoló alakjából eredt. Ezzel a yankee gúnynévvel illették a britek a XVIII. században, a függetlenségi háború előtt a mai Egyesült Államok északkeleti részének, az ún. Új-Angliának (New England) lakóit. A kezdetben megvető, lekicsinylő hangulatú megnevezést – mint nem egy esetben a névadás történetében – a név viselői, a függetlenné vált USA polgárai egyre büszkébb öntudattal használták, s ezáltal megfosztották gúnyolódó felhangjától (vö. M. Mathews: Dictionary of Americanisms, 1896). Ugyanakkor területileg is kibővült a név érvénye a korai XIX. századi Egyesült Államoknak Új-Anglia területén kívül eső államaira is. Az 1861–65-ös polgárháborúban a rabszolgatartó Déllel szemben álló Észak minden polgára yankeenek számított a déliek szemében. Európában még ennél is tovább tágult a megjelölés határa: sokan és sok helyütt az USA minden polgárát jenki-nek nevezték és nevezik mindmáig, mégpedig pejoratív él nélkül.

Magyar szövegben e szót – mint több más angol szót is – tudomásunk szerint Széchenyi István használta először. A Néhány szó a’ lóverseny körül c. könyvében 1838-ban ezt írta a 8. lapon: „Egy különben igen okos ember... vizsgálatot sem akart tenni illyféle veszélyes yankee mozgonyokrul...” Mivel azonban Széchenyi tudta, hogy az általa is kurzivált yankee szó nálunk ismeretlen, ezért indexszámmal jelölte, és az alábbi apró betűs magyarázatot fűzte hozzá könyvének 238. lapján: „Yankee. Az angol az éjszak-amerikait, midőn ez szabadságért küzde, eleinte katona-ügyetlensége miatt, yankee-nek csufolá. Később azonban, miután a’ yankee került az angol fölé, megszűnt ezen irónia’ hatása; sőt most némi amerikai még kérkedik is a’ yankee nevezettel, ’s csak azon, jelenleg már kisebb körbe szorított angoloknak osztálya gondol valami gúnyt lelhetni e’ kifejezésben, melly osztály mindent ’tory’ szemein nézvén keresztül, a ’Szövetséges Országok’ bármilly előmeneteit is gáncsolja, minthogy azok nem genealógiai táblákra oltvák.”

Egy bostoni lojalista újság karikatúrája a "Yankie Doodles" milíciáról, amely bekerítette a brit erőket a városon belül (Forrás: Wikipédia)

Rádióinterjú Simoncsics Péterrel a Magyar Katolikus Rádióban. Elhangzott 2021. november 14-én du. 16 órakor. Szerkesztő riporter: Nagy György András

Nem tudom, hány hallgatónk tudja, de ha egy hosszú papírcsík két végét összehajlítjuk és 180 fokban elfordítva összeragasztjuk, akkor a közepén meghúzott vonalon – gondolatban – végighaladhatunk úgy, hogy mindig rajta maradunk, azaz sohasem jutunk át a szalag „másik” oldalára. Hogy ennek mi köze a nyelvészethez? Annyi, hogy az 1946-ban született Simoncsics Péter, akinek az összehasonlító uralisztika a fő kutatási területe, ezt a különleges topológiai alakzatot választotta pályájának jelképéül. Legújabb kötetének címében is – Nyelv–Művészet–Társadalom. Önéletrajzi mozaik, ami pályám Möbius-szalagjának másik oldaláról lemaradt – megtalálható. Szereti-e a rejtvényeket, merthogy a Möbius-szalag másik oldala, ami valójában nincs, tulajdonképpen egy másik könyvének is szerepel az alcímében.

Igen, annak az a címe, hogy Nyelvészetről, nyelvészekről. 33 írás a Möbius-szalag másik oldaláról. Egyébként tényleg szeretem a rejtvényeket. A találós kérdésekről írtam is, egy szamojéd nyelv, a kamassz találós kérdéseiről.

Maticsák Sándornak a Nyelvtudományi Közleményekben (116: 325–333.) megjelent írását - a különleges karakterek nagy számára való tekintettel - képformátumban tesszük közzé.

Megdöbbentő élmény szembesülni a világon használt írások sokszínűségével és az írásjelek változatosságával. Az alábbi galériára kattintva ismeretlen világok nyílnak meg előttünk.