Az írás eredeti megjelenési helye: Anyanyelv-pedagógia XV. évfolyam 2022. 3. szám.

2021-ben jelent meg a Tinta Könyvkiadónál M. Korchmáros Valériának a magyar nyelv alaktani kérdéseivel foglalkozó könyve. Mint a könyv ismertetője is írja, szerzője elsősorban a felsőoktatásban tanuló magyar szakosoknak, a közoktatásban dolgozó pedagógusoknak, illetve a sajtó, a tömegkommunikáció területein dolgozóknak ajánlja munkáját. Megragadja a figyelmet továbbá, hogy a könyv azok érdeklődésére is számot tarthat, „akik csupán érdeklődéssel fordulnak” a magyar nyelv felé, amely „gondolkodásunk eszköze és tükrözője, de amelybe nem elég beleszületni, hiszen nem szűnünk meg tanulni, gyakorolni azt életünk végéig sem” (o. n.).

A fent idézett ajánlás lényeges mozzanatát emeli ki az anyanyelv-elsajátítás és -használat egész életen át tartó folyamatának. Különösen igaz ez az alaktani ismeretek esetében, amelyekre sajnálatos módon nemcsak az általános vagy a középiskolás diák, de esetleg még a magyar szakos egyetemi hallgató is félelemmel vagy érdeklődés nélkül gondol. A morfológiai tudnivalók megismerése, a morfémáknak az emberi nyelvben és a sikeres kommunikációban betöltött szerepére való reflektálás és rácsodálkozás elmarad, és a téma elkerülhetetlenül száraz, magolandó ismeretanyaggá redukálódik, amelyet meg kell tanulni a dolgozatra, a kollokviumra, majd a számonkérés után el lehet felejteni, és amelyre még az egyetemi hallgatók egy része is csak rossz emlékként, felesleges adatok halmazaként tekint. Furcsának hathat ez az idegenkedés, hiszen a most bemutatandó kiadvány ajánlójában is ezt olvashatjuk: „A morfémák az emberi kommunikáció legfőbb és legjellemzőbb eszközének, a nyelvnek a legkisebb jelentést hordozó eszközei, a »nyelvi jelek«, amelyekből a beszédtevékenység minimális egységei, a mondatok felépülnek” (o. n.). Mondatokkal pedig minden nyelvhasználó találkozik hétköznapi nyelvi tevékenysége során, és azt is régóta tudjuk, hogy „nem lehet nem kommunikálni” (Sólyom 2020: 16). Kommunikációs alapszükségletünk tehát a morfémák használata, hiszen a kommunikációs folyamat minden tényezője hatással van a megnyilatkozások megformálására. Mi okozza tehát a problémát?

M. Korchmáros Valéria: A magyar nyelv alaktana

A fentebb részletezett ellentmondás elsősorban abból fakad, hogy a nyelvre mint „késztermékre”, mint tanulmányozandó, elvont, merev rendszerre tekint sok nyelvhasználó, pedig „a nyelv tudás, aktív tudás, amely összefügg a világról való megismeréssel, az emberi elme műveleteivel és alkotókészségével, az ismeretek létrehozásával, az érzelmek, értékek kialakításával, vagyis megkonstruálásukkal, a közösségi cselekvésekkel, diszkurzusokkal és viselkedéssel, és mindennek sokféle szóba öntési lehetőségével” – mutat rá Tolcsvai Nagy Gábor (2015: 18). Ha a nyelvre a nyelvhasználók birtokában lévő aktív tudásként tekintünk, akkor belátható, hogy a „nyelvtani” tudnivalókkal történő ismerkedés, a grammatikaoktatás is lehet rácsodálkozás, felfedezés, az egyén saját nyelvi cselekvésének reflexív tanulmányozása. Ebből egyértelműen következik az, amit Lengyel Klára így fogalmaz meg: „Nem kérdés, hogy lehet-e szeretni a grammatikát. Természetesen lehet, és az is természetes, hogy kis- és középiskolásokkal is meg lehet szerettetni a nyelvtant. Minden azon múlik, hogy szeretik-e és jól tudják-e a tantárgyat azok, akik azt átadni hivatottak” (Lengyel 2017: 6). A grammatikai ismeretek tanulása és tanítása során az egyetemi kurzusokon vagy az anyanyelvi órán így arra is lehetőség van, hogy a kurzus résztvevői éljenek a metakogníció és tudatosság viszonyának (Csíkos 2006: 80) aktív működtetésével.

Elmondható, hogy M. Korchmáros Valéria könyve a fenti lehetőségeknek teljes mértékben megfelel. Vegyük példának Az ige meghatározása című alfejezet kezdő sorait: „»Az igék cselekvést, történést, létezést jelentő szók« – ez a hagyományos definíció, de nem sokra megyünk vele, még úgy sem, ha újabban kiegészül azzal, hogy állapotot is jelenthet. Nemcsak azért nem elégít ki, mert nem zárhatjuk ki vele a cselekvéseket, történéseket, létezési formákat és állapotokat megnevező elvont főneveket, és persze az igeneveket sem, amelyeknek szintén az alapigéjükkel azonos a denotatív jelentése. Szép számmal vannak azonban olyan igék is, amelyeket a fenti jelentésskatulyákba elég nehéz beleszorítani: sikerül a vizsga; nem illik mutogatni; említést érdemel […]. Hogyan lehet az igéket valóban megkülönböztetni a velük azonos jelentést hordozó egyéb szófajoktól? – Úgy, hogy nem csupán egy szempontot veszünk figyelembe, hiszen a szó építőeleme, a morféma maga is jelentés és alak egysége. A mai nyelvállapotbeli alak pedig a használatban formálódott, hogy minél inkább alkalmas legyen a beszédbeli funkciójának betöltésére” (46).

A könyv több okból is alkalmas az alaktani ismeretek funkcionális szemléletű oktatására: egyfelől a fenti módon, a funkció felől megközelítve mutatja be az elméleti tudnivalókat. Másfelől nagyon hasznos, hogy minden elméleti összefoglalást gyakorlatok követnek, amelyek segítségével a tárgyat tanító tanár vagy – önálló gyakorlás esetén – a kurzus hallgatója megbizonyosodhat arról, hogy milyen tudással rendelkeznek a tanulók vagy ő maga az adott témakörben. Az egyes gyakorlatsorok megoldásai pedig megtalálhatók a kötet végén (223–252), segítséget nyújtva önálló tanulás esetén is az önellenőrzéshez. A következőkben a kötet által tárgyalt témakörök bemutatása, majd a témakörökhöz kapcsolódó gyakorlattípusok ismertetése következik aszerint, hogy milyen készségeket, képességeket hívnak elő. Az egyes gyakorlattípusok esetében konkrét példák szerepelnek annak illusztrálására, hogy ezek hogyan valósulnak meg a könyv gyakorlatában.

 Egy oldalpár a kötetből

A Bevezetés (8–10) után egy összefoglaló ábra következik Az alaktan helye a nyelvleírás szintjein címmel (11). Az ábra a „kicsitől a nagy felé”, a hangzás szintjétől egészen a szöveg szintjéig elhelyezi az alaktani terminusokat a nyelvi rendszerben, és társítja az egyes nyelvi jelenségekhez a velük foglalkozó tudományterületet. Ilyen módon a hangtantól a szövegtanig egységes képet ad a nyelvi szinteződésről és a kapcsolódó terminológiáról. Ez a rendszerezés már a könyv elején megmutatja, hogy a nyelvleírás egyes szintjein milyen kérdéskörökhöz kapcsolódóan merülnek fel alaktani kérdések, fogalmak.

A könyv fejezetei az említett ábrának megfelelően tárgyalják az alaktanhoz kapcsolódó nyelvi szinteket. Az első fejezet A morféma (12–33), amely szemantikai tisztázással kezd: alak és jelentés viszonyát tárgyalja a szóelemekben (15–19), majd bemutatja a morfémák osztályait (19–22), végül jellemzi tőtípusok és toldalékfajták szerint az egyes morfémakategóriákat (23–33). Ezt követi a Szótan című fejezet (34–37). Ebben praktikus, a használat felőli megközelítést alkalmazó eligazítás olvasható azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy „Mi a szó, avagy mi szó?” (34). A szerző megvilágítja, hogy milyen nyelvi forma számít szónak morfológiai, szintaktikai, illetve lexikai értelemben, majd további, a szójelentést érintő kérdéseket tárgyal, például: valóban csak szavak hordozhatnak-e fogalmi jelentést; szó-e az, aminek fogalmi jelentése van? Más szóval: „csak a fogalmi jelentés hozzáadásával léphetünk-e át a szótanba, vagyis aminek nincs fogalmi tartalma, az nem is szó? Ezzel viszont kirekesztenénk szavaink közül a viszonyjelölő kötőszavainkat, névutóinkat, a névelőket, a modális partikulákat stb.” (35). A kérdéseket példák segítségével válaszolja meg a szerző, rámutatva arra a jelenségre is, hogy a helyesírás és a szószemantika milyen fontos kapcsolatban van egymással (lásd a könyv példáját: sertés karajcsont nélkül vs. sertéskaraj csont nélkül, 35).

A következő fejezet a szófajokat: definíciójukat, a szófaji besorolás elvi alapjait és a szófaji rendszer kérdéseit tárgyalja (38–41). Az alfejezetet egy áttekintő táblázat zárja (40–41), amelyben a szófajok rendszerezésén túl példák is találhatók az egyes csoportokra. Ez után a fejezet után kerül sor az egyes szófajok részletes bemutatására. Az egyes szófajok jellemzése című alfejezet a kötet legterjedelmesebb része (42–176), amely három nagy további alfejezetet tartalmaz: tárgyalja a Mondatszók (42–45), Az alapszófajok: a mondatrészértékű szófajok (az ige, a névszók, a mondatrészértékű egyéb szófajok; 46–134) és A viszonyszók (135–176) témakörét.

Az utolsó nagy alfejezet szemantikai, alaktani és helyesírási szempontból is fontos és izgalmas témát: a szókincsgyarapodás módjait tárgyalja (A szókincs gyarapodásának módjai, 177–222). Az olvasók megismerkedhetnek a szókészlet forrásaival, valamint a szóalkotás változatos módjaival (szóképzés, szóösszetételek, mozaikszók, az elvonás, a szóvég megelevenedése, a szórövidülés és a szócsonkítás, a szóvegyülés, a szóalakutánzás, a szóhatár eltolódása, a jövevényszók, a népetimológia, a tükörfordítások).

A fentiekből látható, hogy a könyv az alaktan alapegységétől, a morfémától a nagyobb egységek felé haladva részletesen tárgyalja a fontos morfológiai tudnivalókat. Kifejezetten érdekessé és logikussá teszi a leírásokat az említett funkcionális megközelítés. Ez a megközelítés érvényesül az alfejezetek után következő gyakorlatokban is. Mivel sok feladat, gyakorlat található a kötetben, a bemutatásuk típusok szerint, a típusokon belül pedig néhány jellemző példa kiemelésével történik.

Egy oldalpár a kötetből

A gyakorlatokról elmondható, hogy önálló munkaként is elvégezhetők, de vannak olyan gyakorlattípusok a könyvben (például vita, diszkusszió), amelyekre lehet ugyan önállóan készülni, viszont érdemes őket csoportban (osztályban) megbeszélni. A feladatok egy tipikus részét teszik ki azok, amelyekben valamilyen instrukció alapján, irányított kérdéseknek vagy szempontoknak megfelelően viszonylag rövid írásbeli produktumot kell létrehozni. Ilyenek az alábbiak (zárójelben egy-egy példa olvasható a vonatkozó gyakorlatok instrukcióiból, oldal- és feladatszámmal):

1) Gyűjtőmunka: meghatározott szempontok alapján, saját kutatómunka vagy ötletelés (brainstorming) segítségével kell példákat gyűjteni valamilyen nyelvi jelenségre. (Például: Gyűjts minél több mondatszót, amelyekkel a) partneredet csendre inted; b) partneredet buzdítod; c) nemtetszésedet akarod kinyilvánítani; d) egy eseményről szóló beszámolódat színesebbé, érzékletesebbé teszed, 13/2.)

2) Kakukktojás keresése. (Például: Melyik a kakukktojás? Miért? lehajol-t – lehajlott, helyt ad – helyet ad, eb – kutya, átugrottam – átugortam. A felsorolt szavakat aztán „lyukas” mondatokban kell elhelyezni a kontextusnak megfelelően, 21/13.b.)

3) Táblázat kitöltése: megadott szempontok alapján, egy-egy előre beírt példa segítségével ki kell tölteni a táblázatot, illetve esetenként további műveleteket is kell végezni. (Például: Töltsétek ki a megfelelő múlt idejű alakokkal a táblázatot! […] Szövegkiemelővel színezzétek át azokat a szórészeket, amelyek alapján az igét múlt idejűként értelmezitek!, 55/35.a, b.)

4) Szerkezeti képlet készítése: grafikus ábrázolás önálló elkészítése valamilyen morfológiai tudnivalóval kapcsolatban. (Például: Válaszd le és nevezd meg az alábbi szöveg főneveinek inflexiós toldalékait! […] Ábrázold is képletszerűen a fenti főnevek szerkezetét a jelmagyarázat szerint!, 76/45.a, c.)

5) Megfigyelés: adott szövegben kell a gyakorlat instrukciói alapján megfigyelni, példákat keresni egy-egy alaktani jelenségre. (Például: Figyeld meg, az egyes toldalékok milyen körülményre utalnak, milyen jelentésű határozófajtát jelölnek […]!, 77/45.b.)

A gyakorlatok egy másik jellemző típusában kreatív módon kell létrehozni valamilyen produktumot, például mondatokat vagy szöveget kell alkotni. Erre példák a következő típusok:

6) Transzformáció: megadott szempontok alapján javítani/tisztázni/szegmentálni kell szövegeket. (Például: Állítsd helyre a szóközöket, és írd le helyesen a szöveget a füzetedbe!, 37/27.)

7) Elemzés írásban: a fejezetben ismertetett valamely alaktani tudnivaló elemzése megadott szövegekben. (Például: Állapítsd meg, az időjelnek melyik alternánsa szerepel az alábbi mondatokban, és előfordulási sorrendben írd ki őket a vonalra!, 56/36.)

8) Hibajavítás: ez a típusú gyakorlat elvégezhető önállóan is, de érdemes a feltárt hibákat közösen, csoportban (osztályban) megbeszélni. (Például: Beszéljétek meg, mi a baj az alábbi mondatokkal! Javítsátok ki! a) „Remélhetőleg, hogy sikerül elintézni”, „Mikor bekapcsolódunk a közvetítésbe, éppenséggel szünet van”, „… a váróteremben egy férfi kilopott egy utas zsebéből 5000 forintot, de szerencséjére tetten érték a tolvajt”, 176/96.)

Végül találhatók olyan gyakorlattípusok is a könyvben, amelyeket kifejezetten érdemes csoportban, több tanuló részvételével elvégezni, mert vitára, diszkusszióra adnak lehetőséget. Ilyenek a következők:

9) Kontextualizálás: valamilyen kommunikációs helyzet nyelvi szempontú megalkotása, elemzése. (Például: Beszéljétek meg, milyen testbeszédre, viselkedésre reagálnátok valamilyen felelőszóval!, 45/30.a.)

10) Dramatizálás: a tanult nyelvi tudnivalók „kipróbálása” konkrét kommunikációs szituációkban. (Például: Próbálgassátok, milyen kiejtésbeli változtatásokkal lehet új értelmezést adni egy-egy indulatszónak: egyik mondja, másik megfejti!, 43/29.a.)

11) Diszkusszió: az előző kettő ötvözése: közös megbeszélése az egyén (egy-egy tanuló) által kiválasztott nyelvi jel adekvát használatának. Gyakran dramatizálás is követi. (Például: Beszéljétek meg, minek az alapján döntötted el, hogy a hallott szó milyen aktuális közlési szándékot fejez ki! Próbáld ki a partnereddel különböző szómondatokon!, 13/4.b.)

A gyakorlattípusokkal kapcsolatban meg kell továbbá említeni, hogy számos szépirodalmi idézet is szerepel a könyvben. Ezeknek a segítségével kell különféle alaktani jellemzőket megkeresni, funkciójukat, jelentésüket megmagyarázni. (Egy példa ilyen típusú gyakorlatra: Milyen kérdésre felelnek a főnévi igenevek az alábbi Radnóti-idézetekben? Hol használhatnánk személyjelölést a főnévi igenéven? „s hiába hívja árok, maradni úgyse mer”; „s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya lépdel a falra vetődve” […], 122/65.)

 Egy oldalpár a kötetből, az említett feladattal

M. Korchmáros Valéria könyvéről összegzésképpen elmondható, hogy hasznos segédeszközt kaptak az olvasók: egyfelől funkcionális szemléletű, a nyelvhasználat felől megközelített leírását az alaktani tudnivalóknak, amelynek segítségével könnyen érthetővé, sőt érdekessé válik a tudományterület tanulmányozása. A táblázatok, a félkövér kiemelések, a nyelvi példák gazdagsága megkönnyíti az eligazodást az alaktan nem mindig könnyű kérdései, kategóriái között. A gyakorlatok bősége és változatossága pedig jó lehetőséget biztosít az olvasottak, tanultak ellenőrzésére, gyakorlati „kipróbálására”. Mint azt a könyv ajánlójában is olvashatjuk, a kötet hasznos olvasmány lehet mind a felsőoktatás hallgatói, mind a közoktatásban tanító pedagógusok, mind pedig azok számára, akik „a magyar nyelvet hivatásukhoz mindennap szerszámként használják” (o. n.).

Sólyom Réka

Irodalom

Csíkos Csaba 2006. Tudatosság és metakogníció viszonya. Az ezredforduló interdiszciplináris megközelítései. Iskolakultúra 16/12: 69–82.

Lengyel Klára 2017. Kísérleti tankönyveinkről. Magyar Nyelvőr 141/1: 6–8.

Sólyom Réka 2020. Kommunikációs gyakorlatok. Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan Kiadó. Budapest.

Tolcsvai Nagy Gábor 2015. Mi köze van a diáknak a nyelvtanhoz, avagy a tárggyá tett nyelv visszahumanizálása az oktatásban. Iskolakultúra 25/7–8: 18–27.