December második hetében (a kínai naptár szerint a patkány havában) jelent meg a TINTA Könyvkiadónál A több ezer éves kínai kultúra közmondásai, szólásai és jelképei tükrében című 329 oldalas gyűjtemény. Ez alkalomból beszélgetett a szerkesztővel, Balázsi József Attilával kiadónk munkatársa, Cserháthalápy Ferenc.

Cserháthalápy Ferenc: Mikor és hol találkozott először a kínai nyelvvel?

Balázsi József Attila: Arról, hogy létezik kínai nyelv, bizonyára valamelyik regényben olvastam. Egyik korábbi interjúmban már említettem, hogy kedvenc íróim egyike Jules Verne. Az ő kalandregényei roppant változatos tájakon, számunkra egzotikus vidékeken, távoli népcsoportok között játszódnak. Kevésbé ismert munkája az Egy kínai viszontagságai Kínában[i] (1879). Ez volt az első találkozásom ezzel a távoli kultúrával. Magával a kínai nyelvvel később kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor írástörténeti érdeklődésem révén a különféle írásrendszerekkel kezdtem foglalkozni. Az 1997‒1998-as tanévben az Eötvös Collegium diákjainak írástörténeti szemináriumot is tartottam.

Cserháthalápy Ferenc: Melyik volt az első kínai közmondás, amelyet megismert?

Balázsi József Attila: Verne finom humorán gyermekkoromban jókat mulattam. Az első közmondásra nem emlékszem, de tudok idézni egy szólást, amely az imént említett regényből való: boldog az az ember, aki Kantonban él és Liaocsengben hal meg. Tudniillik Kantonban a legvidámabb az élet, és Liaocsengben készítik a legjobb koporsókat ‒valószínűleg az ott lakók szerint. A koporsó fontos szerepet játszik nemcsak a kínai halála után, de az életében is: a szülőkről gondoskodó gyermek udvarias gesztusként koporsóval ajándékozza meg a hatvanadik életévét betöltő családfőt vagy feleségét.[ii] S mivel a 官 [guān] ’koporsó’ és a 棺 [guān] ’hivatalnok’ szó ejtése megegyezik, koporsóval álmodni az előléptetés csalhatatlan előjelének számít.[iii]

Másutt is használ Verne a kínaiakra jellemző kifejezést. A Franklin kifut a tengerre (1891) című regényéből származik az alábbi részlet: „Minden előkészület megtörtént, tízezerszer is ‒ felelt a kínai, aki nem tudott megszabadulni a Mennyei Birodalom alattvalói közt szokásos fordulatoktól.”[iv] Távol-Keleten a tízezer a teljesség szimbóluma, számos szólásban, közmondásban szerepel. A művelt ember eszményképét fejezi ki a读万卷书，行万里路 [dú wàn juàn shū, xíng wàn lĭ lù] ’olvass el tízezer könyvet, tégy meg tízezer lis[v] utat!’ közmondás, és a kínai mitológia óriásmadarához hasonlítják a nagy jövő előtt álló ifjút a következő szólásban: 鹏程万里 [péng chéng wàn lĭ] ’a peng[vi] tízezer li távolságot tesz meg’.

Két versidézet a tízezres motívummal: „Futott vitorlám a Sárga-Virágok- / Folyóján, mely zöld csermelyből ered / s harminc mérföldön megkerüli ágbog- / folyása tízezerszer a hegyet…” (Vang Vej: Zöld csermely), „De jaj, az Elvarázsolt Hegy kegyetlen és határtalan, / én itt vagyok, te messze túl, köztünk tízezer szikla van” (Li Sang-jin: A névtelen kedvesnek).[vii]

Cserháthalápy Ferenc: Mikor határozta el a kínai közmondásszótár készítését?

Balázsi József Attila: 2008 szeptemberétől a Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem (北京外国语大学 [běi jīng wài guó yǔ dà xué]) Magyar Tanszékén tanítottam magyar nyelvet. Kiutazásom előtt igyekeztem felkészülni a munkámhoz szükséges legújabb magyar szakirodalomból, és ismerkedni kezdtem a kínai szólásokkal, közmondásokkal is. Megmagyarázhatatlannak találtam, hogy anyanyelvemen nincs semmiféle könyv a kínai frazeológiáról. Mivel gimnazistakorom óra érdekeltek a szólások és közmondások, elhatároztam: összeállítok egy rövidke bevezetést a kínai nyelvnek ebbe az érdekfeszítő tartományába.

Ez a hiány annál is különösebb, mert hazánkban 1948 óta működik az ELTE-n kínai szak. A 20-as, 30-as években született sinológusnemzedék (Csongor Barnabás, Ecsedy Ildikó, Galla Endre, Józsa Sándor, Kalmár Éva, Miklós Pál, Polonyi Péter, Tálas Barna, Tőkei Ferenc) kiválóan tudott kínaiul, és munkásságuk révén magyarul is olvashatók a kínai irodalom és filozófia legfontosabb alkotásai. Ennek ellenére a kommunikáció eszközének, a nyelvnek a vizsgálatára nem ford ítottak kellő figyelmet. Kínai szakosok számára összeállított nyelvészeti jellegű egyetemi jegyzetről, szöveggyűjteményről nem tudok.

Tehát Pekingbe érkezésem első hetében kikölcsönöztem az egyetem könyvtárából kéttucatnyi szótárt, közmondásgyűjteményt és egyéb frazeológiai kiadványt. Csak a kint tartózkodásom utolsó napjaiban, két év múlva kellett őket visszavinnem. Így lehetőségem nyílott nyugodt körülmények között, ott hon, teát szürcsölgetve, halk zeneszó mellett dolgozni. A diákjaim segítettek targoncával hazaszállítani az értékes zsákmányt.

Cserháthalápy Ferenc: Milyen jelentőségük van a kínai nyelvben a közmondásoknak?

Balázsi József Attila: Kínában a szólások, közmondások használata kezdettől fogva az iskolázottság, a műveltség ismertetőjele. Érett ember nem kitűnni igyekszik, hanem hozzáidomulni társas környezetéhez. Nem beszél az érzéseiről, véleményéről, egyéni gondjairól, hanem homályosan fejezi ki magát (ami egyúttal a jó modor jele). Kerüli, hogy másokat zavarba hozzon, a helyes udvariassági regisztert használja, tiszteletben tartva a társadalmi hierarchiát. E célt hűen szolgálják az irodalmi, filozófiai művekből vett idézetek. A közvetett beszédmód elősegíti a zavartalan társalgást, a kiegyensúlyozott gondolatcserét. Nemcsak a frazeológiában, hanem a filozófiában is fontos szerep jut az adomáknak. A zen buddhista irodalom egyik legfontosabb ágát a Szung-dinasztia (960–1279) óta a kóangyűjtemények alkotják. A kóan[viii] a X. századra visszanyúló, a szerzetes lelkiállapotát értékelő és meditáló képességét fejlesztő, kommentárokkal ellátott, rövid történet vagy tanító párbeszéd. Mondandóját a mester tudatosan ellentmondásos formába öltözteti, hogy a tanítványt szellemi erőfeszítésre sarkallja.

Schöpflin Aladár a Nyugat hasábjain leszögezi: „Európai embernek sajátságos, hogy mennyire át vannak itatva irodalommal ezek a régi műveltségű kínaiak. Tele van az agyuk idézetekkel régi kínai írókból, életük minden vonatkozására tudnak egy-két bölcs mondást valamelyik évszázadok előtt élt filozófus vagy költő műveiből, és családi vagy baráti összejövetelek leggyakrabbi fűszere, hogy kis versikéket rögtönöznek valami adott tárgyról, mindnyájuk által ismert és elismert szabályok betartásával. Az irodalom a szó szoros értelmében eleven életet él a tudatukban, s műveltnek lenni köztük annyi, mint ismerni az irodalmukat.”[ix]

Cserháthalápy Ferenc: Tetten érhető-e a kínai közmondásokban az a különbség, amit a Távol-Kelet kapcsán gyakran emlegetünk, vagyis hogy a távol-keletiek másképp szemlélik a világot, mint az európaiak? Ha igen, mondana erre példát?

Balázsi József Attila: Szinte az összes közmondásban jelen van az eltérő szemlélet. A beszélő számára a nyelv közvetíti a külvilágot, viszont egyúttal a nyelvi eszközök is befolyásolják a külvilág felfogását, értelmezését. A szokások szövedéke kibogozhatatlan, az egyes proverbiumok hol egyik, hol másik szálát ábrázolják. Ha az összeset egybeszövöd, kialakul a világ nyelvi képe, nyelvi szövete ‒ a nyelv szövege kínai szemszögből.

A nyelv a kultúra tárháza s egyben továbbadója, tartalmazza annak hangulatát, ízét és szellemét. Azonban a világ népeinél meglévő, azonos forrásból származó közmondásokkal óvatosan kell bánnunk: ugyanis ezek gyakran egyetemes emberi tulajdonságokkal foglalkoznak, s nem egy-egy nép nemzeti jellemével.[x] Az egyes nemzetekkel kapcsolatban gyakoriak a sztereotípiák,[xi] előítéletek, a tapasztalati alap nélküli általánosítások. Épp ezért a tulajdonságok rangsorát tartjuk fontosnak: ezt kétpólusú skálán (műveletlen ‒ művelt, felületes ‒ alapos, bús ‒ vidám, alázatos ‒ büszke és hasonlók) kutatják. Alaposan megvizsgálandók a népszokások, a viselkedési normák is.

Persze ha egy nyelvben gyakori a Ki korán kel, aranyat lel és a Rend a lelke mindennek közmondás, akkor abból következtethetünk az illető nép szorgalm ára, rendszeretetére ‒ azonban vigyázzunk az általánosításokkal! A közmondásokban felgyülemlett ismeretek is tartalmaznak más népekről alkotott sztereotípiákat, ezért a nemzeti jellem hiteles megismeréséhez a kulturális összehasonlító pszichológia egyéb vizsgálati módszereit is igénybe kell vennünk.

Cserháthalápy Ferenc: Találkozott esetleg olyan kínai közmondással, melyről kimutatható, hogy akár áttételesen is európai eredetű vagy az európai‒kínai kapcsolatokra utal?

Balázsi József Attila: A szavaknál nagyobb nyelvi elemek átvétele hosszadalmas folyamat eredménye. Ahhoz, hogy a kereskedelmi kapcsolatokkal a közmondások állandó csereberéje létrejöhessen, a kínaiaknak tömegesen kellett volna európai nyelveket tudniuk, és viszont: az európaiaknak folyékonyan beszélniük a kínait. Erről nincs szó. Egyébként is, több ezer kilométerre élő nép nyelvéből a kölcsönzés többnyire irodalmi forrásokból történik: a magyarba a kínaiból átvett szavakat (tacepao, tájfun, tea) valamely európai nyelv közvetítette, akárcsak az indián nyelvekből átkerülteket (tomahawk, vigvam).

Idegen eredetű közmondások az irodalmi fordításokkal kerülnek be egy másik nyelv frazeológiájának vérkeringésébe. Európai átvétel a kínaiban például a 没有不带刺的玫瑰 [méi yŏu bù dài cì de méi gùi] ’Nincsen rózsa tövis nélkül’. Azt, hogy egy közmondás önálló fejlődés eredménye-e, vagy más nyelvből való átvétel, aprólékos vizsgálatot igényel. Pekingi kollégáim a magyar szakos hallgatóknak tankönyvsorozatot írtak, amelyben a leckék után közmondás is található. A 101 proverbium közül 35-nek szó szerinti vagy apró eltérést tartalmazó megfelelője van a kínaiban, ami korántsem azt jelenti, hogy egymástól vettük volna át őket, hanem csupán azt, hogy az emberi gondolkodás világszerte azonos szabályszerűségeket követ. Ízelítőül két példa: 好马不需用鞭子 [hăo mă bù xū yòng biān zi] ’A jó lónak nem kell ostor’ ‒ ezt magyarul ugyanígy mondjuk; 今日事，今日毕 [jīn rì shì, jīn rì bì] ’A mai munkát ma kell elvégezni’, vö. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!

Cserháthalápy Ferenc: A magyar közmondások között akadnak olyanok, melyeknek megértéséhez némi néprajzi ismeret is szükséges. Tud-e olyan kínai példát említeni, amit mi a néprajzi, művelődéstörténeti háttér ismerete nélkül egyáltalán nem értenénk?

Balázsi József Attila: Valóban, számos közmondás előtt tanácstalanul állunk. A középkori paraszti életben kialakult, annak erkölcsi és szokásrendjét tükröző magyar közmondások egy része is manapság már érthetetlen, mivel az egykori tevékenységek, eszközök, fogalmak feledésbe merültek. Még inkább vonatkozik ez a tőlünk térben-időben távoli népek közmondáskincsére. Azonban a forrás ismerete nélkül a született kínai sem képes értelmezni a proverbiumokat.

A szerző, Balázsi József Attila frissen megjelent könyvével

A kínai közmondások megértéséhez nem árt ismernünk azt az irodalmi művet, amelyből származnak. Egy-egy történet sokfelé elágazik, s ez a magyarázata annak, hogy az európai közmondásokhoz szokott fülünknek furcsa, hogy mennyire „eltérő” dolgokra alkalmazható egy-egy kínai közmondás. Minden egyes jelentése a történet különböző részletéből ered. Lássunk egy példát! A 问鼎 [wèn dĭng] ’a háromlábú edényről érdeklődik’ szólás jelentése ’nagyra tör, becsvágy fűti, vezetői ambíciókat dédelget’. Megértéséhez a kulcsot az alábbi történet nyújtja:

A Hszia-dinasztia idején (i. e. 2070–1600) kilenc hatalmas háromlábú áldozati edényt öntöttek, rajtuk a tartományok térképével, és az uralkodói hatalom jelképeként a királyi udvarban állították fel őket. A legenda szerint tűz nélkül megfőzték a bennük lévő ételt, és maguktól emelkedtek föl és mozdultak odébb. Az uralkodóház bukása után Sang és Csou királyainak palotáját díszítették. I. e. 606-ban Csu csapatai betörtek a Csou Fejedelemségbe, amelynek uralko dóját névleg az összes kínai állam fejének tekintették. Csu királya megkérdezte tőle, milyen súlyosak és milyen méretűek az udvarban található háromlábú edények. A következő választ kapta: – Bár a Csou-dinasztia csillaga leáldozóban, égi megbízatása nem járt le. Éppen ezért senki sem érdeklődhet a háromlábú edények állapota felől.

Cserháthalápy Ferenc: Tud-e olyan különleges kínai nyelvi jelenséget említeni, ami a magyar közmondásokban egyáltalán nem fordul elő?

Balázsi József Attila: Minden nyelvben a nyomatékosítás gyakori eszköze az ismétlés: néha-néha; meg-megáll; ment, ment, mendegélt… A Kalevala végig kétsoros szerkezetű, ahol a második sor az elsőt ismétli meg más szavakkal, rokon értelmű kifejezésekkel. Az ismétlések sora mellett az emlékezetet segíti a szóbeli kötöttségeken kívül a hangzásbeli és a gondolatritmus is. Mindezt bizonyítják a világszerte szájhagyományban élő különböző nyelvű szövegek.

A magyar közmondásokra nem jellemző az ismétlés. Viszont a kínaiban szép számmal találunk rá példát, hogy két közmondásunknak egy összetett kínai felel meg: 单丝不成，独木不成林 [dān sī bù chéng xiàn, dú mù bù chéng lín] ’egy fonal nem kötél, egy fa nem erdő’ = Sok fonálból sodorják a vastag kötelet + Egy fa nem erdő. Ugyanennek a proverbiumnak másik változata: 单丝不线，孤掌难鸣 [dān sī bù xiàn, gū zhăng nán míng] ’egy fonal nem kötél, egy kéz nehezen csattan’.

Cserháthalápy Ferenc: A könyve tartalmaz egy művelődéstörténeti jegyzetapparátust is. Melyek a legfontosabb fogalmak a kínai kultúrában?

Balázsi József Attila: Egy-egy nép kultúrájának kulcsszavait különálló kötetekbe, kulturális szótárakba szokás összegyűjteni. Nálunk is jelentek meg ilyenek szép számban: amerikai, angol, francia, japán, német, olasz, orosz és román.[xii] Ezek a kiadványok röviden bemutatják az illető nép történelmét, irodalmát, művészetét, néprajzát és hírességeit. Természetesen a bennük feldolgozott témák között akadnak egyezések, azonban kisebb-nagyobb eltérések is: ezek alkotják egy-egy népcsoport sajátosságát, nemzeti jellemét, amely kitapintható a frazeológiában is. A kulcsszavak ismerete megkönnyíti egy másik nép alaposabb megértését, ami gyorsabb és hathatósabb módszer, mint az antropológusok és a szociológusok köteteinek szüntelen tanulmányozása.

A kínai kultúrában a legfontosabb a jin-jang fogalompár, amely áthatja az élet egészét, az államigazgatástól kezdve a mindennapokon át a szellemvilággal fenntartott kapcsolatig. Minden jelenség és változás a pozitív és a negatív erők szembenállásából származik. Az első a jang, a világos, aktív, déli, a férfi (ábrázolása: ––), a második a jin, a sötét, passzív, északi, női (ábrázolása: – –). A kínai filozófusok már i. e. 1400 körül említik, és e szimbolizmust tanúsítják az első írott szövegeknél jóval korábbi, ősi kínai rituális tárgyak is.

A zeneelméletben a világtörvényt megjelenítő ötfokú zenei rendszer tizenkét alaphangját is a jin-jang kapcsolódási elvével hozzák kapcsolatba. Állatpárok (tigris = jin, sárkány vagy főnix = jang) is szimbolizálhatják. Tökéletes egyensúly a jin és a jang között nincs. A misztikus hagyományban a jint tartják értékesebbnek: folyton kisiklik kezünk közül, megfoghatatlan, kifejezhetetlen.

Cserháthalápy Ferenc: Mik a további tervei? Esetleg lesz-e a szótárnak folytatása?

Balázsi József Attila: Sokféle terv foglalkoztat, egyidejűleg dolgozom több témán, hogy gyönyörködtessenek. Ha a kötet fogadtatása kedvező lesz, akkor természetesen elképzelhető egy bővített változata is. Nemrég összeállítottam egy német–magyar közmondásszótárt, ez 2023 elején fog megjelenni.

Végezetül köszönetet mondok Kiss Gábornak, a TINTA Könyvkiadó igazgatójának, hogy kiadásra méltatja a munkáimat. Most, néhány nappal az ünnepek előtt kívánok neki, Olvasóimnak, a nyelvtanulóknak, a nyelvet nem tanulóknak – egyszóval mindenkinek békés karácsonyt és nyugodt, boldog, egészségben, szeretetben, sikerekben gazdag új esztendőt.

[i] A Hon című folyóirat még abban az évben közölte folytatásokban Visi Imre fordításában. Ÿ A könyv kínai filmváltozata 108 évvel később készült el 少爷的磨难 [shào ye de mó nàn] ’Egy kínai keresi a gyilkosát’ címen.

[ii] Belőlünk ez a tapintatos tett eltérő reakciót vált ki. Emlékezzünk csak a következő jelenetre Jókai regényéből: „Vajon mi lehet e ládában? A vendégek összedugták fejeiket, hogy meglássák, mi lesz benne; találgatták, és senki sem találta ki. Egyszerre széttágult mind a négy kapocs, a láda négy oldala négyfelé esett, s az asztalon állt ‒ egy befedett koporsó… Az elszörnyedés hangja hallatszott mindenfelé! Szép ajándék a hetvenedik születésnapra: fekete koporsó bársony szemfedővel letakarva, tetején a Kárpáthy család ősi címerei, oldalán ezüstszegekkel kiverve Kárpáthy János neve…” (Egy magyar nábob, 13. fejezet).

[iii] Krúdy Álmoskönyve szerint koporsóval álmodni a hosszú, boldog élet előjele.

[iv] Verne, Jules: A Franklin kifut a tengerre. Ford. Kováts Miklós. Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1977.

[v] A里 [li] koronként, vidékenként változó, hagyományos kínai mértékegység, 442, 500 vagy 576 méter. Valamikor ennyit tett ki egy falu átlagos hosszúsága. A szó írásjegye két alkotóelemből (田 tián ’mező’ és 土 tŭ ’föld’) áll .

[vi] A 鹏 [péng] talán a 凤 [fèng] ’főnix’ nevének kiejtésbeli változata.

[vii] Mindkét vers Kosztolányi fordítása. Vang Vej (699–759) és Li Sang-jin (813 k. – 858) a Tang-kori (618–907) Kína híres költői.

[viii] Kóan < jap. 公案 [kōan] < k. 公案 [gōng àn].

[ix] Schöpflin Aladár: Egy múló pillanat. Lin Yutang regénye. Nyugat 1941 (8): 568‒569.

[x] Az egyik első próbálkozás magyar nyelven a nemzeti jellem bemutatására Rónay Jácint könyve: Jellemisme, avagy az angol, francia, magyar, német, olasz, orosz, spanyol nemzet, nő, férfiú és életkorok jellemzése lélektani szempontból. Győr, Streibig, 1847. Legújabb kiadása: Nemzetkarakterológiák. Rónay Jácint, Hugo Münsterberg és Kurt Lewin írásai. (Osiris könyvtár. A szociálpszichológia klasszikusai.) Budapest, Osiris Kiadó, 2001.

[xi] Közismertek az egyes népeket jelképező figurák: az amerikai Uncle Sam, a francia Marianne (frígiai sapkás fiatal nőalak), az orosz medve.

[xii] Bart István: Amerikai kulturális szótár. Budapest, Corvina, 2017²; Bart István: Angol‒magyar kulturális szótár. Budapest, Corvina, 2002²; Ádám Péter: Francia kulturális szótár. Budapest, Corvina, 2004; Gy. Horváth László: Japán kulturális szótár. Budapest, Corvina, 2018²; Ódor László: Új német‒magyar olvasmányos kulturális szótár. Budapest, h. n., szerzői kiadás, 2016; Györffy Miklós: Német‒magyar kulturális szótár. Budapest, Corvina, 2003; Balog F. András: Német‒magyar kulturális szótár. Szász, sváb, landler, cipszer és bukovinai német nyelvű kultúra a történelemben és mindennapokban. Sepsiszentgyörgy, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2017; Kunné Juhász Zsuzsanna: Olasz élet ‒ olasz kultúra. Kulturális szótár. Budapest, Holnap, 2007; Sztanó László: Olasz‒magyar kulturális szótár. Budapest, Corvina, 2008; Soproni András: Orosz kulturális szótár. Budapest, Corvina, 2020²; Benő Attila: Román‒magyar kulturális szótár. Sepsiszentgyörgy, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2009.