Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 94. évf. 1970., 349–350. oldal.

Ez az angol szó nyelvünknek búvópatakszerű jelenségei közé tartozik: hol megjelenik rövid időre, hol alámerül, s évtizedekre elvész a szem elől. Pillanatnyilag harmadik virágzását, második reneszánszát éli nyelvünkben. Első felbukkanása idején egy hajdan sokat emlegetett angol alkotmánytörténeti fogalmat jelölt. Németh László 1795-ben az angol országgyűlési képviselők számára előírott négy hűségeskü között sorolta fel „a’ vallás tételről (The Teft) mellyben magokat Proteſztánſzoknak lenni bizonyítják” (Az európai nevezetessebb országoknak rövid leírása, 258). Lassú István 1827-ben már többet mondott: „A’ Teszt, ez egy 1673-ik esztendei törvényhozás által behozott új eskü-vés... Teszt nevét, melly magyar nyelven próba követ jelent, onnan kapta, mivel ez eszközül szolgál a’ Katholikusok megesmérésére” (Nagy Británnia’... leirása, 75). Ugyanő még részletesebben írt erről hét évvel később a Közhasznú Esmeretek Tárában (XI. 533): „A’ parlament... 1673 uj esküt vitt be, mellyet mind azoknak, kik közönséges hivatalra lépni akartak le kellett tenniek ’s mellyben többek közt arra esküdt az uj tisztviselő, hogy a transsubstantiatiot az urvacsorában nem hiszi ’s a’ szentek tisztelését tagadja. Innen ez eskü Testnek, azaz, próbakőnek neveztetett, mivel a’ Katholikusok megesmérésére szolgált.”

A katolikusok angliai emancipációja (1829) után az egykorú magyar forrásokban test-acta, testeskű, test-esküvés, testhit, test-törvény összetételekben élő test szó politikai vonatkozásban elvesztette időszerűségét, s nálunk is a történelmi szakmonográfiák és lexikonok lapjaira szorult vissza. A negyvenes évek Angliát járt magyar utazói már meg sem említik úti beszámolóikban, a szó eltűnt nyelvünkből.

A teszt szó új élete nyelvünkben akkor kezdődött, amikor, a XX. század elején, részben amerikai hatásra, új lélektani módszerekkel kezdtek kísérletezni az emberi képességek mérésében. Európában elsőnek a francia Alfréd Binet és Théodore Simon végeztek rendszeres, tesztnek nevezett vizsgálatokat azon célból, hogy a fogyatékos képességű gyermekeket kiválasszák a normálisak közül. A vizsgálati módszert, s vele a szót, Magyarországon Binet, Simon és William Stern tanítványai, követői vezették be. Berkovits Renée Nagyváradon 1913. április 11-én tartott, A gyermeki intelligencia vizsgálata c. előadásában (megjelent A Gyermek c. folyóirat VII. évf. 393–410) használhatta elsőnek a szót. „A kérdéseket, melyeket vizsgálati célra összeállítottunk teszt-nek nevezzük (angolból)” (uo. 400). A rákövetkező évben Éltes Mátyás A gyermeki intelligencia vizsgálata c. könyvének 35. lapján ezt írta: „A franciák és a németek a kérdések megjelölésére az angol tests szót használják; én a magyar nyelvben próbáknak nevezem azokat. Nagy László is így nevezi.” Éltes könyve recenziójában Molnár Oszkár a test szót amerikai eredetűnek nevezte (Magyar Pedagógia 23: 584).

„A szilárd akarat - hatalom, de csak akkor, ha egyszersmind józan is, és a lehetőségek körében maradva legyőzhetetlen akadályok ellen nem fecsérli el.” (Eötvös József)

Nem mindennap használt szó az állhatatosság. Lassan értelmező szótár kell jelentésének megfejtéséhez. Kifogyott, eltűnt, ritkán lehet találkozni vele. Ma fölgyorsult a tempó, minden mozgásban van. Ha nem megy, hagyd ott, dobd el, vegyél másikat, ne törődj vele, válj el tőle. A hírközlési eszközök át vannak itatva olyan reklámszövegekkel, amelyek tudat alatt azt az üzenetet juttatják az elménkbe, hogy szinte bármit megszerezhetünk minimális erőfeszítéssel, és némi pénzzel. Az újságok hemzsegnek az olyan történetektől, amelyek egy csapásra sikeressé lett emberekről és olyan csodagyerekekből lett vállalkozókról szólnak, akik alighogy kiléptek az iskolapadból, máris milliókat keresnek. Egyszer használatos világban rohanunk. Nem divat sem a kitartás, sem az állhatatosság, sem az életen át tartó hűség. Milyen odaadóan esengett még Csokonai Vitéz Mihály:

„Nekem addig vígan élni nem lehet, ha szinte kívülről mutatom is más előtt, de szívem, belülről csak az én Juliskámnak szívével vidulhat meg. Légy, Kincsecském! mindvégig állhatatos, én szavamnak ura lészek. Köszönt téged ezer csókkal a te hív V(itéze)d”.

Magyar szótárak IV. Kiss Gábor rovata

Ma is fülembe csengenek nagymamám palócosan kiejtett szavai: Gáborkám, húzd be a sarampót! Ami nem jelentett mást, mint hogy csukjam be a kis kertkaput. A piciny nógrádi faluban, Cserháthalápon közel fél évszázada nagyszüleim az ablakfüggönyt firhangnak nevezték, az ember combját boncnak, a kerítést pedig garádnak. Mint városi gyermek ezeken ugyanúgy elcsodálkoztam, mit amikor a szakajtó és a mángorló szavakat hallottam. Ma már tudom, hogy ezek tájszavak, ugyanúgy, mint a miskolci születésű feleségemtől tanult makuka és troszka szavak. Míg a makuka a pirított napraforgómag (pestiesen a szotyi, szotyola), a troszka nem más, mint a vörös kohósalak, melyet utcák burkolására is használnak. Hogy ezek a miskolci emberek számára ma is élő és használt szavak, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nem is olyan rég, egy ingatlan adatlapján találkoztam a következő kérdéssel: Az utca burkolata, amelyben az ingatlan található: föld, troszka, beton vagy aszfalt?

A nyelvvel tudatosan foglalkozókat mindig is érdekelték a tájszavak, a nép nyelvének különleges elemei. Már évszázadokkal ezelőtt felismerték, hogy a magyar nyelvterület nyelvében is tájegységekre tagolható. Az egyes tájaknak megvannak a maguk saját szavai és sajátos hangjai. Vajon miért alakulhatott ki pl. egy-egy gyógynövénynek akár tucatnál is több neve a magyar nyelvterületen? Hiszen a teának is gyakran használt kamillának így lehet a neve vidékenként más és más: székfű, székvirág, katóka, kenyérmorzsa, marmancs, mesterfű, piripara, szüzekanyja, mátrafű, pipitér, teaburján. Egyes vélekedések szerint a szókincsbeli nyelvi sokszínűséget elősegítette, hogy a gyógynövényeket sosem vitték országos vásárokra, elég volt, ha egy-egy kisebb tájegységben nevezték azonosan az adott növényt.

kamilla, más néven székfű, székvirág, katóka, kenyérmorzsa, marmancs, mesterfű, piripara, szüzekanyja, mátrafű, pipitér, teaburján

Magyar szótárak III. Kiss Gábor rovata

Ismerősen csengenek Madách Az ember tragédiája című művéből a fenti szavak, illetve az alábbi sorok: Mondd, mit hiszesz, a homousiont, / Vagy homoiusiont? No, de pontosan mit is jelentenek? Legkönnyebben az idegen szavak szótárából tudhatjuk meg a választ. A legismertebb ezek közül a „Bakos”. Legelőször az 1950-es évek végén jelent meg, hogy aztán megkezdje több mint fél évszázados karrierjét, hiszen az Akadémiai Kiadó mind a mai napig (1994-től jelentősen átdolgozva) piacon tartja. Bakos Ferenc szótára szerint: homousion: egylényegű, azaz a katolikus egyház e kifejezéssel jelölte az ariánusok elleni vitájában azt, hogy Jézus egylényegű az Atyával; homoiusion: hasonló lényegű, az ariánusok kifejezése annak megjelölésére, hogy Jézus nem isten, csak istenhez hasonló személy.

Mondd, mit hiszesz, a homousiont, / Vagy homoiusiont?

Természetesen, mint a legtöbb ma kapható szótárnak, Bakos Ferenc szótárának is számtalan előzménye van. Talán a legrégibb Kunoss Endre 1835-ös, Gyalulat című könyve, melynek céljáról alcíme jól eligazít: Megmagyarosított jegyzéke azon idegen szavaknak, melyek különféle nyelvekbűl kölcsönöztetvén, a magyar beszédben és írásban korcsosítva vagy eredetiképp használtatnak. Látjuk, hogy magyarosító szándék is vezette a szerzőt. A 20. században aztán valóságos reneszánsza volt a magyarító jellegű idegen szavak szótárainak. Számosan, Tolnai Vilmos, Radó Antal, Horovitz Jenő, Prém József és Kelemen Béla is jelentetett meg ilyen gyűjteményt.

A napokban került a boltokba a Tinta Könyvkiadó Mit jelent? – Diákszótár című kötetének utánnyomása. Ez alkalomból Kiss Gábor, a kiadó igazgató-főszerkesztője a szerzővel, Daniss Győzővel beszélgetett.

– A cím mintegy „rákérdez” az alcímre: Nyakhegedű, göreb, ösztöke… Mik is ezek?

– Kicsit rövidebben, mint ahogy a szótárban van: a nyakhegedű a nyakat övező kalodaféle fenyítő és főképp embermegalázó eszköz. A göreb a kémiaszertárak nagyjában gömb alakú üvegeszköze, amiből lefelé hajló cső ágazik ki. Az ösztöke pedig olyan vasvégű bot, amivel a szántó parasztember az ekevasat sártól-rögtől tisztogatja, és amivel gyorsabb haladásra „ösztökélheti” ekevonó ökreit.

Göreb

Forrás: Kincses Kalendáriom, 1932., 194-200. oldal. Arcanum adatbázis

Előző bejegyzésünk folytatásaként újabb 27 szólásmondás eredetét olvashatjátok:

# Köpenyeget forgat vagy fordít egyet a köpenyegén: az, aki meggyőződésében, elveiben állhatatlan, s nézeteit könnyűszerrel változtatja. A köpönyegforgató emberről vett szólásmód elég régi a mi nyelvünkben. Már Káldi György használja 1631-ben, és utána nagyon sokan. A szólás eredetét kutatók nagyjából megegyeznek abban, hogy a német nyelv a forrása. Tolnai Vilmos szerint a németek már a XII. században használták. Nem is a mai köpenyegre kell gondolnunk ennél a kifejezésnél. Az a köpenyeg ti., mely a szél járása szerint forgatható, csak egy négyszögletes posztódarab volt, mely a testnek csak egyik oldalát védte, s ha a szél a másik oldalról fújt, fordítani kellett rajta. Azért mondja a német: Den Mantel kehren, nachdem der Wind geht. Ez aztán irodalmi úton elég régen, valószínűleg a reformáció korában átkerült mihozzánk.

# Körmére ég a dolog: nagyon sietős, sürgős a dolga. E kifejezés eredeteként a régi szerzetesi élet egyik mozzanata jelenik meg előttünk. Ha sötétben olvastak a régiek, különösen a barátok a hajnali misén, apró viaszgyertyát ragasztottak a körmükre. Természetesen sietniük kellett a kiszabott imádság elolvasásával, mert különben körmükre égett a gyertya.

# Köti az ebet a karóhoz: szólásban, mely azt jelenti, hogy valaki nagyon erősen ígér valamit, igen fogadkozik, hogy így lesz, úgy lesz, a falusi ember életének egy gyakori jelenete rögződött meg. A falusi házőrző kutya rendesen nem szívesen látja az idegent, és ez csak a házbeliek védelme alatt mer beljebb kerülni. Gyakran csak úgy tudják az idegent a vadabb kutya támadásától megvédeni, hogy a kutyát lánccal, szíjjal vagy kötéllel odakötik az óljához vagy a sövény karójához, s biztatják is a jövevényt, hogy csak jöjjön bátran, mert úgy megkötik a kutyát, hogy nem eshetik tőle bántódása. Innen van a szóláshoz kapcsolódó ígéret és fogadkozás jelentése. Néha aztán a kutya elszabadul vagy meg se volt kötve, innen a kifejezés gúnyos éle, hogy ugyancsak köti az ebet a karóhoz, de majd elválik, mi lesz belőle, megtartja-e a szavát?

„Ami a lényeged, az láthatatlan szálakkal belül van elrejtve benned... mi ő? Ha közelebbről megszemléled, tetteid sugalmazója, más szóval: ő maga az élet, hogy úgy mondjam: az Ember.” (Marcus Aurelius)

Fodor Ákos: Arcképcsarnok

Van egy arc,
amit csak önmagunkat elképzelve látunk
– lehet, hogy ez az igazi.
Van egy,
amit tükörbe nézve látunk: villám-
gyorsan alakuló, képlékeny látvány:
múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék
– e fölött hunyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.
És van,
van arc, amit csak az lát, aki szeret,
akit szeretünk. Ez a legszebb,
a legmulandóbb. A legérvényesebb. És van annyi arcunk,
ahányan csak ránk néznek (és: ahányszor!), és még az is lehet,
hogy ezekben akad néhány közös vonás
– lehet. Akkor ez a valóság.

Az önismeret egyetlen szóval meghatározva: önmegértés. K. Pálffy úgy definiálja az önismeretet, hogy az az egyén „áttekintése saját személyisége összetevőiről, határairól és lehetőségeiről, betekintése saját viselkedésének a rugóiba, hátterébe, motívumrendszerébe, képessége arra, hogy helyesen megítélje saját szerepét, hatását az emberi kapcsolatokban”. Három szinten valósul meg:

Az első a saját tudásunkról, akaraterőnkről, érdeklődési körünkről, feszültség- és kudarctűrő képességünkről szerzett ismereteinket jelenti. A második szint a ránk korábban (például a kora gyermekkorban) ható élményekre, egyben a viselkedés és a szándékok összhangjára is vonatkozik. A harmadik: milyennek látnak mások, és ez mennyire egyezik a saját magunkról kialakított képpel.

Az önismeret és a személyiségfejlesztés ugyanannak a dolognak a két oldala, hiszen a személyiségfejlesztő módszerek célja az egészséges emberek önismeretének a fokozása, segítése az önmegértésben, célja az egyén érzelmi és kommunikációs készségeinek, képességeinek fokozása.

Egyik segítség ehhez a Johari-ablak, ami a személyiséget négy nagy területre osztja. Nyílt részek, amelyekkel magunk és mások is tisztában vannak. Rejtett terület: azok a tulajdonságaink, amelyekkel tisztában vagyunk, azonban mások elöl elrejtjük őket. Vak terület: azok a tulajdonságaink, amelyeket mások észrevesznek, de magunk nem vagyunk tisztában velük. Ismeretlen terület: azok a tulajdonságaink, amelyekkel sem mi, sem mások nincsenek tisztában. S. Butler ironikusan fogalmazza: „Legyünk hálásak a tükörnek, hogy csak a külsőnket mutatja!”

Forrás: Kincses Kalendáriom, 1932., 194-200. oldal. Arcanum adatbázis

Művelt embernek beszéde és írása, éppúgy, mint a nép fiáé, tele van olyan kifejezésekkel, fordulatokkal, melyeket nem kell szó szerint érteni; leggyakrabban átvitt értelmű vagy képes kifejezések; a valóban használt szavakhoz egy mélyebb, rejtettebb értelem fűződik; rendesen régmúlt esetek, dolgok emlékét őrzik elszigetelve; aki használja és aki hallja, egyaránt és egyértelműen azonnal megérti, és mégsem tudná megmondani, honnan ered a kifejezés, s miféle elszigetelt emlék rejtőzik benne. A nyelvtudósok, a művelődéstörténeti ismeretek és sok mindenféle egyéb ismeret segedelmével is, gyakran csak nehezen tudják kihámozni a kifejezés származását és eredetét.

Ezek azok a kifejezések és fordulatok, melyeket – az irodalmakból és történelemből könnyen föltáruló szállóigékkel párhuzamosan – igen gyakran használunk, és melyeket a nyelvtudomány és a stilisztika szólásoknak nevez. A nyelvnek és beszédnek ezeket az elemeit, jobban mondva mindenféle változataikat, nevezik azonban különféle egyéb nevekkel is. Ilyen elnevezések még: közmondás, példabeszéd, szólásmód, közszólás, szólásmondás, szójárás.

Az ilyen szólásoknak egy-egy nyelvben, így a magyarban is, se szeri, se száma. Majdnem mind az illető nyelv egyéni alkotásai, egyik nyelvből a másikba csak ritkán mennek át. A magyar közmondás- és szólásgyűjteményeknek száma majdnem negyvenre rúg. E szólások eredetének, származásának kutatásával és magyarázatával sokat foglalkoztak tudósaink. Elméletüket és a rájuk vonatkozó gyűjtés történetét Tolnai Vilmos írta meg 1910-ben, akadémiai székfoglalójában. Az egyes szólások magyarázatával Kertész Manó foglalkozott Szólásmondások c. könyvében (1922), mely – eredetük szerint művelődéstörténeti csoportokra osztva őket – mintegy ezer ilyen szólásnak származását tárgyalja. Sorra veszi a halászat és vadászat, a paraszti élet, a konyha, a népszokások, a boszorkányság, egyéb néphit, a vitézi élet, a céhek, az ipar, a kereskedés és a vámok, a pénz és mérték, a rovás és számvetés, a kártya, a kocka és más szerencsejáték, az igazságszolgáltatás és egyéb emlékek köréből eredő szólásokat. Újabb kitűnő kiegészítésül, részben helyesbítésül szolgál ehhez Csefkó Gyulának nagy tudományosságról és éles elméről tanúskodó, Szállóigék, szólásmódok c. könyve (1930).

Szólásmódok eredete és magyarázata

Az alábbiakban e kitűnő források alapján adjuk néhány ilyen szólásunknak magyarázatát és származásuknak érdekes történetét.

# Ágrólszakadt: annyi, mint élhetetlen szegény ember, összefügg az akasztófáról szakadt kifejezéssel, amely olyan embert jelentett a régi világban, aki – bár annak rendje-módja szerint fölakasztották – elevenen esett le az akasztófáról, talán mert a kötél elszakadt, s azért megkegyelmeztek az életének; de az országból kiutasították, földönfutóvá lett.

# Agyafúrt: eszelős, bolond, együgyű, de másik jelentése az is, hogy: ravasz. Eredetét az orvostudomány története magyarázza meg. A koponyalékelés, a trepanáció a koponyának, az agyüregnek megfúrása. A középkorban a legkülönfélébb betegségek ellen alkalmazták a koponyalékelést, így az elmebetegeket is trepanációval próbálták gyógyítani.

Magyar szótárak II. Kiss Gábor rovata

A magyar tolvajnyelv kis alakú szótára 1900-ban jelent meg, Parapatics Andrea Szlengszótára 2008-ban látott napvilágot, Nyelvész Józsi pedig, megunva az internet ,,szűk” világát, 2009-ben szerény címlappal nyomtatásban is piacra dobta Szlengblogjának tartalmát.

Változnak az idők, és ezzel együtt a dolgoknak, jelenségeknek is új nevük lesz. Régen volt a tolvajnyelv, majd a jassznyelv, a fattyúnyelv, a csibésznyelv, az argó, diáknyelv, ma meg szleng. Na persze nagy bánatunkra egyikről sem tudjuk tudományos pontossággal megmondani, hogy mit is fed a fogalom. Sejtjük azért, hogy valami olyan nyelvváltozatot takarnak ezek szavak, ami a köznyelvtől, az irodalmi nyelvtől abban különbözik, hogy nem a magas irodalomban és nem is a hivatalos üzleti tárgyalásokon használják, hanem valahol máshol, talán a téren, talán a kocsmában, talán az iskolában (a szünetekben).

Parapatics Andrea: Szlengszótár

Omnia vincit amor! A szerelem mindent legyőz!

Nem marta rozsdásra az idő vasfoga, nem koptatta el világ forgása ezt a Vergilius eklogáiban írt bölcsességet.

Valójában persze nem a szerelem az, ami győz, hanem maga az ember; a szerelmes ember diadalmaskodik az ármányok szőtte akadályokon. A szerelmespárok mellett ugyanis előbb vagy utóbb felbukkannak az intrikusok. A zöld és sárga szemű szörnyek: féltékenység és irigység. A korszellemnek áldozó szülők, nevelők is gyakran tilalomfákkal szegélyezték az utat, amelyen kettesben indultak el.

De hát: omnia vincit amor!