2022-ben N. Császi Ildikó és Cs. Nagy Lajos házaspár kapta közösen a TINTA Könyvkiadótól az Arany Penna Díjat. A díjat ünnepélyes keretek között az Anyanyelvápolók Szövetségnek Nyelvművelő Szalonjában adták át 2022. június 30-án. Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője beszélgetett a díjazottakkal.

Kiss Gábor: Mindkettőjük nevében van egy „előbetű”. Hogy kerültek ezek a betűk a nevük elé?

Cs. Nagy Lajos: A családi archívumban őrzött dokumentum alapján, melyet édesapám még 1975-ben írt, két magyarázatot említ meg a Cs. eredetét illetően.

1. Az egyik ősünk 12 évig volt katona Csehországban, aki a leszerelése után magával vitt Gyomára egy cseh lány feleséget. Ebből a házasságból több gyerek is született. Az első gyermek születésének bejelentésekor nagy valószínűséggel ilyen párbeszéd hangozhatott el a lelkészi hivatalban:

‒ Hogy hívnak?
‒ Nagy József.
‒ Ilyen nevű hívem már sok van, hogy írjalak be, hogy később ne tévesszük el az adatokat? Hol laksz, ki a feleséged? Te vagy az, aki cseh lányt vettél feleségül?
 ‒ Igen!
‒ Akkor a te nevedet úgy írom be, hogy Cseh Nagy József. Mostantól kezdve így hívnak, jól jegyezd meg!

2. Gyomán sok volt a Tóth, Szabó, Varga, Bíró, Nagy stb. vezetéknevű család, s megkülönböztetésükre rendszerint az édesanyák vezetéknevét írták a név elé. Valamelyik ükanyánk neve Cseh Erzsébet volt. Így került a Cseh a név elé. Később a Cseh rövidült Cs.-vé.

Édesapám vasúti alkalmazottként gyakorlati okokból megtartotta neve előtt a Cs.-t, de anyakönyvileg töröltette, hogy gyermekei ne legyenek kitéve gúnyolódásnak, csúfolódásnak.

A Nyelvtudományi Intézetben az Új magyar tájszótár főszerkesztője, B. Lőrinczy Éva javasolta, hogy nevem gyakorisága miatt módosítsak valamit rajta. Legjobbnak, őseim iránti tiszteletből is, a Cs. betű fölvételét tartottam. 1975 óta a publikációim Cs. Nagy Lajos névvel jelennek meg. 

Cs. Nagy Lajos és N. Császi Ildikó az Arany Penna Díjjal

N. Császi Ildikó: Sokan hiszik azt a nyelvészkörökben, már-már népetimológiává is vált, hogy a nevünk előtti betű a házastársunk családnevének rövidítése. Ez Lajos esetében nem így van, mert ő már megismerkedésünk előtt is ezt a nevet használta a publikációkban. Nálam viszont igen. A születési nevem előtt a N. természetesen a hivatalos Nagyné rövidítése, ezt a nyelvész szakmai körökben, publikációkban használom. Ebben más nyelvészek névhasználata inspirált: például D. Mátai Mária, B. Gergely Piroska, B. Lőrinczy Éva. Sajnos, hivatalosan nem lehetett így felvenni a férjezett nevemet, pedig szívesen tettem volna. Akkoriban, mikor Lajossal összeházasodtunk, 1987-ben még nem volt olyan sokféle névhasználati lehetőség, mint manapság, nem lehetett kettős családnevet használni. Mivel a Nagy családnév a leggyakoribb, nem akartam Nagy Ildikó lenni. Ha a születési nevemet megtartom, akkor a gyermekvállalásnál tekintettek volna rám úgy, mintha lányanya lennék. Így a hivatalos névválasztásnál maradt a Nagyné Császi Ildikó névforma, amit a szakmában egyszerűsíthettem.

Kiss Gábor: Ritka, hogy egy házaspár mindkét tagja ugyanazon a szakterületen alkot jelentőset. Ismernek még nyelvész házaspárokat?

Cs. Nagy Lajos: Zelliger Erzsébet ‒ Hosszú Ferenc, Sejtes Györgyi ‒ Zsigri Gyula, Fejes Katalin ‒ Békési Imre (1936‒2021), Bozóki Margit (1947‒2018) ‒ Szabó József (1940‒2021)

N. Császi Ildikó: A fiatalabb korosztályban is ismerek nyelvész házaspárt, kollégáim a Károlin: P. Márkus Katalin lexikográfus – M. Pintér Tibor szociolingvista, korpusznyelvész. Úgy tudom, az ő névhasználatukban, amit szakmai körökben használnak, egymás családneveit jelöli a rövidítés.

Kiss Gábor: Hogyan lettek nyelvészek?

Cs. Nagy Lajos: Nyelvészeti tevékenységem párhuzamosan több szálon futott/fut. Névtan, nyelvjáráskutatás, iskolai nyelvtantanítás, helyesírás.

Az 1960-as évek közepén bekapcsolódtam a Juhász Gyula költői nyelvének szótára előkészületeinek munkálataiba. Benkő László professzor úr hatására alakult ki nyelvészeti érdeklődésem. A szótári segédmunkák következtében egyre közelebb kerültem a lexikológiához. A nyelvészeti kutatómunkát Grétsy László irányításával kezdtem 1972-ben: a szokatlan szóképzési alakokat vizsgáltam, kisdoktori disszertáció kerekedett ki belőle 1976-ban.

Nyelvjáráskutatás: 1975-től 1987-ig az Új magyar tájszótár készítésében vettem részt tudományos segédmunkatársként. Itt kerültem közel a nyelvjárásokhoz, s teljesedett ki ez a terület a nyitrai vendégtanárság alatt végzett medvesalji gyűjtésre, majd PhD-disszertációként elfogadott monográfiára (Lexikológiai vizsgálatok Medvesalján, 2003) és egy nyelvatlaszra (Medvesalja magyar nyelvjárási atlasza, 2011). Nyelvjárási kutatómunkámért 2001-ben Csűry Bálint-emlékéremet és -díjat kaptam. Kolozsvári vendégtanári időszakomban ismerkedtem meg a kéziratos székely nyelvatlaszokkal, melyek közül a háromszéki szókincsének a földolgozását kezdtem el. Részt vettem a A moldvai magyar nyelv szótára (szerk. Péntek János, Kolozsvár, 2016) adatrendezésének, szerkesztésének első fázisában. Pozsonyi vendégtanári időszakomban hallgatóim nyelvjárási, lexikológiai munkáit támogattam témavezetőként.

Névtan: Az 1980-as évek elejétől kapcsolódtam be a névtani kutatásokba. Balogh Lajos, Hajdú Mihály és Ördög Ferenc önzetlen szakmai támogatásának köszönhetően szerveztem meg a Budapesti Tanítóképző Főiskolán a névtani tudományos diákkört. Ebben a kis műhelyben több jeles hallgató dolgozott, köztük Császi Ildikó is. Nyitrai és kolozsvári időszakomban több névtani mikrovizsgálat eredményét publikáltam.  

Iskolai nyelvtantanítás, helyesírás: Tanítóképzős oktatói munkám közben irányult a figyelmem az iskolai nyelvtan- és helyesírás-tanítás gondjaira. Ezért készítettem nyelvtani és helyesírási elemzési gyakorlókönyveimet, munkafüzeteimet, melyek 1989-től folyamatosan jelentek és jelennek meg.

1992-től 2008-ig tagja voltam az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei zsűrijének, majd 2009-től Ildikóval folyamatosan készítettük az erdélyi országos Implom-verseny feladatsorait, tollbamondásait, s a járvány előtt 12 éven keresztül a rendezvény helyszínén, Sepsiszentgyörgyben irányítottuk a javítást. Megjegyzem, hogy az erdélyi helyesírási versenyek feladatait, tollbamondásait megoldásukkal együtt 2020-ban „A nyelv csak élve tündököl” címmel az AESz-füzetek sorozat 17. tagjaként megjelentettük.  Azóta online segítjük a versenyt. 2006-ban Implom József-díjjal ismerték el munkámat. 

N. Császi Ildikó: A Budapesti Tanítóképző Főiskolán elsőéves koromban Cs. Nagy Lajos tanár úr az első féléves fonetikavizsga eredményéhez kötötte, kik vehetnek részt majd az általa vezetett névtani tudományos diákkörben. Már akkor nagyon szerettem volna ebbe a munkába bekapcsolódni, ezért nem a mindenki által használt Hernádi-tankönyvből tanultam, hanem az akadémiai nyelvtan (MMNyR.) fonetika fejezetéből. Az eredmény nem maradt el, a tanár úr felfigyelt az eredményre. A főiskolai TDK munka idején gyűjtöttem össze a 16 608 hektár területű Dabas helyneveit, s ezt dolgoztam fel az országos TDK-versenyre, ahol tanítóképző főiskolásként első díjat nyertem. Az első díj következménye az lett, hogy minisztériumi engedéllyel közvetlenül felvételizhettem az egyetem magyar kiegészítő szakára, így vettek fel 1985-ben Szegedre a József Attila Tudományegyetemre. Az egyetemen is inkább a nyelvészeti tárgyak érdekeltek, és folytattam Pest megyei gyűjtőmunkámat, egyetemi szakdolgozatomat Szabó József irányításával Törökbálint helyneveiből írtam. Utána Nyitrára kerültünk, és Hajdú Mihály tanár úr egyértelművé tette számomra, hogy a doktori témám nem lehet más, mint Zoboralja helynevei. Ennek korpuszát a 90-es évek közepén, két kisgyerek nevelése közben gyűjtöttem össze, és dolgoztam fel a 2000-es évek elejére. Disszertációmat 2003 márciusában védtem meg az ELTE-n Hajdú Mihály tanár úr témavezetésével. A védés után, ugyanebben az évben kerültem be a Károli Egyetem Nyelvtudományi Tanszékére, ahol máig is oktatok. Névtani kutatásaimért 2008-ban Csűry Bálint-emlékéremet és -díjat kaptam.

A díjazottak mellett a Tinta Kiadó igazgató-főszerkesztője, Kiss Gábor, illetve felesége, Temesi Viola

Kiss Gábor: Volt köze a nyelvészetnek ahhoz, hogy egymásra találtak és házasságot kötöttek?

N. Császi Ildikó: A főiskolán nagyon jó csoportunk volt, ahol mindenki tanult, a csoportátlagunk 4,5 fölött volt, utolsó évben három köztársasági ösztöndíjasunk volt (A TÓK jelenlegi gyakorlóiskolájának két igazgatóhelyettese is ebbe a csoportba járt). Első év végén, mikor a csoportvezetőnk elment, a csoport azonnal döntött, hogy Cs. Nagy tanár urat kérjük fel csoportvezetőnek. Mindenki szerette a tanár urat emberségéért, következetességéért, korrektségéért, szinte rajongtunk érte. A főiskolai időszak munkakapcsolatában ismertük meg egymást jobban, majd az egyetemi éveim alatt kerültünk közel egymáshoz, mélyült el a kapcsolatunk, és kötöttük össze az életünket. Természetesen ebben nagyon nagy szerepe volt a hasonló érdeklődési körünknek is.

Kiss Gábor: Melyek nyelvészeti kutatómunkájuk, tevékenységeik főbb állomásai?

Cs. Nagy Lajos: Budapesti Tanítóképző Főiskola (Magyar nyelv könyve: jegyzetfejezet írása; névtani és dialektológiai tdk vezetése), Nyitra (Medvesalji nyelvjárásgyűjtés megszervezése, kivitelezése két nyáron keresztül 10-15 hallgató közreműködésével), Kolozsvár (székelyföldi, mezőségi és csángó nyelvjárási gyűjtések, valamint helységnévi adattárak tanulmányozása, feldolgozása), Pozsony (főleg csallóközi hallgatói gyűjtések irányítása, nyelvjárási tanulmányok publikálása a tanszéki periodikában).

N. Császi Ildikó: Pályám elején névtani kutatásokat folytattam, az egyetemen még indíthattunk névtani kurzusokat, amelyekből szakdolgozatok születtek. Aztán a nyelvészeti tárgyak oktatásában a dialektológiát is megkaptam, ebben nagyon jól tudtam hasznosítani a korábbi gyűjtési tapasztalataimat, mivel a medvesalji gyűjtéskor Lajos gyűjtőmunkáját tudtam segíteni. 2010-től nyelvjárásgyűjtő utakat szerveztem károlis hallgatóknak Erdélybe, Burgenlandba, Muravidékre. Ebben nagy segítségemre volt az, hogy Lajos szakmailag is támogatta a gyűjtést, segített a hallgatók gyűjtési felkészítésében, gyűjtési kérdőívet állított össze az adott nyelvjárási területhez. Az oktatómunkánk eredményeként született meg 2015-ben a Magyar nyelvjárások című közös kiadványunk is.

A névtan és nyelvjárás mellett az anyanyelv-pedagógia is érdekel, hiszen tanítóként/tanárként végigtanítottam a közoktatás 1−12. osztályában. Pályakezdő tanítóként alsó tagozatosokat tanítottam, majd a felső tagozaton a gyerekek megszületéséig, illetve Lajos nyitrai külszolgálata után egy nyolcosztályos gimnázium 5−12. évfolyamán. Szakmai-módszertani fejlődésem meghatározó időszakát töltöttem a Veres Péter Gimnáziumban. A közoktatásban szerzett tapasztalataim erősítettek meg abban, hogy a Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozata keretén belül működő Szemere Gyula-kutatócsoportban is részt veszek különböző anyanyelv-pedagógiai projektekben, tanártovábbképzéseken.

Kiss Gábor: Otthon szoktak nyelvészeti kérdéseket megvitatni, mondjuk a vacsora közben?

Cs. Nagy Lajos: Nem jellemző. Ritkán előkerülnek a napi szakmai munkával kapcsolatos kérdések.

N. Császi Ildikó: Vacsora közben kevésbé kerülnek elő nyelvészeti kérdések, de a mindennapokban nagyon sokszor. Folyamatosan kikérjük egymás véleményét egy-egy szakmai kérdésben, legyen az akár egy szaktanulmány, akár egy nyelvtankönyv vagy munkafüzet módszertani kérdése, egy utasítás szakszerű megfogalmazása, feladatok egymásra építése. Ez az a terület, ahol különösen tudom segíteni Lajos munkáját.

Kiss Gábor: Önök évtizedeken át tanítottak felsőoktatási intézményekben. Hogy tapasztalják, miben mások a mai diákok, mint a korábbiak?

Cs. Nagy Lajos: A bolognai rendszer bevezetése óta teljesen megszűntek a hallgatói csoportok, sokkal nehezebbé vált egy-egy diákkör megszervezése. Egyre kevesebb idő és alkalom adódik a felmerülő egyéni gondok megbeszélésére. A mai diákok jelentős része a tanulás mellett munkát vállal akár kényszerűségből is, így kevesebb ideje, energiája jut a jövőjét megalapozó tanulmányi tevékenységre. Nem gyengébb a mai hallgatói nemzedék, csak egészen más kihívásoknak kell megfelelniük, mint korábban. A felsőoktatásnak módszereiben, tananyag-meghatározásában alkalmazkodnia kell a megváltozott világhoz.

A díjazottak Kiss Bernadett-tel, a TINTA Könyvkiadó munkatársával. Kiss Bernadett számos könyvüket és munkafüzetüket szerkesztette a szerzőknek

N. Császi Ildikó: Alapvető változást hozott a felvételi rendszerben, hogy kimeneti értékelés (érettségi eredmények) alapján kerülnek be a hallgatók az egyetemre, míg korábban az egyetemi felvételin nyújtott teljesítmény volt az irányadó. Magyarból nagyon kevesen érettségiznek emelt szinten, akik igen, azok inkább a pszichológia szak miatt. Így a középszintű érettségi eredmény alapján egyre több hiánnyal szembesülünk. Nem hiába került be a tanárképzésben minden szakos számára az anyanyelvi kritériumvizsga. A mai hallgatók sokkal kevesebbet jegyzetelnek, elvárják a tanári előadások prezentációit. Az egyetemi képzésben a kreditrendszer bevezetésével megváltozott a képzés, kevésbé lehet egy-egy területen elmélyülni, mert a hallgató már nem veheti fel újra azokat a témákat, amelyekben jobban elmélyülnének, a szabadon válaszható kurzusok is korlátozottak, a kredittúlfutást pedig 10%-on felül büntetik, fizetni kell érte. Emellett azt érzékeljük, hogy a hallgatóknak gondot jelent a több félévet felölelő szintetikus tudásból vizsgázni, főleg akkor, ha jelentős nyelvészeti hiányokkal kerülnek be az egyetemre.

Kiss Gábor: Nyelvész kollégáik közül kikkel alakítottak ki jó munkakapcsolatot?

Cs. Nagy Lajos: A korábban említetteken kívül: Péntek Jánossal, Zsemlyei Jánossal (ő már sajnos nincs köztünk), Adamikné Jászó Annával, Lakatos Ilonával, Misad Katalinnal, Nagy L. Jánossal, Kiss Jenővel, Kiss Gáborral.

N. Császi Ildikó: Nagyon jó hangulatú nyelvészközösségben dolgozhatok a Károli Egyetemen, ahol névtani és terminológiai kutatások is vannak, de a hétköznapi egyetemi munkában is sokat segítjük egymást Bölcskei Andreával, Csontos Nórával, Sólyom Rékával, Heltainé Nagy Erzsébettel, H. Varga Mártával. Az infokommunikációs technikai eszközök alkalmazásában pedig Dringó-Horváth Idával, Merényi Zsófiával és M. Pintér Tiborral alakult ki munkakapcsolatom. A Szemere-kutatócsoportban is több kollégával tudunk együtt dolgozni, például Antalné Szabó Ágnessel, Gonda Zsuzsával és Zs. Sejtes Györgyivel. Nagyváradon pedig két nyelvész kolléganőmmel, Magyary Sárával és Vargha Zsuzsával teszünk meg mindent a hallgatóink megfelelő felkészítéséhez.

A 2022-es Arany Penna Díj átadásának ünnepélyes pillanata

Kiss Gábor: Közösen írták a TINTA Könyvkiadónál 2015-ben megjelent Magyar nyelvjárások című népszerűsítő kis könyvet. Mi volt a munkamegosztás önök között?

Cs. Nagy Lajos: A legjellemzőbb nyelvjárási jelenségek, A nyelvjárási szókészlet, A számítógép a nyelvjáráskutatásban, Szövegek gondozása, lejegyzések ellenőrzése.

N. Császi Ildikó: A magyar nyelvjárások területi elkülönítése, A mai magyar nyelvjárásterületek bemutatása. A nyelvjárási anyaggyűjtés módjai, Szövegek gondozása, lejegyzések ellenőrzése.

Kiss Gábor: Jól ismerik a magyar nyelvjárásokat. Mi a véleményük, mikorra fognak eltűnni teljesen a magyar nyelvjárások? Mit gondolnak, miért nincs a magyar média egyikében sem nyelvjárási módon beszélő bemondó?

Cs. Nagy Lajos: A közmédiában többször láthatunk, hallhatunk különböző tájegységekről, településekről tudósításokat, riportokat. Nem ritka, hogy a riportalany helyi nyelvjárási akcentussal beszél, pl. ö-ző, á-zó, óu, uó stb. kettőshangzókat ejtő sajátosságok, tájnyelvi kifejezések, szavak jellemzik a nyelvhasználatát. A nyelvjárási jelenségek, ha visszaszorulóban is vannak, sokáig velünk fognak élni. Több nyelvjárási elem a köznyelvünkbe is bekerül. A határtalanítási program keretében külhoni területekre utazó középiskolások tájnyelvi élményekkel is gazdagodva térnek haza, s nyelvhasználatukba is beépülhetnek nyelvjárási elemek. 

A kérdés második részére válaszolva elmondhatom, hogy az 1970-es, 80-as években a tájnyelvi ejtést beszédhibának minősítették, alkalmazási feltétel volt a köznyelvi kiejtés. Sajnálatos, hogy a régebben a köztévében szereplő füleki származású, palóc akcentusú meteorológust is igyekeztek „átnevelni”. Szerencsére ma már a kiejtési versenyeken nem éri hátrány a nyelvjárási sajátosságokkal beszélő diákot.

N. Császi Ildikó: A nyelvjárások eltűnését már nagyon régóta emlegetik, de a legjellemzőbb sajátosságok még a mai napig élnek a nyelvhasználatban. Úgy vélem, ez egy kicsit olyan, mint a 18. század végi herderi jóslat, miszerint: „A magyarok, mint az ország lakosainak legcsekélyebb része, most szlávok, németek, románok és más népek közé vannak beékelve, s századok multán talán nyelvüket is alig lehet felfedezni.” Az azonban egyértelműen látszik, hogy a rádió és a televízió hatására sokkal kiegyenlítettebb lett a nyelvhasználat. Ezt erősíti az a jelenség is, hogy a nagycsaládi közösségek eltűntek, a nagyszülők kevésbé vesznek részt az unokák életében, sokszor több száz kilométerre élnek, így a nyelvhasználatukat sem tudják már továbbadni az unokáknak, ahogy ez régen természetes volt. Emellett még mindig előfordul, hogy a stand up comedy műfajában a nyelvjárásiasság kerül a középpontba, bár az a pozitív attitűd is megfigyelhető, hogy a tájnyelvi beszéd másságára hívják fel a figyelmet vidéki, illetve határon túli fiatal humoristák. Sajnos a tájnyelvet beszélő értelmiség nagyon rövid idő alatt levetkőzi az ízes beszédét, és már csak az otthoni nyelvhasználatában használja. Ebben is üdítő kivétel a felvidéki származású Pelle Veronika, aki a Corvinuson oktat, és még mindig megtartotta szép, palócos nyelvét.

Kiss Gábor: A magyar nyelvterületen sok helyen megfordultak és vizsgálták a helyi nyelvet. Hol beszélnek a legszebben magyarul? Vagy ez nagyon bugyuta kérdés?

Cs. Nagy Lajos: Sokan szégyellik a saját nyelvjárásiasságukat. Mi olyan parasztosan beszélünk ‒ mondták gyakran erre a kérdésünkre. Medvesalján a pesti nyelvet tartották a legszebbnek, mert nem á-znak. Némely székely azt tartja, hogy őt más területen nem értik meg, tehát nem szép a nyelve. Általában a saját nyelvjárásnak van a legkisebb presztízse.  

N. Császi Ildikó: Kutatások azt is feltárták, hogy sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy nyelvjárásban beszélnek, illetve ugyanazt a jelenséget, tárgyat máshol másképpen nevezik meg. Régen a fiatalemberek éppen a katonaság idején fedezték fel ezt a nyelvi különbözőséget. Ma már ezzel nem találkoznak, csak abban az esetben, ha az egyetemi tanulmányaikat a szülőföldjüktől távolabb végzik. Nagyváradon, ahol tanítok, sokszor hozunk példákat különböző alaktani jelenségre, amit másképp mondanak a székelyek, mint a partiumiak. Így a saját nyelvi példájukat tudjuk összevetni a sztenderd, illetve a más területen használt alaktani jelenséggel.

Kiss Gábor: Külföldön is oktatták a magyar nyelvet, a magyar nyelvészetet. Milyen benyomásokat szereztek, mik a tapasztalataik?

Cs. Nagy Lajos: A külhoni középfokú intézményekben magyar nyelvtant alig-alig tanítanak, ezért a hallgatók igen nagy grammatikai, helyesírási, nyelvhasználati hiányossággal kerülnek az egyetemre. Vendégtanárként mindenütt nagy hangsúlyt fektettem a hiányok pótlására. Rendszeres konzultációkkal sikerült fölzárkóztatni a hallgatókat. Többen úgy gondolták, ha magyarul beszélnek, az elegendő a magyar szak elvégzéséhez. Tanulmányaik előrehaladtával meggyőződtek ennek ellenkezőjéről.

N. Császi Ildikó: A Muravidéken azt tapasztaltam, hogy kevésbé szégyellték az anyanyelvváltozatukat a nyelvhasználók, sőt inkább még büszkék is voltak rá. Sokszor fordul elő, hogy az írott-beszélt nyelvben is tájnyelvi alakot használnak egy-egy közösségi posztban vagy hozzászólásban. Nagyváradon nyelvészeti tárgyakat tanítok, és nagy hasznát veszem annak, hogy van középiskolai gyakorlatom is, a nyelvi jelenségek megmagyarázásában az egyetemen is az induktív gondolkodási folyamatot célszerű követnem.

Kiss Gábor: Egy közhelyszerű kérdés: min dolgoznak most?

Cs. Nagy Lajos: Nemrég jelent meg Péntek János kiváló munkája, a Kalotaszegi tájszótár, aminek a szakmai lektora voltam. A Tinta Kiadó számára újabb munkafüzeten dolgozom. A kéziratos Háromszéki nyelvatlasz szókincsének a feldolgozásáról nem tettem le. Remélem, energiát és időt ad a Fennvaló.

N. Császi Ildikó: Jelenleg az oktatómunka köti le az energiám nagy részét, nagy öröm volt számomra, hogy idén egy váradi mesterszakos hallgató szilágysági változásvizsgálatát irányíthattam. Ezenkívül az anyanyelv-pedagógiai kutatócsoportban vállalok előadásokat. A Partiumi Keresztény Egyetem több kiadványának nyelvi lektorálását végeztem, és részt veszek a Váradi Biblia lábjegyzeteinek nyelvi ellenőrzésében.