Szótagalkotó mássalhangzók

Nyelvművelő levelek XXI.

Megdöbbentett egyik szomszédom nemrégiben.

– Mária hol van? – kérdezősködtem a felesége után.
– A mennybe ment – felelte közönyösen.
– Hogyhogy? – hápogtam ijedten.
– Péntek a bevásárlónapja – hangzott a nyugodt válasz.

Akkor kaptam észbe. Persze: Itt van a téren a nagy csemege, s azt mindenki csak így emlegeti: a Mejn. Tehát: a Mejn-be megyek, mert a Mejnel meg vagyok elégedve. – Igaz: írva l-lel van a végén; de azt nem szokás kimondani.

Böngészni kezdtem a rádió szalagtárában. Nem eredmény nélkül. Csak egyet-kettőt hallgassunk meg. Nem azt figyelve: ki mondta, hanem azt, hogy hogyan. Íme: mely a Krem harangjaiból árad. – Ahogy a moszkvai Kremt építették – S a híres angol gyerekregény főszereplőjével: Doktor Dulit kalandjai. Lám: Krem és Dulit! Ragozva: a Kremt, s akkor a Kremben, és talán Dulitnak? Netán a Kremmel szemben, és Dulittal együtt?!

Hány szótagú a Kreml neve?

Ha a probléma maradna külföldön, azaz csak idegen nyelvi volna, szóvá sem tenném. De hát itt van a Mein! És még műértők ajkán is: a Rip-Rónai. Meg olyan történelmi nevek, mint Fesz Frigyes és Peid Gyula. S az ismertebb maiak közül a Gőb, a Góg, és Gung! S újabban a Mád!

Talán ráismertünk példáink problémájára. Mindegyiküknek ott van – ott kellene hogy legyen – a végén egy -l. Ragozatlan formájukban tehát így kellene hangzaniuk: Meinl, aztán: Kreml, Dulitl; és tovább: Rippl-Rónai József, Feszl Frigyes, Peidl Gyula; maiakból: Gőbl, Gógl, Gungl.

Ezek alapformájukban is inkább két-, mint egyetlen szótagosak. Persze nem úgy, mint egyes műkereskedők ajkán a Ripli-Rónai.

Az -l itt félig-meddig szótagalkotó; magam így tagolnám: Gő-bl, Gó-gl, Gun-gl. De akár simulhat is, csak ne maradjon el. És a ragos formákban még jobban érezhető: Kremlben, Feszlnek, Gunglhoz. A -val/vel ragos forma árulkodik leginkább: három szótagos a Pei-dl-lel, Gó-gl-lal és a többi; négy szótagos a Du-li-tl-lel.

Jean-Paul Sartre - ez a név is ad lehetőséget helytelen kiejtésre

Hasonló a sorsa a szóvégi -r-nek ezekben: Pjotr, Luvr, ővr. Ez utóbbit hallottam igényes irodalomtörténésztől is így: az író ővje. A másik kettőre rádiós adatom is van. Színdarabból ez: Pjot! – Igen, apám; élménybeszámolóból: de nyolc frankért a Luv környékén. Mindkettőben ott nyomorgott az r-nek egy kis maradványa; de alig érezhetően, mert a beszélő egyszótagosnak vette a nevet. Pedig a szóvégi r éppúgy szótagalkotó, mint a fentebbiekben az l. Tehát inkább: Pjotr és Luvr; erősen közelítve a kétszótagossághoz. A ragozott formákban pedig: Pjotrnak, Luvrban. Legjobban a -val/vel ragos alak árulkodik itt is. A Pjotral és Luvral így, kétszótagosan, igen suta. Jobb: Pjotrral és Luvrral; és így szótagolnám: Pjo-tr-ral, Lu-vr-ral.

Gyakorolgassuk, először akár eltúlozva is: Mei-nl., Gő-bl, Gó-gl, Gun-gl. Később már nem kell annyira ropogtatni.

S akkor nem fenyeget a veszély, ha kimondjuk az ismert franci író nevét. Rádióbeli adat: Szart kancsi képzelgéseit. Még jó, hogy nem magyaros a-val! De akkor is jobb enyhe kétszótagossággal: Szartr.


Deme László

Az írás eredeti megjelenésének helye: Kedves Hallgatóim! Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából (Balázs Géza, Bencédy Jószef, Deme László, Fábián Pál, Grétsy László, Szathmári István), TINTA Könyvkiadó, 2013.

A Nyelvművelő levelek sorozat korábbi bejegyzései: