A mesék, mondák, regék már az idők kezdete óta minden kultúrkörben jelentős szerepet játszottak. Az írásbeliség megjelenése előtt a történelmi, társadalmi és vallási információkból történeteket szőttek, melyeket szájhagyomány útján adtak tovább a következő generációk részére. Azonban nyelvünk folyamatos változásának eredményeként mára rengeteg szó és kifejezés vált ismeretlenné az olvasók számára.

Zsák Éva Indira és Petróczi Andrea célul tűzték ki, hogy szótárukkal megkönnyítik az évezredes tudást felhalmozó mesék megértését. Az óvodában, iskolában vagy az esti felolvasáskor elhangzó történetek több generáció első közösen megélt kulturális tapasztalatát alkotják. A szerzők ennek megfelelően a meseanyag összeállítása során arra törekedtek, hogy a Meseszótár a legjelentősebb és legelterjedtebb mesék ismeretlen szavait és kifejezéseit ismertesse meg az olvasóval. E hiánypótló alkotás a „nagy mesemondó” Benedek Elek, Kriza János, Arany László és Illyés Gyula meséiből épít márványgrádicsot [márványlépcsőt], és vezet át egy olyan, mára letűnt világba, amely többek között a feudális paraszti kultúra egyes elemeiből, illetve népi és vallási hiedelmekből épül fel.

A szótár elsősorban a fiatalabb korosztályt célozza meg, de a felnőttek is haszonnal forgathatják. Míg az ifjúságban felkeltheti a kutatás iránti vágyat, addig a szülőknek lehetőséget biztosít, hogy pár pillanat erejéig feloldódjanak a nosztalgiában. A kötet a kisiskolások számára segítséget nyújthat a magyar és történelem házi feladatok megoldásában is.

A pénz központi szerepet tölt be mindennapjainkban. Manapság ugyan már egyre több helyen fizetünk, fizethetünk bankkártyával, az átlagembernek talán mégis egy fém érme jut először az eszébe, ha a ’pénz’ szót meghallja. Az iskolában többek között a történelemórákon a pénz gazdaságot mozgató központi szerepéről, ill. annak megjelenése előtt az áruk cserekereskedelméről tanulunk. Mégis bizonyára kevesen hallottunk már arról, hogy az érmék megjelenése előtt bizonyos területeken kagylókkal, sóval, növényi magvakkal vagy eme kiadvány címében is szereplő mókusbőrrel fizettek az árukért.  Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat immáron 55. darabjaként megjelenő kiadványának fő témája ezúttal a pénz. Unalmas számok végtelen – és talán kevésbé felfogható – sorainak böngészése helyett azonban egy olyan etimológiai szótárat tart kezében az olvasó, amely az egyes pénznevek eredetéről, jelentéséről, a különböző pénznemek földrajzi elterjedéséről, s röviden magának az adott pénznek a történetéről is szól.

A szótár 400 pénznév ismertetésére vállalkozik, amelyek többsége Európában volt használatos vagy használatos ma is, de helyet kaptak a gyűjteményben kontinensünkön kívüli országok, területek pénzei is. Emellett a könyv végén a ma használatban lévő pénznemek és váltópénzeik országnevek szerint ábécérendbe tett listáját is megtekinthetjük, haszonnal forgathatjuk. Maguk a szócikkek három egységre tagolódnak: a címszó után, fekete csillaggal jelölve az adott pénzfajta rövid történetével ismerkedhetünk meg, ezt követi egy fehér csillaggal jelölt rész, ami pedig magának a pénznévnek a jelentését, történetét, egyszóval a pénznév etimológiáját tartalmazza. Az esetleges továbbkutatást könnyíti meg a minden egyes szócikkhez tartozó irodalomjegyzék is, a felhasznált források rövid mutatója. Az egyes szócikkek közötti kapcsolatokat, az utalásokat dőlt betűs kiemeléssel találjuk, de esetenként maga a szövegrész is felhívja figyelmünket arra, hogy fellapozhatunk egy kapcsolódó pénznevet a szótárban.

Kiss Gábor nyelvész által alapított, és nem meglepő módon kifejezetten nyelvészettel kapcsolatos könyvek kiadására szakosodott Tinta Könyvkiadó ékes példája mindennek, ami ma egy kiadót egyáltalán jellemezhet. Jelentetnek meg széles érdeklődésre számot tartó, nagy példányszámú, és természetesen 50-300 példányos, szűk szakmai rétegnek szóló könyveket egyaránt, valamint egy-egy kiadványuk esetében élnek a piactesztelés lehetőségével, másikaknál pedig szükségük van utánnyomásra. A nyomdai kigyártást tekintve pedig gyakorlatilag szinte valamennyi technológiát használják, könyvterjesztéshez pedig valamennyi csatornát igénybe veszik. Sőt, a kizárólag a kiadó tevékenységének helyet adó albertfalvi családi házban egy könyvesboltot is kialakítottak, ahol saját kiadványaikat árulják.
Az alapvetően családi vállalkozásként működő cégben nyolc fő dolgozik: Kiss Gábor alapító-ügyvezető, felesége, Temesi Viola, aki szerkesztő, fiuk, Kiss Gyula, ő az értékesítés vezetője, továbbá öt állandó munkatárs, és látogatásomkor még két gyakornok. Éves árbevételük megközelíti az 50 millió forintot. A „Tinta családtagokkal” beszélgettem. 

Egy kiadóval történő beszélgetéskor mostanában elkerülhetetlenül az az első kérdés, hogy mennyire érinti az „Alexandra-ügy”?

Temesi Viola – Szerencsére semennyire. Mi már az előző, még 2015-ben történt Alexandra-csődnél visszahívtuk a termékeinket, és azóta nem álltunk kapcsolatban az utódjával, a Könyvbazárral sem. Igaz, annak idején beragadtunk nagyjából másfél millió forinttal: ennyivel maradtak ugyanis adósok az eladott könyveink után. Természetesen nem örültünk neki, de ez az összeg – hála Istennek! – elenyésző veszteséget jelentett számunkra, ismerve, hogy más kiadók mennyit buktak.

Nyilván azért, mert már régóta nemcsak a klasszikus terjesztői hálózaton, hanem a saját maguk által kiépített csatornákon keresztül is történt az értékesítés: közvetlen felhasználók direkt elérése, online jelenlét, saját könyvesbolt.

Egyszer a pápa elhatározta, hogy kitiltja a zsidókat a Vatikánból. A zsidók felháborodtak, ezért a pápa beleegyezett, hogy ha egy zsidó le tudja győzni őt teológiai vitában, maradhatnak.
   A zsidók egy bölcsességéről ismert rabbit választanak, hogy kiálljon a pápával a „párbajra”. A rabbi azt mondja, hogy tegyék érdekesebbé a vitát, és egyiküknek se legyen szabad beszélnie. A pápa beleegyezik. A vita napján a pápa és a rabbi leültek egymással szemben, a hívek köréjük gyűltek.
   A pápa felemelte három ujját.
   A rabbi felmutatta egy ujját.
   A pápa ekkor kört rajzolt a levegőbe.
   A rabbi a földre mutatott.
   A pápa elővett egy ostyát és egy pohár bort.
   A rabbi elővett egy almát.
   A pápa ekkor felállt:
  Feladom – mondta. Te túl bölcs vagy, rabbi. Marad-hattok.
   Később megkérdezték a pápát a bíborosok:
   Mit beszélt a rabbival?
  Először felmutattam három ujjamat, hogy a Szent-háromságra emlékeztessem. Ő felmutatta egy ujját jelezve, hogy egy Isten van mindkét vallásban. Ezután rajzoltam egy kört a levegőbe, mutatva, hogy Isten mindenhol ott van körülöttünk. Erre a földre mutatott, jelezve, hogy Isten itt van velünk is. Ekkor elővettem egy ostyát és egy pohár bort, megmutatva, hogy Isten feloldoz bűneink alól. Ő elővett egy almát, hogy az eredendő bűnre emlékeztessen. Mindenre volt válasza. Mit tehettem volna?
   Közben a zsidók is körbeveszik a rabbit.
   Mi történt rabbi?
   Először azt mutatta, hogy három napunk van elhagyni a várost. Mutattam, hogy egy zsidó sem fog elmenni. Ezután körbemutatott, jelezve, hogy az egész város megtisztítja a zsidóktól. A földre mutattam, hogy mind itt maradunk.
   És utána?
   A rabbi vállat vont:
   Nem tudom. Elővette az ebédjét, mire én is.

Minden vicc vicces? Korántsem. Minden embernek más és más humorfaktora van. Valaki órákig, napokig tud nevetni egy olyan viccen, amely már más számára egy csepp humort sem tartalmaz.

Mi is az a humor? A humor az élet felismert visszásságait derűvel szemlélő vagy gyakran csak derűsnek mutatkozó kedélyállapot. Számos megnyilvánulási formája van (például: vicc, szarkasztikus megszólalás), s ezeknek a tára majdnem a végtelenbe veszik. Nem hiába mondják azt, hogy mindenből viccet lehet csinálni. Ez igaz is lehet, de nem mindegy, hogy milyen viccről, milyen típusú humorról van szó.

Az alábbi írás eredetileg a Helikon 2008-as évfolyamának 2. számában (239–242. oldal) jelent meg.

Simoncsics Péter könyve Karácsony Sándor Magyar nyelvtan társaslélektani alapon (1938); Lotz János Das ungarische Sprachsystem (1939); valamint Laziczius Gyula Bevezetés a fonológiába (1932) című munkáinak tudománytörténeti kontextusait elemzi. Az említett könyveket illetően a szerző egyrészt korszerűségüket, másrészt társtalanságukat hangsúlyozza. A sokféleképpen érthető „társtalanság" képzetkör a könyv egyik meghatározó fogalmi-szemléleti összetevője, mely tudománytörténeti anomáliaként, a korszak és az utókor méltánytalanságaként, valamint önértékként: a korát meghaladó kivételes tehetség „kincses egyedülállóságaként" is értelmezhető. A kötet alapján is megállapítható, hogy a hazai bölcsészettudományok történeti megközelítésében körvonalazódni látszik a „társtalanság-paradigma", mely bizonyos gondolkodók túl-egyedi voltát, és ebből levezethető összemérhetetlenségüket hangsúlyozza. Nem szórványos vagy elszigetelt értelmezési kísérletekről van szó, bizonyítékként a huszadik század első felében tevékenykedő korai magyar „kommunikációelméleti" gondolkodók (Palágyi Menyhért, Balogh József, Hajnal István és mások) újrafelfedezésével kapcsolatos tanulmányokra gondolhatunk, de felidézhetjük a finnugrista Hajdú Péter megállapítását is, mely szerint Laziczius Gyula és Lotz János (valamint Fónagy Iván) munkássága éppen „másságuk miatt" nem kerülhetett a tudományos érdeklődés középpontjába.

A közelmúltban jelent meg a TINTA Könyvkiadónál Bárdosi Vilmos professzornak az „Itt van a kutya elásva!” c. kiadványa, amely alcíme szerint „Állatneves magyar szólások, közmondások szótára”. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel Kiss Gábor, a kiadó igazgató-főszerkesztője.

Kiss Gábor: Kezdjük a beszélgetést egy meglepő kérdéssel. Van Önnek kutyája vagy bármilyen háziállata?

Bárdosi Vilmos: Gyerekkoromban többször is voltak kutyáim, egy farkaskutya, majd egy hosszabb szünet után egymás után két tacskó is. Sajnos jelenleg nincs kutyám, helyettük az énekesmadarakat csodálom és etetem télen.

Kiss Gábor: Miért nincs kutyája?

Bárdosi Vilmos: Nagyon szeretem a kutyákat, de úgy gondolom, hogy az ő érdekükben tartásuk csak kertes házban optimális, ahol megfelelő mozgástérrel rendelkeznek.

A TINTA Könyvkiadó székhelye Albertfalván van. Kiss Gábor, a kiadó vezetője gyerekkorától kezdve ezer szállal kötődik Albertfalvához. Ezért nem véletlen, hogy a szótáraival, nyelvészeti szakkönyveivel rangot kivívó TINTA Könyvkiadó, most egy meglepő tematikájú könyvvel rukkolt ki, nemrég jelentette meg az albertfalvi patriótának, Madaras Gábornak az Az Albertfalvi Szent Mihály templom története (1941‒2016) című, színes fotókkal gazdagon illusztrált könyvét. A szerzőnek Kiss Gábor igazgató-főszerkesztő 13+1 kérdést tett fel a könyv megjelenése kapcsán. (A blogon látható és könyvben lévő fotókat Madaras Balázs készítette, kivéve a színes üvegablakokat ábrázoló képeket, melyek Pertl István munkái.)

Kiss Gábor: 1. kérdés: Hogy jutott eszébe a könyv megírása?
Madaras Gábor: Őszintén bevallom, hogy sohasem gondoltam arra, hogy valaha könyvet írjak, főleg nem az albertfalvi templomról. Ezt a véletlenek sorozata hozta létre. Azzal kezdődött, hogy 2015 augusztusában az Albertfalvi Keresztény Társas Kör választmányából néhányan leültünk Gável Henrik plébánosatyával megbeszélni a Szent Mihály-napi búcsú programját. Henrik atya azt javasolta, hogy legyen egy előadás a templomról, majd megkérdezte tőlem, hogy vállalom-e. Igent mondtam, és arra az előadásra kezdtem összegyűjteni az anyagot. Az előadás összeállt, de annyi érdekes részletet kellett még tisztázni, hogy tovább folytattam a kutatást a nagyrészt Mahunka Imre műbútorasztalos adományából épült, és 1941-ben felszentelt templomról.

A Tinta Kiadó új sorozatot hozott létre a vizuális kultúra fejlesztésére. Bár elsőre bonyolultnak hangozhat, mégsem az.

 „Az apróságok jelentik az életet, zagyván összekeverve bennünk, mint ahogy valamely festmény lényegét sem a rajta szereplő alakok adják, hanem a vonalak hajlása s a színek kevert árnyalatai.” – Wass Albert

Ahogy szerte a világon, úgy Magyarországon is teret nyert a kifestők, színezők és felnőtt színezők divatja, ami nem meglepő, hiszen számos előnye és jótékony hatása van az efféle kikapcsolódásnak. A színezés ugyanis nyugtató hatású, fejleszti a koncentrációt, segíti a kreativitást és edzi a finommotorikus készségeket. Nem véletlenül ajánlják gyermekeknek a színezőt, hiszen fontos, hogy kialakuljon a kezek ügyessége még gyermekkorban. Viszont a felnőtteknek sem válik kárára az, ha néha-néha, munka közben, este lefekvés előtt, vagy otthon bekuckózva egy kifestővel múlatják az időt és pihentetik az agytekervényeket.

Ismét kapható a Retró szótár - ebből az alkalomból a TINTA blog újraközli az alábbi írást, amely eredetileg a Papiruszportal.hu-n jelent meg 2010. március 11-én. 

Burget Lajos az unokáinak mesélt klasszikusok kapcsán vette észre, hogy a gyerekek az általunk kedvelt szöveg majd minden második szavát nem értik, így született meg két könyve, melyben a nyelvünkből már kikopott vagy ritkán használt kifejezéseket járja körül. Ezután jött az ötlet, hogy a közelmúlt (a II. világháborútól a rendszerváltásig) jellemző kifejezéseit is össze kellene gyűjteni egy szótárba, ehhez a Tinta Könyvkiadó, mint eddig is hasonló téma felvetésekor, kitűnő partner volt.

Már a papírborító is az ötvenes évek igénytelen könyvészetét idézi, rajta a logó – mondanánk ma –: „Olcsó Könyvtár, 3 forint”. A kiadói előszót (A szó az élet tükre) egy Csoóri Sándor-idézet vezeti föl, róla rögtön eszünkbe is jut egy jellemző kifejezés, a szilencium (’tulajdonképpen a nyilvános megjelenéstől való eltiltást jelentette’ – olvasom a 220. oldalon), de vissza az előszóhoz: a nyelv korlenyomat is, és ha valamit szóba ejtünk, azzal ki is beszéljük, valamilyen formában fel is dolgozzuk a témát, jelen esetben a múltunkat. Ez a cél vezette Burget Lajost (1932–2007) és a Tinta Kiadót a kötet összeállításakor, bár a szerző nem élhette meg a könyv megjelenését.

A gömbvillám észlelése általában eseményszámba megy, ha nincs is a róla szóló beszámolóban, néprajzi adatközlésben néven nevezve. Például Gazda József egy csomakőrösi adatközlője így emlékezett: „Hogy mondta nagyapád, te? Hogy Bitából hazament, s lefeküdt az istállóba. S még nem aludt el, s hát egy nagy fényesség lóg ott a macskafán. Kezdett imádkozni, s aztán az a fényesség a szénahányó ajtón kiment, ott a csűrön keresztül, s elment” (1980: 237).

Az ilyesféle általános megnevezéseket leszámítva (fényesség stb.) a gömbvillámot jelölő magyar kifejezések arra utalnak, hogy szemléleti hátterük a gömbvillámot egy bizonyos típusú villámnak (száraz, hideg, kujtorgó, kóborgó, matató stb.) tekinti. Évszázadok óta egyben ugyanez a tudományos szakirodalom szemlélete is. A magyar etnometeorológia úttörője Heller Ágost, aki Az időjárás című könyvéhez egy A meteorológia a magyar közmondásokban és babonákban című függeléket csatolt (1888: 389–398). Heller, a korabeli tudomány szintjén, háromféle villámról szól, ezek a czikázó, a felületi és a gömbvillám (1888: 317), s a gömbvillámról külön is megemlékezik (1888: 318–320). Neugebauer Tibor már négy villámfajtát különített el, nála „van vonalas villám, felületi villám, gyöngysorvillám, és végül gömbvillám” (1938: 380). „A vonalas villám a leggyakrabban észlelt és a legismertebb jelenség, lényegében igen nagy szikrakisülés a felhők és a föld között (...). A felületi villám szemben az előbbivel nem vonalas szikraszerű, hanem nagyobb felületre elosztott és gyengébben világító fényjelenség. (...) A gyöngysorvillám (...) egyes világító és nagyjából gömbalakú részekből felépített kisülési forma” (Neugebauer 1938: 380). A magyarban (és számos más nyelvben) a ’gömbvillám’ megnevezése általában a ’villám’ jelentésű szóval alkot jelzős összetételt (Egely 1988a: 9), s ezek végső soron jól írják le a tipikus gömbvillám némely tulajdonságát, például hideg villám (Egely 1988b: 177), matató ménkű (Egely 1988b: 35). Ez utóbbi kifejezés fordul elő Szabó Dezső csíkszentdomokosi (matató-mënkő ’kóbor villám’, 1903: 327) és Tarisznyás Márton gyergyói gyűjtésében: „Villámlás idején az ajtót, ablakot be kellett csukni, mert különben a matató ménkő (gömbvillám) bejött és minden sarkot összejárt” (1994: 210). Ugyancsak esetleg gömbvillámra utalhat a következő csíkszentdomokosi szólás: „Mit kuporoksz, mint Homoród végén a mënkő?” (Szabó 1903: 331).