Még mindig médiák? – kérdezhetnek hüledezve; pedig hányszor elhangzott már, hogy a médium többes száma a média, tehát a médiák k-ja fölösleges. Már sokszor fölvetettük: nem volna megfelelő a tömegtájékoztatás vagy a tájékoztatási eszközök?

Szeretnénk a nyelvművelő írásokban az idegen szavak használatáról ritkábban szólni, mert semmiképpen se volna kívánatos egy olyan látszat, hogy ez még mindig központi téma, hogy eleve ellene vagyunk minden idegen szónak – sajnos időnkint mégis mordulni kényszerülünk. Például napjainkban ismét: olyan idegenszó-áradattal állunk szemben; mindenütt, a sajtóban is. Se szeri, se száma az olyanoknak, mint diszkrimináció, föderáció, konszenzus, invesztál, projekt stb.

Szó sincs róla, hogy valami vakbuzgó hevülettől hajtva elítélünk minden idegen (idegen eredetű) szót. A magyar nyelv története arra tanít, hogy minden korban vettünk át más népektől szavakat, ha fejlettebb berendezkedéssel, új ismeretekkel találkoztunk, s ezek a szavak az idők folyamán igen gyakran magyarrá váltak. Ilyen a búza, betű, megye, család, iskola, polgár, béke, rádió, atom, film stb. (Ezeket a szavakat jövevényszóknak nevezzük.) Manapság is kerülnek nyelvünkbe olyan idegen szók, amelyek fontos dolgot jelölnek, és nincs, nem született még rájuk magyar megfelelő. Ilyen a lézer, DNS, elektromos, deviza, finanszíroz, privatizál(ás), szuverenitás, bár – érdekes – a Vajdaságban (a Magyar Szó c. újságban) a finanszíroz helyett a pénzel, az elektromos helyett a villamos (villany) járja, s nálunk a privatizálás mellett a magánosítás, a magánkézbe adás is szerepel. Ezzel az utóbbival az a bajunk, mint a (tömeg)tájékoztató eszközökkel is, hogy hosszú, hosszabb az idegen szónál. Márpedig a rövidség nagy előny; ezt tapasztaljuk (tapasztaltuk) a tévé (televízió), magnó (magnetofon), videó (videomagnó), a dizsi, diszkós (lemezgazda, műsorközlő) esetében is.

Demonstráció vagy felvonulás/tiltakozás?

Kerülendők azonban azok az idegen szók, melyekre van magyar szavunk, s ezeket a használat (a köznyelvi és a szakmai egyaránt) befogadta. Sajnálatos módon a hírekben hemzsegnek az effélék: konszenzus (egyetértés, megegyezés), dokumentum (irat, bizonyíték), szlogen (jelszó), tolerancia (figyelem, türelem, megértés), komp(j)uter (számítógép), projekt (terv), exkluzív (kizárólagos), invesztál (beruház), szanálás (fölszámolás), marketing (piac, piackutatás, kereskedelem, kereskedelmi), demonstráció (fölvonulás, tiltakozás), morális válság (erkölcsi válság), az árfolyamok liberalizálása (fölszabadítása), negatív gazdasági perspektívák (kedvezőtlen gazdasági kilátások), az új hatalmi struktúrák (szervek, szervezetek, intézmények), rehabilitációs tervek (felújítási tervek), világgazdasági recesszió (visszaesés), piaci intervenció (beavatkozás), szelektív papírgyűjtés (elkülönített, válogató papírgyűjtés), békefenntartó kontingens (erők vagy csapatok).

Remélem, látható a példákból, milyen nagy az idegen szavak használatában a divat hatása, mekkora szerepet játszik a kényelem: ezeket a szavakat halljuk nap mint nap, hallja az újságíró is, miért ne használja őket! A divat hatására gyanakszom, de egyben a szakmai kivagyiság (lám: presztízs!) működésére, amikor ilyen idegen szavakkal találkozom: know-how, klíring elszámolás, indikatív listák, dealer-hálózat, „E téren is fontos a tudományos kutatás, monitorozás”; „Az ezekbe invesztált japán tőke, illetve a behozott apport jelentősen növelte…”; „A bemutatón az alternatív irányzatok, a transzavantgard, a vizuális költészet vagy a performance éppúgy fellelhető, mint a rajz, a grafika és a festészet figuratív irányzatai”; „A kormányzati és pénzügyi intézkedéseket makroszinten nem követték a termelés megfelelő lépései”. – Miért kell nekem szótárakban utánanézni pl. a dealer-hálózatnak, miért kell kitalálnom a szövegkörnyezetből, mit jelent az indikatív, a klíring, a monitoroz?! És ha rosszul találom ki, ha rosszul gondolom?! Köteles-e az átlag olvasó (nem a tanulatlan, csak az átlag!) tudni, mint jelent a know-how, invesztál, apport, alternatív, transzavantgard, vizuális, figuratív, makroszint?! – Nem hiszem, hogy helytálló védekezés arra utalni, ezek a közlések a szakembereknek szólnak, ők majd átteszik „közmagyar”-ra.

Egy transzavantgárd mű, Mimmo Paladino Sullorlodellasera c. festménye

Az idegen szavak használatának ez a korlátja: a megértés. Éppen a tömegtájékoztatásban (a tömegeknek szóló tájékoztatásban) azt kellene szüntelenül mérlegelni, értik-e az olvasók (a hallgatók), amit írunk? Az idegen szó nem akadályozza-e a megértést? Meglepő, milyen sokan teszik szóvá, hogy nem értik a tömegtájékoztatás híreit, jegyzeteit (= kommentárjait), mert nem értik a bennük elszórt sok idegen szót! Mert bosszantja őket a fölöslegesen, a jó magyar megfelelő helyett használt idegen szó. Erre a második mozzanatra is érdemes figyelni, mert ez nem pusztán magyarkodás.

Milyen sokszor halljuk, nem lehet ezt vagy azt az idegen szót egyetlen magyarral helyettesíteni. Eggyel nem, de az adott szövegbe illő, tehát így megfelelő más-más szóval igen! Így vagyunk a konw-how-val, mely lehet szabadalom, lehet gyártási eljárás, a szponzor-ral, mely lehet segítő, támogató, adományozó; a projekt-tel, mely terv, tervezet, elgondolás, vázlat is lehet. Mert hát az egymillió magyar szó, a kétszázezernyi közszó gazdag tárából csak akad – a legtöbb esetben – egy-egy alkalmas egyed, amint Kosztolányi Dezső alábbi elgondolkodtató eszmefuttatása is igazolja! A fantasztikus magyar megfelelőit ízlelgeti:

„Jókai fantasztikus költészete fellegjáró, de Edgar Poe költészete, mely szintén fantasztikus már nem fellegjáró, hanem inkább lidérces, kísérteties. E. T. A. Hoffmann fantasztikus költészete boszorkányos, kísérteties. Swift Jónás fantasztikus gúnyja elképesztő, hátborzongató, döbbenetes. Egy fantasztikus kínai szertartás mesebeli. A fantasztikus Kelet délibábos, regényes, regeszerű. Fantasztikus szépség? Talán káprázatos, varázsos, elbűvölő, tündökletes, vagy csak csodálatos. Hallottam egy hölgyet, ki barátnője ízléstelen ruháját szapulva fantasztikusnak nevezte, amivel csak azt kívánta értésemre adni, hogy képtelen, lehetetlen, otromba, silány, gyatra. Ha valaki váratlan, de nem kellemetlen hírre fölkiált, hogy fantasztikus, nyilván csak azt érzi, hogy hihetetlen, vagy pestesen szólva: óriási. A fantasztikus ravaszság tetszés szerint agyafúrt, körmönfont, csavaros. Egy fantasztikus színpadi bonyodalom csillogó is lehet, de tótágastálló és badar is. Minderre alkalmazzák, ami a képzeletet csigázza. Ezért néha megrökönyítő, néha hökkentő, néha örvendetes. A fantasztikusan buta ember szörnyen vagy egetverően buta. A drágaság fantasztikus, tehát rémítő, sőt rémisztő.
Nem folytatom: Végül egész szókincsünket ide kellene írnom.”
(Erős várunk, a nyelv)

Bencédy József