A magyar nyelv szólásait és közmondásait sokoldalúan feldolgozó Tinta Könyvkiadó népszerű sorozatában, Az ékesszólás kiskönyvtárában tűzte napirendre egyes szólásmondások eredetmagyarázatainak összegyűjtve történő közzétételét. A szerző Bárdosi Vilmos, az ELTE egyetemi tanára, lexikográfus, az MTA Szótári Munkabizottságának tagja, a francia és magyar frazeológia nemzetközileg is elismert szakértője. Jelen könyve 300 szólásmondás eredetét magyarázza. Az alábbiakban ízelítőképpen a vadon élő állatok nevét tartalmazó szólásmondások példáin mutatok rá, milyen gazdag nyelvi és művelődéstörténeti anyagot tartalmaz a könyv.

Bárdosi Vilmos: Mi a szösz? 300 magyar szólásmondás eredete

A cinege a Talán cinegét tartogat a süvege alatt? tájnyelvi, tréfás kérdésben, megjegyzésben jelenik meg, amit akkor használtak, ha valaki nem köszönt. Régen ugyanis a köszönéshez bizonyos gesztusok is hozzátartoztak. Így például az, hogy a férfiak jobb kezükkel levették, vagy legalább megemelték a süvegüket, kalapjukat, s így köszöntötték egymást. Aki nem így tett, azt megszólták. Azt mondták, azért nem veszi le a fejfedőjét, mert kismadarat tart alatta, s fél, hogy az elrepül, amikor leveszi (35. o.). 

A farkas a Farkast emlegettünk/emlegetnek, teljesebb változatokban Farkast emlegettünk/emlegetnek, a kert alatt jár/kullog népies szólásban jelenik meg, amit akkor mondanak figyelmeztetőleg, ha váratlanul éppen az lép be, akit emlegettünk, akiről szó volt, akiről olyasmit mondanak, amit nem az ő fülének szántak. A magyar szólás az ókori latin lupus in fabula (‘farkas a mesében’) mondásra vezethető vissza. Az antik néphit szerint a farkas megpillantásakor az embernek éppúgy el kell hallgatnia, mint amikor váratlanul az jelenik meg, akiről szó van a beszédben. E magyarázatot azonban maga a mondás használata cáfolja meg, mert amikor betoppan az emlegetett személy, nem elhallgatunk, hanem éppenséggel a szóban forgó szállóigével fogadjuk. A mondás inkább a névmágia ősi hiedelmével áll kapcsolatban, amely szerint a név kiejtése megidézi a megnevezett lényt (51–52. o.).

A gólya az Engem sem a gólya hozott/költött! szólásban jelenik meg, amely az öntudat kifejezése: én sem vagyok akárki, nekem is jár az (a megbecsülés), ami mást megillet. A gólya és a gyermekáldás közötti kapcsolat a babonás néphitben eleven, s többféle magyarázata is van (59–60. o.).

A holló a Holló (a) hollónak nem vájja ki a szemét közmondásban fordul elő, amelynek értelme: a cinkostársak nem szoktak egymásnak ártani. A magyarázat A holló vájja ki a szemedet/szemét! átkozódáshoz kapcsolódik. Az átok pedig azzal a népi hiedelemmel magyarázható, mely szerint a holló dögevő madár, és a temetetlenül maradt holttesteknek, különösen az akasztófán hagyott embereknek kiszedi, kivájja a szemét. Akinek ilyen rosszat kívántak, annak azt akarták, hogy akasztófán száradjon, vagy legalábbis ne temessék el. A közmondás Varjú (a) varjúnak nem vájja ki a szemét változatban is ismert (68–69. o.).

Ami a varjút illeti, Bárdosi Vilmos szólásmagyarázatai közül a Láttam én már karón varjút! mondás is rá vonatkozik. Ez kétféleképpen is érthető. Egyrészt hitetlenkedő elutasítás kifejezése: nem hiszek a nagyhangú fogadkozásnak, ígérgetésnek, fenyegetésnek. Másrészt lehet leintés, lekicsinylés kifejezése: ne hencegjen, tudom én, hogy mit ér ő valójában, láttam én már különb dolgot is. Ezt a mondást többféleképpen magyarázzák (79–80. o.).

A medve két, Bárdosi által tárgyalt szólásban is előfordul. A Ne igyál/igyunk előre a medve bőrére! óvatosság kifejezése: nem szabad annak örülni, amit még nem ért el, nem valósított meg az ember. A Lássuk a medvét! tréfás felszólítás a lényeg kifejezésére: térjünk végre a lényegre! A szerző mindkét szólásmondás eredetét részletesen ismerteti (96–98. o.).

A nyúl a Nehogy már a nyúl vigye a puskát! tréfás és bizalmas nyelvhasználatbeli szólásban szerepel. Ezt a megszokottól alapvetően eltérő, azzal gyakran abszurd módon ellentétes cselekvésre, viselkedésmódra utaló új keletű szólásmódot akkor szoktuk mondani, ha valakit lekicsinylően bírálunk, vagy figyelmeztetni akarjuk az értékrend helyreállítására (110. o.).

A patkány a következő szólásban jelenik meg: A patkányok elhagyják a süllyedő hajót, amelynek változata: A patkányok menekülnek a süllyedő hajóról. Cserbenhagyás kifejezése: veszély esetén mindig a leghitványabbak, a legaljasabbak menekülnek el elsőként, a többieket hagyva a bajban. E mondás egy régi tengerész megfigyelmezést fogalmaz meg (119–120. o.).

Bárdosi Vilmos eredetmagyarázó szólásgyűjteményéből nem hiányoznak a háziállatokat jelölő szavak sem. Megtaláljuk benne az agár, a disznó, az eb és a kutya, a juh, a kakas, a kecske, a ló, a macska és a tinó szókkal alkotott szólások magyarázatait. A bizalmas, hitetlenkedést kifejező Hiszi a piszi! ‘Nem hiszem én azt!’  szólásban szereplő piszi szavunk Bárdosi szerint a XIX. században a pici szó hatására alakult ki, s ‘kiskutya, kismacska’ jelentésben volt használatos. A szólásmondásban lekicsinylő értelmet nyert, és úgy magyarázható, hogy ‘legföljebb csak a kiskutya hiszi el’ (123. o.).

Egy oldal Bárdosi Vilmos Mi a szösz? című szótárából

Az eredetmagyarázó szólásgyűjteményt mutatók zárják, mégpedig első alkotóelemük és eredetük szerint. Az irodalmi említések között a legtöbbet emlegetett szerző Arany János és Petőfi Sándor, tizenegy-tizenegy idézéssel.

Az állatos szólások kiragadott példáiból is kitűnik, hogy a kötet 300 szólásmondás kultúrtörténeti hátterű magyarázatával jól reprezentálja a mai magyar nyelvhasználatra jellemző vonásokat.

Kicsi Sándor András