„Ha életed nem ad örömet másoknak, hogyan is várhatod el, hogy szíved örömet adjon neked?” (Sri Chinmoy)

A magyar nyelv értelmező kéziszótára szerint az ajándék köznyelvi jelentése: valakinek ingyen, főképp szeretetből vagy figyelmességből adott dolog. Választékos kifejezésként: számunkra nagyon értékes, fontos dolog („a sors ajándéka”). Ahogyan Gerald G. Jampolsky fogalmaz: „Minden ember, akivel találkozunk, életünk minden eseménye a javunkat szolgálja, tehát ajándék, jóllehet a maga idejében ezt nem mindig ismerjük föl.” Az ókoriak hite szerint, Hippokratész alapján: „A bölcsnek tudnia kell, hogy az egészség az ember legnagyobb ajándéka, és meg kell tanulnia, miként kovácsolhat hasznot a betegségből a gondolatai révén.” A harmadik jelentéskörben állítmányként, az ajándék kifejezést bizalmas árnyalattal alkalmazzuk a nagyon olcsó árura. Összetett szószerkezetek előtagja is lehet: ajándékbolt, ajándékcsomag, ajándékkosár, ajándékkönyv, ajándékműsor. ajándéktárgy, ajándékutalvány.

Az idők során, mondhatni, intézményesült az ajándékozás szokása. Bizonyos ünnepnapokhoz kötődött, személyes jellegűekhez, mint név- és születésnap, gyermek érkezése, fontos családi, kapcsolati, illetve tevékenységekhez köthető évfordulók, elért siker, pozitív tevékenység.

 A. van Dyck: Önarckép napraforgóval – a napraforgó királyi patrónusát jelképezi, a keresztbe vetett aranylánc pedig a tőle kapott ajándék

Érdekes és tanulságos szellemi utazásra invitálom az olvasót a nyelvek múltjának, jelenének, változásának tanulmányozása során. A tudós szerző 1938-ban kiadott könyvének legtöbb megállapítása ma is érvényes. Ajánlómban kitérek arra is, hogy az első kiadás óta lezajlott világháború, a beállott társadalmi, politikai és technológiai változások milyen befolyást gyakoroltak a nyelvek életére. Mivel a szerző a nyelvtudománynak gyakorlatilag minden vonatkozását elemzi, csak szemezgetni tudok a legfontosabb megállapításokból.

Nyelvnek nevezzük egyrészt az egyén beszélőképességét, másrészt annak a szókészletnek, nyelvtani rendszernek összességét, amely egy nép gondolatait kifejezi. A hangos beszéd azonban nem egyedüli kifejezésmódunk. Az egyén minden olyan tevékenysége, amelynek célja, hogy gondolatait, akaratát vagy érzelmeit más egyénnel közölje, építőköve az emberek közötti kapcsolatrendszernek. Érdekes és fontos kapcsolat áll fenn a nyelv és a gondolkodás között. Gondolkodás nélkül nyelv nem fejlődhet ki. Gondolkodás nélkül nincs meg az a késztetés, amely az egyént beszélésre bírja. A gondolkodás megelőzi a nyelvi kifejezés képességét, mert gondolatainknak nem tudunk szabatos nyelvi formát adni. Azt sem szabd figyelmen kívül hagyni, hogy a beszélt nyelvre lefordított gondolat nem pontosan az, ami tudatunkban volt, mint ahogy egy fordítás sem azonos az eredetivel.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 481–483. oldal.

1. Sportnyelvünknek ez az egyik legrégibb angol eredetű szava, mely már közel száznegyven éve előfordul forrásainkban. A match szó az angol nyelv ősi germán rétegéből származik, s jelentése a középkorban ’valakinek képességekben méltó párja’, ’valakivel egyenlő értékű küzdőfél’ volt. Ez a jelentése mind a mai napig él az angolban. Csak a XVI. század közepén alakult ki a szónak ’mérkőzés’ jelentésváltozata, két személynek vagy két csoportnak, testületnek versengése valamilyen testgyakorlatban, sportban vagy egyéb, erőkifejtést igénylő műveletben. A reneszánsz kori angol forrásokban még többnyire csak alkalmi íjász match-ekről esett szó. (Ez volt akkor a közembereknek az államhatalomtól támogatott, nemzetvédelmi fontosságú sportja.) A későbbi századokban, főleg a XIX.-ben inkább labdajátékosok (futballisták és krikettezők) állandó egyesületeinek pontosan szabályozott formában lefolytatott küzdelmeiről tudnak az angol források. Nem kevés adat szól Angliában ökölvívó-, golf- és biliárd-match-ekről is. Az amerikai nyelvterületen e korban néha lóversenyeket is neveztek match-nek. A szónak egyéb jelentései e helyütt érdektelenek.

íjász match

A közelmúltban jelent meg a TINTA Könyvkiadónál az Etimológiai szótár második, bővített kiadása. Ebből az alkalomból beszélgetett Zaicz Gábor főszerkesztővel a Katolikus Rádió riportere, Nagy György András. Az alább közreadott szöveg a 2021. augusztus 22-én elhangzott riport szerkesztett változata.

Kezdjük egy személyes kérdéssel. Miért fordul valaki a tudományos pályáján az etimológia felé?

Életem két szakaszra osztható. Az ELTE magyar–orosz–finnugor szakának elvégzése után az első 25 esztendőt az MTA Nyelvtudományi Intézetében töltöttem. A magyar nyelvtörténeti osztályon egy szófejtő szótár készült: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (a szakirodalom TESz.-ként rövidíti), és ebben én készítettem a finnugor eredetű szavaink szócikkeit. Alighogy megjelent – 1976-ban – e mű 3., befejező kötete, Benkő Loránd akadémikus, munkálataink vezetője egy idegen nyelvű kiadást javasolt, és az 1990-es évek elején napvilágot látott a kétkötetes Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen (rövidítve EWUng.). Ebben a finnugor szócikkeken kívül én írtam a török jövevényszavakat tartalmazó szócikkeket is (ugyanis az egyetem után három év alatt elvégeztem a török szakot is).

Ha jól tudom, tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is, mesélne erről az időszakról?

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem megalakulása után, az ún. Bokros-csomag áldozataként én is az új egyetem munkatársa lettem, az itt alakult finnugor tanszék egyik vezetője. Ma is, nyugdíjasként tartok előadásokat, ill. vezetek szemináriumokat a magyar szakos hallgatóknak. Részben az én egyetemi munkám eredményeként alakult meg Piliscsabán a finnugor tanszék. Ezen a szakon másfél évtized alatt több mint 30 hallgató szerzett diplomát, tízen pedig abszolutóriumot. Munkásságom mintegy négyszáz tételből áll. Ebből hozzávetőlegesen száz a mordvin nyelvvel kapcsolatos (amely a finnhez viszonylag közel álló nyelvrokon), a többi pedig a magyar nyelvtörténettel és a nyelvtudomány történetével.

Zaicz Gábor

„Nem kell mindent, ami igaz, megmondani; de minden, amit mondunk, igaz legyen.” (Immanuel Kant)

Aquinói Szent Tamás elmélyedve dolgozik cellájában. Hirtelen egy fiatal testvér csörtet be: – Mester, ilyen még nem volt! Nézzen csak ki az ablakon, hogy repülnek az ökrök! Szent Tamás odamegy az ablakhoz, és fürkészni kezdi az eget. A hírhozó nevetésben tör ki, és gúnyosan kérdezi: – Atyám, csak nem hitte el, hogy repülnek az ökrök? – Hamarabb elhiszem, fiam, hogy az ökrök repülnek, mint hogy a szerzetesek füllentenek! – volt a nyugodt válasz. Az általános etikai normák szerint is elítélendő a hazugság, hiszen huzamosabb ideig nem tudna fennmaradni az olyan emberi közösség, amelynek tagjai legalább a mindennapi élet alaphelyzeteiben nem bíznak az egymással folytatott kommunikáció hitelességében. A hazugsággal az ember önmagát mérgezi, általános síkon a létezésnek ellentmond: „járj egyenes úton és reménykedj” (Sir 2,6); in: Tégy szert bölcsességre, TINTA Könyvkiadó, 2019.

Azt is mondhatnánk, hogy a morál a ragaszkodás a tökéletes igazsághoz, valósághűség. Az ettől való eltérés a közlésben már őszintétlenség, valótlan állítás, aminek célja a félrevezetés. Többféle változatát ismerhetjük föl az életünkben, a szinonimák itt nem csupán árnyalatnyi-fokozati eltérést, de valamelyes magatartás-, helyzet-, megítélésbeli különbséget is érzékeltetnek. A legenyhébb a tét nélküli füllentés, lódítás. Az elhallgatás során az eltitkolt eseményről, avagy egy-két részletéről egyszerűen csak nem számol be az illető; ha a dolog később kiderül, esetleg már több lesz a lehetőség védekezésre. A „hallgatás – beleegyezés” alapján a hazugságnak teret adunk, ennek változata, ha tettetjük, színleljük az egyetértést. A ráhagyás során hallgatólagosan egyetértünk azzal, amit a másik egy állításunkkal kapcsolatban mond, bár az nem felel meg az igazságnak. A mellébeszélés, puskázás legtöbbször az információhiány titkolására szolgál. A szépítés, a túlzás, a tódítás, a hatásvadászat során az igazság egyes elemei fölnagyítódnak, talán az empátia vagy a tetszés fokozottabb kiváltásáért. A bagatell vagy közhely a hazugságok leghétköznapibb fajtája: „de jól nézel ki!” Torzítás, ámítás, ha a közlés során bár csupán kevéssé, de a hallgató igényéhez igazítjuk a közlést, mint a reklámokban teszik. A blöff, a kamuzás a játékokban rizikóval jár, és gyorsan lelepleződik. A strukturált, mondhatni égbekiáltó hazugságok (Litovkina A. – Farkas E.: A bábeli zűrzavartól a salamoni bölcsességig, TINTA Könyvkiadó, 2019) kemény rosszindulaton, előre eltervezett és kidolgozott taktikán alapulnak, itt említendő a rágalom és a hamisítás számtalan válfaja az anyagi haszonszerzés, ill. a morális felülkerekedés céljából, illetve a megtévesztő magatartás, ezt Kölcsey keményen megítéli: „színlelt nagyságot mutogatni, gyalázatnak tartsd”; hasonló az álszentség, szenteskedés, míg a becsapás, csőbehúzás a negatív befolyás álnok érvényesítése.

Ha a motívum, a cél és a hatás erkölcsileg helyes, akkor a hazugságot sem mindig lehet elítélni. Minthogy a társadalmi életben az erkölcsi konfliktusok elkerülhetetlenek, az erkölcsi tapintatnak gondosan kell az egész tényállást mérlegelni. Ilyen közelítésben beszélhetünk megengedett hazugságról, amikor valaki egy nagyobb baj elhárítása érdekében hazudik, anélkül hogy ezzel másnak kárt okozna.

 Veronese: Mózes megtalálása

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Honismeret XLIX. évf. 2021/4. szám, 144-145. oldal.

Parapatics Andrea, a Pannon Egyetem kutatója, oktatója e monográfiájában számos empirikus vizsgálat eredményein keresztül, magyarországi és nemzetközi szakirodalom feldolgozásával járja körül a regionális színezetű nyelvhasználat néhány kérdését, felvázolva az oktatásban, a társadalomban való szerepköreit, megítélését.

A szerző dialektológiai és szociolingvisztikai kutatásokat végzett. Ezáltal mutatja be, milyen problémákkal néz szembe a magyarországi közoktatás a nyelv regionalitásának kezelésével kapcsolatban. Sajnos, még mindig az a hozzáállás az elfogadott, amely a köznyelvet tekinti egyedüli követendő normának. Ezért fontosnak tartja a szerző hangsúlyozni, hogy a nyelv nem statikus, hanem természetesen és dinamikusan változik. Ugyanakkor megoldási lehetőségeket is kínál saját tanítási tapasztalatainak bemutatásával. Kézzelfogható segítséget kíván nyújtani a pedagógusok és a pedagógusjelöltek számára a dialektológia témakörének a tanításához, az elfogadó, többnormájú nyelvszemlélet kialakításához.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 479–481. oldal.

A makadám utak ma már kevéssé felelnek meg a megnövekedett gépi közlekedés igényeinek. A XIX. század harmincas éveitől kezdve azonban majdnem egy évszázadon át, a gépkocsi nagy mértékű elterjedéséig Európának minden lovas járművet hajtó embere ezzel az eljárással készített útburkolatot tartotta a maga nemében legtökéletesebbnek.

A makadám szó az újfajta útépítési módszer kidolgozójának, John Loudon McAdamnek (1756–1836), Anglia útügyi főfelügyelőjének nevét őrzi. (Nevét a maga idejében MacAdam-nek és Macadam-nek is írták.) A szó tehát a tulajdonnévi eredetű közszavaknak – mint atlasz, bojkott, börberi, konyak, lincsel, onánia, raglán, szendvics, watt stb. – népes családjába tartozik, melyeknek Eric Partridge és Bruno Migliorini szenteltek terjedelmes monográfiákat.

John Loudon McAdam

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: konyvterasz.hu, 2021. 09. 07.

Jó tudni, hogy a kocsi szavunkat a szekérgyártásáról híres Kocs község adja, és a névadó közlekedési eszköz hátsó kerekei nagyobbak voltak az elsőknél. A magyar nyelv hatvanezer szavából válogatott Benkóczy György: két és fél ezer kifejezésről mesél el számos érdekességet ez az igen izgalmas könyv. Nem csupán ismerteti egy-egy szó eredetét, de feleleveníti a hosszabb-rövidebb időre visszanyúló, teljességgel ismert vagy csak sejtett históriáját is.

Benkóczy György (1911–2003) tanár volt. Tanár az iskolában és tanár – szóban, tettben, írásban – iskolán kívül is. Ez utóbbi tevékenységének egyik érdemes dokumentuma volt az 1996-ban csak kevés példányban megjelenhetett, most a Tinta Könyvkiadó jóvoltából (a Mesterművek sorozat XX. köteteként) viszont sokkal többek kezébe eljutható Rejtelmes anyanyelvünk főcímű, Magyar szócsoportok eredete alcímű munka.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 476–479. oldal.

Ez a szó az angol nyelv önálló életében keletkezett nyelvi elemek legősibb rétegébe tartozik. Legrégibb kimutatható alakja a mintegy ezer évvel ezelőtt leírott hlāf-weard (mai angol nyelven loaf-ward volna), azaz ’a cipó őrzője’, más szóval: ’kenyéradó gazda’. A szónak mind hangalakja, mind jelentése az angolban hosszú fejlődéssoron ment át, melyet a végsőkig leegyszerűsítve így írhatnánk le: hangalakilag a XIII. században már lōverd, az intervokalikus mássalhangzó kiesik a XIV. században, a szó egy szótagúvá redukálódik, és összetétel volta elhomályosul. Az ágas-bogas jelentésbővülésnek és -fejlődésnek váza pedig ez lehetne: ’kenyéradó gazda’ > ’családfő’ > ’úr valamin vagy valakin (dominus)’ > ’Úristen’ > ’földbirtokos’ > ’főnemes (mint örökölhető vagy időleges rang is)’. Hogy az angol feudális csökevények között manapság kit és mikor illet meg a lordi rang és az azt kifejező Lord címzés, nem feladatunk e helyütt ismertetni. Erre már azért sincs szükség, mert ezt a bonyolult kérdést a magyar közönség számára dr. Rurg János részletesen leírta Angol főrangok c. kis könyvében (Gergely R. kiadása, Budapest 1938).

A londoni Lordok Háza a 19. század elején (Wikipédia)

A lord szó jelentésfejlődési láncolatának utolsó tagja úgyszólván minden európai nyelvbe bekerült egy idegen fogalomnak (’angol főnemes’) jelölőjeként. A magyarban is így él már több mint két évszázada. Figyelemre méltó azonban, hogy legelső felbukkanása nyelvünkben, több mint háromszáz éve, az angol jelentéssornak egy korábbi tagjához kapcsolódik. Komáromi Csipkés György debreceni tanítványai számára 1664-ben kiadott angol nyelvtanában, az Anglicum Spicilegiumban négy ízben használta paradigmaként a Lord szót, s ekvivalensként a Dominus szót adta meg. Mivel komáromi lelkész volt, s angol irodalmi műveltsége hittudományi munkákból táplálkozott, valószínű a feltevés, hogy az ’úr’ mellett az ’Úristen’ jelentés lehetett előtérben nyelvi tudatában. Annál is inkább, mivel e korszak angol írásbeliségében a szónak vallási értelmű használata számszerűleg is sokkal gyakoribb volt, mint egyéb jelentései.