„Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.”
(Reményik Sándor)

„Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” – a Jézus tanította imádságnak, a Miatyánknak ez a középső sora még a nem hívők számára is élő tudás. A kenyérkérdés igazságos és méltányos megoldásáért küzd az emberiség kezdettől fogva mind máig. Hiszen a küzdelmek legfontosabb hajtóereje éppen a mindennapi kenyér és a megszerzésével járó gondok, azaz a megélhetés, minél jobb színvonalon, minél biztonságosabban. Ehhez megfelelő tulajdon szükséges, kellő erő vagy hatalom. Földi létünknek mindaz a területe, amelyen a pénz hatalmát érezzük és hordozzuk szakadatlanul, vagyis többnyire „ocsú keveredik a búzába” (in: Bárdosi Vilmos: Nincsen rózsa tövis nélkül, Tinta Könyvkiadó 2019). Természetes, hogy a Könyvek Könyve, a Biblia is foglalkozik vele. A Máté 13,30 figyelmeztet: „Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.” Az ima által életünk olyan részét visszük Isten elé, amit a leginkább el szoktunk hagyni. Éppen a mindennapi kenyér ezerféle gondja jelenti azt a kísértést, amivel észrevétlenül Mammon uralma alá kerülünk. Pedig „senki sem szolgálhat két úrnak” – int Jézus a Máté 6,24-ben. Amikor Jézus magát az Élet Kenyerének nevezi, azt érzékelteti, hogy megvan a lehetősége annak, hogy az ő isteni életereje hozzánk áradjon, átszője és megszentelje életünk minden mozzanatát. Érdemes még egy kis szócskát tudatosítanunk: ez a mi, a többes szám első személy, tehát az enyémmel együtt minden ember kenyerét is kérem, mert mindnyájan az emberiség családjának tagjai vagyunk. Ezt jelzi a 2001 óta tartott október 16-ai kenyér világnapja.

Szilágyi Domokos így látja:

„Azt kívánom:
legyen a világ
olyan, mint a búza közt
a kék búzavirág.

Mindenkinek jusson bőven
illatos-fehér,
ropogósra sütött, foszlós
nagyanyó-kenyér!”

A kenyeret említik mondákban, eposzokban, vallásos szövegekben; megtalálható a mezopotámiai és asszír írásokban, megjelenik a fáraók sírjainak díszes falán, a görög frízek életképeiben, a latin neve, a panis Pan isten nevét őrzi. A keresztény vallás különös tiszteletet is adott a kenyérnek, a hit szerint Jézus testét szimbolizálja az úrvacsorában.

Az alábbi interjú eredeti megjelenési helye: olvassbele.com (2015. június 17.)

A rövid, nyelvi ismeretterjesztő írások közreadásának igen komoly hagyománya van a magyar sajtóban, habár a megjelenési forma már átalakult. Kibővült a honlapokon megjelenő cikkekkel. Ezek sorsa azonban nem változott: kötetbe szerkesztik őket. A közelmúltban került ki a nyomdából Horváth Péter Iván gyűjteményes kötetecskéje, a (Ny)elvi kérdések. A Tinta Könyvkiadó és az Inter Kht. közös kiadásában megjelent mű száz könnyed ismeretterjesztő cikket tartalmaz. A könyvbemutató után a szerzőt a Tinta Könyvkiadó vezetője, Kiss Gábor kérdezte.

Szokatlan egy könyv címében a zárójel. Mit kíván ezzel kifejezni?
Azt, hogy minden nyelvi kérdés több elvi kérdést is felvet. Mindenekelőtt azt, hogy a sokféle lehetséges válasz közül melyik a legjobb, és miért, illetve egyáltalán létezik-e tökéletes válasz. Elvi kérdés az is, hogy a kutatónak be kell vallania, ha valamit csak hiányosan ismer, és akár soha nem is fog teljesen kifürkészni. És ami számomra a legfontosabb elvi kérdés: a nyelvésznek nem szerencsés azt a látszatot keltenie vagy azt a közkeletű tévedést megerősítenie, hogy ő a nyelv alkotója, sőt olyan véleményvezér, akire mindenkinek illene hallgatnia, mielőtt megszólal.

Ön fordító is. Milyen nyelvekről fordít? És mi volt a legkülönösebb, amit le kellett fordítania?
Főleg angolról, spanyolról és portugálról dolgozom, de jegyzőkönyvek, feljelentések, periratok, egyebek esetében jól elboldogulok a franciával, a katalánnal és az olasszal is. 2001-ben lettem hivatásos szakfordító és tolmács. Azóta olyan sok minden ment át az agyamon, hogy különösnek már semmit nem tudok nevezni. Azt viszont érdekesnek és izgalmasnak tartom, hogy egy napon belül – mind fordítóként, mind lektorként – többféle műfajjal és nyelviránnyal van dolgom, például fuvarlevél magyarról spanyolra, hatósági engedély spanyolról angolra, pályázati ajánlat portugálról magyarra és hasonlók.

Az alábbi interjú eredeti megjelenési helye: cultura.hu (2015. március 12.)

“Nagyon erősen megjelent a számítástechnika az oktatásban (meg az órákon is), ehhez, bizony, nekünk is alkalmazkodni kell. Például, ha a Rómeó és Júliát tanítom, házi feladatnak adom fel, hogy készítsenek Facebook-profilt a dráma szereplőiről.” Interjú a TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díjasával, Forgács Róberttel.

A TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díját idén Forgács Róbert, a budapesti Eötvös József Gimnázium magyartanára kapta. A díj átadásakor indoklásként elhangzott, hogy a díjazottnak a kiadónál korábban megjelent nyelvi fejtörőket tartalmazó két könyve, az Anya‒nyelv‒csavar és az Anya‒nyelv‒ész igen népszerűek, hatékonyan segítik a nyelvi ismeretterjesztést. A díjátadást követően Forgács Róberttel Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgatója beszélgetett. [2020-ban Forgács Róbertnek megjelent a kiadónál a harmadik könyve is: Szín-játszó-tér. Kommunikációs, csapatépítő és drámajátékok - a szerk.]

A díjat Budapesten, a Ferenciek terén lévő Café Pióban adták át ‒ pár percre az Ön munkahelyétől, az Eötvös József Gimnáziumtól. Milyen órái voltak ma?

Ma éppen a nyelvtan volt előtérben, mert három nyelvtan- és két irodalomórám volt.

Szeret tanítani, vagy éppen hogy nagyon fárasztó nap-nap után a diákoknak órát tartani? Mit jelent Önnek a tanítás?

Nagyon szeretek tanítani, különben nem bírtam volna ennyi évet lehúzni a katedrán. Ezt a hivatást nem is lehet másként űzni. Nem elég azonban a tanítást szeretni, a tanítványokat is szeretni kell, különben nem megy a dolog! Ha órát tartok, szinte mindig jó kedvem lesz, mert én is jól érzem magam ebben a szerepben, élvezem a „fellépéseket”. A tanár ugyanis – szerintem – színész és előadóművész is egy személyben, és ezeket a szerepeket csak átéléssel „játszhatja”.

Forgács Róbert tanár kapta a TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díjjat 2015-ben 

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 474–475. oldal.

A gáz szó már viszonylag régóta használatos nyelvünkben, a TESz. 1789-ből mutatja ki eddig ismert első előfordulását. A világítógáz Helmeczy csinálta neve, a légszesz is 1832 óta él nyelvünkben, de a XIX. század vége óta már csak mint elavult, kihalt szó. Napjainkban emlékét még némely városunk egy-egy utcaneve őrzi. A gázgyártás legfontosabb melléktermékének, a koksz-nak megjelenésére nyelvünkben a múlt század harmincas éveiig kellett várni. A légszesz és a koksz között azonban akkor még e szók megalkotói, illetve magyarországi forgalomba hozói nem láttak vegytani vagy műszaki kapcsolatot. S ez nem is meglepő. Részben azért nem, mivel a gáz szó nálunk – miként másutt is – kezdetben köznyelvi szinten úgyszólván bármely légnemű terméket jelentett, s korántsem csupán azt, melyet bonyolult száraz lepárlási eljárással kőszénből állítanak elő. Másrészt az okból sem, mivel az eleinte pusztán világító, később pedig fűtő célokat is szolgáló gáz rendszeres készítése és szolgáltatása hazánkban elég későn, a XIX. század derekán indult meg, tehát nem is volt alkalom arra, hogy széles körökben ismertté válhasson a koksz fogalma és neve.

„Az ékesen szólás amaz, az mely az csillagok járásit, az szeleknek fúvásit, az lángok murrogásit, az vizeknek zúgásit, hegyeknek magasságit, az berkeknek árnyékit, az patakok folyásit úgy fejezi ki, mintha szemeid előtt volnának.” (Apáczai Csere János)

„Evvel a resteket meggyorsíthatod, az heréket serényekké teheted, az vakmerőköt visszaránthatod, bűnösöket kárhozatra ítélhetsz, jókat ismét erősen megdicsérhetsz” – folytatódik az idézett, igen jeles enciklopédista, pedagógiai, filozófiai és kálvinista teológiai doktor elmélkedése az 1654-ben kinyomtatott Magyar Logikátska című tankönyvében, amit az akkor 9 éves I. Rákóczi Ferencnek ajánlott.

A Pallas Nagylexikon definíciója szerint az ékesszólás a szóbeli előadás művészete, az a képesség, hogy valaki folyékonyan, szabatosan és hathatósan tudja kifejezni gondolatait, különösen pedig az az adomány, hogy az élőszó szépségével és erejével, vagyis hatalmával mások érzelmeire, akaratára és meggyőződésére elhatározó befolyást tud gyakorolni.

A hindi kultúrában Szaraszvatí a tudás és ékesszólás istennője, Brahmá, a kozmikus rendező hitvesének neve pedig áradás, szent folyam. Vagyis a kozmikus teremtés rendező erejét, magasabb értelmét is képviseli. Mantrája:

„Óh, Szaraszvatí istennő! Óh, áldásosztó, vágyak beteljesítője! Tanulmányaim megkezdése előtt hódolatom ajánlom néked! Kérlek, tégy mindig tökéletessé!”

Az antik felfogás szerint az ékesszólás egyszerre művészet és megtanulható, megtanulandó tudomány; Cicero, a legjelesebb római szónok így vélekedett az Opera Omniában: „A bölcsesség ékesszólás híján keveset használ, viszont az ékesszólás bölcsesség híján sokat árt.”

Az alábbi interjú eredeti megjelenési helye: librarius.hu 2015. 04. 30.

A napokban jelent meg a magyar egynyelvű szótárairól híres TINTA Könyvkiadónál a Tulajdonságszótár, amelyben alcíme szerint 3150 személyleíró szó magyarázata és ellentéte, valamint fogalomköri csoportosítása található. Ebből az alkalomból a szerzőkkel, Dormán Júlia pszichológussal és Kiss Gábor lexikográfussal beszélgetett Cserháthalápy Ferenc.

Cserháthalápy Ferenc: Tudom, hogy milyen egy angol–magyar szótár, egy helyesírási szótár, egy szinonimaszótár, de fogalmam sincs, hogy milyen a Tulajdonságszótár.

Cs. F.: Hogy született meg a szótár ötlete?

Kiss Gábor: Bármilyen furcsa, Gárdonyi Géza az ötletgazda. Amikor az 1970-es években végre megfejtették a nagy író egyéni titkosírással írt naplóját, mindenki azt hitte, valami fantasztikus új dolgot tudunk meg. Aztán kiderült, hogy Gárdonyi titkos naplója tulajdonképpen egy munkanapló, amelyben írói fogásokat vetett papírra. Többek között feljegyezte, hogy mely szavakkal lehet ilyen vagy olyan típusú embereket hatásosan leírni, jellemezni. Mikor a naplót évtizedekkel ezelőtt fiatal fejjel olvastam, az jutott eszembe, össze kéne gyűjteni az összes tulajdonság nevét.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 390–396. oldal.

1. Mind a komfort fogalmának megismertetése és népszerűsítése Magyarországon, mind magának a szónak elterjesztése lényegében gróf Széchenyi István és köre agitációjának eredménye, akárcsak annyi más, ma már létszükségletté vált civilizációs jelenségé hazánkban. Széchenyi mint nagybirtokos arisztokrata olyan körülmények között nevelkedett, melyben a komfortnak minden akkori tényezője az otthoni környezet természetes eleme volt a család kastélyaiban. Polgári szinten azonban a fogalmat testet öltve csak számos angliai utazása során láthatta. Tanúskodik erről barátjának és 1822-es angliai útitársának, báró Wesselényi Miklósnak útinaplója. Ez olvasható benne 1822. május 12-én: „Wilson… lakása igen jóizlésű s comfortable épületjében semmi architectura, de annál több commoditás s csinosság vagyon.” (Az 1925-i kolozsvári kiadásban a 112. lapon.)

Széchenyi Istvánnak fontos volt a komfort

A közelmúltban jelent meg a TINTA Könyvkiadónál Balázsi József Attila és Kiss Gábor szerkesztésében a Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiája, amely 8250 örök érvényű igazságot tartalmaz szótárszerű elrendezésben. A kézikönyv ezeket értelmezi, s ahol szükséges, néprajzi-művelődéstörténeti megjegyzésekkel egészíti ki őket, mindezt népszerűsítő formában ‒ ám tudományos igényességgel, a nagyközönség számára összeállítva. A kiadvány ismeretterjesztő jellegét erősíti a nagyszámú néprajzi-művelődéstörténeti magyarázat. Az enciklopédiában 21 kis „keretes” írást is találunk, ezek a szólások keletkezéséről, jellegéről, csoportjairól tájékoztatnak. A TINTA Könyvkiadó Anya-nyelv-csavar blogján most közreadjuk ezeket az írásokat kedvcsinálónak a Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiájához. A kis írásokat Balázsi József Attila készítette.

azt a hét meg a nyolc!

Minden mitológiában kitüntetett szerepet játszik a számvarázs és a számszimbolika. A számokat az ókortól fogva mágikus erővel ruházták fel, egyeseknek jótékony, másoknak rontó hatást tulajdonítva. A magyar hitvilágban a hármas szám mellett a hetes és származékai (77, 777), továbbá a kilences fordulnak elő leggyakrabban. Számos szólás és hasonlat elterjedésében a Bibliáé az érdem, akkor is, ha azok más, ókori szövegekben már előfordultak. Ilyen a csont-bőr emberre alkalmazható úgy néz ki vki, mint a hét szűk esztendő egy végbe. Jelentésváltozással a hét szűk esztendő mondható a zsugori emberre is. A hetes szám és többszörösei megtalálhatók archaikus népi imádságainkban.

Népköltészetünkből minden magyar gyermek ismeri az alábbi kifejezéseket: hét országra szóló lakodalom (vö. hét országra szól vmi, mint a lőcsei kalendárium ’híres’), hétfejű sárkány, hétmérföldes csizma. Mesekezdő formula a hetedhét ország említése, s a kincsmondákban hétévenként tisztul a kincs. Mindegyik esetben a hetes szám nyomatékosító elem, mint némely káromkodásunkban: a hét szomorúját!, a régi hétfejű fene egye meg! (nyilvánvalóan a hétfejű sárkány ihletésére), rohadjon meg alattad hét kocsi szalma!

hét országra szóló lakodalom (FORTEPAN / Hámori Gyula adományozó)

Ugyancsak erősítő szerepű a hét ezekben a szólásokban: hét kapocsra jár vkinek a dereka ’illegeti magát 〈lány v. asszony〉’, kihúzott vki, mint hét krumpli egy zsákban ’kicsinosította magát’, hét lyukra fut vkinek a lába ’gyorsan jár’, hét puszta faluban nincs párja vkinek v. vminek ’kevés hozzá hasonló van’, kijárta a hét iskolát ’huncut, furfangos’.

káromkodás

A káromkodás ősidők óta az ember felgyűlt indulatainak levezetésére szolgál. A középkor óta sok ország, város, intézmény törvényeiben büntetendő cselekménynek számított. Hazánkban is bezáratás, botozás, kövezés, iskolából történő kicsapatás, sőt csonkítás is járt érte. A tilalmak enyhültével nagy szóbeli szabadosság kapott lábra világszerte.

A szitkok legfontosabb csoportjai:

1. Származásgyalázás: ebadta teremtette!; kánfuter-adtateremtette!;
2. Gyalázkodások: te, isten lova!;
3. Szitkok, átkok: a fene a gyetrádba!; a guta üssön meg!;
4. Műveltetések: az isten lova szarjon le!; az isten rogyassza rád az eget!;
5. Szitokszók: a kutyafáját!; azt a miskulanciáját!

Eredetileg a fene a népi gyógyászat betegségneve volt. Megszemélyesített betegségokozó voltára ma már csak a szólásokból és szitkokból következtethetünk.

A népnyelvi káromkodások egy része tréfás-gunyoros, illetve szépítő hangulatú, mintegy arra utalva, hogy a haragot talán nem is kell annyira komolyan venni. Ilyenek például: eredj a farmakutyiba!, a fityörefáréját a világnak!, azt a fűzfán fütyögő, jégen kopogó, szerelmes rézangyalát!, a nagyapád pofozzon meg!

Balázsi József Attila

három a magyar igazság

A hármas (akárcsak a hetes) a gazdag szimbolikus jelentéskörrel rendelkező számok közé tartozik. Többnyire valamilyen mágikus eljárás elvégzésével kapcsolatban említik. A népmesében a hősnek három nehéz feladatot kell megoldania, a népi gyógyászatban pedig háromszor kell megismételni ugyanazt a gyógymódot, hogy hatásos legyen: reggel (napkeltekor), este (naplemente idején) és éjfélkor, vagy három egymás utáni napon ugyanabban az időben. A háromszori ismétlés cselekvésekhez is kapcsolódhatott: régente vásárba indulás előtt háromszor körbeforgatták az eladó állatot, hogy szerencsésen elkeljen.

Frazeológiánk bővelkedik a hármas számot tartalmazó kifejezésekben. Az ehetetlen ételre azt mondják, hogy háromféle egy lére, és az ’egyik sem különb a másiknál’ jelentést a frappáns ecet, torma, fokhagyma, mind a három egyforma megállapításával fejezik ki. Az élet különféle megpróbáltatásai közül hármat emel ki a következő közmondás: nincs három nagyobb csapás, mint a csepegős ház, rossz szomszéd, rossz feleség. Tetteinket ajánlatos alaposan megfontolnunk, figyelmeztet a háromszor mérj, egyszer vágj! proverbium.

A szószátyár asszonyokat figurázza ki az egy asszony csak egy, kettő már heti piac, három meg országos vásár, miként a titkokat kifecsegőkről mond ítéletet egy ember titok, kettő gyanús, három ember világos közmondásunk. A dió élettani hatása dióhéjban: egy dió hasznos, kettő árt, három halálos. Holtfáradt embertársunk így jellemezhető: friss, mint a háromnapos öntött saláta, s a csípős pörköltet tréfásan három orrfújásos-nak hívjuk.

szójátékok

A frazeológia bővelkedik tréfás-gunyoros kifejezésekben, amelyek a szavak hasonlóságán vagy többértelműségén alapulnak. Legfontosabb típusai a következők:

1. a kifejezés a szó alap- és átvitt jelentését aknázza ki: Mondd ki kereken, hogy abroncs! (kerek ’kör alakú’ ´ kereken ’nyíltan’);
2. a kifejezés a szó többjelentésűségére épül: szemmel tart vki vmit, mint cigány a lovát (szem ’1. látószerv 2. gabonaszem’), el ne vesse Kati Petit! (elvet ’1. elutasít vkit 2. elvetél’), föl se vesz vki vmit, mint Jónás az üres kulacsot (föl se vesz vmit ’1. nem törődik vmivel 2. nem emel föl’);
3. a kifejezés a földrajzi név szó szerinti értelmezésén alapul: mindjárt Árokszálláson leszünk ’mindjárt az árokba dőlünk a kocsival’, jóllakott vki, mint a dobi kutya a löki piacon ’kidobták, kilökték’ (Dob × kidob, Lök × kilök), menjünk Hunyadra! ’feküdjünk le!’ (Hunyad × huny ’behunyja szemét’);
4. a kifejezés alapja a homonímia: házasember, otthon légy, otthon nem csíp meg a légy! (légy¹ ’legyél’ × légy² ’szerves hulladékok közelében tömegesen élő, fertőzést terjesztő, apró kétszárnyú rovar’), sok fő sokban fő (fő¹ ’fej’ × fő² ’gondolkodik, töpreng’);
5. a kifejezés szerkezete kétféle értelmezést tesz lehetővé: kenderből már láttunk tornyot, de még szalonnából nem (kenderből láttunk tornyot ’1. kenderben állva láttunk tornyot 2. kenderből készült tornyot láttunk’), akinek egy kutyája van, maga ugat este (maga ’1. a kutya 2. a gazdája’);
6. a kifejezés laza hangtani megfelelésen alapul: jó, itt vagyok az ebédhez! <- jó étvágyat az ebédhez!, az is tehenet vett! <- az istenedet!, jaj, be fáj legény! <- jaj, be fájin legény!

a jó futót is eléri a halál

Gazdag az elmúlással kapcsolatos magyar frazeológia, s egyben tárháza az egykori hiedelmeknek, szokásoknak is.

Ha születtünk, halni is kell ‒ állapítja meg a szomorú igazságot a közmondás. Addig azonban sok mindenen megy keresztül az ember. Egyesek sorsa az, hogy hosszadalmas betegség után hagynak itt bennünket: az orrában van a harangozópénz, mondjuk olyankor, ha valaki gyógyíthatatlan beteg, s ugyanezt fejezzük ki a halál kutyája ugat belőle szólással.

Ősi hiedelem szerint a kiejtett szó előidézi az említett dolgot, s ezért kerülendő. Ez tükröződik a körülíró, szépítő kifejezésekben: nem nevezzük nevén a gyermeket, hanem egy vele kapcsolatos eseményt említünk (elalszik vkinek a gyertyája; itthon hagyja a csizmát; több karéj nem kell vkinek). Mitológiai alakok is szereplői lehetnek az ilyen frazémáknak: elhegedülte vkinek a nótáját Szent Dávid; ellovagolt a Szent Mihály lován.

ellovagolt a Szent Mihály lován (FORTEPAN / Urai Dezső adományozó)

Régen a súlyos bűnökért akasztás járt, ezt a kivégési módot idézik tréfás szólásaink: elszalad a nyúl vkinek a lába alatt, bőrében büntet vkit. Öngyilkosságra használatos az egyszerre húzta fel mind a két csizmáját és az erőszakkal ment az Isten nyakára szólás.

A túlvilági hiedelmek szerint az ember halála után a mennyországba vagy a pokolba jut. E második lehetőséget villantja fel az ördöggé lett vki és a szeretem az ördögöt, elvitte a vén dögöt mondás.

hagyományaink

Történelmi sorsfordulóink, hagyományaink szépen megőrződtek a frazeológiában.

A tatárok elől hazánkba menekült kunok kutyájának, a komondornak az emlékét tartja fenn a sétál vki, mint kunok ebe a homokon szóláshasonlat.

Számos szólás idézi a török időket. Indulj, dinnye, lódulj, zsák, jön a török, majd levág! ‒ mondják annak, akit kidobnak valahonnan. Ha nem érdemes sietnünk, akkor a nincs török a hátunkon kifejezéssel élünk (köznyelvi változata: nem hajt a tatár), és az időhúzásra hajlamos embert így jellemezzük: húzza-halasztja, mint a török a halálát.

Miként a gazdag osztrák pökhendisége sem változik hazánkban (feszít vki, mint a bécsi kutya a pesti piacon), úgy a Bécsben megforduló oktondi honfitársunk természetére sem hat ihletőleg a sógor lakóhelye (az ökör Bécsben is ökör marad). A randalírozó részeget az ittasan táncoló némethez hasonlítja a népnyelv (járja a figuradájcsot), s ugyancsak ugrabugrálásnak tűnik a magyarok szemében az osztrákok néptánca, a landaris (ne járd a landarist!).

Eltűnt emberre azt mondták régen, hogy világgá ment, mint Kossuth.

Minden korban kíváncsiak az emberek arra, hogy mi történik a fővárosban: ezt fogalmazza meg a régies mi hír Budában? ’mi újság?’ kifejezés. Vidéken nem mindig tudják követni a divat szeszélyes változásait, s gyakran értetlenséggel fogadják az új módit, csúfondárosan megállapítva róla: divat, mint Pesten a fél szem.

A hírhedt szegedi betyárról már életében számos legenda keringett, s alakja napjainkig megmaradt a gazemberek bemutatására használt olyan bitang, hogy ahhoz képest Rózsa Sándor is becsületes ember szóláshasonlatban.

A sorozat másik két tagja elérhető itt és itt.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 390–396. oldal.

I. Ezen a szón nálunk manapság a mindennapi életben a vízöblítéses vécét és a hideg-meleg folyóvizes fürdőszobát értik, mint a komfortos lakás lényegbeli tartozékait. Némelyek esetleg még hozzáveszik a központi fűtést is meg néhány olyan kényelmi tényezőt, melyek a korszerű városi lakást megkülönböztetik a század eleji munkás- és parasztházakban szokásos életkörülményektől (mint pl. villany, gáz, hűtőszekrény, párnázott ülőbútorok stb.). Mást jelentett azonban ez a szó a múlt század elején, amikor nyelvünkben legelőször megjelent, és ismét mást azokban a jóval régebbi évszázadokban, amikor még csak egyes nyugati nyelvekben élt. Érdemes egy pillantással szemügyre venni a jelentésfejlődós vándorútját, már csak azért is, mert fényt vet elmúlt korszakok civilizációs értékrendjének változásaira is.

Párnázott ülőbútorok - azaz komfort

1. A komfort szó őse a késői latinságban jelent meg először, mint a con- igekötő és a fortis (= erős) melléknévből létrejött összetétel, s confortare alakban kezdetben ’megerősít, biztonságot nyújt’ igei jelentésben élt. A szó egyik származéka János evangéliumában (XIV. 16.) a görög parakletosz egyenértékeseként szerepelt mint a Szentlélek egyik jelzője, ’vigasztaló, közbenjáró’ értelemben. A korai neolatin nyelvekben a szónak igei és főnévi szófajokban élő s e bekezdésben említett jelentései voltak a meghatározói. Az ófranciából az angolba jövevényszóként átkerülve a XIII. században is a lelki, erkölcsi, később fizikai ’szükségben szenvedőnek nyújtott vigasz, bátorítás, támogatás, segítség’ volt a comfort (illetve franciában confort) szó alapjelentése évszázadokon át. A szónak angol nyelvbeli jelentéstörténete azért kíván hangsúlyozást, mivel elsőnek ebben a nyelvben nyilvánult meg az a lényegbevágó jelentésváltozás, mely a comfort szót új tartalommal töltve meg Európa minden nyelvének egy új fogalmat s vele egy új szót ajándékozott a XIX. század elején.

„Az ösvény egyre keskenyebb,
Jövök – ki tudja már, mióta.
S megyek – ki tudja, meddig még.
A célom Isten tudja csak,
Talán a Semmi, tán az Ég.”

Reményik Sándor

Úton lenni misztikus dolognak is tűnhet, ám valójában minden pillanatunkban életutunkon haladunk. Valahonnan tartunk valami cél felé. A görög hodosz jelentése: út, mód(szer), eszköz, életmód, életvitel. Ady az Álmom: az Isten című versében az életútról szól:

„Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni”;

Az Úr Illésként… kezdetű versében pedig az égi mezők fényét láttatja:

„S jég-útjukat szánva szórja be
Hideg gyémántporral a Nap”.

Nagy László is arrafelé tekint a Medvezsoltárban:

„gyökerestől kiszakíts innen úsztatva égi fátylak közé:
jó utam az lenne már, mert egyetlen bajtalan út,
egyetlen vértelen út, ha nem éri a láb a földet”.

A magyar értelmező szótár mintegy 18 féle konkrét és átvitt jelentését sorolja az „út” lexémának, például vízi út, félórai út, Rákóczi út, a bűn útja, már útban van a születendő gyermek, kiadja az útját stb. Petőfi így lelkesedik hortobágyi utazásakor: „Mennyivel hosszabb utat tesz itt a nap, mint máshol! … Az útfélen itt-ott egy-egy pacsirta emelkedik fölfelé dalán, mint fonalán a pók.”