Nem ítélhetjük idegennek azokat az idegenből származott szókat, melyek népünk vándorlása, más népekkel és műveltségekkel való érintkezése folyamán és folytán kerültek nyelvünkbe, s már annyira hozzáidomultak hangrendszerünkhöz, hogy egyáltalán nem érezzük rajtuk idegen eredetüket. Olyanok ezek a szavak, mint azok a más népek közösségéből évszázadokkal ezelőtt közénk szakadt családok, amelyek a magyar kenyér, magyar szellem és magyar vér hármas erején nemcsak külsőképp, hanem a lélek indítékai szerint is magyarrá váltak.

Jövevényszavaink legfontosabb négy forrásából, a bolgár-törökből, a szlávból, a latinból és a németből idézünk mutatóba egynéhányat:

Bolgár-török eredetűek: alma, betű, bor, búza, boszorkány, disznó, gyáva, igéz, ír, kapu, kölcsön, kút, ól, ökör, őröl, sár, seper, sereg, sűrű, szék, szél, szökik, szőlő, szűcs, szűnik, tarló, túró.

Az alábbi írás eredetileg a Magyar Nyelvőr 1975. január–márciusi számában jelent meg (99. évf. 1. szám: 80–82.)

Él vagy élt nyelvünkben néhány idegen szó vagy jövevényszó — mint bicikli, detektív, harmonika, kaleidoszkóp, koedukáció, lokomotív, propeller, revolver, traktor, utópia stb. —, melyek latin vagy ógörög, illetve latin és ógörög elemekből állanak, de nem e ma már holt nyelvek életében keletkeztek, hanem újabb keletűek, éspedig angol alkotásúak. Az ilyen állatin vagy anglo-latin szavak sorába tartozik a szellőztető készülék jelentésű ventilátor szavunk is. Első megjelenése ventilátor alakban 1743-ból adatolható az angol Stephen Hales könyvének címében. Hales nem csupán a latin tőből képzett angol szót honosította meg, hanem egyúttal le is írta könyvében a szénbányák, manufaktúrák, hajókabinok, kórházak, börtönök, istállók, gabonatárolók célszerű szellőztetésére szolgáló aknák, kürtők, légszívó kerekek és egyéb berendezések megszerkesztésének módját. F. Mackenzie rámutatott arra, hogy a XVIII. sz. angol mezőgazdasági és ipari forradalom nagy eredményei az e szóval jelölt eszköz megalkotása nélkül nehezen bontakozhattak volna ki. A significans és a significatum együttese és annak elterjedése több mint pusztán nyelvtörténeti jelentőségű (Les relations de l'Angleterre et de la Francé d'aprés le vocabulaire, 1: 106).

Az Édes Anyanyelvünk februári száma egyik cikkének szerző­je, Hajdu Ferenc arra gyanakszik, hogy egy újságíró „álságos finomkodásból” használta az ami helyett az amely kötőszót. Szívesen fűznék megjegyzést az álságos jelzőhöz is, de most szorítkozzunk a lényegre: csupán finomkodás-e ez, vagy több annál, netán egy nyelvi változásnak az előjele?

Kezdjük azzal, hogy az amely vonatkozó névmást a beszélt nyelv után most már az írottból is kezdi kiszorítani az ami. A két névmás használatában bekövetkezett elbizonytalanodást jól példázza a következő mondat, amely egy filmismertető szórólapon került elém: „John [...] egy olyan kalandban találja magát, amelyre nem vágyott, de amire talán épp nagy szüksége van.” A szöveg szerzője két azonos szerkezetű és rendeltetésű mellék­mon­datban előbb amely-et ír (a választékos norma szerint), utána pedig ami-t (a beszélt nyelvi szokás szerint).

Ki hinné, hogy az 1972-es Magyar értelmező kéziszótárban még nincs benne a pizza szó? Pedig nincs benne: tessék csak megnézni az üres helyét a pittyeszt meg a pizsama között! Akkor még legfeljebb a Maria­hilferstrasséra kikalandozó magyar kóstolhatta meg a pizzát (vagy legalább az illatát). Ma gyakori és fontos ételnév.

Minden nyelv igyekszik a maga képére formálni a beléje kerülő idegen elemeket. Így tesz a magyar is. Az olaszok a pizza főnevet hosszú c-vel vagy dz-vel ejtik: „picca”, „piddza”. A magyar pizza viszont egyre inkább hosszú z-vel hangzik: „pizza”. Ez persze egyfelől pongyola betűejtés, már-már faragatlanság, másfelől azonban a könnyebb, „ismerősebb” hangzásra való (öntu­datlan) törekvés. Én még olaszosan mondom a pizzá-t, a fiam már magyarosan.

A turulmadárra vonatkozó kutatás elsősorban madártani kérdésnek látszik, de a történeti fejlődés folyamán kitűnt, hogy a madártan csak a már korábban megindított nyelv- és történettudományi eredmények segítségével tudta megoldani ezt a kérdést.

A turul szó nagy őstörténelmi jelentőségének, valamint annak a magyarázatát, hogy miért tett szert mai nagy népszerűségére, Kézai csodás följegyzései adják meg. Ezek szerint a turulmadár az Árpád-házi vezérek nemzetségneve volt, továbbá Attila címeres madara, melyet a pajzsán hordott, amikor a csatába indult. Kézai szerint a honfoglaló magyarok hadi jelvénye is ugyancsak a turul volt, egészen Géza vezér koráig. Kézai följegyzései valósággal döbbenetes hatásúak. Az első kérdés, amely ezekkel kapcsolatban fölmerül, az, vajon honnan vette Kézai ezeket a megállapításokat? Nincs a történetírás világirodalmában olyan forrásmunka, amelyből Kézai ezeket az adatokat meríthette volna, s így nem tudunk másra következtetni, mint arra, hogy azokat a magyar nemzeti hagyomány őrizte meg s ebből szinte látnoki ihlettel, tudatosan közvetítette ezt a hagyományt az utókornak, hogy majdan a turul szónak a messzi múltból a jelenbe ragyogó fényszórója világítsa meg a magyarság útját az őshazából.

Amit ma szemiotikaként, jeltudományként ismerünk, kimaradt a világ jelenségeinek a tudományok között való XIX. századi felosztásából. Tudományként való számontartása olyan amerikai tudósoknak köszönhető, mint Charles Sanders Peirce (1839–1914), Charles Morris (1901–1979), vagy éppen a magyar származású Thomas A. Sebeok (1920–2001). A szemiotika az 1960-as években vett lendülete ellenére „kiment a divatból”: néhány évtized alatt kiderült, hogy egyelőre képtelen beváltani a hozzá fűzött reményeket, mindenesetre nem vált vezértudománnyá. A reménybeli szemiotikusokból (Roland Barthes, Umberto Eco, Julia Kristeva stb.) pedig jelentős részben író lett.

A napokban jelent meg Hegedűs Rita Magyar nyelvtan című könyve a TINTA Könyvkiadónál A magyar nyelv kézikönyvei sorozat 31. tagjaként. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel Kiss Gábor igazgató-főszerkesztő.

Kiss Gábor: Ennek a nyelvtannak már volt egy első kiadása, amely szintén a TINTA Könyvkiadónál jelent meg 2004-ben. Az a könyv 338 oldalas volt, az új könyv, amely 15 évvel az első után jelent meg, 560 oldalas. Miért volt szükség az új, bővített kiadásra?

Hegedűs Rita: Mint már az első kiadás előszavában kifejtettem, nyelvtanom a gyakorlati nyelvtanári munkám folyománya; az okos, érdeklődő diákokkal folytatott együttgondolkodás eredménye, alátámasztva a folyamatosan gyarapodó elméleti eredményekkel. Az új diákok új kérdéseket tesznek fel, melyek megmutatják, hol van szükség arra, hogy mélyebbre ássunk. Sokat segített a kollégák kritikája, a visszajelzések és visszakérdezések.

Jehuda ben Saul Ibn Tibbon Granadában született 1120-ban. Valószínűleg az almohádok [berber eredetű középkori muszlim uralkodódinasztia, amely fénykorában Afrika északnyugati részét és az Ibériai-félszigetet ellenőrizte; 1147-ben buktatták a dinasztiát] üldözése elől menekült el szülőföldjéről, és a Provence-ban, Lunelben telepedett meg. Orvos volt. Életét az arabul írt zsidó nyelvészeti és filozófiai művek héber fordítására szentelte (Szaadja, Abulvalíd, Bahja, Bagirol, Jehuda-ha Lévi művei). Ezekkel megteremtette a héber filozófiai műnyelvet. Alábbi végrendeletét (האווצ) fiához, Sámuel Ibn Tibbonhoz [élt: 1150?—1230?] – Maimuni Moré-jének későbbi fordítójához – írta. Erkölcsi útmutatásokat ad benne fia életpályájára. Jehuda ben Saul Ibn Tibbon Marseille-ben hunyt el 1190 körül. [Scheiber Sándor]

Jehuda ben Saul Ibn Tibbon szobra Granadában

Gondozd könyveidet. A hébereket minden újholdkor, az arabokat kéthavonként egyszer, a tekercseket minden három hónapban egyszer. Mindezt rendezd el szép rendben, hogy szükség esetén ne fáradj a könyv keresésével, és hogy tudd a helyét a szerkényekben és a polcokon. Igen szép serénységre vallana, ha a szerkények minden polcának könyveit füzetbe írnád, és azt azután az illető polcra tennéd, hogy ha keresel egy könyvet, megnézzed a füzetet a megfelelő polcon, még mielőtt összehánynád a könyveket. Nézd meg az egyes lapokat is, amelyek tekercsekben vannak és kötegekben, és vigyázz rájuk! Ne nézd le őket, mert nagy kincseket gyűjtöttem és írtam bennük össze. Ne veszíts el egy iratot vagy füzetet sem mindabból, amit reád hagytam. Ugyanígy böngészd állandóan könyveid jegyzékét, hogy emlékezz rá, milyen könyvek vannak tulajdonodban.

A napokban jelent meg a TINTA Könyvkiadóban Minya Károly Új szavak III. című szótára. Alcíme szerint Nyelvünk 850 új szava értelmezésekkel és példamondatokkal. Ilyen szavakat leltározott a szerző: cukiságmánia, deszkás (= gördeszkás), ecsetfejű, euroblabla, haspoló, okosfogkefe, plakátmutyi, sókamra, testkamera, uajszmog. Látjuk, hogy az új szavak jelentős része szóösszetétel. Az Új szavak III. kiadvány végén található egy mutató, melyben az utótagok szerint vannak felsorolva a szótár szavai. Ebben találjuk, hogy a cunami szó a következő újdonságokban utószó: feljelentéscunami, hazugságcunami, hülyeségcunami, ígéretcunami és ízcunami. A vadász szó pedig ezeknek a szavaknak a második tagja: drónvadász, hulladékvadász, kattintásvadász, plágiumvadász és viharvadász. Érdekes tény, hogy a nyelvújítás előtt magyar nyelvben viszonylag kevés volt az összetett szó. A szóalkotásnak ez a fajtája a nyelvújítás során jött divatba, feltehetőleg német minták alapján. Akkor alkották meg pl. az irány-tű, a szem-üveg, a folyó-irat és a víz-esés szavakat.

Ami az utóbbi hatvan év jelentősebb magyar nyelvtanait illeti, az 1960-as évek nyelvtanait (Tompa, szerk., 1961–1962, Bencédy–Fábián–Rácz–Velcsovné 1968) csak az ezredfordulón követték átfogó összefoglalások (É. Kiss–Kiefer–Siptár 1998, Keszler, szerk., 2000), s az igényesebb nyelvtanírás új hullámát képviseli a 2010-es évek második felében két funkcionális nyelvleírás (Tolcsvai Nagy, szerk., 2017 és jelen mű).

A funkcionális nyelvtanok megjelenése a kor kihívásaira adott válaszként, az újabb igények kielégítésére tett vállalkozásként értelmezhető. A funkcionális nyelvszemlélet értelmében a nyelvi tények megragadásához, leírásához figyelembe kell venni a nyelvi jel funkcióját, azaz a nyelvhasználatban betöltött szerepét. Így a formák leírása immár szükséges, de nem elégséges összetevője a nyelvleírásnak. A merev strukturális nyelvleírás hagyományával szakító funkcionális nyelvszemlélet nem választja szét egymástól, ami összetartozik: a formát és a funkciót, a rendszert és a működést.

Hegedűs Rita: Magyar nyelvtan - Formák, funkciók, összefüggések