A módjával fogyasztott ital ‒ főleg a középkortól híres zamatos magyar borok számos fajtája ‒ hozzátartozik a magyar konyhához. Egykori rosszmájú megjegyzés szerint a magyarnak az imádságra is jólesik a bor.

Önmagukban az igék egy adott cselekvést általában jelölnek: ír, olvas, szánt. Ha pontosabban meg akarjuk mondani, miről van szó, illetve a szót átvitt értelemben használjuk, akkor kitesszük a tárgyat: levelet, novellát ír; könyvet olvas, kezébe olvassa a pénzt; az író tolla sebesen szántja a sorokat. Az iszik ige eltérően viselkedik: önmagában jelenti azt, hogy ’mértéktelenül fogyaszt (alkoholt)’. Csak akkor kell pontosítanunk a folyadék mibenlétét, ha nem szeszről van szó, vagy az igét képletesen használjuk: vizet, kávét, üdítőt iszik; mohón issza tanára szavait.

"Nem elég tágas neki az utca "
(Forrás: FORTEPAN, ADOMÁNYOZÓ: Szánthó Zoltán)

A káromkodás ősidőktől az ember felgyülemlett indulatainak levezetésére szolgál. A középkor óta sok ország, város, intézmény törvényeiben büntetendő cselekménynek számított. Ha a VII. századi Angliában egy mocskos szájú személy más otthonában káromkodott, egy shilling bírságot fizetett a ház gazdájának, hatot a szidalmazott személynek, s tizenkettő a kincstárat illette. Hazánkban bezáratás, botozás, megkövezés, iskolából történő kicsapatás, sőt egy időben csonkítás és halál is járt érte. Részlet egy 1705-ös jegyzőkönyvből: „[Ketskeméti István] a piacon megpálcáztassék, ennek utána penig, ha ezen dolgát csak mi kicsib[en] újítja és Isten ellen káromkodik, […] az Ország Törvénye és az Constitutio szerint halállal büntettetik meg” (SzT 6: 202b).

A tilalmak enyhültével nagy szóbeli zabolátlanság kapott lábra világszerte. Egy amerikai felmérés szerint a szabadidőben elhangzó szavak 13%-a szitokszó. A gömöri káromkodások 234 évét (1613‒1847) feldolgozó kétkötetes monográfia szerint szitkozódás többnyire valamely erkölcsi és vallási norma miatt hangzott el. Okait a következők szolgáltatták: az élet és a testi épség ellen elkövetett cselekmények, a tulajdon rendjét sértő esetek, törvények és rendeletek be nem tartása, sorozás és katonaság, munkavégzés, a család rendjét és a nemi erkölcsöt sértő esetek. Ma ilyen szigorú tematikus megkötések nincsenek.

A magyar nyelv a legnagyobb hungarikum – vallja Kiss Gábor nyelvész, a Tinta Könyvkiadó tulajdonos-főszerkesztője, akivel cirkuszokban fellépő szótárakról, eltűnő magyar tájszólásokról és a szavakba zárt történelemről beszélgettünk.

– Évente negyvenöt-ötven kötetet adnak ki, többnyire a magyar nyelvet sokoldalúan leltározó egynyelvű szótárakat, illetve nyelvészeti szakmunkákat különböző tematikus sorozatokba rendezve. Hogyan indult a kiadó története? 

– Pont húsz éve jelent meg az első könyvünk, a Magyar szókincstár, amely óriásit robbant a magyar könyvpiacon: ez az egyetlen magyar szótár, amely heteken keresztül vezette az országos könyveladási sikerlistát. Bizonyára nem véletlenül, hiszen ez a széles szógyűjtéssel, alapos szerkesztéssel összeállított szinonimaszótár nemcsak a magyar szókincs gazdagságát mutatja, hanem segítséget nyújt az írónak, olvasónak ahhoz, hogy ebből a hihetetlenül változatos szókincsből mindig a legmegfelelőbbet, legtalálóbbat, legkifejezőbbet válassza ki. Gárdonyi Gézának van egy szép hasonlata erről, miszerint a beszélő vagy az író ember olyan, mint a gyöngyfűző asszony, aki az előtte lévő tálból gondosan, egyesével válogatja össze az ékszer odaillő elemeit. 

Leggyakoribb közlekedési eszközünk valaha a kocsi és a szekér volt, s ezt tükrözi a frazeológia is. A Kocs községben gyártott kocsi szekér (amely hallható a „Kocsi szekér, kocsi szán” kezdetű népdalból is) akkora sikert aratott, hogy Európa sok népe átvette a meglévő szót a magyarból. Így került a kocsi földrészünk több nyelvébe, s nem csupán a szomszédokéba. Ismeri többek közt a német (Kutsche), a szlovák (koč), a cseh (kočí), a horvát-szerb (kočija), az albán (koçi), az olasz (cocchio), a spanyol (coche), az oszmán-török (koçu) és az angol (coach). (Hogy miért jelent a coach 'edző'-t is az angolban, arról lásd Tótfalusi István írását ‒ a szerk.)

A szegényeknek csak taligára tellett, és ha gazdag emberrel találkoztak, ki kellett térniük előle. Erre utal a lekezelő félre, taligás, jön a szekér! helyzetmondat, amely jelentésének kiterjesztésével a szegények sanyarúbb sorsát is kifejezi. A beszélők társadalmi helyzetét egyértelműbben megfogalmazó változata: félre, paraszt, a nemes elől!

A számnevek használatával nincs minden rendben. Egy nagyon tipikus helytelen példát minden nyelvtankönyv megemlít (tőszámnevet használunk sorszámnév helyett): Az öt kerületben lakom, öt kerületben lakni azt jelentené, hogy az illetőnek öt különböző kerületben lenne öt lakása. Pedig aki lakásgondokkal küzd, az bizony jól tudja, hogy egyet is nehéz szerezni, nemhogy ötöt.

De most más esetről van szó. Arról ugyanis, hogy két szám kiejtése (állítólag) könnyen összetéveszthető. A „két” és „hét” számnévről van szó. Ezért terjedt el a kétszáz, kétezer helyett a kettőszáz, kettőezer alak. Betűkkel kiírva is olvastam már így: kettőszáz. Pedig szokatlan és észszerűtlen kettőszázat írni, hiszen a kétszázat nem fogják hétszáznak olvasni.

Nyelvünkben a rádöbbenés kifejezésére számos ige él. Egy részük a megértést mozgásként értelmezi: már maga ősi ért ’értelmileg felfog’ igénk is a ’(vhonnan vhová) jut’ jelentésű ér ige -t (mozzanatos) képzős, tárgyatlanból tárgyassá lett származéka. Idevehető az igekötős alakja is: vki a kezével fölér vhova → vki ésszel fölér vmit ~ vkinek az esze fölér vmit ’ésszel fel tudja fogni’. Példa egy 1824-ben kelt levélből: „A sertések mennyit szaporodhattak volna, azt az én eszem fel nem éri” (SzT 3: 903b). Mint látjuk, metaforikus használatban az ige vonzata is megváltozhat.

Hasonlóan alakult ki a jön ’közeledik’ → rájön vmire ’kiderít vmit (titkot, igazságot)’ jelentés is ‒ vö. kitalál (vhonnan) ’kijut’ → kitalál (vmit) ’rájön vmire’ ‒, akárcsak a bizalmas árnyalatú eljut vmi vkinek az agyáig ’megért vmit’. Idetartozik a követ ige is: ’vki v. vmi után megy és figyeli’ → ’figyelemmel kísér vkit v. vmit (előadót, vkinek a szavait)’. A kötetlenebb stílusú beugrik vkinek vmi ’hirtelen eszébe jut’ ugyancsak mozgást jelentő ige származéka.

"A festmény mondanivalóját nehéz megragadni"

Egyik barátom a napokban azt kérdezte tőlem, hogy lehet az, hogy a daru többese daruk vagy darvak, aszerint, hogy emelődarukat vagy madarakat értünk rajtuk. Amit neki gyorsan pár példával magyaráztam meg, azt most megpróbálom részletesebben kifejteni.

Ha egy szónak kettős jelentése fejlődik (daru mint gép és madár), vagy ha ugyanazt a szót főnévül és melléknévül is használjuk (krémes), lehetőség szerint alakváltozatok keletkeznek. A toldalékokkal keletkezett alakváltozatok pedig finom megkülönböztetéseket tesznek lehetővé (éberen, ébren).

Ami a magyar személyneveket illeti, a XIV. századtól kialakult kételemű névrendszerben a családnevek jelzőként viselkednek a keresztnevek előtt. (Innen a keresztnév egy időben használatos utónév elnevezése.) A családneveknek kialakulásukkor az volt a feladatuk, hogy több azonos keresztnevű személy közül kijelöljenek egyet. Például melyik Gábor a sok közül? Példánkban a Kiss családba tartozó. Így alakult ki és szilárdult meg a Kiss Gábor név. A családnév nemzedékről nemzedékre öröklődve általában az apa családjához kapcsolja az embert. A keresztnév a születéskor kapott egyéni név, amelyet általában a szülők választanak a gyermekük számára. A mai magyar keresztnévkincs egyik legteljesebb gyűjteménye összesen 2606 nevet tartalmaz, ebből 1163 a férfinév és 1443 a női név. A névadók igényeinek kielégítésére a nevek száma folyamatosan újabb és újabb elemekkel gyarapszik.

A közelmúltban jelent meg a Reguly Társaság és a TINTA Könyvkiadó közös kiadásában Csúcs Sándornak a Miért finnugor nyelv a magyar? c. könyve. A szerzővel az érdi Földrajzi Múzeumban Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője beszélgetett a Reguly Antal születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferencián.

Kiss Gábor: Napjainkban a magyarok jelentős része nem fogadja el azt a tudományos tételt, hogy a magyar nyelv finnugor. De mit is értünk azon, hogy a magyar nyelv finnugor?

Csúcs Sándor: Azt értjük, hogy anyanyelvünk a finnugor nyelvcsaládba tartozik, vagyis oda, ahova a finn, az észt, a lapp, a mordvin, a mari, az udmurt, a komi, a hanti és a manysi.

A hasonló hangzású szavakat sokszor hibásan használjuk, és így ezek sokszor helyesírási szempontból is hibák forrásai lehetnek.

Kezdjük a cím szavaival! A szível jelentése az, hogy valaki iránt jóindulattal, türelemmel viseltetünk, valakit kedvelünk, szeretünk. Ha nem szívelünk valakit, az azt jelenti, hogy nem tudjuk őt elviselni, türelmetlenül bánunk vele. Ezt az igét sokan összetévesztik kiejtésben, sőt írásban is a szívlel, megszívlel igével.

A megszívlel jelentése az, hogy valamilyen tanácsot, intelmet fontolóra veszünk, alkalmazkodunk hozzá. Néhány példa jobban körülhatárolja a szó jelentését. Azt mondjuk, hogy valaki sok megszívlelendőt mondott, tanácsa megszívlelendő. Olyat mondott, amit érdemes megszívlelni.