Az írás eredetileg a Magyar Nemzet Lugas mellékletében a 15. oldalon jelent meg 2020. szeptember 12-én.

Hogyan lesz a sútkából csutka a Fábry-show siketeknek készített feliratán? Mit jelent a betonfőzelék, a szofisztikált, az iafia és a pulya? Miért voltak nagyok 1848 szónokai? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a nyelvművelő cikkeket tartalmazó kötetből, amelynek szerzője Adamikné Jászó Anna. A 102 írás korábban a Magyar Nemzetben, a Mentor havilapban jelent meg, illetve a Tetten ért szavak rádióműsorban hangzott el. A fejezetcímek megadják a bő vázlatot: Szavak, csodálatos szavak; A jól megfogalmazott mondat; Helyesírás: a műveltség alapja; Retorika: az érvelés tudománya. A tanulságos, érdekes jegyzetek mindig konkrét példából indulnak ki, így például nyelvi forrásként szolgál egy operett ismertetőfüzete, egy borospalack címkéje vagy párbeszéd az egyetemi hallgatókkal. A nyelvész óriási élettapasztalatának, valamint jó stílusérzékének köszönhetően a cikkek élményszerűek és olvasmányosak. Ez nem véletlen, hiszen Adamikné Jászó Anna sokoldalú, a retorika hazai kiemelkedő kutatója és újraélesztője, tankönyvszerző, az olvasástanítás avatott szakértője, az ELTE professor emeritusa és nem emeritája (ahogy a szerző is ír erről). És mindenekelőtt tanár, csupa nagybetűvel, még ha már nyugdíjas is. A kötetet elolvasva az írásokból az is kiderül, hogy a szerző hazaszeretete, magyarsága elsősorban az anyanyelvé­ben rejlik.

Adamikné Jászó Anna

Határozott és nagyon is megszívlelendő véleménye van az oktatásról. Az aláhúzós, kakukktojásos, pótlásos feladatok helyett az indoklással alátámasztott, többmondatos választ igénylő feladatsorra van szükség – írja –, amelynek igényes utasításrendszere van. A klasszikus művek nyelvezetéről szóló írásában egyetérthetünk a szerzőnek a stílus és a gondolkodás kapcsolatára utalva azon kijelentésével, hogy aki át merészeli írni Jókai, Mikszáth, Gárdonyi remekműveit, emberellenes bűntettet követ el. És azzal is egyetérthetünk, hogy Jókai Mór kiirtása a középiskolai tananyagból végzetes – nemcsak nemzeti tudatunk sérül, hanem vele együtt a szókincsünk is, a diákoké és a tanároké. A nyelvművelő könyv címe is Jókai-idézetből származik: „olyan szép, kifejezésekben gazdag, mondataiban tökéletes, a gondolatokhoz odataláló nyelvet nem ismerek, mint a magyar.”

Adamikné Jászó Anna: A gondolatokhoz odataláló nyelv. Nyelvművelő írások a harmadik évezred elejéről

Nagyszerű (nyelvi) történetek olvashatók a kötetben, ízelítőül csupán egyet hadd idézzek: „A legemlékezetesebb esetem az volt – nem tudom, le merjem-e írni –, amikor a hajdani tantestületi párttitkárunk nagyon összeszidta valamiért a tantestületet, ekképp figyelmeztetvén a lehajtott fejű szerencsétleneket (köztük voltam): ha nem változnak az elvtársak, akkor meakurvázhatnak […] s csuklott egy nagyot (Isten nyugosztalja).” Időnként elegáns, csipetnyi iróniával vannak fűszerezve a gondolatsorok, például a habzsi-dőzsi szó kissé gügyögős, kissé idétlen, de a miénk – írja. Olvashatunk a sárdobálás eredeti jelentéséről, a salátatörvényről mint manipulációs technikáról és arról, hogy az USA-ban az Angoltanárok Országos Szövetsége létrehozta a Kettős Beszéd Díjat, és évente odaítéli annak a közszereplőnek, aki úgy használja a kettős beszédet, hogy annak társadalmi, politikai vagy gazdasági következményei vannak. Az első nyertes egy kambodzsai attasé volt, aki egy falu lebombázásáról így beszélt a riportereknek: „Önök állandóan azt írják, hogy bombázunk, bombázunk, bombázunk. Ez nem bombázás. Ez légi támogatás.”

A kötet szerzője úgy véli, hogy új műfajt teremtett: az érzékenyítő könyvet. Aki elolvassa (tanár, diák, újságíró, kommentelő, blogger), hátha érzékenyebb lesz a nyelvhasználat iránt.

Minya Károly