A közelmúltban jelent meg a TINTA Könyvkiadónál az Etimológiai szótár második, bővített kiadása. Ebből az alkalomból beszélgetett Zaicz Gábor főszerkesztővel a Katolikus Rádió riportere, Nagy György András. Az alább közreadott szöveg a 2021. augusztus 22-én elhangzott riport szerkesztett változata.

Kezdjük egy személyes kérdéssel. Miért fordul valaki a tudományos pályáján az etimológia felé?

Életem két szakaszra osztható. Az ELTE magyar–orosz–finnugor szakának elvégzése után az első 25 esztendőt az MTA Nyelvtudományi Intézetében töltöttem. A magyar nyelvtörténeti osztályon egy szófejtő szótár készült: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (a szakirodalom TESz.-ként rövidíti), és ebben én készítettem a finnugor eredetű szavaink szócikkeit. Alighogy megjelent – 1976-ban – e mű 3., befejező kötete, Benkő Loránd akadémikus, munkálataink vezetője egy idegen nyelvű kiadást javasolt, és az 1990-es évek elején napvilágot látott a kétkötetes Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen (rövidítve EWUng.). Ebben a finnugor szócikkeken kívül én írtam a török jövevényszavakat tartalmazó szócikkeket is (ugyanis az egyetem után három év alatt elvégeztem a török szakot is).

Ha jól tudom, tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is, mesélne erről az időszakról?

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem megalakulása után, az ún. Bokros-csomag áldozataként én is az új egyetem munkatársa lettem, az itt alakult finnugor tanszék egyik vezetője. Ma is, nyugdíjasként tartok előadásokat, ill. vezetek szemináriumokat a magyar szakos hallgatóknak. Részben az én egyetemi munkám eredményeként alakult meg Piliscsabán a finnugor tanszék. Ezen a szakon másfél évtized alatt több mint 30 hallgató szerzett diplomát, tízen pedig abszolutóriumot. Munkásságom mintegy négyszáz tételből áll. Ebből hozzávetőlegesen száz a mordvin nyelvvel kapcsolatos (amely a finnhez viszonylag közel álló nyelvrokon), a többi pedig a magyar nyelvtörténettel és a nyelvtudomány történetével.

Zaicz Gábor

„Nem kell mindent, ami igaz, megmondani; de minden, amit mondunk, igaz legyen.” (Immanuel Kant)

Aquinói Szent Tamás elmélyedve dolgozik cellájában. Hirtelen egy fiatal testvér csörtet be: – Mester, ilyen még nem volt! Nézzen csak ki az ablakon, hogy repülnek az ökrök! Szent Tamás odamegy az ablakhoz, és fürkészni kezdi az eget. A hírhozó nevetésben tör ki, és gúnyosan kérdezi: – Atyám, csak nem hitte el, hogy repülnek az ökrök? – Hamarabb elhiszem, fiam, hogy az ökrök repülnek, mint hogy a szerzetesek füllentenek! – volt a nyugodt válasz. Az általános etikai normák szerint is elítélendő a hazugság, hiszen huzamosabb ideig nem tudna fennmaradni az olyan emberi közösség, amelynek tagjai legalább a mindennapi élet alaphelyzeteiben nem bíznak az egymással folytatott kommunikáció hitelességében. A hazugsággal az ember önmagát mérgezi, általános síkon a létezésnek ellentmond: „járj egyenes úton és reménykedj” (Sir 2,6); in: Tégy szert bölcsességre, TINTA Könyvkiadó, 2019.

Azt is mondhatnánk, hogy a morál a ragaszkodás a tökéletes igazsághoz, valósághűség. Az ettől való eltérés a közlésben már őszintétlenség, valótlan állítás, aminek célja a félrevezetés. Többféle változatát ismerhetjük föl az életünkben, a szinonimák itt nem csupán árnyalatnyi-fokozati eltérést, de valamelyes magatartás-, helyzet-, megítélésbeli különbséget is érzékeltetnek. A legenyhébb a tét nélküli füllentés, lódítás. Az elhallgatás során az eltitkolt eseményről, avagy egy-két részletéről egyszerűen csak nem számol be az illető; ha a dolog később kiderül, esetleg már több lesz a lehetőség védekezésre. A „hallgatás – beleegyezés” alapján a hazugságnak teret adunk, ennek változata, ha tettetjük, színleljük az egyetértést. A ráhagyás során hallgatólagosan egyetértünk azzal, amit a másik egy állításunkkal kapcsolatban mond, bár az nem felel meg az igazságnak. A mellébeszélés, puskázás legtöbbször az információhiány titkolására szolgál. A szépítés, a túlzás, a tódítás, a hatásvadászat során az igazság egyes elemei fölnagyítódnak, talán az empátia vagy a tetszés fokozottabb kiváltásáért. A bagatell vagy közhely a hazugságok leghétköznapibb fajtája: „de jól nézel ki!” Torzítás, ámítás, ha a közlés során bár csupán kevéssé, de a hallgató igényéhez igazítjuk a közlést, mint a reklámokban teszik. A blöff, a kamuzás a játékokban rizikóval jár, és gyorsan lelepleződik. A strukturált, mondhatni égbekiáltó hazugságok (Litovkina A. – Farkas E.: A bábeli zűrzavartól a salamoni bölcsességig, TINTA Könyvkiadó, 2019) kemény rosszindulaton, előre eltervezett és kidolgozott taktikán alapulnak, itt említendő a rágalom és a hamisítás számtalan válfaja az anyagi haszonszerzés, ill. a morális felülkerekedés céljából, illetve a megtévesztő magatartás, ezt Kölcsey keményen megítéli: „színlelt nagyságot mutogatni, gyalázatnak tartsd”; hasonló az álszentség, szenteskedés, míg a becsapás, csőbehúzás a negatív befolyás álnok érvényesítése.

Ha a motívum, a cél és a hatás erkölcsileg helyes, akkor a hazugságot sem mindig lehet elítélni. Minthogy a társadalmi életben az erkölcsi konfliktusok elkerülhetetlenek, az erkölcsi tapintatnak gondosan kell az egész tényállást mérlegelni. Ilyen közelítésben beszélhetünk megengedett hazugságról, amikor valaki egy nagyobb baj elhárítása érdekében hazudik, anélkül hogy ezzel másnak kárt okozna.

 Veronese: Mózes megtalálása

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Honismeret XLIX. évf. 2021/4. szám, 144-145. oldal.

Parapatics Andrea, a Pannon Egyetem kutatója, oktatója e monográfiájában számos empirikus vizsgálat eredményein keresztül, magyarországi és nemzetközi szakirodalom feldolgozásával járja körül a regionális színezetű nyelvhasználat néhány kérdését, felvázolva az oktatásban, a társadalomban való szerepköreit, megítélését.

A szerző dialektológiai és szociolingvisztikai kutatásokat végzett. Ezáltal mutatja be, milyen problémákkal néz szembe a magyarországi közoktatás a nyelv regionalitásának kezelésével kapcsolatban. Sajnos, még mindig az a hozzáállás az elfogadott, amely a köznyelvet tekinti egyedüli követendő normának. Ezért fontosnak tartja a szerző hangsúlyozni, hogy a nyelv nem statikus, hanem természetesen és dinamikusan változik. Ugyanakkor megoldási lehetőségeket is kínál saját tanítási tapasztalatainak bemutatásával. Kézzelfogható segítséget kíván nyújtani a pedagógusok és a pedagógusjelöltek számára a dialektológia témakörének a tanításához, az elfogadó, többnormájú nyelvszemlélet kialakításához.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 479–481. oldal.

A makadám utak ma már kevéssé felelnek meg a megnövekedett gépi közlekedés igényeinek. A XIX. század harmincas éveitől kezdve azonban majdnem egy évszázadon át, a gépkocsi nagy mértékű elterjedéséig Európának minden lovas járművet hajtó embere ezzel az eljárással készített útburkolatot tartotta a maga nemében legtökéletesebbnek.

A makadám szó az újfajta útépítési módszer kidolgozójának, John Loudon McAdamnek (1756–1836), Anglia útügyi főfelügyelőjének nevét őrzi. (Nevét a maga idejében MacAdam-nek és Macadam-nek is írták.) A szó tehát a tulajdonnévi eredetű közszavaknak – mint atlasz, bojkott, börberi, konyak, lincsel, onánia, raglán, szendvics, watt stb. – népes családjába tartozik, melyeknek Eric Partridge és Bruno Migliorini szenteltek terjedelmes monográfiákat.

John Loudon McAdam

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: konyvterasz.hu, 2021. 09. 07.

Jó tudni, hogy a kocsi szavunkat a szekérgyártásáról híres Kocs község adja, és a névadó közlekedési eszköz hátsó kerekei nagyobbak voltak az elsőknél. A magyar nyelv hatvanezer szavából válogatott Benkóczy György: két és fél ezer kifejezésről mesél el számos érdekességet ez az igen izgalmas könyv. Nem csupán ismerteti egy-egy szó eredetét, de feleleveníti a hosszabb-rövidebb időre visszanyúló, teljességgel ismert vagy csak sejtett históriáját is.

Benkóczy György (1911–2003) tanár volt. Tanár az iskolában és tanár – szóban, tettben, írásban – iskolán kívül is. Ez utóbbi tevékenységének egyik érdemes dokumentuma volt az 1996-ban csak kevés példányban megjelenhetett, most a Tinta Könyvkiadó jóvoltából (a Mesterművek sorozat XX. köteteként) viszont sokkal többek kezébe eljutható Rejtelmes anyanyelvünk főcímű, Magyar szócsoportok eredete alcímű munka.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 476–479. oldal.

Ez a szó az angol nyelv önálló életében keletkezett nyelvi elemek legősibb rétegébe tartozik. Legrégibb kimutatható alakja a mintegy ezer évvel ezelőtt leírott hlāf-weard (mai angol nyelven loaf-ward volna), azaz ’a cipó őrzője’, más szóval: ’kenyéradó gazda’. A szónak mind hangalakja, mind jelentése az angolban hosszú fejlődéssoron ment át, melyet a végsőkig leegyszerűsítve így írhatnánk le: hangalakilag a XIII. században már lōverd, az intervokalikus mássalhangzó kiesik a XIV. században, a szó egy szótagúvá redukálódik, és összetétel volta elhomályosul. Az ágas-bogas jelentésbővülésnek és -fejlődésnek váza pedig ez lehetne: ’kenyéradó gazda’ > ’családfő’ > ’úr valamin vagy valakin (dominus)’ > ’Úristen’ > ’földbirtokos’ > ’főnemes (mint örökölhető vagy időleges rang is)’. Hogy az angol feudális csökevények között manapság kit és mikor illet meg a lordi rang és az azt kifejező Lord címzés, nem feladatunk e helyütt ismertetni. Erre már azért sincs szükség, mert ezt a bonyolult kérdést a magyar közönség számára dr. Rurg János részletesen leírta Angol főrangok c. kis könyvében (Gergely R. kiadása, Budapest 1938).

A londoni Lordok Háza a 19. század elején (Wikipédia)

A lord szó jelentésfejlődési láncolatának utolsó tagja úgyszólván minden európai nyelvbe bekerült egy idegen fogalomnak (’angol főnemes’) jelölőjeként. A magyarban is így él már több mint két évszázada. Figyelemre méltó azonban, hogy legelső felbukkanása nyelvünkben, több mint háromszáz éve, az angol jelentéssornak egy korábbi tagjához kapcsolódik. Komáromi Csipkés György debreceni tanítványai számára 1664-ben kiadott angol nyelvtanában, az Anglicum Spicilegiumban négy ízben használta paradigmaként a Lord szót, s ekvivalensként a Dominus szót adta meg. Mivel komáromi lelkész volt, s angol irodalmi műveltsége hittudományi munkákból táplálkozott, valószínű a feltevés, hogy az ’úr’ mellett az ’Úristen’ jelentés lehetett előtérben nyelvi tudatában. Annál is inkább, mivel e korszak angol írásbeliségében a szónak vallási értelmű használata számszerűleg is sokkal gyakoribb volt, mint egyéb jelentései.

„Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.”
(Reményik Sándor)

„Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” – a Jézus tanította imádságnak, a Miatyánknak ez a középső sora még a nem hívők számára is élő tudás. A kenyérkérdés igazságos és méltányos megoldásáért küzd az emberiség kezdettől fogva mind máig. Hiszen a küzdelmek legfontosabb hajtóereje éppen a mindennapi kenyér és a megszerzésével járó gondok, azaz a megélhetés, minél jobb színvonalon, minél biztonságosabban. Ehhez megfelelő tulajdon szükséges, kellő erő vagy hatalom. Földi létünknek mindaz a területe, amelyen a pénz hatalmát érezzük és hordozzuk szakadatlanul, vagyis többnyire „ocsú keveredik a búzába” (in: Bárdosi Vilmos: Nincsen rózsa tövis nélkül, Tinta Könyvkiadó 2019). Természetes, hogy a Könyvek Könyve, a Biblia is foglalkozik vele. A Máté 13,30 figyelmeztet: „Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.” Az ima által életünk olyan részét visszük Isten elé, amit a leginkább el szoktunk hagyni. Éppen a mindennapi kenyér ezerféle gondja jelenti azt a kísértést, amivel észrevétlenül Mammon uralma alá kerülünk. Pedig „senki sem szolgálhat két úrnak” – int Jézus a Máté 6,24-ben. Amikor Jézus magát az Élet Kenyerének nevezi, azt érzékelteti, hogy megvan a lehetősége annak, hogy az ő isteni életereje hozzánk áradjon, átszője és megszentelje életünk minden mozzanatát. Érdemes még egy kis szócskát tudatosítanunk: ez a mi, a többes szám első személy, tehát az enyémmel együtt minden ember kenyerét is kérem, mert mindnyájan az emberiség családjának tagjai vagyunk. Ezt jelzi a 2001 óta tartott október 16-ai kenyér világnapja.

Szilágyi Domokos így látja:

„Azt kívánom:
legyen a világ
olyan, mint a búza közt
a kék búzavirág.

Mindenkinek jusson bőven
illatos-fehér,
ropogósra sütött, foszlós
nagyanyó-kenyér!”

A kenyeret említik mondákban, eposzokban, vallásos szövegekben; megtalálható a mezopotámiai és asszír írásokban, megjelenik a fáraók sírjainak díszes falán, a görög frízek életképeiben, a latin neve, a panis Pan isten nevét őrzi. A keresztény vallás különös tiszteletet is adott a kenyérnek, a hit szerint Jézus testét szimbolizálja az úrvacsorában.

Az alábbi interjú eredeti megjelenési helye: olvassbele.com (2015. június 17.)

A rövid, nyelvi ismeretterjesztő írások közreadásának igen komoly hagyománya van a magyar sajtóban, habár a megjelenési forma már átalakult. Kibővült a honlapokon megjelenő cikkekkel. Ezek sorsa azonban nem változott: kötetbe szerkesztik őket. A közelmúltban került ki a nyomdából Horváth Péter Iván gyűjteményes kötetecskéje, a (Ny)elvi kérdések. A Tinta Könyvkiadó és az Inter Kht. közös kiadásában megjelent mű száz könnyed ismeretterjesztő cikket tartalmaz. A könyvbemutató után a szerzőt a Tinta Könyvkiadó vezetője, Kiss Gábor kérdezte.

Szokatlan egy könyv címében a zárójel. Mit kíván ezzel kifejezni?
Azt, hogy minden nyelvi kérdés több elvi kérdést is felvet. Mindenekelőtt azt, hogy a sokféle lehetséges válasz közül melyik a legjobb, és miért, illetve egyáltalán létezik-e tökéletes válasz. Elvi kérdés az is, hogy a kutatónak be kell vallania, ha valamit csak hiányosan ismer, és akár soha nem is fog teljesen kifürkészni. És ami számomra a legfontosabb elvi kérdés: a nyelvésznek nem szerencsés azt a látszatot keltenie vagy azt a közkeletű tévedést megerősítenie, hogy ő a nyelv alkotója, sőt olyan véleményvezér, akire mindenkinek illene hallgatnia, mielőtt megszólal.

Ön fordító is. Milyen nyelvekről fordít? És mi volt a legkülönösebb, amit le kellett fordítania?
Főleg angolról, spanyolról és portugálról dolgozom, de jegyzőkönyvek, feljelentések, periratok, egyebek esetében jól elboldogulok a franciával, a katalánnal és az olasszal is. 2001-ben lettem hivatásos szakfordító és tolmács. Azóta olyan sok minden ment át az agyamon, hogy különösnek már semmit nem tudok nevezni. Azt viszont érdekesnek és izgalmasnak tartom, hogy egy napon belül – mind fordítóként, mind lektorként – többféle műfajjal és nyelviránnyal van dolgom, például fuvarlevél magyarról spanyolra, hatósági engedély spanyolról angolra, pályázati ajánlat portugálról magyarra és hasonlók.

Az alábbi interjú eredeti megjelenési helye: cultura.hu (2015. március 12.)

“Nagyon erősen megjelent a számítástechnika az oktatásban (meg az órákon is), ehhez, bizony, nekünk is alkalmazkodni kell. Például, ha a Rómeó és Júliát tanítom, házi feladatnak adom fel, hogy készítsenek Facebook-profilt a dráma szereplőiről.” Interjú a TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díjasával, Forgács Róberttel.

A TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díját idén Forgács Róbert, a budapesti Eötvös József Gimnázium magyartanára kapta. A díj átadásakor indoklásként elhangzott, hogy a díjazottnak a kiadónál korábban megjelent nyelvi fejtörőket tartalmazó két könyve, az Anya‒nyelv‒csavar és az Anya‒nyelv‒ész igen népszerűek, hatékonyan segítik a nyelvi ismeretterjesztést. A díjátadást követően Forgács Róberttel Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgatója beszélgetett. [2020-ban Forgács Róbertnek megjelent a kiadónál a harmadik könyve is: Szín-játszó-tér. Kommunikációs, csapatépítő és drámajátékok - a szerk.]

A díjat Budapesten, a Ferenciek terén lévő Café Pióban adták át ‒ pár percre az Ön munkahelyétől, az Eötvös József Gimnáziumtól. Milyen órái voltak ma?

Ma éppen a nyelvtan volt előtérben, mert három nyelvtan- és két irodalomórám volt.

Szeret tanítani, vagy éppen hogy nagyon fárasztó nap-nap után a diákoknak órát tartani? Mit jelent Önnek a tanítás?

Nagyon szeretek tanítani, különben nem bírtam volna ennyi évet lehúzni a katedrán. Ezt a hivatást nem is lehet másként űzni. Nem elég azonban a tanítást szeretni, a tanítványokat is szeretni kell, különben nem megy a dolog! Ha órát tartok, szinte mindig jó kedvem lesz, mert én is jól érzem magam ebben a szerepben, élvezem a „fellépéseket”. A tanár ugyanis – szerintem – színész és előadóművész is egy személyben, és ezeket a szerepeket csak átéléssel „játszhatja”.

Forgács Róbert tanár kapta a TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díjjat 2015-ben 

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 474–475. oldal.

A gáz szó már viszonylag régóta használatos nyelvünkben, a TESz. 1789-ből mutatja ki eddig ismert első előfordulását. A világítógáz Helmeczy csinálta neve, a légszesz is 1832 óta él nyelvünkben, de a XIX. század vége óta már csak mint elavult, kihalt szó. Napjainkban emlékét még némely városunk egy-egy utcaneve őrzi. A gázgyártás legfontosabb melléktermékének, a koksz-nak megjelenésére nyelvünkben a múlt század harmincas éveiig kellett várni. A légszesz és a koksz között azonban akkor még e szók megalkotói, illetve magyarországi forgalomba hozói nem láttak vegytani vagy műszaki kapcsolatot. S ez nem is meglepő. Részben azért nem, mivel a gáz szó nálunk – miként másutt is – kezdetben köznyelvi szinten úgyszólván bármely légnemű terméket jelentett, s korántsem csupán azt, melyet bonyolult száraz lepárlási eljárással kőszénből állítanak elő. Másrészt az okból sem, mivel az eleinte pusztán világító, később pedig fűtő célokat is szolgáló gáz rendszeres készítése és szolgáltatása hazánkban elég későn, a XIX. század derekán indult meg, tehát nem is volt alkalom arra, hogy széles körökben ismertté válhasson a koksz fogalma és neve.