Lord, mylord és társaik

Országh László szótárszerkesztő nyelvészeti írásai XIX.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 476–479. oldal.

Ez a szó az angol nyelv önálló életében keletkezett nyelvi elemek legősibb rétegébe tartozik. Legrégibb kimutatható alakja a mintegy ezer évvel ezelőtt leírott hlāf-weard (mai angol nyelven loaf-ward volna), azaz ’a cipó őrzője’, más szóval: ’kenyéradó gazda’. A szónak mind hangalakja, mind jelentése az angolban hosszú fejlődéssoron ment át, melyet a végsőkig leegyszerűsítve így írhatnánk le: hangalakilag a XIII. században már lōverd, az intervokalikus mássalhangzó kiesik a XIV. században, a szó egy szótagúvá redukálódik, és összetétel volta elhomályosul. Az ágas-bogas jelentésbővülésnek és -fejlődésnek váza pedig ez lehetne: ’kenyéradó gazda’ > ’családfő’ > ’úr valamin vagy valakin (dominus)’ > ’Úristen’ > ’földbirtokos’ > ’főnemes (mint örökölhető vagy időleges rang is)’. Hogy az angol feudális csökevények között manapság kit és mikor illet meg a lordi rang és az azt kifejező Lord címzés, nem feladatunk e helyütt ismertetni. Erre már azért sincs szükség, mert ezt a bonyolult kérdést a magyar közönség számára dr. Rurg János részletesen leírta Angol főrangok c. kis könyvében (Gergely R. kiadása, Budapest 1938).

A londoni Lordok Háza a 19. század elején (Wikipédia)

A lord szó jelentésfejlődési láncolatának utolsó tagja úgyszólván minden európai nyelvbe bekerült egy idegen fogalomnak (’angol főnemes’) jelölőjeként. A magyarban is így él már több mint két évszázada. Figyelemre méltó azonban, hogy legelső felbukkanása nyelvünkben, több mint háromszáz éve, az angol jelentéssornak egy korábbi tagjához kapcsolódik. Komáromi Csipkés György debreceni tanítványai számára 1664-ben kiadott angol nyelvtanában, az Anglicum Spicilegiumban négy ízben használta paradigmaként a Lord szót, s ekvivalensként a Dominus szót adta meg. Mivel komáromi lelkész volt, s angol irodalmi műveltsége hittudományi munkákból táplálkozott, valószínű a feltevés, hogy az ’úr’ mellett az ’Úristen’ jelentés lehetett előtérben nyelvi tudatában. Annál is inkább, mivel e korszak angol írásbeliségében a szónak vallási értelmű használata számszerűleg is sokkal gyakoribb volt, mint egyéb jelentései.

A lord szónak e jelentésben való használatára nagyon kevés magyar adat található. Bölöni Farkas Sándor 1834-ben írta egy amerikai metodista összejövetel kapcsán: „Legkihallhatóbbak voltak ezek a szavak: ’O my Lord! O my Jesus!’...” (Útazás Észak Amerikában. Az 1966-i bukaresti kiadásban a 123. lapon.)

A szónak ’angol főnemes’ jelentésben való előfordulása nyelvünkben csak a XVIII. század közepéről adatolható. Ezt megelőzően angolból fordított vagy angol vonatkozású nyomtatványainkban a lord fogalmát körülíró szöveg, rokon értelmű szó pótolta. Sztárai Mihály 1582-i kiadásban ránk maradt História Cranmerus Thamás érseknek... állhatatosságáról c. versezetében a lord szó helyett fűfű nagy urak-at említ. I. Jakab királynak Basilikon Dóron címen 1612-ben magyarul megjelent művében a fordító, Szepsi Korotz György a lord szó magyarítására Zaszlos Urak és fő fő rendek megjelölést használta (92. és 132. lap), Miskolci Csulyak Gáspár pedig 1654-ben Angliai Independentismus c. nagy monográfiájában a Lordok Háza (House of Lords) helyett az Urak gyülekezeti, másutt pedig váltakozóan Zászlós Vrak terminust alkalmazta (7 és passim). Még Bethlen Miklós is – aki pedig 1663-ban elég sokat forgolódott angol udvari és főúri körökben – az 1710 táján papírra vetett Önéletírásában elkerülte e szót, s helyette a főemberek megjelölést használta (1. könyv 15. rész). Nyilván azért jártak el így, mivel a kontinensünk nyugati perifériáján fekvő Anglia társadalmi intézményei nálunk, Európa keleti perifériáján még teljesen ismeretlenek voltak, s azok angol nevének emlegetésével nem lett volna célravezető a magyar olvasóközönség teherbírását próbára tenni.

https://e3.365dm.com/17/10/2048x1152/skynews-house-of-lords-lords_4143387.jpgA lordok háza manapság

Az ismeretlen fogalmak megismertetésének feladata az útleírókra és a tankönyvírókra várt. Vetsei P. Istvánnak 1757-ben megjelent Magyar geográfiájának 72. lapján az angol államszervezet ismertetésében ez olvasható: „a’ Parlamentum, melly két rendbéli: 1. Felső, kik hivattatnak lords, milords, kik Magnásokból, Érsekekből és Püspökökből állanak.” Sándor István 1793-ban rámutatott arra, hogy a lord gyűjtőnév és egyben megszólító forma is: „A’ Fő Embereknek az ő közönséges nevezetök Lord, valamint szinte a’ Fő Aszszonyoké Ladi” (Egy külf. utazó levelei, 305). Enciklopédikusan részletező művében (Az európai nevezetesebb országoknak rövid leírása, 237) Németh László az addig legmegbízhatóbb tájékoztatást adta: „A’ négy első Rendbéliek Ország Nagyainak (Peers) neveztetnek, ’s Lord tzímmel élnek, kik közül tsak az első szülöttek viselhetik ezen fő Rangot, ’s tsak ők a’ Párlámentnek Felső házában...”

Ennél is részletesebb információval szolgált Lassú István, akinek állásánál fogva – a nagyméltóságú királyi udvari magyar kamara regestraturájának accessistája volt – tájékozottnak kellett lenni mindenféle főúri cím helyes használatában. Nagy Británnia’... leírása c. kis kézikönyvében 1827-ben azt írta a 30. lapon, hogy „az Anglus törvények tsak két rendeket esmernek, az az a’ nemességet, mellyen tsak a’ fő nemesség (nobility) értetik, és a közönséges polgárok (Commonalty), kikhez tartozik az alsó nemesség is. A’ fő nemesség titulussai ezek: Hertzeg, Marquis, Gróf (Earl), Viscount (Vicomte) és Báró, kik mind Lordoknak az az uraknak neveztetnek, és az ország Pairjei (Baron of Parliament).”

Lassúra támaszkodott négy év múlva az első magyar lexikon, a Közhasznú Esmeretek Tára is, mely leszögezte, hogy „Minden főnemes lordnak, azaz, urnak neveztetik és az ország nagya vagy paire” (1: 244). Lassú még hozzátette, hogy a lordok nem szükségszerűen ősnemesek. „Nemes levelek által, mellyeket mindazáltal pénzért meg nem lehet venni, a’ Király annyi új Lordokat nevezhet ki, a’ mennyi neki tetszik” (31).

A múlt század elején megjelent történelmi művekben a lordi rang szórendi helyének meghatározásában az angol elv érvényesült. Így Gvadányi Józsefnek Kis János által folytatott A’ Világnak közönséges Históriájában a név Lord Mountjoy stb. rendben olvasható (8: 23, 60 és passim; 1809). Lassú azonban nem ezt az angol gyakorlatot alkalmazta (tehát: Lord plusz családnév vagy birtoknév), hanem annak fordítottját: „a’ híres Pitt (Chatam Lord)” (145), amiben a XIX. században sok írónk követte (pl. 1844-ben Gorove István Nyugot c. könyvének 2: 120. lapján: Brougham Lord). Nyilván így érezték magyarosabbnak.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/cc/Sir_Charles_Blount_c_1594.jpg
Lord Mountjoy

Már a múlt század elején ismertté vált az a tény, hogy a lord megnevezés nemcsak a földbirtokos főnemesi családokban a legidősebb férfi családtag által örökölt cím, mely rendszerint az ősi birtokadomány helynevével kapcsolódik, hanem van olyan lordi cím is, mely bizonyos magas állami hivatalok viselőit illeti meg szolgálatuk tartamára, s mely cím nem birtoknévhez kapcsolódik, hanem a munkakör megjelöléséhez, s ezért nem is örökölhető. „[Ujfundlandban] az halászok között való pereket igazittya a’ Ki-Kötőhely Lordja, ugy nevezik a’ leg-elébb bé-érkezett Hajós Kapitánt” – írta Benkő Ferentz 1802-ben Magyar Géográfiájában (4: 35). Zigán János 1808-ban „a’ Királyi kintses kamara első Lordját” említi (Nagy Británniának... állapotja, 11), Lassú pedig nyolc ilyen hivatalnok lordot is felsorol (94. lap), köztük elsőnek a könyve több helyén említett Lord High Chancellort: „a’ Felső-házban a’ Lord Cancellárius viszi a’ szót” (82), akit másutt nagy Cancellariusnak nevez (92). Lord cancellarius néven említette ezt Bölöni Farkas S. 1831. június 22-én kelt angliai naplójegyzetében, és lordcancellar néven a Közh. Esm. Tára (2: 441). Ugyane mű ugyancsak 1831-ben megállapítja J. Addisonról, hogy „a’ kereskedő törvényszék egyik lordja lett” (I. 42). A XVII. századi lord-protectort Tóth Lőrinc említette 1844-ben (Uti Tárcza, 5: 76).

https://ichef.bbci.co.uk/news/976/cpsprodpb/19F7/production/_90474660_mediaitem90474659.jpg

Liz Truss, az első női lord chancellor

E hivatalnok lordok között nálunk már hosszabb ideje a legismertebb a londoni lord mayor, a főváros belvárosának, a Citynek mindig csak egy évre választott főpolgármestere. Ez a megnevezés magyarországi ismert, mondhatni közismert voltát alighanem Arany Jánosnak köszönheti. Az ő A walesi bárdok c., 1863-ban közzétett balladájában jelenti ki a haragra gyúlt Edwárd király, angol király, hogy

Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Arany János természetesen nagyon jól tudta, hogy az angol nyelvben a lord mayor szókapcsolat két szótagúnak ejtendő. Balladájában mégis a három szótagú magyaros betűejtést alkalmazta. Nyilván nem akarta az angol megnevezés angolos ejtésével megdöccenteni a magyar költemény ritmusát. Annál kevésbé sem akarhatta, mivel e szókapcsolat három szótagos ejtése nyelvünkben akkor már hosszú múltra tekinthetett vissza. 1793-ban Sándor István már ezt írta: „Szent Mihály’ napján egy Majór választatik, ki... Lord Majornak neveztetik” (i. m. 290). „London város Lordmájor”-járói írt 1808-ban Zigán (i. m. 64), a beiktatási ceremóniát említette Bölöni F. S. angliai útinaplójában 1831. ápr. 24-én. A Közh. Esm. Tára 1: 244 alapján (1831) az is tudott dolog volt, hogy „A’ londoni bírónak, mig hivatalát viseli, lordi titulusa van.”

A lord mayor szókapcsolat j betűs magyar írása az angolos ipszilonos alaknak adott helyet Hübner lexikonában 1816-ban: „az ugy nevezett Mansion-house Lord Mayornak, vagyis az eszt[endő] béli v[áro]s Birájának fényes lakópalotája” (3: 304). Itt a mayor szó – ahogy a toldalék magánhangzójából látható – még a magyar betűejtés hangértékével bír ekkor és még sok évtizedig. Sőt azt is mondhatnánk: mind a mai napig. Az Angliában járt Tóth Lőrinc azonban az angol ejtési formát használta az összetétel második tagjában: lordmayorje, lordmayorjétől, kormányzó lordmayorek (i. m. 27, 28).

A szó utótagos összetételei közül nálunk korán ismert lett a mylord megszólító forma (1757-ben, Vetsei i. m. 72, nála a fonetikus milord alakban), angolos helyesírású betűzéssel csak 1808-ban Zigánnál (i. m. 14), majd 1816-ban Hübner lexikonában (2: 560), azután társalgási jellegű szövegben a Közh. Esm. Tárában 1832-ben: „Azonban igazán mondva, Mylord, nem kívánok élni...” (3: 420). A XIX. század második felében, s részben azután is, angolból fordított vagy legalábbis angol tárgyú regényekben a mylord, m’lord, milord nálunk oly gyakran fordult elő, hogy szinte háttérbe szorította az alapszót, az összetétel utótagját.

A szó magyarországi meggyökerezésének jele volt, hogy már 1846-ban regisztrálta a Heckenast által kiadott Idegenszótár, mely a kiejtést is megjelölte: Lord, ang. (lard) az angol előkelő nemességnek czíme.

Ismertté vált, habár sokkal szűkebb körökben, a szónak észak-britanniai, helyesebben skóciai alak- és ejtésváltozata is, a laird. Már Lassú említette: „a’ kiknek nevezetes föld örökségek és birtokok van... Skócziában Lairdnak neveztetik.” Azonban sem ő, sem a Közh. Esm. T. (7: 253: laird Douglas) nem mutatott rá arra, hogy a laird pusztán nagybirtokost vagy földesurat jelent, s nem szükségszerűen a főnemesség tagját, még kevésbé magas tisztség viselőjét.

A lordság származék mint állapotmegjelölés először 1831-ben fordul elő (Közh. Esm. T. 1: 251), mint birtokragos megszólító forma (lordságod, őlordsága) csak a XIX. sz. végének szépirodalmában.

Figyelemre méltó, hogy a lord szó már a múlt században egy magyar szóláshasonlatnak is elemévé vált. Mivel a lordok a köztudatban mint Európa leggazdagabb és leghatalmasabb országának legelőkelőbb emberei éltek, nem meglepő, hogy a mint egy lord hasonlító elem a nagyvonalú életstílus leírásának elismerő, némi irigységgel színezett hangulatú eszközévé vált. Még nemrég hallani lehetett ilyenféle kijelentésekben: mint egy angol lord, azaz: előkelő nyugalommal (vö. angol hidegvér!) szemlél valamit, vagy: jólétben, komfortos függetlenségben él, vagy: gavallérosan, nagyvonalúan viselkedik. Bölöni F. S. amerikai útikönyvében (1834) egy jómódú amerikai polgárember életmódjáról ezt írta: „Rensselaer úr lakását s szobáit megláttam.., kívül és benn, mint egy angol lord lakása” (1966-i bukaresti kiadás, 111).

A lordi életformát – s vele a szót – a hazai serdülőkorú polgári gyermekek s azok szülei között A kis lord c.| regény is segített népszerűsíteni a XIX. és XX. század fordulóján. Frances Hodgson Burnett érzelgős regénye Little Lord Fauntleroy címmel 1886-ban jelent meg az Egyesült Államokban. Első magyar fordítása 1889-ben látott napvilágot, s még tizenhat magyar kiadás követte.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c5/English_pointer.jpgAz angol vizslák gyakran kapták a Lord nevet

A lord szó magyar nyelvi életéhez még az is hozzátartozik, hogy a XX. század első felében kutyanévként is előfordult, többnyire földbirtokos körökben. Rendszerint angol vizslákat neveztek e névvel, mégpedig kanokat. A szukák néha, de ritkábban, Lady nevet kaptak. Egy ilyen Lord fordul elő Babits Mihálynak Édes az otthon c. költeményében (a Recitativ c. kötetben, 1911–13).

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/1e/Lord_Rothermere.jpg
Lord Rothermere portréja

Mindemez előfordulásai ellenére a lord mindvégig műveltségszó maradt nyelvünkben. Mint idegen jelenséget jelölő szó az újságolvasóközönség passzív szókészletének volt eleme, s ma is az. Csak rövid időre vált ismertté széles hazai körökben, mégpedig néhány esztendőre a húszas évek végén. Amikor az egyik nagy londoni hírlapvállalat tulajdonosa, Lord Rothermere 1926-ban a trianoni békeszerződés revízióját kezdte sürgetni a The Daily Mail c. napilapban, az erélyes hazai sajtókampány máról holnapra elterjesztette az angol sajtócsászár nevét. E lord neve azonban néhány olyan fonémát tartalmaz, melyek magyar fül számára alig érzékelhetők, illetve magyar hangképző szervekkel nehezen képezhetők. E tényből a lord nevének magyarhoni kimondásakor némelykor különféle bonyodalmak is keletkeztek, amikre az öregebbek néhány régi anekdota formájában ma is emlékeznek. Ezért azután az angolul nem tudó óvatosabb hazánkfiai az idő tájt kísérletet sem tettek a nehéz Rothermere donációs név kimondására, hanem megelégedtek a rangjelző szónak, ill. címnek kimondásával, s a külföldi sajtófejedelmet csupán A lord vagy néha – s nem minden ironikus felhang nélkül – A nemes lord körülírással emlegették.

Országh László