Az alábbi interjú eredeti megjelenési helye: cultura.hu (2015. március 12.)

“Nagyon erősen megjelent a számítástechnika az oktatásban (meg az órákon is), ehhez, bizony, nekünk is alkalmazkodni kell. Például, ha a Rómeó és Júliát tanítom, házi feladatnak adom fel, hogy készítsenek Facebook-profilt a dráma szereplőiről.” Interjú a TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díjasával, Forgács Róberttel.

A TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díját idén Forgács Róbert, a budapesti Eötvös József Gimnázium magyartanára kapta. A díj átadásakor indoklásként elhangzott, hogy a díjazottnak a kiadónál korábban megjelent nyelvi fejtörőket tartalmazó két könyve, az Anya‒nyelv‒csavar és az Anya‒nyelv‒ész igen népszerűek, hatékonyan segítik a nyelvi ismeretterjesztést. A díjátadást követően Forgács Róberttel Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgatója beszélgetett. [2020-ban Forgács Róbertnek megjelent a kiadónál a harmadik könyve is: Szín-játszó-tér. Kommunikációs, csapatépítő és drámajátékok - a szerk.]

A díjat Budapesten, a Ferenciek terén lévő Café Pióban adták át ‒ pár percre az Ön munkahelyétől, az Eötvös József Gimnáziumtól. Milyen órái voltak ma?

Ma éppen a nyelvtan volt előtérben, mert három nyelvtan- és két irodalomórám volt.

Szeret tanítani, vagy éppen hogy nagyon fárasztó nap-nap után a diákoknak órát tartani? Mit jelent Önnek a tanítás?

Nagyon szeretek tanítani, különben nem bírtam volna ennyi évet lehúzni a katedrán. Ezt a hivatást nem is lehet másként űzni. Nem elég azonban a tanítást szeretni, a tanítványokat is szeretni kell, különben nem megy a dolog! Ha órát tartok, szinte mindig jó kedvem lesz, mert én is jól érzem magam ebben a szerepben, élvezem a „fellépéseket”. A tanár ugyanis – szerintem – színész és előadóművész is egy személyben, és ezeket a szerepeket csak átéléssel „játszhatja”.

Forgács Róbert tanár kapta a TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díjjat 2015-ben 

Hány éve kezdte a magyartanítást? Az eltelt idő alatt miképp változtak a diákok?

Bizony, több mint harminc éve tanítok, ami azért valóban hosszú idő. Néha magam is elcsodálkozom, hogy bírtam, mert azért mégiscsak fárasztó idegmunka ez. A diákok, persze, mindig változnak, meg ugyanolyanok is, hiszen fiatalság bolondság… De valóban észrevehető, hogy az iskolában is felgyorsult az idő. A diákok manapság nem tudnak „unatkozni”, mindig „pörögni” kell, mert körülöttük is minden pörög. Egy 19. századi regény nekik már túl hosszú, lassú és unalmas. Azt is megfigyeltem, hogy sokkal gyakorlatiasabbak lettek a mai fiatalok, mindent a praktikusság, a célszerűség szempontjából néznek, ami nem „hasznos”, azon hamar túllépnek. Éppen emiatt az irodalom is kissé háttérbe szorult.

Szemtanúi lehetünk, hogy a diákok igen otthonosan mozognak az elektronika világában, képesek minden szabadidejüket a számítógép előtt tölteni. Hogy hat ez az olvasási szokásaikra? Egyáltalán elolvassák napjainkban még a diákok a kötelező olvasmányokat?

Nagyon erősen megjelent a számítástechnika az oktatásban (meg az órákon is), ehhez, bizony, nekünk is alkalmazkodni kell. Például, ha a Rómeó és Júliát tanítom, házi feladatnak adom fel, hogy készítsenek Facebook-profilt a dráma szereplőiről. Az ilyen típusú feladatot nagyon szeretik. Persze, azért az olvasást semmi sem pótolhatja. De hogy könyv alakban vagy elektronikusan olvassák-e el a kötelező olvasmányt, azt már nem tudom befolyásolni. A lényeg, hogy elolvassák! És ez a magyartanáron is múlik!

Kiss Gábor és Forgács Róbert

Mint édesapának, akinek négy gyermeke érettségizett le az elmúlt évtizedben, szomorúak a tapasztalataim a gimnáziumi nyelvtanórákkal kapcsolatban. Úgy láttam, hogy a tanárok nem tartanak nyelvtanórákat, a magyar nyelvtan tanítása kimerül abban, hogy érettségi előtt végigszaladnak a nyelvtani tételeken. Ön tart nyelvtanórákat?

Természetesen. Én nagyon fontosnak tartom az úgynevezett nyelvtant is, de manapság ezen már egyáltalán nem csak a leíró nyelvtant értjük. A tananyag része a stilisztika, a retorika, a szövegtan vagy a kommunikáció is. Ezeket színesen, játékosan, a diákok számára is vonzón lehet tanítani. Úgy vélem, nem meglepő, hogy én a játékosságot előnyben részesítem.

Sok vita kísérte az elmúlt években az érettségi rendszert, sokan bírálták a kétszintű, vagyis a közép- és az emelt szintű érettségi bevezetését. Önnek mik a tapasztalatai?

Nekem jók a tapasztalataim, mert így a tanulóknak csak egyszer kell vizsgázni, és nincs külön felvételi. De a középszintű érettségi színvonala nagyon alacsony, a szövegértési feladatot például egy jó képességű, felső tagozatos általános iskolás gyerek is meg tudná oldani. Itt azért lehetnénk egy kicsit igényesebbek a feladatok összeállítói.

Az indoklás szerint a TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díját azért kapta, mert igen népszerűek a kiadónál megjelent Anya‒nyelv‒ész és Anya‒nyelv‒csavar című, nyelvi fejtörőket tartalmazó könyvei. Hol és hogyan került először kapcsolatba a nyelvi fejtörőkkel, a nyelvi totókkal?

Hát, ez hosszú történet! Már gyerekkoromban sokat játszottam, szerettem a rejtvények minden formáját, édesapámmal gyakran „nyelv-észkedtünk”. Az sem véletlen, hogy magyartanár lettem, mert mindig vonzottak a nyelvek. Aztán középiskolai tanárként bekapcsolódtam a Beszélni nehéz! mozgalomba, ennek kapcsán is sokat „nyelveltem”, majd 1997-től a Duna TV Nyelvőrző műsorában kezdtem el nyelvi játékokat készíteni, illetve játékot vezetni. Ez a tevékenységem egészen 2010-ig tartott. De ettől függetlenül is mindig játszom a magyar nyelvvel, csűröm-csavarom a szavakat, imádom a szójátékokat, a tanórákon sem hagyok ki soha egy-egy nyelvi poént.

A két könyv iránt a nagyközönség fokozott érdeklődését megtapasztalhattuk az elmúlt években is az Ünnepi Könyvhéten, mikor dedikálta a könyveket. Hogyan készült a két sikerkönyv? Mi ösztönözte az elkészítésükre?

Mint említettem, a tv-műsorban rengeteg nyelvi fejtörő hangzott el, és egy idő után arra gondoltam, milyen jó lenne ezeket könyv formájában is megjelentetni. A gondolatot tett követte (én lettem a „tettes”), és végül összeállt egy, majd még egy könyv. Nekem is öröm volt ezeket megalkotni, de az is munkált bennem, hogy másoknak is örömöt okozzak, és kedvet csináljak az anyanyelvvel való játékhoz. Hadd említsem meg azt is, hogy nekem nagyon fontos a könyv illusztrációja is, és ebben nagy segítségemre volt barátom kislánya, Ferenci Fruzsina, aki ma már felnőtt, és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója, hiszen ő készítette el mindkét könyvem fantasztikusan kedves rajzait.

A gimnáziumi tanítás során szokott ,,bedobni” egy-egy fejtörőt az óra színesítésre?

Persze, nem is tudnám ezt „megúszni”, mert maguk a diákok „követelik”, hogy időnként játsszunk az órán. Nekem meg ezt nem kell kétszer mondani… Aminek nagyon örülök, hogy gyakran hallom kollégáktól, sőt tanárjelöltektől is, hogy használják a könyvbeli játékokat az órákon, tanítási segédanyagként.

Sokan féltik anyanyelvünket a sok idegen, főleg angol szótól. Sokan megróják a fiatalokat hanyag, gyakran durva beszédjükért. Hogy látja a mai gimnazisták nyelvhasználatát? Egyáltalán, érti még a tanár, hogy mit beszélnek egymás között a diákok?

Valóban terjednek az angol nyelv bizonyos kifejezései, főleg az informatika területén, de én nem látom ezt olyan tragikusnak. Ami például mással nem pótolható kifejezés, az úgyis beépül a magyar nyelvbe, ha meg nem, akkor azt a nyelv kiveti magából. A durva beszéd is terjed, de a diákok (legalábbis az Eötvösben) pontosan tudják, hogy a tanórákon a trágárságnak nincs helye. Hogy egymás között hogyan beszélnek, azt pedig sajnos nem nagyon tudom befolyásolni. Azt mindenképpen elmondom nekik, hogy mindig az adott közeghez, szituációhoz igazítsák nyelvhasználatukat. Mondjuk vizsgahelyzetben vagy egy állásinterjú során nyilván nem fognak káromkodni! Egy buliban pedig – valószínűleg – nem használnak választékos nyelvi fordulatokat. Az élet már csak ilyen!

Önnek Kertész Rita kolléganőjével, ugyancsak a TINTA Könyvkiadónál megjelent egy szövegértési munkafüzete is. Mért tartották fontosnak ennek az összeállítását?

Mert azt tapasztaltuk, hogy nem árt, ha minél több lehetőség adódik a szövegek minél pontosabb megértésére, illetve ezek gyakorlására. A középiskolai felvételiken, az érettségin, de a hétköznapi életben is gyakran adódik olyan helyzet, hogy nagyon fontos egy szöveg helyes értelmezése. Ebben a füzetben igyekeztünk minél változatosabb példákon keresztül gyakoroltatni a szövegértést.

A nyelvművelés is az elmúlt két évtizedben viták kereszttüzébe került. Vannak, akik azt mondják, a nyelv nem kert, nem kell művelni. Mások azt mondják, nyesegetni kell, a vadhajtásokat vissza kell vágni. Önnek mi a véleménye? Egyáltalán mi a feladata ezen a téren egy gimnáziumi tanárnak?

Szerintem ebben az esetben is valahol középen van az igazság: valóban van a nyelvnek egy önműködő folyamata, ami elrendezi, kiválogatja az oda nem illő dolgokat, hiszen a nyelv élő organizmus, aminek van immunrendszere, és az bizony védekezik a „kártevők” ellen. De nyilván bizonyos túlkapásokat, a magyartól idegen nyelvi jelenségeket azért nem kell elfogadni, és időnként külső beavatkozásra is szükség van. Nagy kérdés, persze, hogy ezeket a folyamatokat hogyan tudjuk befolyásolni.

Tanárként én mindenképpen az igényes nyelvhasználatra hívom fel a gyerekek figyelmét, és jómagam is törekszem erre. Folyamatosan javítom a diákok nyelvi, nyelvhelyességi hibáit, és ha magam hibázom, nem szégyellem kijavítani. Ebben is segít nekem a játékosság, a humor. Mert ‒ Karinthy Frigyes nyomán ‒ humorban én sem ismerek tréfát!

Forgó Márta