Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 98. évf. 1974., 353–354. oldal.

Miként az egzotikus szavak jelentős része, ez is először útleírásban jelent meg nyelvünkben. Éspedig elég későn, mivel magyar utazó csak a múlt század második felében jutott el az USA csendes-óceáni partvidékének azon részére, ahol az e szóval jelölt tárgy akkor még elég nagy számban látható volt. (Azóta nagyobbik részük múzeumokba került.) Kecskeméthy Aurél, a színes tollú újságíró ugyan már 1876-os útja kapcsán megemlítette, hogy „Mulatságosak az indiánok által készített fa- és kőszobor bálványok is. Egy ily élénken színezett óriás vagy négy öl magas, s egymás nyakára ülő rémképekből alkotott. Az alsó óriás fölfal egy tengeri szörnyet. Ez óriás tetején ül a másik, s ugyancsak tépázza üstökénél fogva; ennek tetejében a harmadik, ki fölfalni készül mind a hármat” (Éjszak-Amerika 1876-ban, 1877. 57). Kecskeméthy nem használta a totem szót, sem az általa leírt tárgyra a totemoszlop szót, s a téma valószínűleg nem is érdekelte különösebben.

Jóval többet és valamivel szakszerűbben szólt e tárgyról 17 évvel később egy másik utazó, Vojnich Oszkár „Budapesttől Sitkáig, úti jegyzetek” c. könyvében. Ő Alaszkában, Fort Wrangel közelében látott ilyen „bálványokat”, éspedig először egy indiánok lakta házban, ahol „egy a házigazda által fából faragott körülbelül 5 méter magas Totem áll”. Vojnich a saját fényképeivel illusztrált kötetben elmondja, hogy a totemek törzsi jelképek, majd így folytatja: „A Totem kézi rajzot jelent. A 6–12 méter magas Totem oszlopok emlékoszlopok, vagy... a mi festett családfáinkhoz hasonló szerepük van... A Totemeken használt symbolumok: a medve, farkas, sas stb. – A háztól néhány lépésre három Totem áll, kettőnek tetején madár ül, a harmadikon guggoló ember; a falu szélén négyet láttunk, a szemközti parton hármat, az egyiknek alján ülő sas felett 4 alak, amelyek közül az alsó az ördögöt ábrázolja, az e fölötti a három képű istent, majd ezen egy hosszú csőrű madárfej és legfelül egy kalapos alak. – E totemek mind több száz évesek” (90–91). Látjuk, Vojnich sem különböztetett meg világosan a totem mint fogalom és mint ábra, illetve tárgy vagy állat között, s a gyakori laikus szóhasználatot követve a totemoszlopot, a törzs származásának mondófáját is a totem szó alá sorolta.

Világosabban és főleg tudományosabb szinten foglalkozott e fogalomsorral Katona Lajos a Pallas Lexikonban 1897-ben (16: 287), ahol a szó etimonját és értelmezését is megtaláljuk: ote, birtokragozva otem ’kézjegy, törzsjel’.

A totem szó még a műveltebb laikus körökben sem terjedt volna el, ha a századfordulón az őstörténészek, mitológiakutatók és a néppszichológia művelői nem hozzák forgalomba. Nálunk Hornyánszky Gyula 1907-ben Totemisztikus nyomok a görög történetben c. terjedelmes tanulmányában (EPhK 31: 177 és kk), Frazerre és Wundtra hivatkozva definiálta a fogalmat. „Otem vagy totem az északamerikai indiánok, állítólag az Odzsibvé-törzsnek szava, s tulajdonkép a törzsjelvényt, lényegében azokat a szent állatokat jelenti, melyeket az illető népek ősükként tisztelnek, s melyekből nevöket, törzsjelvényeiket stb. veszik.”

Hornyánszkyra és Wundtra (Völkerpsychologie II, 2: 254) hivatkozott Gombocz Zoltán 1914-ben az Árpád-kori török személyneveink c. tanulmányában a Magyar Nyelvben. „Az az állat, amelyre a törzs tagjai nem vadászhatnak, nem bánthatják, húsát nem ehetik, voltaképen a törzs totem-je” (10: 244–5). Majd „az egy törzsbe, egy clanba tartozók (vagy legalább az előkelőbbek) személynévül a közös totem nevét viselik, amely természetesen nemcsak a törzs őse, hanem egyszersmind védőállata is” (246).

A ritka, egzotikus, szaknyelvi idegen szó elterjedéséhez hozzásegített S. Freud 1913-ban megjelent kötete, Totem und Tabu is, mely a pszichoanalitikusok egyik műszavává léptette elő ezt az indián szót. Egyik korai magyar nyelvű eredménye ennek a változásnak Róheim Géza A kazár nagyfejedelem és a turulmonda c. tanulmányában olvasható. (Megjelent az Ethnographia 1917. évi folyamában s különlenyomatban is, az itt közölt lapszámok az utóbbira utalnak.) Róheim kimutatta, hogy a honfoglaláskori magyarságban „a totemek mind ragadozó madarak” (25), s „ezért válik a turul az uralkodó nemzetség totemjévé” (27), melyben a kutatók „felismerik a török totemizmus legrégibb nyomait” (25).

A néprajz iránti fokozódó érdeklődés, a földrajz intenzívebb tanítása s a nagyszámú útikönyv lassanként elterjesztették a szót nálunk. Nem egészen száz évvel Kecskeméthy után (aki még nem is ismerte a fogalmat) az egyik napilap sporttudósításában a szó már magától értetődően szerepel. „Annyira kemény lett a játék, hogy a kicsit félősebb futballista ezerszer meggondolja, bedobja-e magát a húsdarálóba. Aki egy nemzetközi mérkőzésen megpróbál betörni a büntetőterületre, azt bizony ütik, vágják, lökik és rúgják. Még ami aránylag nem túl kemény bajnoki mérkőzéseink után is úgy fest a csatárok lába, mint az indiánok totemoszlopa. Van azon mindenféle szín, a vöröstől a kékig és a liláig, sőt még különféle dudorok is cifrázzák az összképet” (Magyar Nemzet 1974. február 3., Zsolt István írása).

A totem szó Európában először az angol nyelvben jelent meg, 1760-ban, onnan került a németbe 1791-ben és a franciába 1833-ban.

Országh László