Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 98. évf. 1974., 352–353. oldal.

Nem a Simon keresztnevű személyek becenevéről van szó, hanem a húszas évek országszerte divatos táncáról, melynek nevét népszerűsége okán egyidőben különféle tárgyakra is ráruházták. Ez a szó és tánc is angol, pontosabban az amerikai nyelvterületről került hozzánk, akárcsak több más, az első világháború utáni években népszerű társasági tánc is. Jól mutatja a divatot a „felső tízezer” heti képes újságjának, A Társaságnak 1921. január 30-i száma, mely a Technikus Bálról számolt be. „A táncok egymásután következtek, boston, onestepp, fox-trott, azután újra boston, one-stepp, foxtrott, de azután mégis csak boston, boston. A nagy bálokon úgy látszik még mindig a bostoné az elsőség” (60).

Az ünnepélyes bálokon talán még így volt, de a következő évben, 1922-ben már betört a shimmy, s ez lett az intimebb hangulatú összejövetelek felkapott tánca. Shimmyláz lepte meg egész Magyarországot. Hiába tiltotta be a budapesti rendőr-főkapitányság 1921 közepén átmeneti időre a „modern táncokat” (one-step, foxtrott stb.), az ezeknél sokkal „merészebb” shimmy terjedésének nem tudtak gátat emelni. Ezt a 2/2 vagy 2/4 ütemű dzsessztáncot, a foxtrott továbbfejlesztett változatát egykorú leírások szerint „némileg rázásszerű mozdulatokkal táncolták, mintha a táncos le akarná rázni magáról a ruháit”. A nagyon idős nemzedék fülében még ma is visszacseng a kor felkapott slágerének (ma táncdalnak mondanák, s ez rendjén is van) két sora: „Legszebb tánc a simi. Ezt táncolja minden strici.”

A szakemberek pontosan leírták, így Róka Gyula a Tánctanítók Lapjában 1923 szeptemberében: „A blues egyes figurái a Shimmy-Foxban lesznek felhasználva” (4), majd a következő év decemberében ugyanott, a bécsi társas életről beszámolva: „Foxtrottnak a nálunk ismert sima shymmit táncolják” (2). Ugyanő a Modern táncok albuma c. műben 1924-ben: „A blues rendkívül hasonló a Simmyhez, sőt Simmy-Foxnak is nevezik. Zene: 4/4 ütemes Foxtrott vagy simmy” (34). Tehát a táncdallamot is shimmy-nek nevezték, ahogy ez egyébként az egykorú kottahirdetésekből is kiderül.

A konzervatív tánctanítók egy része azonban hallgatással mellőzte a divatos, modern amerikai táncokat. A szakma akkori nesztorának, Róka Pálnak 1922-ben már második bővített kiadásban megjelent Táncművészeti szaktankönyvében egy betű sincs a shimmyről és a Technikus Bál népszerű táncairól, de annál több a polkáról, menüettről, gavottról, valcerról, csárdásról és körmagyarról.

A shimmy szó hamarosan a szépirodalomban is gyökeret vert. Krúdy Gyula az 1933-ban megjelent Rezeda Kázmér szép életében így: „Zsezsének szokásos foglalkozása volt, hogy az úrihölgyeket otthon, a saját szalonjukban tanítgassa a divatos tánclépésekre. A »simi«, a foxtrott és más modern táncok idején Zsezsének minden délutánra esett elfoglaltsága” (Az 1973-i kiadásban a 173. lapon). Itt azonban egy kis kortévedés lappang. A Rezeda-történet 1912–14-ben játszódik, s ekkor Magyarországon (de szülőhazájában, az Egyesült Államokban is) még ismeretlen volt e két tánc.

A tánc és dallama nagy népszerűségének tulajdonítható, hogy pár évig a simi szót néhány akkor divatos alakú tárgy nevéhez is hozzáragasztották. így lett siminadrág az olyan férfi pantalló, mely három ujjnyira a boka fölött végződött, kamasz arszlánok divata a húszas évek első felében. Simi nyakkendő volt a nagyon keskeny, hosszanti színes sávos, előre megkötött csokornyakkendő. A simigaraboly-t a Szegedi szótár is leírja (’bolgárkosár’ 1: 170), és megemlékezik a similabdá-ról is (2: 404). Ez utóbbi hosszú, vékony gumizsinórral ugráltatható, mandarin alakú és nagyságú, krepp-papírba csomagolt, fűrészpor tartalmú játéklabda volt, amit rövid távra elhajítva (pl. valaki feje irányába dobva) vissza lehetett rántani eldobójához. Tipikus búcsúfia volt, egynapos játékszer. Néha még napjainkban is felbukkan szilveszter éjszakáján és majálisokon, népünnepélyeken. Ma is élő neve mint nyelvi kövület őrzi egy ötven évvel ezelőtt népszerű tánc emlékét.

Similabda

A tánc felújítására négy-öt éve történt kísérlet, amikor a twist letűnése után valami újat kerestek. A televízió táncmúzeumában is bemutatták. Talán ennek tulajdonítható, hogy a Pápai Textilgyár 1969 elején „Shimmy szintetikus női blúzanyagot” hozott forgalomba.

A shimmy szó műszaki nyelvünkben is él vagy élt. „Mindenki ismeri az autók hírhedt betegségét, a »shimmy«-t, melynek nagyrészben a rossz kormányszerkezet az oka” (Pesti Napló, 1928. január 12, 19). Az angol–magyar műszaki szótár ’az elülső kerekek oldallengése’ szerkezettel magyarította. Az autósok ma nálunk egyszerűen csak ’szitálás’ néven említik.

A shimmy szó eredetijét az angol etimológusok a Mississippi torkolatvidéke néger idiómájában keresik. Feltételezik, hogy a keverten angol és francia nyelvi elemeket használó, szerényebb műveltségű négerek a francia chemise, ’ing’ szót többes számúnak vélték, s abból vonódott volna el a tánc magánhangzós végződésű neve. Ennek a magyarázatnak némi jelentéstani nehézségei vannak. Az kétségtelen, hogy a shimmy szó először 1919-ben bukkant fel nyomtatott alakban az amerikai angolban. Chadwick Hansen ismert amerikai negrológus Negro Shaking Dances in America c. tanulmányában (American Quarterly, 1967/19: 554–63) kimutatta, hogy maga a tánc amerikai néger eredetű, riszáló, rázkódó, vonagló, a has- és melltájat mozgásban tartó elemeivel nyíltan erotikus, a nemi aktusra célzó jellegű. (A húszas években rövidebb ideig be is volt tiltva az USA egyes északi városaiban.) Dalszövegeiből a komikus túlzás sem hiányzik, pl. a Louis Armstrong által szerzett nevezetes táncdalból:

I wish I could shimmy like my Sister Kate,
Now she shakes it like jelly on a plate.

A dzsessz történetéből tudjuk, hogy a shimmy sem jutott volna el hozzánk ilyen gyorsan, ha az Egyesült Államok flottaügyi minisztere, a szigorú puritán erkölcsű Josephus Daniels az első világháború vége felé be nem záratta volna New Orleansnak, az akkor legnagyobb amerikai flottatámaszpont városának bordélyházait. Az ezekben született és virágzó dzsesszmuzsika zenészei ezáltal munkahely nélkül maradtak és szétrebbentek a szélrózsa tájai felé. De megmentették és szerte Amerikába magukkal vitték művészetüket – hasonlóan némiképp a klasszikus görög nyelv tudósaihoz, amikor Konstantinápolyt 1453-ban bevette a török, és ezáltal szülőhazájában véget ért egy évezredes kultúra.

Országh László