Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 98. évf. 1974., 103–105. oldal.

Az utóbbi évtizedben a bizalmasabb légkörű társalgásban, a fiatalabb nemzedék élőbeszédében nálunk is terjedni kezd az amerikai angolság e szava, helyesebben: mondatpótló betűrövidítése. Néha már nyomtatásban is találkozunk vele, könnyebb fajsúlyú novellákban, krimi történetekben, sporttárgyú riportokban. Sőt már él egy-két szaknyelv szókészletében is. Érdemesnek látszik egy pillantást vetni arra, hogy mit is jelent, hogyan keletkezett, és mikor kerülhetett nyelvünkbe.

Jelentése pontosan megfelel annak, amit a brit angolság az all right! szavakkal fejez ki, azaz: ’rendben van, jól van, helyes, igen, egyetértek’. Ezt az everything is all right-ból rövidült brit mondatot a mai idős nemzedék még diákkorában megismerte angol területen játszódó regényekből, detektív- és kalandtörténetekből s egyebek között Verne Gyula könyveiből. Napjaink fiatal nemzedéke azonban már nem ezt a brit mondatot használja, hanem inkább az amerikai oké-t emlegeti. Ha Rejtő Jenő, alias P. Howard három évtizeddel később írta volna regényeit, akkor valószínűleg nem all right-eket, hanem oké-ket használt volna a helyeslés korszerűbb kifejezésére.

Az oké a múlt század harmincas éveinek legvégén indul el az Egyesült Államokban világhódítónak mondható útjára. Eredeti – s hazájában ma is használt – betűalakja O. K. volt, majd OK, később s ma is gyakran okay írásváltozatban. Keletkezésére vonatkozólag több, túlnyomóan laikus fogantatású hipotézis létezett, melyeket H. L. Menckennek nálunk is ismert The American Language c. terjedelmes monográfiája ismertetett. A kérdést szigorú filológiai módszerekkel Allen Walker Read, ismert amerikai nyelvtörténész vizsgálta meg az American Speech c. évnegyedes folyóirat 1963. évi 38. folyamában megjelent több, gazdagon dokumentált tanulmányában. Read itt kimutatta, hogy az O. K. mint tudatos tréfás kakográfia jött létre 1839-ben, egy-két évvel azután, hogy az Egyesült Államokra is átcsapott az Angliában kialakult pillanatnyi divata a szándékosan helytelen helyesírásnak, mint a humor egyik eszközének. (Ilyenféle divat nálunk is volt az utolsó századforduló idején a Göre Gábor-os írások tanúsága szerint.) Ennek a kakográfiai játéknak egy 1825-ben létrejött példája mind a mai napig él a brit nyelvterületen a legszélesebb körökben. Itt az elemi fokú iskolai tanítás három fő tantárgyát (olvasás, írás, számolás) ma is the three R’s, azaz „a három R” betű néven nevezik, mégpedig minden egykori tréfás zamat nélkül. A három tantárgy angol nevének hangsúlyos szótagja ugyanis egyformán az R hanggal kezdődik: reading, writing, arithmetic.

A „három R” és hasonló elmeszülemények példájára az Egyesült Államokban is fellobbant a kiejtett betűrövidítések divata, főleg a hírlapok humor rovatában, egyesületek, italok, ruhafélék stb. nevének kezdőbetűiből, valamint gyakran ismétlődő frázisok tréfás rövidítésére. Így született meg az O. K. a bostoni Morning Post napilapban az all correct rövidítésére, mintha azt oll korrekt-nek kellene (fonetikusan) írni. Elterjedését segítette, hogy a hírlapok, a humoristák és a szlenghangulatú jelenségeket kedvelő fiatalok felkapták. Az [ou kei] ejtésű betűszó az 1840-i amerikai elnökválasztási korteshadjáratban lett igazán népszerű egy kis átmeneti jelentésbővülés kapcsán. A demokrata párti elnökjelöltet, Martin Van Burent ugyanis a New York állambeli Kinderhook faluban levő szülőháza és tanyabirtoka alapján barátai, majd kortesei és később párthívei Old Kinderhook-nak, azaz a kinderhooki öregnek nevezték. E becenév rövidítése O. K. volt, mely mint kortesjelszó („O. K. is O. K.”, azaz „jó nekünk a kinderhooki öreg”) az egész Egyesült Államokban elterjedt és erősítette a korábbi O. K. népszerűségét. – Read cáfolja azt az eléggé elterjedt, de megalapozatlan nézetet, hogy az oll korrekt írásmód Andrew Jackson elnök hiányos iskolázottságának következménye.

Az O. K. az amerikai angolságban eleinte mondatszó volt, majd határozószó lett (’rendben, helyesen’), idővel melléknév (’rendben levő’) és főnév is (’jóváhagyás’) s végül, többnyire okay alakban tárgyas ige is, ’megerősít, jóváhagy’ jelentéssel. A brit nyelvterületen az első világháború után terjedt el, jórészt az amerikai filmek közvetítésével, a brit puristák minden tiltakozása ellenére.

Bár összefüggő nyomtatott szövegből még nem sikerült kimutatni, mégis felette valószínű, hogy nálunk is ismert volt már a harmincas évek elején, ha talán nagyon szűk körben is. Szécsi Ferencnek 1936-ban megjelent Idegen szavak nagyszótára már közli: „O. K. a (ejtsd: ó ké) rendben van!” E dátumtól kezdve minden újabb kiadású idegenszótárunkban megtalálható. Az utolsó egy-két évtizedben való elterjedése nálunk több tényezőnek tulajdonítható. Ezek egyike az angol nyelvű táncdalszövegek, főleg a beatslágerek. Nagyobb a film szerepe, mindenekelőtt egy 1951-ben készült, Oke Nerone c. olasz filmvígjátéknak (rendezte Mario Soldati, filmíró Stefano Vanzia), melyet nálunk Oké Néró! címen 1957-ben mutattak be. E bohókás film nagy sikere a szót nálunk főleg az angolul nem tudó, egyébként is szerényebb műveltségű körökben terjesztette el. A nálunk újabban bemutatott amerikai filmek már erre a „tömegbázisra” építhettek. De szerepük volt a szó terjesztésében, főleg vidéken, az egyre nagyobb számban hazalátogató amerikás magyaroknak is.

A magyar nyelvbe került oké szó asszimilálódásáról több tényt lehet megállapítani, így azt, hogy az angol nyelvben mindkét szótagján hangsúlyos szóból a magyarban törvényszerűen elsőszótag-hangsúlyú szó lett. Mindkét szótag diftongusa a magyarban monoftongizálódott. A szó nyelvünkben szinte mindig mondatszó értékű; főnévi, melléknévi, határozószói beszédrészként tudtommal nem fordul elő. Megkezdődött ellenben igévé fejlesztése okéz hangalakban (’jóváhagy, megerősít’ jelentésben), sőt műveltető morfémával is: okéztat. Igeként elsősorban a légiforgalmi és más idegenforgalmi irodák nyelvében („A repjegyet még okéztatni kell”), valamint a külkereskedelmi vállalatok adminisztrációjának szakmai zsargonjában él.

Országh László