Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 97. évf. 1973., 486–488. oldal.

Ez az angol szó nyelvünkben ma már csak a lósportok híveinek szókészletében él, ’lóversenyezés’ és ’lóversenypálya’ jelentésben. Az ősi germán eredetű szó eredetileg és hosszú időn át ’gyep, gyeptégla, tőzeg’ értelemben volt használatos az angol nyelvterületen. A ’lóversenypálya’ jelentése is a lósportok klasszikus hazájában, Angliában alakult ki, a XVIII. század közepén. Mielőtt nálunk, mintegy másfél évszázada, ez az utóbbi jelentés meggyökeresedett volna, megjelent ’tőzeg’ jelentésben is. Így Németh László 1795-ben Az európai nevezetesebb országoknak rövid leírásában azt közli, hogy hasznos dolog „a’ törf, mellyel a’ Hollanduſz tüzel” (75), s megállapítja, hogy „törfje Hiberniának elég vagyon” (206). Ugyanő betűképpel szerepelt a szó Franz Dávidnak németből fordított Grönland históriájában 1810-ben: „Törf minden motsárokban van homokkal követtsel elegy, de tüzelni semmit nem ér, a’ lapályos helyekenn jó Törföt is lehet találni... A legjobb Törf az ollyan puszta ſzigetekenn és kopasz kősziklákonn nő, hol sok madarak ſzoktak tanyázni, ezeknek ganéjja a’ földet öszve keveredvén, mohval fűvel bénő… jól ég és melegít” (76). Ugyanígy Lassú István 1827-ben megjelent Nagy Británnia… leírásában: „Skócziának… törfje annyi, hogy építésre is használják” (16). Egy származéka pedig már 1801-ben Benkő Ferenc Magyar Géográfiájában: „a’ Botáni Báj vagy ſziget... a’ föld elegyesen fövenyes, maraſztos és törfös” (2: 245). A törf alak még 1833-ban is előfordul a Közhasznú Esmeretek Tárában: „van mesze, márgája és törfje melly legjelesebb ásványgazdagsága Pomerániának” (9: 403).

Mind e művek német forrásokon alapulnak. A német nyelvben azonban e korban már Torf az irodalmi nyelvi alak, a Törf pusztán nyelvjárási változat. (De lehet a törf az angol turf szónak német mintára átfonemizált változata is.)

A törf alak mellett már a XIX. század elején megjelentek a turf szónak egyéb változatai is. Így 1810-ben Hübner Lexikonában: „A’ posványság, torfa lapok számosak Cheshirben” (1: 697), majd a már említett Közh. Esm. Tárában 1833-ban: „turfa vagy gyeptőzeg” (5: 273). Ez a turfa alak maradt uralkodó nyelvünkben az egész XIX. században, így pl. Térey Pálnál 1859-ben az Angol-skóthoni naplóban: „[A liverpool–manchesteri vasúti vonal] oly feneketlen mocsárokon s turfarétegeken vezet keresztül, melyen minden töltésezési és lecsapolási kísérletek meghiúsultak” (144). Ezt a turfá-t különösképpen csak az évszázad legvégén (1899) szótározta először Babos Kálmán. Ekkorra azonban már jórészt ki is szorította a tőzeg a nyelvi úzusból, mely szót a NyÚSz. már 1823-tól kimutatta.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 97. évf. 1973., 350–351. oldal.

Ez az eredetileg babonás tilalmat jelző szó nyelvünkben legelőször földrajzi nevek alkotóelemeként jelent meg. Benkő Ferenc 1796-ban a Parnassusi időtöltésekben (IV. rész 40) a Csendes-óceán kapcsán említette, hogy „Nevezetesebb Szigettyei… Tonga-Tábu…” stb. Ugyane területről írva Kanya Pál a Népszerű földrajzi oktatás (1847) c. tankönyvében a szókapcsolat második elemének jelentését is megmagyarázta: „Legnevezetesebb szigetek: Tonga tabu (szent Tonga)” stb. (522).

Bővebb és tárgyszerűbb magyarázatot találunk „La Perousenak 1785, 1786, 1787 és 1788-ik esztendőben tett Utazásának veleje” c., Pesten, 1817-ben megjelent műben, melyet Kis János a „Nevezetesebb utazások tárháza” c. sorozat harmadik kötetében tett közzé Halasy Mihály fordításában. La Pérouse e könyv 102–3. lapjain leírta az akkori Sandwich-szigetek bennszülötteinél tett látogatását, melynek során „azt mondottam nékik, hogy én Taboo vagyok, és ennek a’ szónak, mellynek értelmét én az Anglus tengeri utazóknak tudósításaikból tudtam, tökéletesen ollyan foganatja lett, a’ millyent tőle vártam.” E passzushoz La Pérouse a taboo szónál a következő lapalji jegyzetet fűzte: „Ez a’ szó az Ő vallásbeli rendtartásaik szerént ollyan dolgot jelent, mellyet nem szabad nékik kezekkel megilletni, vagy pedig ollyan szentséges helyet mellyre nem szabad nékiek lábokat letenni.”

Comte de la Pérouse (meghalt 1788), a Csendes-óceán neves francia hajósa, akinek útinaplója Voyage de la Pérouse autour du monde címen Párizsban 1797-ben jelent meg négy kötetben, a tabu intézményére vonatkozó ismeretét a francia etimológusok szerint James Cook kapitány angolul 1784-ben (francia fordításban 1786-ban) megjelent Voyage to the Pacific Ocean c., harmadik utazásáról szóló művéből merítette, melyben az 1777-i bejegyzések között a taboo szó többször is előfordul. Cook előtt a szót Európában nem ismerték. A szó mind a mai napig él a Csendes-óceán szigetvilágának nagy részében, sokféle alakváltozatban. A Cook és La Pérouse által használt alak a tongai nyelv szava.

James Cook

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 96. évf. 1972., 364–366. oldal.

Ez a szó több mint egy fél évszázadon át keveset mondott a legtöbb magyarnak. Hosszú ideig csak egy volt a sok pesti szállodanév közül. Két-három évvel ezelőtt azonban máról holnapra közismert és közhasználatú lett, amikor az akkortájt elkészült első gyalogos aluljáró, majd az új földalatti villamos vonal egyik megállója a közelében levő szállóról az Astoria nevet kapta. Ahogy évről évre növekszik Budapest forgalma, úgy válik egyre ismertebbé a neve, még vidékiek között is, ennek a főváros szívében levő fontos átszállóhelynek és útvonal-kereszteződési csomópontnak. Ez az egyetlen teljességgel idegen elnevezés az új földalatti megállóhelyei sorában, érdemes tehát kissé utánanézni, hogyan is került nyelvünkbe.

John Jacob Astor

Az Astoria név a történelemben először 1811. április 12-én jelent meg (Lewis A. McArthur: Oregon Geographic Names. Portland, Ore. 1928. 450). E napon alapították meg a Csendes-óceán partján, a Columbia folyó torkolatánál azt a 3 kis épületből álló telepet, mely a távol-nyugati amerikai őserdők indiánjaitól és prémvadászaitól megvásárolta az értékes gereznákat, majd továbbította őket távoli piacokra. A település egy New York-i üzletembernek, John Jacob Astornak, illetve az ő irányítása alatt álló American Fur Companynek volt jelentős jövedelmet hajtó vállalkozása. A település azonban gyorsabban gyökerezett meg, mint a neve, Astoria. Két évvel megalapítása után, 1813-ban a bizonytalan hovatartozású terület brit fennhatóság alá került, Kanada része lett, s az Astoria nevet elvetve az angol királytól a Fort George nevet nyerte.

Fort Astoria 1813-ban

„A nagy: csupa kicsiny; a sok: csupa kevés.
Gyűlöletre feleljen megbecsülés.”

(Lao-ce: Tao Te King – Az Út és Erény könyve)

A megbecsülés képessége egy fontos erény, amely arra tesz készségessé, hogy a megismert jót belsőleg a neki járó fokon értékeljük, és külsőleg a megfelelő módon fejezzük ki tiszteletünket. Az igazságosságnak részeleme, a szeretettel társul; ellentéte a megvetés és a megbecstelenítés. Sajátos alapja az értéktudat, mely az emberben a becsület, Istenben a legfőbb jó, az anyagvilágban a teremtés céljának, rendeltetésének való megfelelésen alapul. Többnyire mentális fölismeréssel kezdődik, mellyel jónak ítélünk valamit, és ennek megfelelően beszélünk róla, birtokoljuk és bánunk vele. Az ember megbecsülésének tárgya az istenképiségből fakadó személyi méltóság; a keresztény embernek pedig az istengyermekség, a Krisztushoz tartozás. A Szentírás szerint a legnagyobb megbecsülést, amit az ember kaphat, a létével kapta a teremtésben: Isten a képmásának teremtette őt, és minden más teremtett dolgot őrá bízott. „Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptátok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok. Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk” (Róma 8:14-16). Sőt, az elbukott ember ismét és ismét lehetőséget kap Istentől az újrakezdéshez, Isten visszaadja az elvesztett megbecsülést. A Szentlélek különböző kegyelmi ajándékai egymás megbecsülésére, komolyanvételére és engedelmességre késztetnek, ezt tükrözik a szó szinonimái is: alázat, hódolat, elismerés, nagyrabecsülés, renomé, respektus, tekintély, tisztelet, illetve cselekvő formáiban: becsben tart, elismer, értékel, felnéz rá, megbecsül, meghajol előtte, méltányol, méltat, nagyra tart, respektál, sokra tart, tisztel (Kiss Gábor, főszerk. Magyar szókincstár. Tinta Könyvkiadó, 2017).

Az anyagi dolgok megbecsülésének alapja, hogy azok is Isten alkotásai. Isten jónak, az ember szolgálatára és üdvössége érdekében teremtette a dolgokat. E tekintetben bármely dolog megbecsülésének fokát az határozza meg, mennyire szolgálja az ember üdvösségét. Hozzájuk való viszonyulásunk mutatkozik meg tisztességes kezelésükben, mint a tisztaság, a pazarlás kerülése, a rendeltetésszerű használat. „Minden pillanat az eljövendő percek szülőanyja. A pillanathoz való hozzáállása dönti el, milyenné formálja a következő perceket, napokat, hónapokat, s az, hogy mennyire becsüli meg, amit a kezében tart” (R. Lawson).

Hokuszai: Önportré

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 97. évf. 1973., 350–351. oldal.

Blogunkon nemrég volt szó arról (Szendvics szavunk eredete), hogy az angol nyelvben sandwich man-nek nevezik azokat az embereket, akik hátukra és mellükre erősített nagy reklámtáblákkal járkálnak az utcán. Szemere Bertalannak már 1840-ben feltűntek a londoni utcák e jellegzetes figurái, de sem az ő könyve, sem mások úti beszámolói nem használták az angol szót e jelenség leírására. (Toldy Géza 1910-i Szerecsenszótárában a találó „ballagó hirdetés” elnevezést javasolta.)

Ballagó hirdetés, azaz szendvicsember

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 96. évf. 1972., 93–96. oldal.

Ez a szó személynévből ered. Az így nevezett ennivaló „feltalálójáról”, a fogalom megalkotójáról kapta nevét. Keletkezése történetét egy francia utazó, Pierre Grosley írta le Londres (1770) c. könyvében. Grosley 1764–65-ben tartózkodott Londonban, s ott hallotta John Montagu pár évvel korábban történt esetét, mely szájról szájra járt a brit fővárosban. Ez a dúsgazdag angol főúr (1718–1792), címe és rangja szerint Sandwich grófja (earlje) nemcsak az admiralitás első lordja volt (azaz körülbelül haditengerészet-ügyi miniszter) és rossz hírű, korrupt politikus, hanem szenvedélyes kártyás is. Egy alkalommal 15 óra hosszat játszott megszakítás nélkül. Hogy ne kelljen még étkezés céljából se letenni a kártyát, a játék közben támadt ötlettel utasította inasát, hogy szeljen le két karéj kenyeret s tegyen közéjük egy-két szelet sonkát vagy hideg sült marhahúst. Ebből kártyázás közben is lehet jókat harapni. Így született meg az első szendvics. Gibbon, a történetíró már 1762-ben kis kezdőbetűs közszóként említette naplójában a sandwich-et a londoni kávéházi harapnivalók között. A megnevezés gyors elterjedésében szerepe lehetett mind a találmány ötletes újszerűségének, mind a lord közismertségének és a sokat emlegetett keletkezéstörténeti anekdotának. Utal erre egy múlt század eleji rigmus is (idézi E. Weekley: The Romance of Words, 1912, a III. fejezetben), mely lord Sandwich nevét összekapcsolja lord Spencerével, akiről egy fajta kurta kabátkát neveztek el (vö. Nyr. 95: 366). „Two noble earls – mondja a versike –, The one invented half a coat, The other half a dinner”. (Két nemes lord... az egyik feltalálta a félkabátot, a másik a félebédet.) A sandwich fogalma és vele a szó távoli országokba és sokféle nyelvbe jutott el. Idővel a mienkbe is.

John Montagu, Sandwich grófja

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 96. évf. 1972., 92–93. oldal.

Evvel a szóval valamennyien iskolás korunk földrajzi tankönyveiben ismerkedtünk meg, a rokon jelentésű szavanna és pampák szókkal együtt. Emlékezetessé akkor vált számunkra, amikor serdülőkorunk Bőrharisnya- és Winnetou-regényeiben arról olvashattunk, hogyan üldözték az indiánok a bölénycsordákat a prériken, e végtelenbe nyúló, magas fűvel borított fátlan síkságokon.

Az észak-amerikai kontinens e sajátos földfelszíni jelenségének neve, a préri aránylag új keletű elem az angol szókészletben. Alig kétszáz éve, 1773-ban jegyezték fel először, prairie alakban. Az angol, pontosabban az amerikai angol nyelvben francia eredetű jövevényszó volt. Nyilván azért, mivel a mai Egyesült Államoknak a Nagy-tavaktól délre és nyugatra eső területeit, a ma Közép-Nyugatnak nevezett préri államokat a XVIII. században francia felfedezők hódították meg s telepítették be (és látták el helynevekkel), jóval az angolok előtt. A franciában a szó egyébként latin eredetű, a pratum ’mező, rét’ szóból vezethető le.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 96. évf. 1972., 91–92. oldal.

Nem pusztán valami „törpe ló”, hanem egy olyan önálló lófaj neve, melynek marmagassága nem több 148 centiméternél. Régebben nálunk sportló volt, nagybirtokokon urasági gyerekek kocsi- és hátaslova. A póninak e hajdani luxusszerepére utal Szép Ernő ismert verse 1912-ből:

Mikor én kis fiú voltam,
Kis lovon nem lovagoltam,
Nem volt nékem ponnilovam,
Ponnilovam, ponnilovam,
Pedig de szép, mikor rohan.

Póni és hintó 1935-ből (Forrás: Fortepan)

Magyarországon ma már csak a budapesti Állatkertben tenyésztik. A java tenyészanyag nagy-britanniai, shetlandi, dartmoori, exmoori eredetű.

„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.” (Schweidel József, honvéd tábornok, aradi vértanú utolsó szavai)

„Szent Mihály főangyal! Védelmezz minket a küzdelemben. A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten. Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen.” XIII. Leó pápa éppen szentmiséjét fejezte be egy vatikáni kápolnában 1884-ben. Az oltár lépcsőjénél mereven állt mintegy tíz percig, mint aki önkívületbe esett. Majd egyetlen szót sem szólva a dolgozószobájába sietett, és megfogalmazta azokat az imákat, amelyek végzését minden szentmise után elrendelte. Ezek egyike, amely Szent Mihály támogatását kéri a sátán elleni harcban. Bizalmas munkatársainak XIII. Leó elárulta, hogy ördögien gonosz hangot hallott, amint ezt mondta: „El tudom pusztítani Egyházadat!” A sátán időt és felhatalmazást követelt, hogy csapásokkal sújtsa az Egyházat. Az Úr pedig jóságos hangon hatalmat engedett neki a 20. század nagyobb része fölött, hogy Egyházát próbára tegye.

Ellen White írja a Pátriárkák és prófétákban: „Sátán kezdettől fogva a törvényszegésből eredő nyereséggel kecsegtette az embereket. Így csábította el, így vitte bűnre az angyalokat. Ezzel vezette bűnre Ádámot és Évát. Ekként téríti le még ma is a nagy sokaságot Isten ösvényéről. A törvény áthágásának útját kívánatosnak tünteti fel, de tudjuk, a »vége a halálra menő út« (Példabeszédek 14,12). Boldogok azok, akik – megkockáztatva az ezen az úton való járást – megtanulták, milyen keserűek a bűn gyümölcsei, és kellő időben letértek a bűn nyomvonaláról. Ádám bukása után a gonoszság elleni küzdelem minden században folyamatos harccá változott azok életében, akik szerettek volna hűségesek maradni Isten parancsolataihoz. Akik végül győzni fognak, Sátán erőivel kell megküzdeniük, és le kell győzniük a gonoszt, mellyel a kísértő előrehaladásuk minden lépésének határozottan ellen akar állni. Szembesülniük kell az éber ellenséggel, aki sosem alszik, folyamatosan ügyködik, hogy aláaknázza a menny szolgáinak hitét.” Világunkban mindmáig uralkodásának következménye a képmutatás, hazugság, kapzsiság, becstelenség, rombolás, kínzások, bűnözés, háborúk.

Nyelvünkben a sátánfajzat összetett szó valóságos metafora, jelentése: „elvetemült, gonosz, kegyetlen, aljas ember” (Dormán Júlia – Kiss Gábor: Tulajdonságszótár. TINTA Könyvkiadó, 2015, 2020). Sőt, már a rosszindulatú, igen vásott gyermekre is van hozzá kötődő kifejezés: ördögfióka.

Korpás Éva-Malek Andrea: Az ördögfióka és a tündér

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 95. évf. 1971., 477–479. oldal.

Európában talán csak egy ország van még, mely távolabb esik tőlünk, mint Skócia. Nem meglepő tehát, hogy nyelvünkbe nagyon kevés skót szó került át. Bár a skót mintáról mindenki tud nálunk, akinek csak szövetfélékkel van dolga, főleg minden nő, aki ad valamit öltözete változatosságára, de már e kockás minta skót nevét szinte senki sem ismeri vagy emlegeti nálunk. Ismerik azonban, ha már nem sokan is, a nevét az e mintát viselő szövetek egy fajának, amit ma a magyarban pléd alakban írunk. E szót már 1832-ben említette Harsányi Pál a Skócziának fejér lilioma, históriai románcos novella c. írásában, „durva, tarkán koczkázott plaid” alakban (Mulattató, szépliteratúrai gyűjtemény 7: 8). Pontos értelmezését olvassuk 1844-ben Tóth Lőrincz Úti Tárca c. művében, a skót felföld leírásában. „A highlandi öltözet... áll... egy darab koczkás gyapjúszövetből, mellynek neve: plaid, hossza 6 angol réf, szélessége kettő, ’s mellyet tágan, könnyedén a’ test körül öltenek úgy, hogy felső vége a’ bal vállon függ, a’ jobb karnak szabad mozgást engedve. Esőben a’ plaidet ránczba szedik ’s vállaik körül véve, magokat jól betakarják. Vadászaton, baromőrzésnél, háborúban e’ plaid ágyul ’s takaróul szolgál” (242–3).