Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 96. évf. 1972., 93–96. oldal.

Ez a szó személynévből ered. Az így nevezett ennivaló „feltalálójáról”, a fogalom megalkotójáról kapta nevét. Keletkezése történetét egy francia utazó, Pierre Grosley írta le Londres (1770) c. könyvében. Grosley 1764–65-ben tartózkodott Londonban, s ott hallotta John Montagu pár évvel korábban történt esetét, mely szájról szájra járt a brit fővárosban. Ez a dúsgazdag angol főúr (1718–1792), címe és rangja szerint Sandwich grófja (earlje) nemcsak az admiralitás első lordja volt (azaz körülbelül haditengerészet-ügyi miniszter) és rossz hírű, korrupt politikus, hanem szenvedélyes kártyás is. Egy alkalommal 15 óra hosszat játszott megszakítás nélkül. Hogy ne kelljen még étkezés céljából se letenni a kártyát, a játék közben támadt ötlettel utasította inasát, hogy szeljen le két karéj kenyeret s tegyen közéjük egy-két szelet sonkát vagy hideg sült marhahúst. Ebből kártyázás közben is lehet jókat harapni. Így született meg az első szendvics. Gibbon, a történetíró már 1762-ben kis kezdőbetűs közszóként említette naplójában a sandwich-et a londoni kávéházi harapnivalók között. A megnevezés gyors elterjedésében szerepe lehetett mind a találmány ötletes újszerűségének, mind a lord közismertségének és a sokat emlegetett keletkezéstörténeti anekdotának. Utal erre egy múlt század eleji rigmus is (idézi E. Weekley: The Romance of Words, 1912, a III. fejezetben), mely lord Sandwich nevét összekapcsolja lord Spencerével, akiről egy fajta kurta kabátkát neveztek el (vö. Nyr. 95: 366). „Two noble earls – mondja a versike –, The one invented half a coat, The other half a dinner”. (Két nemes lord... az egyik feltalálta a félkabátot, a másik a félebédet.) A sandwich fogalma és vele a szó távoli országokba és sokféle nyelvbe jutott el. Idővel a mienkbe is.

John Montagu, Sandwich grófja

Lord Sandwich nemcsak a szendviccsel tette nevét ismertté messze hazáján kívül. Őróla nevezte el James Cook hajóskapitány, föld körüli hajós (a tetovál szó ősalakjának első feljegyzője, vö. Nyr. 94: 474–77) az általa a Csendes-óceán közepén 1778-ban felfedezett hatalmas szigetcsoportot, mely ma Hawaii néven az Egyesült Államok tagállamaként ismeretes. (A bennszülöttek ugyan, ahogy G. R. Stewart Names on the Land c. amerikai helynévtörténeti monográfiájának XLV. fejezetében kimutatja, kezdettől fogva ragaszkodtak az ősi polinéziai Hawaii névhez.) A névadó Cooknak, az admiralitás alkalmazottjának a lord a hivatali elöljárója volt, a névadás tehát csak kötelező udvariassági aktusként értékelendő. Az egészen természetes, hogy magyar szövegekben a Sandwich-szigetek neve jóval előbb vált ismertté, mint a szendvics. Sándor István 1793-ban Egy külföldön utazó magyarnak... leveleiben „Új Széland, Szandvih... Onalaska... lakoſait” említi (290). Benkő Ferenc Magyar geográfiájában 1801-ben: „Sándvich, melyben jó Európai Coloniát lehetne plántálni” (2: 247) s La Pérouse-nak... Utazásának veleje 1817-ben: „Sandwich szigetei a’ déli szélességnek 57–60 grádusai között feküsznek” (31). Hübner lexikonja 1816-ban azt a dél-angliai kikötővároskát, Sandwich-et is említi (4: 398.), melyről a Montagu család donációs lordi címét vette.

Az ennivaló nevének ismertté válása nálunk sokáig váratott magára. Ez nem is meglepő, ismerve a magyar és az angol konyha, étkezési szokások és életforma számos lényeges különbségét. Nálunk olyan készítményeket, melyeket szendvicsnek tekinthetünk, rendszeresen nem fogyasztott senki a XX. század előtt. Nálunk nem volt mód a szendvicscsel megismerkedni, és szükség sem volt a szóra. Ezért amikor műfordítóink angol szövegben találkoztak a sandwich szóval, többféleképpen igyekeztek a nehézség elől kitérni. Dickens 1837-ben a Pickwick Papersben egy fülkét említett, „in which the day boarders hung their bonnets and sandwich-bags” (XVI. fejezet). Ezt az 1849-es Huszár-féle fordítás így magyarította: „hova a növendékek kalapjaikat és vajas kenyerüket szokták elzárni.” Thackeray 1848-ban írott Vanity Fairjében egy ötletes szóképben használta a sandwich szót: „A pale young man... came walking down the lane en sandwich, – having a lady, that is, on each arm” (LVIII. fejezet). A Hiúság Vására első fordítója, Litkey Károly 1853-ban megkerülte a kérdést, és nem fordította le a franciásított angol szólást: „Egy halvány... fiatalember jött szembe en Sandwich, az az mindenik karján egy nőt vezetve”. A regény 1888-as fordítója, Récsi Emil szó szerint ugyanígy fordította a passzust, de az angol szót már kis kezdőbetűvel írta. Jellemző, hogy a mindkettőjüknél angolul jobban tudó Gineverné Győry Ilona 1905-i fordításában nem is használta az angol szót, nyilván mivel a fogalom akkor még nálunk nem vagy alig volt ismert. A mondatrészlet nála magyarul így hangzik: „két nő közé ékelve”. Szépirodalmi művek közvetítésével tehát a szó (és fogalom) nálunk nem tudott meghonosodni. De még szótárak segítségével sem, hiszen Bizonfy Ferenc Angol–magyar szótára (1878), az első igényes és terjedelmes mű e nemben, fel se vette címszavai közé az akkor már száz éves múltra visszatekintő angol szót.

Fiatalember "en Sandwich"

Magyar szövegű konyhaművészeti művekben a nyolcvanas években akadunk először a sandwich szóra. Az 1889-ben megjelent Az inyesmesterség könyve c. kiadványban már három ízben is. E sok szerzőjű műnek Glück Frigyes és Stadler Károlytól származó „lexikon” részében ilyenformán: Sandwich (ang., ejtsd: szenduics), finom vajas kenyér- vagy zsemlye-szeletek, hússal, tojással, hallal stb. borítva (165). A „szótár” részben „borított kenyér” értelmezéssel (23). Ugyane kötetnek Pulszky Ferenc által írott Angol étkezés c. fejezetében ezt olvassuk: „[a londoni Cityben a tisztviselők] a déltájban elfogyasztják az otthon zsebre dugott két zsemlyeszelet közé tett hideg húst (sandwich)” (314).

A szendvicsnek ez a kétféle értelmezése (azaz a Glück–Stadler-féle egy szelet kenyér valami rátett többlettel, és a Pulszky-féle két szelet kenyér közé tett húsféle) a két országban, azaz Magyarországon és az angol nyelvterületen kialakult és mindmáig uralkodó kétféle szendvicstípusnak leírása. A mi magyar szendvicsünk kétréteges luxusfinomság sokféle rátéttel, gyakran sok fantáziával megalkotva. Nem a jóllakásra való. A ferdén vágott vastag zsúrkenyér szeletekre épített fajtáját néha zsúrszendvics-nek hívják. A sonkás zsömlét (ami pedig nálunk a legközelebb áll az angol szendvicshez) csak ritkán nevezzük szendvicsnek. A hatalmas angol nyelvterület háromréteges szendvicse viszont népeledel, sokmilliós tömegek leggyakoribb déli (lunch) étke a munkahelyen vagy utazás közben. Éppen ezért általában sokkal egyszerűbb kivitelű, mint a mutatós magyar zsúrszendvicsek, de kiadós hústartalma folytán sokkal jelentősebb tápértékű.

Huszadik századi szakácskönyveink már recepteket is közöltek. A Hét szakácskönyve 1902-ben ezt írta: „A sandwich alapjában vajaskenyér, a legmagasabb hatványokig fölvíve. Mi, mint a vajjal, ezzel sem élünk bőven, újabban a tea révén, inkább terjed nálunk is” (297). Közölt három szendvicsreceptet is, s megemlítette, hogy a franciák kanapénak hívják a szendvicset. Harminc évvel később Az Ínyesmester szakácskönyve (1932, szerzője Magyar Elek) az akkortájt már szembetűnőbb szendvicskultuszt a polgári társadalmunkban mutatkozó „anglikanizálódás” jelének tekintette. Az ötórai tea és ami hozzávaló c. fejezetben különbséget tett a kétféle szendvics között. „Szakértő helyeken az igazi szendvics, mely tudvalevően két egymásra helyezett, vajjal megkent, kaviárral vagy inyenc falattal megtöltött zsemlye- vagy kenyérszeletből áll, elfoglalja a jogos helyét az asztalkákon az eddig divatos félszendvicsek mellett” (311). A 488–9. lapon több angolos és magyaros típusú szendvicsnek közölte receptjét.

"Félszendvicsek"

A magyar szendvicstípus előfordult egyéb forrásokban is. Szamuely Tibor a Népszava 1910. december 8-i számában, a Kultúrképek magyar városokról c. rovatban ezt írta Nagyváradról: „A híres bihari gárda lézeng itt, mulat, kártyázik, adja a bankot, és ha kérded: hol a nemesi birtok, hol az ősi kúria, szóval pesti és nagyváradi nyelven, hol a dohány, hát akkor azt mondják, hogy dohány az nincs, de van valaki, aki szereti őket, aki pezsgőhöz, szendvicshez, filet à la boeuf-höz juttatja őket: a nagy, a halhatatlan – Jézus Krisztus – a Tisza Pista.” Húsz évvel később Kosztolányi Dezső a Ribillió c. novellában a Nyugat 1931. január 16-i számában a 81. lapon: „Mit is lehet teához adni? Szendvicset, édestésztát. Zsúrkenyeret vásároltam, a szeletkéket bevajaztam, lazaccal díszítettem.” (Ugyanez a novella az 1936-i Tengerszem c. kötetében Kínai kancsó címen, 231.)

Mindkét idézet azt igazolja (különösen ha a Kosztolányi-novella tágabb eseményhátterét is figyelembe vesszük), hogy nálunk a szendvics nagyon sokáig egy meglehetősen ritka ínyencfalat, a választékos városi vendéglátásra jellemző jelenség volt. A húszas–harmincas évek majd minden szövegadata szerint mint délelőtt felszolgált finom italok vagy elegáns ötórai teázás kísérő elemét kínálták városias, nagypolgári környezetben. Ezért terjedt a szó csak lassan és aránylag szűk körben. Még a közelmúltban is a vendéglátóipar szaknyelvének terminus technicusa volt. A világháborúk idején kísérletek történtek megmagyarosítására, „rakott kenyér-nek” nevezve. De a német belegtes Brötchenből szolgailag átültetett tükörfordítás egy percre se vert gyökeret. Nem is kár érte. Az angol szendvics fogalmának nem is felel meg. (Itt említjük, hogy Viktoria sandwitsches néven Duby Károly urasági szakács 1883-ban megjelent Magyar–franczia szakácskönyvében a 851. lapon egy cukrászsütemény szerepel, két réteg cukros-vajas-tojásos-lisztes sült édesség, lekvárral összeragasztva. Ezt csak szilárd és réteges volta teszi szendvicsszerűvé, de egyébként nem az, mert a klasszikus szendvics sohasem édes.)

A legújabb időkben terjedni kezd a szó nem étkezési alkalmazásban is. Az asztaliteniszezők szendvics ütő-nek neveznek egy olyan labdaverőt, melyet mindkét oldalán többféle rugalmas réteggel vontak be. A haditechnikában meg szendvics lemez-nek hívnak egy fajta műanyag páncélt. Ez két acéllemez közé fogott üvegszálas műgyanta réteg, mely lövedékek, repeszek ellen véd, és némileg még a radioaktív sugárzás ellen is. A könnyűszerkezetes építési módban manapság szendvics falnak, szendvics tetőnek nevezik az olyan építőelemet, melyben két lemez között hő- és hangszigetelő réteg található. Ezek az elnevezések nyilván nem magyar földön születtek, mivel bennük a 3 réteges angol szendvics képzete él. Ugyanezt a szemléletet találjuk nagy néha az Angliáról szóló úti beszámolókban olvasható szendvicsember összetételben. Angol eredetijét, a sandwich-man-t a Yolland-szótár 1905–1907-ben így fordította: hirdetést vivő ember (elöl s hátul lóg a hirdetés). A londoni utcáknak ezt a jellegzetes figuráját már 1840-ben megemlítette Szemere Bertalan, egy képviselő-választás korteshadjáratát leírva: „Naponként 80–100 napszámos... hátán s mellén függő kettős táblákkal sétálgat az utcán” (Utazás külföldön 2: 18). Hasonlóképpen Tóth Lőrinc 1844-ben Úti tárcájában: „Minden nyomon hírlapokat kínálgató, hirdetéseket osztogató, hasaik- ’s hátaikon nagybetűs jelentéseket hordozó gyermekek” (16). Egyik szerző sem használta azonban sem az angol, sem a magyar összetételt, mely keserű humorral a két kartonréteg közé fogott élő emberi húst nevezi szendvicsnek. Mivel nálunk a reklámnak ez a fajtája nem ismeretes, a szendvicsember szó nem honosodott meg nyelvünkben.

Országh László