Aki angolul tanul, az igeragozási táblázaton már kezdetben meglepve tapasztalja, hogy ez én-te-ő-mi-ti-ők sorozatból a ti voltaképp hiányzik, pontosabban azonos az egyes második személlyel, tehát a you are azt is jelenti, hogy ’te vagy’, és azt is, hogy ’ti vagytok’. A második meglepetés az, hogy angolul mindenkit you-nak szólítunk a családunk tagjaitól és a barátainktól az uralkodóig bezárólag. Bizalmasabb kapcsolatban, amely a magyaroknál a tegeződéssel jár, az illetőt keresztnevén szólítjuk, egyébként a családnevén Mister, Mrs. vagy Miss címzéssel. Angolok vagy amerikaiak (ausztrálok stb.) nem isznak pertut, hanem az erre illetékesebb fél (pl. az idősebb) azt mondja: Call me John vagy Call me Jane, azaz „Szólíts Jánosnak’, illetve „Szólíts Jankának”. Mindezt hamar elsajátítja az angolul tanuló, és azzal nyugtázza a helyzetet, hogy az angolban csak tegező igealak létezik, míg a franciában udvariasan azt mondjuk, hogy vous êtes, a németben meg, hogy Sie sind, és így tovább.
A nyelvtörténet tényeit ismerve azonban kijelenthetjük, hogy ez tévedés, az angolban ugyanis ma kizárólag magázni lehet, mert a tegező forma, az egyes szám második személye kiveszett a nyelvből! A you are ugyanis többes szám második személy, amely idővel a magázás formája lett, akárcsak a franciában és sok más nyelvben. (Először az volt a németben és az olaszban is, a harmadik személyű magázás ott későbbi fejlemény.)
Az eredeti angol második személyű forma a thou [ðau] volt, ez a német és skandináv du pontos etimológiai megfelelője. A tárgyesete thee [ði:], a birtokos formája thy [ðai], illetve thine [ðain]. Ahogy látható, ez szoros párhuzamot mutat az első személyű alakokkal: I – me, my, mine.
Ehhez a névmáshoz az ige is felvette az archaikus ragokat: Thou art (you are), thou shalt (you shall), thou wilt (you will), thou hast (you have), thou dost (you do), thou makest (you make), thou comest (you come) stb. Abban az időben egyébként a többes második személyű alak nem is you, hanem többnyire yee [ji:] volt.
A beszélt nyelvben a tizenhetedik század derekáig elevenen élt ez a névmás és igei alak, de azután egy évszázad alatt szinte teljesen kiszorult belőle, csak néhány északi és skóciai dialektusban maradt meg a nyoma. Az írásban persze nem tűnt el, hiszen a 16. századi bibliafordítás a modernizált huszadik századi kiadásokig életben tartotta, és az egyházi szertartások és az imák szövege is változatlanul őrizte, mint például: „Our Father who art in the Heaven, hallowed be Thy name” azaz „Atyánk, ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved”. Ezeket a szövegeket pedig sokan és sokszor idézték és imádkozták hangosan, énekelték istentiszteleten és szertartásokon, tehát ennyiben a hangzó nyelvben is léteznek, de csak megőrzött régiség gyanánt. Ahogy mi sem beszélünk már úgy, hogy „Kezdetben teremté Isten az eget és földet”, s hogy „Isten lelke lebeg vala a vizek felett.”