2014-ben jelent meg a TINTA Könyvkiadónál Rácz Jánosnak a Gyógyhatású növények című könyve. A kiadót is meglepte a könyv iránti élénk érdeklődés. Cserháthalápy Ferenc beszélgetett a szerzővel. 

Cserháthalápy Ferenc: Miben más a most megjelent könyv a piacon lévő hasonló témájú könyvekkel összevetve?

Rácz János: A fő különbséget elsősorban abban látom, hogy ez a könyv – röviden ugyan, de – tartalmazza az egyes gyógynövények neveinek történeti-etimológiai magyarázatait. A szerzők általában még érintőlegesen sem foglalkoznak a nevekkel, pedig a növénynevek világa rengeteg érdekességet rejt. A magyar szókészlet rétegeinek vizsgálatára, egy-egy kultúrkör kifejezéseinek szótörténeti, szóföldrajzi feldolgozására, a tematikus etimológiai elemzésekre szükség van továbbra is. Ilyen az ember számára fontos gyógynövények neveinek összefoglalása és vizsgálata. Ugyanilyen fontosnak tartom az egyes növények gyógyhatásain kívül a kultúrtörténeti vonatkozásaikat, a hozzájuk kapcsolódó tudományos, művészeti, néprajzi és vallási érdekességeket, hiszen a mitológiai, néprajzi források sokat segítenek a gyümölcs és a név azonosításában, a szinonimák közötti eligazodásban. 

Cserháthalápy Ferenc: Hány növényt dolgozott fel?

Rácz János: Ebben a kötetben 250 gyógyhatású növényt. 

Rácz János: Gyógyhatású növények

Cserháthalápy Ferenc: A TINTA Könyvkiadónál 2010-ben jelent meg öntől az igen sikeres Növénynevek enciklopédiája című, ezeroldalas kiadvány. Ön mióta foglalkozik a növények neveivel?

Rácz János: Hosszabb-rövidebb megszakításokkal 15 éve kutatom a növényneveket. Próbálom összegyűjteni a teljes névanyagot, kideríteni egy-egy név szótörténetét, megállapítani az első felbukkanását a magyar írásbeliségben, elterjedtségét a nyelvjárásokban, és természetesen próbálom megfejteni az egykori névadási szemlélet hátterét. Az etimológia föladata a szó végső eredetének kikutatása. A magyar növénynevek terén a kezdeti spontán névadás után megjelentek az első tükörfordítások is (pl. 1578-ban Melius Juhász Péter Herbariuma, 1590-ben Szikszai Fabricius Balázs nómenklatúrája), később már inkább mesterséges nevek keletkeztek. Ugyanakkor népnyelvi nevek és jövevényszavak is bekerültek a hivatalos terminológiába. A tükörfordítások és részfordítások vizsgálatában elengedhetetlen az idegen nyelvi történeti és a nyelvjárási névanyag áttekintése.

Rácz János: Növénynevek enciklopédiája

Cserháthalápy Ferenc: Mikor születtek az első növénytani művek?

Rácz János: A régi keleti népek legkorábbi adatai után az ókori Görögországban és a Római Birodalomban megszaporodtak az írásos emlékek. Az ókorból származó növénytani művek (pl. Hippokratész, Theophrasztosz, Dioszkuridész, Plinius, Galénosz) elsősorban a növények gyógyhatásait írták le, csupán néhány római gazdasági író, mint például Cato, Varro, Columella foglalkoztak haszonnövényekkel, termesztéssel, nemesítéssel. Theophrasztosz, aki Krisztus előtt 300 évvel élt és Arisztotelész tanítványa volt, A növények története címmel írt könyvet, amelyben mintegy 450 növényt ismertet. 

Cserháthalápy Ferenc: Miről tanúskodnak a kézírásos magyar nyelvi emlékek, a nyelvemlékek adatai?

Rácz János: Magyarországon a könyvnyomtatás előtti kor botanikai ismereteire az oklevelek és a kódexek növénynevei vetnek némi fényt. Kódexekben mint bejegyzések fordulnak elő, az oklevelek latin szövegeiben elszórtan föllelhetőek akkori magyar növényneveink. A növénynevek gyűjtőjének fontos forrásmunkául szolgálnak a későbbi szójegyzékek. Latin nómenklatúranevük arra utal, hogy bennük szinte csak főnevek szerepelnek. A tárgyalásmódnak megfelelően a betűrendes szótárak elődei fogalomkörök szerint csoportosított szószedetek voltak, a fák, füvek, állatok nevei összegyűjtve szerepelnek bennük. A legidősebb ezek között a 14. és 15. század fordulója körüli Besztercei és a Schlägli Szójegyzék. Az előbbinek mintegy 144, az utóbbinak pedig 189 növényneve, továbbá több növénytani szakkifejezése közül a legtöbb ma is ismert. 

Cserháthalápy Ferenc: Gutenberg után mikor jelentek meg az első magyar növényneveket tartalmazó nyomtatott könyvek?

Rácz János: Krakkóban adták ki 1533-ban a Mumelius-féle Nomenclaturát, ez 137 magyar növénynevet sorol föl. A magyar nevek egy része arról tanúskodik, hogy a fordító néhány növény akkori gyógyászati alkalmazását is ismerte. Növényneveink forrásai között az egyik leghasznosabb forrásmunka Lencsés Györgynek 1577 körül írt orvosbotanikai kézirata, az Ars Medica az oly könyv, melyben mindenféle nyavalyák ellen, melyek szoktanak történni az emberi testben, sok hasznos es gyakorta megpróbált Orvosságok találtatnak. Melius Juhász Péter 1578-ban nyomtatásban megjelent könyve, a neves Herbarium az első magyar botanikai mű volt, ez az orvosi füveskönyv 627 növényfajt sorol föl 1236 magyar növénynév felhasználásával. Szikszai Fabricius Balázs műve, a Nomenclatura 1590-ben jelent meg, a szójegyzéken már látszik a tudományos flórakutatás hatása. Csaknem 500 növénynevet, köztük kevéssé ismert népi neveket is tartalmaz. 

Cserháthalápy Ferenc: A könyv írásakor mik voltak a leghasznosabb forrásai?

Rácz János: Munkám összeállított névanyaga a nyelvemlékeken, szótári jellegű kiadványokon kívül korabeli herbáriumokból, orvosbotanikai művekből, gyógyszerészeti szakmunkákból adatolt. A népnyelvi anyagot tájszótárakból és különböző tanulmányokból vettem. A szócikkek nyelvészeti részét követő botanikai, gazdaságtörténeti, néprajzi, mitológiai részben botanikai, néprajzi és egyéb folyóiratok közléseire támaszkodtam. A gyógyászati toldalékban először is az egykori orvosbotanikai összeállításokra hagyatkoztam, hiszen valaha a növényismeret elsődleges célja a gyógyítás volt; a füveskönyvek tanácsadó jellegűek voltak, orvosi célokra készültek. Ugyanakkor a herbáriumok jól szolgálták a növényismeret fejlődését, a növénymorfológia és a rendszertan előkészítését. Ebben a részben nagy segítségemre volt a világhálón föllelhető sok érdekes adat is, különösen a számos nyelven is hozzáférhető Wikipédia enciklopédia, a legnagyobb biológiai adatbázis, az Encyclopedia of life, a Terebess honlapok vagy például a Liber Herbarum, The incomplete reference-guide to Herbal medicine zömében megbízható anyaga. 

Rácz János saját könyvével (Fotó: Terjéki Tamás és Muszka Ágnes)

Cserháthalápy Ferenc: Egy-egy gyógynövénynek területenként sok-sok neve lehet. Mikortól kezdték tudományosan is rendszerezni ezeket a növényeket?

Rácz János: Belső keletkezésű növényneveink nagy része tájszó. Ezeknek az idők folyamán megváltozhatott a nyelvben betöltött szerepe, egyes elnevezések közmagyar szóvá emelkedtek vagy fordítva, köznyelvi szavak szorultak vissza nyelvjárási szóvá. A gyógynövények neveinek keletkezéséről területi-nyelvjárási szempontból az állítható, hogy ezek többnyire egygócú, egy helyről kiinduló tájszavak. Sajnos azonban igen nehéz a jelentés egyértelmű megállapítása, egy-egy név a különböző tájegységekben más-más növényt jelölhet. A népnyelvi növénynevek természetszerűleg fontosak az etnobotanikai kutatásokban, de kedveltek néprajzi tanulmányokban is. A primitív növénykultuszból elég későn fejlődött ki tudományos növénytan. A gyógynövények kezdeti tudományos rendszerezésének idejét nálunk a 16. századi herbáriumok, az orvosbotanikai művek megjelenésétől számítom. 

Cserháthalápy Ferenc: Olvasom, hogy a zsurló neve onnan ered, hogy súrolásra is használták. Megemlítene néhány más érdekes növénynéveredetet?

Rácz János: Utalhat az elnevezés állati eledelre (pl. takarmánytök, tyúkhúr, madárköles, szamártövis, rucaöröm). Az összetétel előtagja jelölheti a gyógyászati fölhasználást (pl. pattogzófű, ha valakinek a lába kipattog, azaz apró fölpattogzó sebekkel van tele; fülfű). Lehet az összetétel vallási preferenciát tükröző, szimbolizált dolgot jelentő, biblikus jelképjellegű elnevezés (pl. Boldogasszony mentája, Golgota-virág, Istenfa, Isten kegyelme fű, Jézuscsalán, Szentjánoskenyér). A termés bőségére vagy gyengeségére következtetnek egy erdőszéli virág bimbójának négyféle – búza, kukorica, árpa és szőlő alakú – kis részecskéjéből, ez a jósfű. A tejfőfűvel a tejesfazekat mossák, hogy a tejnek nagyobb föle legyen, a fődi szappannal ruhát mosnak, a Szent István virágról az a hiedelem terjedt el, hogy csak egyetlen éjszaka, Szent István éjjelén virágzik, és aki megtalálja, megleli vele a rejtett kincset. A vasfű, lakatfű nevek magyarázata az, hogy ezek a növények zárnyitó füvek hírében állnak. A tenyér bőre alá forrasztva tulajdonosát képessé teszi arra, hogy puszta érintéssel bármilyen lakatot, zárat felnyisson. Néhány adat szerint viselője láthatatlanná is válik. Használatát a betyároknak, tolvajoknak, betörőknek tulajdonították. Történelmi eseményre utalnak a forradalmi fű, forradalmi tövis, Kossuthfű népi elnevezések. A gyógynövények egy része már nevében utal arra, hogy milyen betegség megelőzésére vagy gyógyítására használható (pl. fekélyfű, fülfű, gilisztafű, kígyómarást gyógyító fű, koszfű, májfű, méregvonófű, sebforrasztó fű, sebfű, sömörfű, tüdőfű). 

Mezei zsurló

Cserháthalápy Ferenc: Hogy látja, a régi korok embere mennyire élt együtt a természettel?

Rácz János: Igen szorosan. Az ősember a természetben élt, minden életszükségletét abból fedezte, minden eszközét abból vette. Természetesen, amikor szervezetében zavar állott be, onnan vette az orvosságokat is. Már a legrégebbi korokban is keresték az élelemre alkalmas növényeket. Akadt ezek között olyan, amelynek élvezeti értéke mellett felismerték gyógyhatását is. Valamikor különösen a sebek hegedésének előmozdítására, lázcsillapításra és különböző betegségek, fertőzések gyógyítására keresték a gyógyírt. Jóval később a gyógyfüveket sok család maga gyűjtötte, a szegényebb népréteg pénzkeresésre is felhasználta. Hajdanán a természetes növénytakarót kihasználva szorgosan gyűjtötték a mezőkön a növényeket és a terméseiket. A svájci cölöpépítmények maradványai, a tripoljei kultúra telepeinek magleletei azt bizonyítják, hogy számos későbbi kultúrnövény vad fajait már gyűjtötték és felhasználták. A táplálkozásban betöltött fontos szerepüket bizonyítják a legelőkön és erdei tisztásokon igen nagyszámú hagyásfák. Különösen a föld nélküliek, cselédek, pásztorgyerekek gyűjtötték az erdőben élő gyümölcsfák (berkenye, vadalma, vadkörte, vadcseresznye, madárcseresznye, galagonya, som) termését, illetve a bodzát, csipkebogyót, erdei mogyorót, málnát, szamócát, a dércsípte kökényt vagy a szedret. A termés felhasználása sokrétű, aszalták, bort, pálinkát készítettek belőle. Az erdei gyümölcsökben az íz- és zamatanyagokon kívül számos gyógyhatású anyag is előfordul, a szerves savak, ásványi anyagok és vitaminok igen értékesek. A városi lét aztán mind jobban eltávolította az embert a természettől. 

Galagonya

Cserháthalápy Ferenc: Mi lehet az oka, hogy az elmúlt száz évben a népi orvoslás tudása szinte eltűnt?

Rácz János: Nem tűnt el, csupán a közismertsége csökkent. Korábban a legtöbb vidéki ember számos növényt ismert, és azok gyógyhatásával is tisztában voltak. A gyógynövények megismerése a felfedezésük óta eltelt több ezer év alatt egyre bővült, orvosi értékük pedig napjainkban is jelentős. Ezek a növények földbeli vagy föld feletti részeikben hatóanyagokat (alkaloid, glikozid, illóolaj, nyálka, vitamin) tartalmaznak, amelyek gyógyításra alkalmasak. A füves gyógyítás tekintélye, a gyógynövények megítélése természetesen koronként változó volt. Évszázadokkal ezelőtt a füveskönyvek, az orvosbotanikai összeállítások nagyrészt komoly tanulmányokra valló, körültekintéssel, gyakorlati megfigyeléssel és szaktudással megírt művek voltak, és sok-sok igen hatásos gyári orvosságnak a füveskönyv volt az alapja. Századokon át a fitoterápia volt az alapgyógymód, de a vegytan fejlődése maga után vonta a kemoterápia térhódítását, aminek következtében a 19. század végétől kezdődően egyre több mesterséges gyógyszer került forgalomba. Ám ezek mégsem szorították ki a gyógynövényeket az orvoslásból, hiszen sok gyógyszer alapanyaga ezután is növényi kivonat maradt. Az antibiotikumok és a vitaminok felfedezésének hála a gyógyszerkészítők érdeklődése lassacskán visszafordult a természetes hatóanyagokhoz. Ma már világszerte a szintetikus gyógyszerek mellett a szakemberek egyre inkább visszatérnek a természetes gyógymódokhoz, gyógynövényekhez, hiszen közismert, hogy szerkezeti, biokémiai és genetikai szempontból a növények közelebb állnak az emberhez, mint a szintetikus anyagok.

Cserháthalápy Ferenc: Nem Európában, hanem távoli tájakon milyen mértékben használják ki a növények gyógyító hatásait?

Rácz János: A természetközeli ember Afrikában, Dél-Amerikában éppúgy ismeri és használja a gyógynövényeket, mint korábban azt az európaiak is tették. Sok ottani törzsnél az egészségügyi intézmények hiányában az egyetlen módja az egészség megőrzésének vagy helyreállításának a gyógynövényes orvoslás. Egyes fák kérgét, növények levelét, gyökerét, termését használják lázcsillapításra, émelygés, hányás ellen, vérzés, köhögés megszüntetésére, fertőzések, fájdalmak ellen, csonttörések gyógyítására. A trópusok lakói természetesen ismerik a déligyümölcsök hasznait, az egészségre gyakorolt jótékony hatásait. Alkalmazzák az emésztés segítésére, az erőnlét megszerzésére. A széles körű növényi gyógyítás elősegítésére alapították meg társaságukat Észak-Amerikában a thomsonisták, az indián gyógyítók és a reformer orvosok egy csoportja, gyógynövényalapú szemléletükben egyesítve az európai és ázsiai hagyományokat, valamint az indiánok és a rabszolgák herbalizmusát.

Golgotavirág

Cserháthalápy Ferenc: Egy orvos ismerősöm beteg gyermekeinek véletlenül sem ad antibiotikumot. Ön szerint a gyógyszerpirulák hány százalékát tudnák kiváltani a gyógynövénykészítmények?

Rácz János: Sok pirulát ki tudnának váltani, annál is inkább, mert nagy részük, mint az előbb már említettük, gyógynövényi alapanyagú. Legalább 70%-ra teszem a gyógynövénykészítmények helyettesítő arányát. Az ön orvos ismerőse helyesen cselekszik, hiszen antibiotikumokat nem lehet büntetlenül szedni. Hogy csupán egy veszélyét említsük: tönkreteszik a bélflórát.

Cserháthalápy Ferenc: Melyek Magyarországon a legismertebb és legelterjedtebb gyógynövények?

Rácz János: Nálunk talán a legismertebbek és általánosan használtak a kamilla, csipkebogyó, hársfa, továbbá a fokhagyma, cickafarkfű, borsmenta, medvehagyma, kömény, lándzsás útifű, kövirózsa.

Cserháthalápy Ferenc: Lapozgatva az új könyvét számos olyan egzotikus növény leírását is olvashatjuk, amelyekkel magyar ember ritkán találkozik. Miért szerepelnek ezek is a könyvében?

Rácz János: Egyre több – Magyarországon kívül honos – növény és gyümölcs jut már el a kereskedelem révén hozzánk, és számos egzotikus növényből előállított gyógyszerkészítmény is kapható a boltokban. Még jelentősebb azoknak az egzotikus növények részeiből, leveleiből, terméseiből, gyökeréből készült gyógyhatású termékeknek a száma, amelyeket a világhálón ajánlanak (nem mindig tudományos megalapozottsággal).

Cserháthalápy Ferenc: Kiknek ajánlja a Gyógyhatású növények című könyvet?

Rácz János: Úgy vélem, a könyvet haszonnal forgathatják a kérdéskör iránt általában érdeklődők és a nevekre kíváncsiak egyaránt. Remélhetőleg minél több olvasóhoz eljut, és nemcsak sokakat megismertet, hanem sokakat meg is nyer majd a gyógynövények szeretetének, és esetleg a nevek kutatásának.