Hány magyar nyelv van?

Nyelvművelő levelek XIX.

Egy magyar nyelv van, ezt mindnyájan így valljuk. Az alapszókincs és a nyelvtani rendszer minden magyarul beszélő számára lényegében azonos.

Lényegében! De a részletekben azért vannak különbségek. Dunántúli és tiszántúli származású katonák nemegyszer összeverekedtek már azon, hogy a szeder terem-e a fán s az eper a földön, vagy fordítva. S azt is tudjuk: bár legtöbben Sándorékhoz megyünk, a tiszamellékiek egy része Sándorék megy, a tőlük északkeletre lakók Sándoréknál mennek, az északnyugatabbra esők meg Sándornyi.

Eper vagy szeder?

A nyelv tehát azonos, de a nyelvhasználat már nem egészen. Ezek a nyelvjárási különbségek úgy ,,házi használatra” nem zavaróak. Veszély akkor fenyeget, ha az efféle területi eltérések az írás vagy épp a nyomtatás szintjéig jutnak. Mint a szomszéd országokban élő magyar nemzetiségi tömböknél az ötvenes években. Amikor államaink viszonya a háború utáni kitelepítések, lakosságcserék, kollektív felelősségre vonások és más politikai mozzanatok miatt olyan feszült volt, hogy kockázatos lett volna nekik szorosabb kapcsolatot tartaniuk az anyaországi fejlődéssel.

Mit tehettek hát? A közbeszédben átvették az államszervező nemzet nyelvének új kifejezéseit. Valahogy így: ,,Megyek a miliciára a vodicski preukázomért. De az sem volt sokkal jobb, amikor az igényesebb újságírók ,,megmagyarították” ezeket. Így: ,,Megyek a csendőrségre a hajtási igazolványomért.” Mert ez látszólag magyarul van, de nem a magyar nyelvszokás szerint, amelyben a szervnek rendőrség, az okmánynak meg vezetői engedély (vagy köznapian: jogosítvány) a neve.

Kiss Gábor: Kis magyar tájszótár

Akkoriban írtam le ezt az esetet. Egy érsekújvári mama meséli a hozzá látogató új pesti rokonnak: ,,Szegény kis Bözsikém most harmadikos, de hetek óta nem jár az iskolára, már az egyik tanító üzent is neki, hogy elveszítheti az évét.” A magyarországi vendég ezt csak úgy érthette, hogy a leányka az általános iskola harmadik osztályába jár. Az iskola említése felől lehetne épp gimnazista is, de a harmadikosoknak tanítójuk csak az általánosban van. Aztán beszédeleg az ajtón ,,Bözsikém” pongyolában, náthásan és – huszonegy évesen. Minthogy harmadéves az egyetemen, s egyik oktatója üzent… Csak hát a szlovákban minden oktató učitel’, minden oktatási intézmény škola, és minden harmadik évfolyamos harmadikos.

"Az oldalbíró idősebb tőlem..."

Azóta alapvetően megjavult az érintkezés köztünk. Már tudják a nemzetiségi újságírók, hogy nem az a legény, aki ,,kitalál”, hanem aki ,,megtalál”; aki megkeresi a nemzeti használatban kialakult kifejezést. Hogy hiába volt tetszetős csinálmány a vajdasági sportnyelvben az oldalbíró meg a térfölény, az magyarul partjelző, illetőleg mezőnyfölény. S bár a kárpátaljai olvasók túlnyomó részének ismerősebb forma az innét és onnét, meg az a kapcsolat, hogy idősebb tőlem; az ottani írástudóknak is a művelt köznyelvi formát kell – kellene – használniuk;  tehát: innen és onnan, illetőleg: idősebb nálam.

A közös nyelvnek sok helyi változata van. De normája csupán egy; és közös műveltségünknek – határokon innen és túl – ez a hivatott hordozója, közvetítője.

Deme László

Az írás eredeti megjelenésének helye: Kedves Hallgatóim! Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából (Balázs Géza, Bencédy Jószef, Deme László, Fábián Pál, Grétsy László, Szathmári István), TINTA Könyvkiadó, 2013.

A Nyelvművelő levelek sorozat korábbi bejegyzései: